2024. június 2. vasárnap

jún. 2
12:18
"Ez a csapat a Puskás Ferenc fémjelezte együtteshez hasonlítható" – német és spanyol lapszemle a Bajnokok Ligája-döntő után (Büntető.com)
Szombaton a Real Madrid 2–0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában. A királyi gárda a 15. alkalommal hódította el a BEK/BL-trófeáját. Megnéztük, hogyan értékeli a németországi és az spanyolországi sajtó a mérkőzésen történteket.
jún. 2
12:24
Kedvezett a Ferencvárosnak a Real Madrid sikere: a BL-selejtező második körében kezdhet a magyar bajnok (m4sport.hu)
A Real Madrid szombat este a Dortmund 2–0-s legyőzésével megnyerte 15. Bajnokok Ligája-trófeáját, sikerük pedig némileg átalakította a következő BL-idény selejtezőjét, amivel többek között a Ferencváros is jól járt: a magyar bajnok a BL-selejtező első fordulója helyett a másodikban csatlakozik be a küzdelmekbe.
jún. 2
12:42
A BL legsikeresebb edzője a döntő után: holnap pohár, szivar, ugrálunk és táncolunk (Infostart)
Carlo Ancelotti szombat este edzőként ötödször is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ez rekord. Mint ahogyan az is, hogy a játékosként szerzett két BEK-elsőséggel hét trófeája van, mindenkinél több az övé. Tavaly szeptemberben úgy tűnt, bajban lehet a Real Madrid. S története egyik legjobb idénye kerekedett a bajokból.
jún. 2
12:42
Lipcsei Péter szerint ilyen edző kell a Fradinak (Liner)
Lipcsei Péter, a Fradi pályára lépési csúcstartója elárulta, szerinte milyen karakterű edzőre van szüksége a Ferencvárosnak.
jún. 2
12:48
"Az volt az egyik kedvenc estém" - David Beckham a feleségéről sztorizott (Ripost)
Grillezett hal és avokádó.
jún. 2
12:48
Ha egy üzlet beindul: újabb City-nevelést igazol a Chelsea (Sportal)
A nyár elkezdődött, a Premier League-ben szereplő Chelsea pedig leigazolja a Manchester City egykori játékosát, Tosin Adarabioyo-t, igaz, átigazolási díj nélkül - írja az átigazolási hírekben megbízható Fabrizio Romano.
jún. 2
13:06
Koch Máté: nem akarok csupasz nyakkal hazajönni Párizsból (Infostart)
A világranglista éléről szeretné megkezdeni a párizsi olimpiát a párbajtőrvívó Koch Máté. Ennek esélyeiről is beszélt az Inforádiónak a tavalyi milánói vb győztes.
jún. 2
13:06
Kikapott 100 méteren a budapesti vb triplázója (Sportal)
A budapesti világbajnokságon triplázó Noah Lyles 100 méteren kiváló, 9.85 másodperces időt futott, mégis csak a második helyen ért célba a Kingstonban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen.
jún. 2
13:18
A Sevilla csapott le a barcelonai edzőre - hivatalos (Sportal)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla hivatalos oldalán jelentette be, hogy Francisco García Pimienta veszi át a csapat irányítását.
jún. 2
13:18
Roberts nagy csatában szerezte meg idei első győzelmét, bukással zárult Aldeguer szörnyű hétvégéje (P1race)
Joe Roberts nyerte a Moto2-es Olasz Nagydíjat, miután legyőzte Manuel Gonzálezt és Alonso Lópezt, Fermín Aldeguer elesett.
jún. 2
13:24
Hamilton elmesélte, hogyan fulladt kis híján a tengerbe (Racing)
Lewis Hamilton kedveli a veszélyes hobbikat, elmondása szerint az egyik ilyen pedig egyszer majdnem az életébe került.
jún. 2
13:30
Elképesztő őrület indult útjára Törökországban a Real Madrid korábbi edzője miatt (Liner)
Rég nem látott izgalom tört rá a török szurkolókra, ugyanis minden idők egyik legjobb edzője fog nekik dolgozni.
jún. 2
13:32
Mbappé aláírt a Real Madridhoz, úton a nagy bejelentés (Liner)
Mbappé már a Real Madrid játékosa, amit Fabrizio Romano erősített meg elsőként, minden dokumentumot aláírtak a felek.
jún. 2
13:42
Mbappé aláírta szerződését a Real Madriddal – Fabrizio Romano (m4sport.hu)
A friss BL-győztes pár nap múlva hivatalosan is bejelenti a világ egyik legjobbjának érkezését.
jún. 2
13:42
Minden eldőlt, Mbappé aláírt új csapatához! (Sportal)
Ha kételkedett volna bárki is, Kylian Mbappé mindenben megegyezett, és aláírt a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madriddal - jelenti az átigazolási hírekben megbízható Fabrizio Romano.
jún. 2
13:48
A Dortmund egyik legjobbja megszólalt a jövőjével kapcsolatban (Sportal)
Továbbra is erősen kérdéses a jövője a Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmundban futballozó Mats Hummelsnek, az viszont valószínűnek tűnik, hogy egyelőre nem vonul vissza a rutinos hátvéd.
jún. 2
13:48
A Dortmund legnagyobb erősségével a Real Madrid tudott élni a BL-döntőben (Büntető.com)
A Real Madrid 2–0-ra megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét a Borussia Dortmund ellen. Az első félidő a német együttesről szólt, egymás után alakították ki mélységi indításokkal a helyzeteket. Cikkünkben elemezzük, hogy mi miatt működött Edin Terzic csapatának a játéka az első játékrészben, illetve a másik oldalon milyen változtatás történt és mi jel
jún. 2
13:54
Elképesztő fordulat Szardínián! Tanak első idei győzelmét szerezte! (Racing)
A WRC-történelem legszorosabb befutójának beállításával ért véget az idei Szardínia Rally, melyet Ott Tanak 2 tizedmásodperc előnnyel nyert meg Sébastien Ogier előtt.  Hihetetlen csatát vívott a Szardínia Rally első szakaszától kezdve a mezőny két korábbi világbajnoka, a nyolcszoros első Sébastien Ogier és a 2019-es bajnok, Ott Tanak, amit szombat
jún. 2
14:00
Iga igazán lenullázta Potapovát (Infostart)
A női világelső Iga Swiatek ritkán láthatóan sima, 6:0, 6:0-ás győzelmet aratott a francia nyílt teniszbajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében.
jún. 2
14:00
Nem ül össze a válogatóra a Kozák-Csipes kajakpáros (m4sport.hu)
A hatszoros olimpiai bajnok jelen állás szerint csak egyesben indul.
jún. 2
14:00
Edzője sem titkolja, Milák Kristóf így nyerhet újra olimpiát (BorsOnline)
Döbbenet, mi történt két nap alatt az ország legjobb úszójával.
jún. 2
14:00
Norrisnak hivatalos szerepe is volt a Real Madrid által megnyert BL-döntőn (Racing)
Lando Norris is ott volt a londoni Wembley Stadionban a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjén, aminek végén nem csak puszta rajongóként kellett odasomfordálnia Dani Carvajalhoz egy közös fotóra.
jún. 2
14:06
Utolsó másodperces védéssel jutott BL-döntőbe a Győri ETO női kézilabdacsapata (444.hu)
Sandra Toft volt a hős, vasárnap 18 órától játszik az aranyért a Győr a budapesti Final Fourban.
jún. 2
14:06
Swiatek bombaformában a Roland Garroson, ellenfele játékot sem nyert (Sportal)
A női világelső Iga Swiatek ritkán láthatóan sima, 6:0, 6:0-ás győzelmet aratott a francia nyílt teniszbajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében.
jún. 2
14:08
Milák Kristóf 200 méter pillangón megúszta a világ idei második legjobb idejét (444.hu)
1:53.94 perces idejével a világbajnoki címvédőt győzte le.
jún. 2
14:10
A Real Madrid nyerte a Bajnokok Ligáját (444.hu)
A döntőben 2-0-ra verték a Borussia Dortmundot.
jún. 2
14:12
Bellingham megkérte Mourinhót, hadd fotózza le az anyjával (444.hu)
Közben Vinicius Jay-Z-vel szefizett, szegény Reus pedig próbálta feldolgozni. A BL-döntő után is nagy jelenetek zajlottak a pályán.
jún. 2
14:14
Szijjártó reflexből beszólt a BL-döntő brit szervezőinek (444.hu)
Once a troll always a troll.
jún. 2
14:18
Melyik a legszebb magyar Eb-mez 1964 óta? Az egyszerűtől az újszerűn át az áramlóig (Büntető.com)
Egy-egy korszakba is bepillanthatunk, ha megcsodáljuk a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki mezeit az 1964-es bronzéremtől napjainkig. Mindenki megtalálhatja a neki valót.
jún. 2
14:24
Honfitárs edző "rakta vissza a helyes vágányra" a jó nevű Gudjohnsent (Büntető.com)
Az előző években nem alakult jól a legendás izlandi futballistacsaládba született Andri Gudjohnsen karrierje, egy sérülés és egy betegség megrekesztette a fejlődését. Azonban egy Dániában dolgozó honfitárs edző bizalmát érezve ismét remekel, ez pedig hamarosan szintlépést hozhat számára.
jún. 2
14:48
Szövetségi kapitány lesz a Ferencváros korábbi vezetőedzője (Sportal)
Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz labdarúgás egyik sikeredzője vasárnap Kazahsztán fővárosába, Asztanába utazott, a kazah válogatottal zajló tárgyalások utolsó fordulójára - írja a Sport24-re hivatkozva a Szport Ekszpressz. A hírek szerint a hatvanéves szakember kettő plusz egy éves szerződést ír majd alá.
jún. 2
14:54
Ancelotti közel 65 évesen is együtt ugrált a Real Madrid sztárjaival (Liner)
Nem lehet azt mondani, hogy a Parma, a Roma és az AC Milan egykori sztárja lenne fitt, még közel 65 évesen is.
jún. 2
15:06
A zaklatásos ügy következménye? Nem indul együtt a Kozák, Csipes páros a válogatón (Sportal)
A Magyar Kaju-Kenu Szövetség közzétette a jövő heti szegedi válogató hivatalos rajtlistáját, amelyből kiderül, hogy Kozák Danuta ezúttal csak egyesben indul.
jún. 2
15:12
Teljes a káosz Dárdai Pál után; megszólalt a mellőzött hátvéd (Ripost)
Zajlik az élet Berlinben.
jún. 2
15:12
Bagnaia már a rajtnál lenullázta büntetését, Bastianini lehajrázta Marc Márquezt és Martínt (P1race)
Francesco Bagnaia győzelmével zárult az Olasz Nagydíj a MotoGP-ben, Enea Bastianini remek hajrával biztosította a gyári Ducati kettős sikerét.
jún. 2
15:18
Arra vár a Real Madrid vezetősége, hogy Kroos meggondolja magát (Liner)
Ancelotti és a vezetőség még mindig bízik abban, hogy Kroos mégsem vonul vissza, annyira jó játékos.
jún. 2
15:42
Megkezdődtek a tárgyalások a Bayern Münchennél a Manchester United csapatkapitányáról (Liner)
A Bayern München már tárgyal a Manchester United csapatkapitányának ügynökével, de a Barcelona is figyeli az eseményeket.
jún. 2
15:42
Igazi sportember: Courtois a posztriválisát méltatta a BL-döntő után (Sportal)
Sokaknak nem volt szimpatikus, hogy Andrij Lunyin helyett Thibaut Courtois védte a Real Madrid kapuját a Bajnokok Ligája fináléjában, de úgy tűnik, a két kapus között szent a béke.
jún. 2
16:00
A Barcelona sérült sztárja kockáztatna, hogy játszhasson az Eb-n (Sportal)
Frenkie De Jong még nincs százszázalékos állapotban, de így is ott lesz a hollandokkal az Európa-bajnokságon.
jún. 2
16:00
Martín dühös magára a hajrá miatt, Bastianini a nemrég elpusztult kutyájának ajánlotta az eredményt (P1race)
Francesco Bagnaiát hatalmas ünneplésben részesítették az Olasz Nagydíjon aratott győzelme után, Jorge Martín bosszús volt.
jún. 2
16:12
Vinícius elképesztő története: szülei még edzésre sem tudták elvinni, most már ő a foci új királya (Sportal)
Két Bajnokok Ligája-döntő, két győzelem, két gól - a tények magukért beszélnek. A 23 éves Vinícius Júnior szombat este 2022-t követően a második Bl-címét ünnepelhette a Real Madrid focicsapatával, miután a fináléban klubja 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot. Lehet kritizálni vagy nem szeretni őt, egy biztos, a brazil futballista kivételes képess
jún. 2
16:18
Ismét 12 csapat indul a női kosárélvonalban (m4sport.hu)
A következő idényben már nemcsak a finálé, hanem az elődöntők is az egyik fél harmadik sikeréig tartanak.
jún. 2
16:18
Fajta Péter nyerte a gyulai tenisztornát (Sportal)
Fajta Péter nyerte meg a Gyulán rendezett, 15 ezer dollár összdíjazású salakpályás férfi tenisztornát.
jún. 2
16:24
Ranga Péter és Mészáros Zsolt nyerte a Bakonya Rallyt (Racing)
A Szardínia Rally utolsó napjával egyidőben rendezték a Bakonya Rallyt, melyen Ranga Péter a tesztelők, míg Mészáros Zsolt a Mini Sprint mezőnyben voltak a leggyorsabbak.
jún. 2
16:30
Tényleg a Real Madridba igazol Mbappé (444.hu)
Nem nagy meglepetés.
jún. 2
16:30
Hazai győzelem a MotoGP mugellói futamán (Sportal)
A világbajnoki címvédő olasz Francesco Bagnaia nyerte vasárnap a MotoGp kategória versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei hetedik állomásán, az olaszországi Mugellóban.
jún. 2
16:42
Rüdiger egészen hirtelen kapta fel a vállára a Real Madrid legendáját (Liner)
Rüdiger nagy arc, minden buliban benne van, és maximálisan tiszteli a csapattársait, különösen a legendát, mint például Modricot.
jún. 2
16:42
Antonelli elfelejtette elkövetni az újonchibákat, újabb piros pontot szerzett a Mercedesnél (Racing)
Egyre közeledhet a nap, amikor a Mercedes megnevezi új 2025-ös versenyzőjeként Andrea Kimi Antonellit, hiszen immár a csapatból is egyre többen méltatják nyíltan az ifjú olasz képességeit.
jún. 2
16:48
Botrány Liverpoolban, megjött az edző, máris kiakadt Szoboszlai csapattársa (Metropol)
Nagyon nem így képzelte el a liverpooli karrierjét.
jún. 2
17:06
Látványos meccs a csalódottak csatáján, az Esbjerg szerezte meg a BL-bronzérmet (Sportal)
Az Esbjerg 37-33-ra nyert a Metz ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének bronzmérkőzésén, így a dán csapat szerezte meg a harmadik helyet.

Keresés