A Román Olimpiai Bizottság (Cosr), a Román Torna Szövetség (Frg) és Marcel Ciolacu miniszterelnök is tiltakozott kedden amiatt, hogy a párizsi olimpián a női torna talajdöntőjében a bírák a román versenyzőket - szerintük igazságtalanul - megkárosító módon bírálták el az óvásokat.
Nem csitulnak a kedélyek a Vári Attila-féle sportági botrány körül, a kétszeres olimpiai bajnok korábbi klasszist akár börtönbüntetés is fenyegetheti. Júliusban derült ki, hogy a Magyar Vízilabda-szövetség (Mvlsz) jelenlegi elnöke, Madaras Norbert által megrendelt átvilágítási jelentés szerint elődje 2018 és 2022 közti elnöki időszakában a szövets
A peches egyéni szereplés után mindenképpen éremmel akart hazatérni a párizsi olimpiáról Gémesi Csanád, aki a kardcsapattal végül felállhatott a dobogóra, ezüstérmes lett. Az olimpiai dobogó mellett világ- és Európa-bajnok kardvívót kérdezte az InfoRádió.
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott a legjobb négy közé a párizsi olimpián, miután a keddi negyeddöntőben hosszabbítás után 36-32-re kikapott a svéd csapattól.
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott a legjobb négy közé a párizsi olimpián, miután a keddi negyeddöntőben hosszabbítás után 36-32-re kikapott a svéd csapattól Lille-ben.
Elképesztő küzdelemben szenvedett vereséget a magyar női kézilabda-válogatott az olimpiai negyeddöntőben. Noha öt másodperccel a rendes játékidő letelte előtt még vezetett, a Svédország elleni negyeddöntő hosszabbításba torkollott, és a végén az északiak 36-32-re nyertek… Golovon Vlagyimir csapata a hatodik vagy a hetedik helyen zárja az ötkarikás
Rosszul kezdődött a Bajnokok Ligája-selejtező a Ferencváros számára, Raul Gustavo ügyetlenkedett a védelemben, a dán csapat pedig kihasználta első helyzetét.
A kapitány szerint mindent megtettek a győzelemért, sok mindent megoldottak, az égiek nem voltak velünk. A svédek védekezése nagyon jó volt, kicsit higgadtabban kellett volna játszani.
Rosszul kezdődött a Bajnokok Ligája-selejtező a Ferencváros számára, Raul Gustavo ügyetlenkedett a védelemben, a dán csapat pedig kihasználta első helyzetét, sőt tizenegyest is rúghatott.
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott a legjobb négy közé a párizsi olimpián, miután a keddi negyeddöntőben hosszabbítás után 36-32-re kikapott a svéd csapattól Lille-ben. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint azonban nagyon jó olimpiát zártak.
Losonci Dávid és Salim Omar jó szereplésében bízhatunk a szerdai napon, a párizsi olimpián. A férfi vízilabda-válogatott az elődöntőért játszik. Kajak-kenuban megkezdődnek az egyes hajók versenyei.
Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár Av19 vezetőedzője szerint egyre magasabbra teszik maguknak a lécet az osztrák jégkorongligában, és megpróbálják elnyerni a kupát.
Egy tornászuk már ünnepelt, amikor egy óvás után mégsem ő lett a bronzérmes. Ciolacu miniszterelnök bojkottálja a záróünnepséget, és az érintett sportolók érmesnek járó pénzdíjat kapnak.
Túl sok volt az amerikai emberelőny, de így is nagyon szoros volt a vége. Mindkét csapat nagyon jól védekezett, támadásban viszont egy hajszállal több kellett volna. Az 5-8. helyért játszhat tovább a válogatott.
Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője szerint egyre magasabbra teszik maguknak a lécet az osztrák jégkorongligában, és megpróbálják elnyerni a kupát.
A magyar női vízilabda-válogatott remekül védekezett, de végül 5-4-re kikapott az Egyesült Államok csapatától, így nem jutott a négy közé a párizsi olimpián.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott hatvan percen keresztül nagyszerűen küzdött és csak egy-egy momentumon múlt, hogy nem jutott a négy közé Svédországgal szemben a párizsi olimpián.
A dániai Herningben játszotta a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzését a Ferencváros, és 2-0-s vereséget szenvedett a Midtjylland ellen.
A visszavágót egy hét múlva a Groupama Arénában rendezik. A nyáron kinevezett holland vezetőedző, Pascal Jansen irányításával három győzelem után először kaptak ki a zöld-fehérek.
Nem éppen úgy alakultak az események a párizsi olimpia negyeddöntőjében, mint azt szerettük volna, drámai módon kaptak ki a magyar lányok, akik nagyon szomorúak.