2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
11:45
Fájó vereség után vehet revansot a Ferencváros (Demokrata)
A BL-főtáblára jutáshoz még két párharcot kell nyerni, a győztes viszont legrosszabb esetben is az Európa-liga főtábláján szerepelhet.
aug. 5
11:51
Milák Kristóf edzője otthhagyja az olimpiai bajnokot, mert szerinte új edzőre van szüksége (SzMo)
Virth Balázs hálás azért, hogy eddig együtt tudtak dolgozni, de szerinte most a sportolónak új impulzusokra van szüksége. Az elmúlt év során a kapcsolatuk megváltozott.
aug. 5
11:51
Már nem Virth Balázzsal edz Milák Kristóf (Demokrata)
Kapcsolatukban az utóbbi időben már egyikük sem érezte jól magát – árulta el Virth.
aug. 5
11:57
Három éve még kockázati tőkebefektető volt, most olimpiai bajnok (Telex)
A női kerékpáros mezőnyversenyt megnyerő amerikai Kristen Faulkner eredetileg ott sem lett volna az olimpiai csapatban. Alaszkából a Harvardon és a Szilícium-völgyön át vezetett az útja a párizsi dobogó tetejére.
aug. 5
11:59
A szervátültetettek Európa-bajnokságán is remekelt a magyar csapat (Telex)
Az 56 magyar induló 55 arany-, 46 ezüst- és 28 bronzérmet szerzett.
aug. 5
12:03
Már az éremtáblázat 12. helyét foglalja el hazánk a párizsi olimpián (HírTV)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint minden elismerést megérdemel, hogy Magyarország jelenleg az éremtáblázat 12. helyét foglalja el a párizsi olimpián.
aug. 5
12:03
Djokovic: Nagyon nehéz leírni, mi is jár ilyenkor az ember fejében (Demokrata)
A szerb teniszező szerint az olimpiai arany a legnagyobb sportsiker, amit pályafutása során elért.
aug. 5
12:09
Lyles mellbedobásán múlt a győztes öt ezredmásodperc, Thompsonnak csak a lábfeje volt előrébb (Telex)
Az atlétikát nem követő nézők közül voltak, akik a célfotót látva nem értették, miért nem a jamaicai nyerte a 100 méteres síkfutást.
aug. 5
12:21
Erődemonstráció: magabiztosan verte a szerbeket a pólóválogatott (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott már biztosan továbbjutott, és a szerbek elleni 17-13-as győzelemmel zárta a csoportkört a párizsi olimpián.
aug. 5
12:27
Molnár Attila lecsúszott a 400 méter elődöntőjéről (Demokrata)
Molnár a harmadik futamban kapott helyet, melyet a harmadik helyen zárt 45.45 másodperces eredménnyel.
aug. 5
12:27
“Senkinek nem jutott eszébe elvinni azt a követ az útról?’ – kérdezte a szurkolókat Halttunen (Racing)
A Finn Rally utolsó előtti szakaszán 600 méterrel a cél előtt egy szikla miatt balesetet szenvedett az élen álló Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen. A kiesés után a finn navigátor visszament a szikla helyére, és kérdőre vonta a szurkolókat.
aug. 5
12:29
Schmidt Ádám: Nagyon kemény küzdelem folyik minden egyes éremért és helyezésért (Demokrata)
A sportért felelős államtitkár szerint a magyar küldöttség minden elismerést megérdemel.
aug. 5
12:33
A Slovannal vagy az APOEL-lel játszana a Ferencváros a BL-főtábláért (Infostart)
A Ferencváros, ha túl jut a dán Midtjylland csapatán a labdarúgó Bajnokok ligája 3. selejtezőkörében, a playoffban, a főtáblára jutásért, szlovák vagy ciprusi ellenfelet kap.
aug. 5
12:33
Sorsoltak a BL-selejtezőben: ha továbbjut, a Slovan vagy az APOEL várhat a Ferencvárosra a playoffkörben (m4sport.hu)
Az Európai Labdarúgó Szövetség hétfőn kisorsolta a Bajnokok Ligája playoffkörének párosítását: amennyiben a Ferencváros legyőzi a dán Midtjyllandot a 3. selejtezőkörben, úgy a csoportkörért a szlovák Slovan Bratislavával vagy a ciprusi APOEL-lel csaphat össze.
aug. 5
12:45
Schmidt Ádám elárulta, melyik volt a számára a legmeghatóbb pillanat (Infostart)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint minden elismerést megérdemel, hogy Magyarország az éremtáblázat 12. helyét foglalja el a párizsi olimpián.
aug. 5
12:45
Pozitív lett a doppingtesztje, de bizonyítani tudta, hogy a kutyája miatt került a szervezetébe a tiltott anyag (Telex)
A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok lengyel kenus, Dorota Borowska így indulhat a párizsi olimpián.
aug. 5
12:57
"Nagyon fontos, hogy van egy ilyen személy mellettem" – Leclerc az önkritika és Vasseur szerepéről (m4sport.hu)
Charles Leclerc elmondta, hogyan tartja sínen a könyörtelen, de már megzabolázott önkritikája, és miért van fontos szerepe az őszinte Frédéric Vasseur jelenléte.
aug. 5
13:03
Nem jutott döntőbe a rúdugró Klekner Hanga (Demokrata)
A debreceni atléta 4,40 métert ért el a női rúdugrás selejtezőjében, így nem jutott fináléba hétfőn a párizsi olimpián.
aug. 5
13:15
Kiderült, kik lehetnek a Ferencváros ellenfelei az utolsó selejtezőkörben (Demokrata)
A Fradinak előtte persze a Midtjylland csapatán is tovább kell még jutnia jövő kedden.
aug. 5
13:15
Már gyűlöl enni, de kötelező a napi 5-6000 kalória a valaha volt legjobb súlylökőnek (Telex)
Ryan Crouser havi 360 ezer forintnyi pénzt költ ételre, de már nem sok élvezete van az evésben.
aug. 5
13:27
"Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne" – Hosszú Katinka nekiment az úszószövetségnek (m4sport.hu)
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó a közösségi oldalán nyílt levelet intézett a Magyar Úszószövetség felé, amelyben Milák Kristóf kapcsán úgy fogalmaz, "nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, ami ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését".
aug. 5
13:27
A Mercedesnél nincs egyetértés abban, miért hagyja el őket Hamilton (Racing)
George Russell nemrég kijelentette, szerinte Lewis Hamiltont a Mercedes elmúlt évekbeli gyenge teljesítménye taszította a Ferrarihoz, és versenyképesebb autó esetén nem gondolkodott volna a csapatváltáson.
aug. 5
13:33
Lelépte a magyar csapat a szerbeket férfi vízilabdában, 17-13 lett az eredmény (SzMo)
Nem forgott veszélyben a magyar győzelem. A szerb csapat ezen az olimpián harmatgyenge teljesítményt nyújtott.
aug. 5
13:33
Takács Boglárka nem jutott elődöntőbe 200 méteren (Demokrata)
Ebből a körből csak a futamgyőztesek és a további két legjobb idő birtokosa lépett az esti elődöntőbe.
aug. 5
13:39
A férfi pólóválogatott átrobogott a szerbeken a csoportzáráson (m4sport.hu)
Csoportharmadik lett a csapat, a szerdai negyeddöntőben az olasz, horvát, görög, amerikai négyes valamelyikével találkozik majd.
aug. 5
13:39
Olimpia: Győzelem a szerbek ellen, csoportharmadikként nyolc között a férfi vízilabda-válogatott (HírTV)
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott fölényes, 17-13-as győzelmet aratott a címvédő szerb csapat felett a párizsi olimpiai csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában.
aug. 5
13:39
Tizenhét gólt lőttek a férfi pólósok, magabiztos játékkal verték a címvédő szerbeket (Telex)
A csapat az első negyed után fordított, és biztos különbséget épített ki, harmadik helyen jutott tovább a csoportból az olimpián.
aug. 5
13:45
A legjobb nyolc között a férfi vízilabda-válogatott (Demokrata)
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos győzelemmel, harmadik helyen jutott tovább a csoportjából.
aug. 5
13:51
Brown a Red Bull Pérez-dilemmájáról: Jó, hogy nekem nincsenek problémáim a versenyzőkkel (m4sport.hu)
A konstruktőri bajnoki címre pályázó McLaren ügyvezető igazgatója kicsit sem bánja, hogy versenyződilemmába ütközött a Red Bull
aug. 5
13:51
Hosszú Katinka lemondásra szólította fel a Magyar Úszó Szövetség vezetőségét (HírTV)
Nem volt még olyan Músz vezetés aki ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését – írja a háromszoros magyar olimpiai bajnok Hosszú Katinka a közösségi oldalán közzétett nyílt levelében, amelyet változtatás nélkül közlünk.
aug. 5
13:51
"Most jön az olimpia lényege" - csodás győzelemmel folytatták a pólósok (BorsOnline)
Legyőzték Szerbiát a pólósok
aug. 5
14:03
Hosszú Katinka beszólt az úszószövetségnek: Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne (SzMo)
Az úszónő szerint Milák csak a jéghegy csúcsa. Gondoljunk bele, ha a világcsúcstartó olimpiai címvédővel ezt csinálják, mi a jussa a többi versenyzőnek - írja többek között a nyílt levélben, amelyben lemondásra szólítja fel a vezetést.
aug. 5
14:03
Varga Dénes a magyar térfélről vágott be hatalmas gólt a szerbek üres kapujába (Telex)
A második negyed végén lecsapott a lehetőségre. A férfi pólósok végül 17-13-ra győztek a címvédő ellen az olimpián.
aug. 5
14:15
Aranyérmet nyert az olimpián, mégis az utcán alszik a világklasszis olasz úszó (Metropol)
Thomas Ceccon egyáltalán nem elégedett a kinti körülményekkel.
aug. 5
14:27
Hosszú Katinka: nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – aki már az elmúlt napokban többször is bírálta a magyar úszósport vezetői, edzőit – hosszú bejegyzésben írt súlyos kritikát az érintettekről.
aug. 5
14:27
Marko: A hétből négy idei győzelmünket Verstappennek köszönhetjük (m4sport.hu)
Max Verstappen kvalitásai tartották ilyen sokáig a víz felett a Red Bull fejét? Helmut Marko szerint nem kétséges, hogy javulniuk kell, és ez csak összetartással lehetséges.
aug. 5
14:27
Egy brit sportoló lett az első olimpikon, aki férfi és női versenyszámban is érmet nyert (SzMo)
Egy új szabály hatálybalépésével Fieldman elvállalhatta a 2024-es párizsi női nyolcasok munkáját. Ezzel Fieldman lett az első olimpikon, aki férfi és női versenyszámban is érmet nyert. Mindezt nemváltás nélkül!
aug. 5
14:27
Feljavuló játék, erődemonstráció a szerbek ellen (Demokrata)
Pólóválogatottunk megtalálta önmagát az olimpia csoportkörének utolsó fordulójára. Helyszíni tudósításunk.
aug. 5
14:27
Pajari nem gondolta volna, hogy ő lesz a legjobb hazai versenyző a Finn Rallyn (Racing)
Sami Pajari debütálása a Rally1-es Toyotával bár nem indult a legjobban, azonban a Finn Rally végén a negyedik helyet szerezte meg és a legjobb hazai eredményt érte el.
aug. 5
14:33
Nem a magyar atlétáké volt a hétfő délelőtt Párizsban: Klekner Hanga, Molnár Attila és Takács Boglárka számára is véget ért az olimpia (m4sport.hu)
A rúdugró Klekner Hanga a női rúdúugrás selejtezőjéből, Molnár Attila a férfi 400 méter, Takács Boglárka pedig a női 200 vigaszágáról nem jutott tovább hétfőn a párizsi olimpia atlétikaversenyein.
aug. 5
14:33
Egy nappal korábban játsszák a ZTE-Paks mérkőzést (Demokrata)
A paksiak jövő kedden játsszák visszavágójukat a Konferencia-liga selejtezőjében játszik a montenegrói FK Mornar Bar vendégeként.
aug. 5
14:33
A rúdugró Klekner Hanga kiesett a selejtezőben, a vigaszág nem hozott sikert a futóinknak – a hétfői magyar eredmények (Telex)
A férfi pólósok magabiztos játékkal verték a szerbeket.
aug. 5
14:39
Varga Zsolt: Minden területen jobb volt a játék képe, mint az elmúlt napokban (m4sport.hu)
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a szerbek elleni 13–7-es olimpiai siker után az M4 Sportnak elmondta, most minden területen jobb volt a játék képe, mint eddig, ám a szakember meglátása szerint a mieink még tovább tudnak javulni és fejlődni.
aug. 5
14:45
Lékai Máté nem látja a jövőt, egymás vállán zokogtak a magyar játékosok (BorsOnline)
Lékai Máté és Mikler Roland utolsó meccsét játszhatta.
aug. 5
14:57
Manhercz Krisztián: két nap múlva jön egy döntő (Infostart)
A szerbek elleni négygólos diadal után is a földön kell maradni és dolgozni tovább – mondta a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt.
aug. 5
14:57
Hölvényi György: versenyzők szomorújátékának voltunk tanúi a hétvégén (HírTV)
Civilizációs szomorújáték nemes sportversengés helyett - írta a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) európai parlamenti képviselője hétfőn a Facebook-oldalán.
aug. 5
15:03
Molnár Attila: Jó úton járok, fogok én még itt könnyes pillanatokat okozni, ebben bízom (m4sport.hu)
"Legyünk önkritikusak, 45.4-gyel ne jusson valaki olimpiai elődöntőbe."
aug. 5
15:03
Alattomos, gerinctelen viselkedés – Hosszú Katinka nekiment az úszószövetség vezetésének (Telex)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő állítja, a hazai szövetségtől kapott információkat Milák legnagyobb ellenfelének edzője.
aug. 5
15:15
Halász Bence: Nagyon örülök az ezüstnek, de még ennél is többet szeretnék (m4sport.hu)
Ezüstös hazaút az olimpiai faluba és szülinapi pezsgőbontás Párizs utcáin.
aug. 5
15:15
Gyors egymásutánban kétszer döntötte meg a saját világcsúcsát, hihetetlen időt ment a lengyel mászó (Telex)
Aleksandra Mirosław egészen közel került a hat másodperchez, 6,06 alatt ért fel a 15 méteres falra a gyorsasági mászásban az olimpián.

Keresés