Dominik Stritesky révén a Hankook öt év után tudott versenyt nyerni az Európa-bajnokságon, ugyanakkor a gumigyártók bajnokságában a Michelin átvette a vezetést a Pirellitől.
Az olasz Valentina Petrillo para-atléta lesz az első transznemű, aki részt vesz a paralimpián. A futó férfinak született, de ma már nőként versenyez. Újabb botrány törhet ki a sportvilágban: ugyanis riválisa szerint előnyt élvezhet vele szemben az olasz versenyző. Eközben Petrillo továbbra is szimbólumnak tartja magát.
Nemcsak mentálisan bizonyult a legerősebbnek a nyílt vízi úszók mezőnyében Rasovszky Kristóf, hanem fizikailag is topon volt a párizsi ötkarikás játékokon, ezért lett olimpiai bajnok – mondta az InfoRádióban Gellért Gábor, a szakág szövetségi kapitánya. Meglátása szerint a Szajna vizének minősége nem volt megfelelő, de példákat sorolva illusztrálta
Megjelent az M-Sport WRC-csapatáról készült dokumentumfilm-sorozat első része, a sorozat megörökíti az idei sikeres pillanatokat, valamint nagyobb bepillantást enged a kulisszák mögé is.
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 87-66-os győzelmet aratott a brazil csapat felett a ruandai világbajnoki előselejtező harmadik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe.
A Ferencváros, gyenge támadójátékot mutatva, gól nélküli döntetlent ért csak el a Borac Banja Luka ellen az Európa-liga rájátszáskörében. Folytatás egy hét múlva, Bosznia–Hercegovinában.
A magyar kupagyőztes Paksi FC 2-2-es döntetlent ért el a cseh Mladá Boleslav vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
A magyar kupagyőztes Paksi FC 2-2-es döntetlent ért el a cseh Mladá Boleslav vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
A Puskás Akadémia remek teljesítménnyel 3-3-as döntetlent ért el a legutóbbi két idényben döntős Fiorentina otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező utolsó fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
Michéle Mouton 1982-ben teljesítette legsikeresebb WRC-szezonját, amikor karrierje során elért négy győzelemből hármat is elért. A világbajnokság legsikeresebb női versenyzője 42 éve Görögországban is nyerni tudott.
Megpróbál eljutni a Los Angeles-i olimpiára az ökölvívó Hámori Luca. Azt mondta, hogy korábban úgy tervezte, hogy Pározs után abbahagyja, de most változtat.
Az Alpine döntött arról, hogy kié lesz a még kiadó F1-es ülésük 2025-re: Jack Doohan-re esett a választásuk, tehát újoncot avatnak. Pierre Gasly-val már korábban szerződést hosszabbított az Alpine, és csütörtökön közölték, hogy a jelenleg 21 éves ausztrál fogja vezetni a másik autót. Mindez azt jelenti, hogy a márka WEC-programjában versenyző Mick
A kardvívó Gémesi Csanád is a párizsi olimpia öt fair play díjra jelölt személye közé került azok után, amit a tunéziai Faresz Ferzsani elleni nyolcaddöntőben tett: a mérkőzés kiélezett pillanatában megadott egy kétséges tust az ellenfelének.
Az olimpiai bajnok úszó szerint nem látszik, amennyit elköltöttek az úszósportra, Milák Kristóf felkészüléséről pedig hallgatnia kellett volna a szövetségnek.