Hayden Paddon vezet a walesi Ceredigion Rallyn, miután megnyerte a pénteki szuperspeciálokat, majd szombat reggel még sikerült megtartani vezető helyét.Defekttel kezdett a brit bajnoki éllovas William Creighton szombaton.
Hayden Paddon nagy fölénnyel nyerte a Ceredigion Rally leghosszabb szakaszát, így magabiztos előnyre tett szert, miközben a második helyen álló James Williams balesetet szenvedett.
Komoly probléma van a doppingkérdéssel és az ellenőrzés szervezeti rendszerével, a közvélemény számára egyáltalán nem világos, hogy kit miért mentenek fel vagy miért tiltanak el – mondta az InfoRádióban a sportközgazdász. Dénes Ferenc szerint a mesterséges intelligencia világában már elavult a jelenlegi felfogás.
Visszafelé sült el a férfi próbálkozása a US Openen: a nézőtéren kiszemelt hölgynek hozott ajándékba egy italt, amikor vele egyszerre megjelent egy másik udvarló is. Végül a nő nem tőle fogadta el az italt.
Hayden Paddon újabb szakasgyőzelemmel erősítette meg első helyét a walesi Ceredigion Rallyn, miközben Mathieu Franceschi pozíciót vesztett, így akár akár az Eb-cím is eldölhet Walesben.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma–1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Monzában.
Hayden Paddon egészen elképesztő tempóban vezetett a Ceredigion Rally első nyolc szakaszán, ami után kényelmes előnnyel áll az élen Chris Ingram, Keith Cronin és Mathieu Franceschi előtt. Hayden Paddon már szombat délig is fantasztikus teljesítményt nyújtott a Ceredigion Rallyn, Paddon oktatást tartott a Ceredigion Rallyn szombat délelőtt azonban