Oliver Solberget is elérte a defekt, ami után már csak másodpercekkel előzi meg toyotás csapattársait Sébastien Ogier-t és Elfyn Evanst nyolc gyorsasági után.
Kedvező helyzetben vára a visszavágót a Ferencváros a labdarúgó-Európa-ligában: a zöld-fehérek a nyolcaddöntő első mérkőzésén a Groupama Arénában 2–0-ra legyőzték a Bragát, ami optimizmusra adhat okot a szerdai visszavágó előtt. Robbie Keane csapata annak ellenére produkál remek tavaszt a nemzetközi porondon, hogy a télen elvesztette két legértékes
A három portugál sportnapilap, az A Bola, az O Jogo és a Record a csütörtök esti, budapesti Európa-liga-nyolcaddöntőről írott értékelésében leginkább fellelhető közös szál, hogy a Ferencváros felülkerekedett ellenfelén, rá tudta kényszeríteni az akaratát, s megérdemelten győzött. A Sporting Braga elmaradt a várakozástól.
Csalódottak a kézilabda-szurkolók, a Bajnokok Ligájában a férfiaknál a Veszprém és a Szeged hajrája sem sikerült jól. A veszprémiek csütörtökön hazai pályán vereséggel zárták (33-38) a dán Aalborg ellen, így ötödik helyről folytatják a küzdelmet a kieséses szakaszban. A szegediek hatodikként zártak – mindkét klub drukkerei aggódnak, hogy a szezon a
Március 21-22-én ismét futócipőt húz az ország: érkezik a tavasz legjelentősebb szabadidősport-eseménye. Idén megújul a Margitsziget a futók kedvéért, és a mezőnyben két népszerű színművésznő, Tenki Réka és Trokán Anna is ott lesz, egy nemes ügy érdekében állnak rajthoz. A 41. Telekom Vivicittá egyik legszebb hagyománya a karitatív szerepvállalás.
A Szafari Rally kilencedik szakaszát megnyerve Sébastien Ogier tovább csökkentette hátrányát Oliver Solberg mögött, míg Jon Armstrong a Ford sérülése miatt kiállni kényszerült, így mindkét M-Sport versenyző kiesett.
Csapattársa mellett a világbajnoki címvédő Lando Norristól is kikapott a Forma–1-es Kínai Nagydíj sprintidőmérőjén Charles Leclerc. A Ferrari pilótája csalódottságának hangot adva a csapatrádióban üvöltött a mérnökével. Az eset után Frédéric Vasseur is megszólalt.
Az Irán labdarúgó-válogatottja kijelentette, hogy senki, még Donald Trump sem zárhatja ki a 2026-os világbajnokságról. A Közel-Keleten kialakult háborús helyzet miatt merült fel, hogy a válogatott részvétele kérdésessé válhat az idén nyáron Mexikóban, az Egyesült Államokban és Kanadában rendezendő tornán. Az irániak az amerikai elnök kijelentésére
Hajdanán, bő két évtizeddel ezelőtt a nagyvilág megtanulta (s azóta is használja) a Sárga tengeralattjáró kifejezést a Juan Roman Riquelme köré épített Villarreal kapcsán. 2026 tavaszának meglepetéscsapata, a Bodö/Glimt a Sárga úthenger becenevet kapta.
A Ligás Klubok Uniója (LKU) - mint a Niké Liga irányító szervezete - elhalasztotta a felsőházi rájátszás 2. fordulójára kiírt FC Spartak Nagyszombat-DAC 1904 összecsapást, a dunaszerdahelyi együttest sújtó vírusos megbetegedések miatt. A meccs új időpontjáról még nem született döntés. A már megvásárolt belépőjegyekkel kapcsolatos részletekről való
Oliver Solberg defekt miatt ugyan nagy előnyét elvesztette péntek délután, azonban így is sikerült megőriznie vezető helyét a második helyre lépő Sébastien Ogier előtt, míg Elfyn Evans a harmadik helyre csúszott.
Nem akármilyen megtiszteltetésben részesült Böde Dániel. A korábbi válogatott labdarúgó a Magyar Ezüst Érdemkeresztjét vehette át. A paksi ikon büszkén vette át az elismerést.
Remek teljesítményt nyújtottak a Braga elleni Európa-liga-nyolcaddöntőn a Ferencváros labdarúgói. A játékosokat a statisztikai oldalak is elismerték. A Fradi egy dán csapattal közösen a legtöbb focistát adja a hét csapatába.
Hivatalossá vált, hogy Patrick O’Donovan, a 2024-es Rallycross Európa-bajnok idén visszatér a mezőnybe, ahol többek között a szintén korábban ugyancsak bajnok Andreas Bakkeruddal is