A ’90-es években és hazánkban még a 2000-es évek elején is igen nagy népszerűségnek örvendett a Xena, a harcos hercegnő című fantasy sorozat. Az eredetileg a Herkules spin-offjának indult sorozat felül is múlta elődjét. A főszereplőt alakító Lucy Lawless új-zélandi színésznő épp ma ünnepli 55. születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk tí
Az elmúlt napokban egy igazán nagynak nevezhető filmes elmaradásomat pótoltam jelen filmünk esetében, hisz szinte az összes állatos horrorfilmekkel foglalkozó listán megtalálható a Russell Mulcahy rendezésében készült, 1984-es Pokolszülött című alkotása. Nos, nem állítom, hogy mindeddig nem hallottam volna erről az alkotásról, de csak az elmúlt nap
Az eddig is tudható volt, hogy a Sárkányok háza második évadára egészen 2024-ig kell várni a sorozat rajongóinak, most azonban az is kiderült, hogy a folytatás rövidebb lesz, mint az első évad.
Kilenc évvel a 24 lezárása után Kiefer Sutherland visszatért ahhoz a műfajhoz, amiben igazán remekelni tud, megérkezett ugyanis a Rabbit Hole a SkyShowTime műsorkínálatában.
Manapság az egyik legérzékenyebb téma a nemi identitás kérdése, amiről éppen ezért érdemes óvatosan megnyilvánulni. Főleg akkor, ha világsztár valaki, akit világszerte milliók követnek a közösségi média különböző csatornáin. Most ebbe a hibába futott bele Guy Pearce is, aki feltett a Twitteren egy ártatlannak tűnő kérdés. Most pedig emiatt kell mag
Szeretjük a számokat, és ahogy már megszokhattátok, időnként jelentkezni szoktunk a legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix aktuális nézettségi adataival. Ezt a szokásunkat most sem mulasztjuk el, megnéztük, hogy az elmúlt héten melyek voltak a platform legnézettebb filmjei és sorozatai külön bontva az angol és más nyelvű alkotásokat.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc minden korszakban foglalkoztatta a filmes alkotókat. Sokféle eszközzel és műfajban elevenítették meg, értelmezték újra koruk ízlésének és aktuális szándékaiknak megfelelően a legendás történelmi eseményeket és személyiségeket. A Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum 22 filmből álló ajánlattal járul hozzá a Petőf
A Disney jelentős változásokon megy keresztül, több mint 7000 alkalmazottat bocsátanak el, többek között bezárják a metaversum részleget, és távozik Ike Perlmutter, a Marvel Entertainment vezetője.
Egy kísérteties történet Arthur király udvarából. A film Sir Gawain (Dev Patel), Arthur király (Sean Harris) unokaöcse és A zöld lovag történetét meséli el, melyben Gawain lehetőséget keres arra, hogy bebizonyítsa, hogy méltó a lovagi címre. Ez a lehetőség egy zöld lovag formájában érkezik, aki felajánlja bárdját, hogy bárki lecsaphat rá egyszer a
Melyik Patrick Swayze leghíresebb filmje? Naná, hogy a Piszkos tánc! Az 1987-ben bemutatott táncos romantikus mozi egy csapásra a nők kedvencévé vált és a romantikus filmek egyik ikonikus darabjaként emlegetik mind a napi napig. A film nem csak Patrick Swayze, de Jennifer Grey karrierjének is sugárhajtást adott anno. És most már nincs egy év a nagy
Az utóbbi időben felröppent néhány híresztelés azzal kapcsolatban, hogy a Marvelnél egy kissé visszavesznek a tempóból, így a jövőben sokkal kevesebb új megjelenésre számíthatnak a franchise rajongói mind a mozikban, mind pedig a Disney+-on.
2016 elején Sebastian Bear-McClard producer az Instagramon keresztül megkeresett egy 17 éves lányt, amely egy informális személyes találkozóhoz vezetett.
A világhírű operatőr 83 évet élt. A család a Telexnek küldött tájékoztatása szerint az operatőr rövid ideig tartó, méltósággal viselt betegségben hunyt el csütörtökön.
A Disney+ közzétette a The Kardashians harmadik évadának előzetesét, és egyben bejelentette, hogy a sikeres saját gyártású sorozat új évadának premierje május 25-én lesz. A sorozat, ami minden csütörtökön új epizóddal érkezik a szolgáltató felületére, kizárólag a Disney+ kínálatában elérhető.
Lassan eltelik egy újabb hét, ami azt jelenti, hogy ismét lehet tervezgetni, milyen filmeket nézzünk meg a hétvégén! Szerencsére mind a mozikban, mind a streaming platformokon körülnézhetünk és találhatunk is érdekes újdonságokat. Mi is mutatunk most nektek öt premierfilmet, amit szerintünk érdemes lehet megnézni az előttünk álló hétvégén.
Keanu Reeves mindenképp azt szerette volna, ha John Wick: 4. felvonáson dolgozó kaszkadőrök számára felejthetetlen marad a film forgatása, így egy nagyon különleges ajándékkal lepte meg őket.
Az Éjjeli ügynök az egyik legjobb Netflix-sorozat, ami mostanában jelent meg. A kémthriller-sorozat Matthew Quirk azonos című regényén alapul, és Shawn Ryan adaptálta kisképernyőre.
Ahogy arról korábban már írtunk Keanu Reeves a John Wick: 4. felvonásban mindössze 380 szót mond, így az is kiszámítható, hogy a színész mennyit is keresett egyetlen kimondott szóval.
Áprilisban is rendkívül gazdag kínálattal jelentkezik az HBO Max, amely nem csak mennyiségében, hanem minőségében is elképesztő. A Tudhattad volna és a Hatalmas kis hazugságok “örökségét” viszi tovább az Elizabeth Olsen főszereplésével készült Szerelem és halál (04.27), érkezik Bill Hader dramedy sorozatának utolsó évada, a Barry (04.17), a lengyel
A Film- és Televíziós Producerek Szövetsége bejelentette, hogy május 12-én minden COVID-19 korlátozást feloldanak, ami a világjárvány végét jelenti Hollywoodban.
Sokkal több, mint egy horrorfilm. Egy kiégett, üres házasságba csöppenünk, ahol mindkét fél a másikat hibáztatja, hogy idáig jutott a kapcsolatuk. (Sajnos mind a két fél hibás, ha idáig fajulnak a dolgok.) Láthatóan nem működik a kapcsolat, viszont nem jutottak el a felismeréshez, hogy most kellene befejezni. (Mikor csak elmegyünk egymás mellett, m
Mint azt bizonyára minden valamire való Marvel-rajongó jól tudja, a Disney a mozifilmek mellett számos sorozaton is dolgozik. Ezek többnyire a Disney+-on futnak több-kevesebb sikerrel. Általában a mozifilmek eseményei közti időszakokat töltik fel, illetve kevésbé fontos karaktereket állítanak a középpontba. Az egyik új sorozat, amely készülőben van
Jennifer Aniston és Adam Sandler hitetlenkedett, miután megtudták, hogy az egykori gyereksztárok, a Sprouse ikrek, akikkel korábban mindketten dolgoztak már, most 30 évesek. .