A World Naked Bike Ride résztvevői így ünnepelték a test szabadságát, egyúttal kiálltak a kerékpárosok jogai mellett és tiltakoztak a globális olajfüggőség ellen. Fotósunk a helyszínen volt, és megörökítette a pucér tekerés legjobb pillanatait!
Az ausztrál szülők elsírták magukat, mikor meglátták a kicsit. Az intézmény szerint a karmolásokat egy másik gyerek okozta, amikor magukra hagyták őket.
A közösségi médiában a celebritások kapcsolatban lehetnek a rajongóikkal. A TikTokon ízelítőt adnak napi rutinjukból, sztárvendégeket hívnak meg, más videókat kritizálnak, és ennek révén közelebbről is megismerhetjük őket.
Az énekes 2021-ben vallotta magát nembinárisnak, ezért is vette fel a semleges they/them névmásokat. Most viszont visszatért a she/her használatához, ugyanis kimerítette az állandó magyarázkodás.
Az HBO egyik legértékesebb alkotója rendre nemkívánatos személlyé válik internetes berkekben. Állandó operatőrét, Rév Marcellt is megkérdezve próbáltuk megfejteni, miért ilyen megosztó figura az Eufória és Az idol író-rendezője.
A 19. század legmozgalmasabb életű hölgye, Lola Montez úgy váltogatta a szeretőit, férjeit és lakóhelyeit, mint más az alsóneműjét – amit ő a fellépésein látványosan el is felejtett felvenni.
Egy negyvenéves brit anyuka arra panaszkodik, hogy „szexifóbia” áldozata lett. Azt mondja, hogy a többi szülő elhúzza a száját, amikor szexi ruhában megy a gyerekéért az iskolába.
A pilóták kiképzésénél megtanítják, hogyan őrizhetik meg a hidegvérüket egy hirtelen adódó stresszes helyzetben. A pórul járt pilóta biztonságban letette a gépet.
A bukott elnököt a 77. születésnapján köszöntötték támogatói egy kubai étteremben Miamiban. A szóvivője szerint a rajongók követték őt, és a kampánycsapat mindent fizetett.
Az ausztrál nő szerint a madarai, valamint a jó keresete zavarják valójában a szomszédokat. Teasing Tammy azt mondta, amíg nem tudták mivel foglalkozik, semmi baj nem volt.
Akkora turbulenciába került a Szingapúrból Londonba tartó gép, hogy több száz métert zuhant, az anyukának arra sem volt ideje, hogy magához szorítsa a gyerekét.
A felvételek között feltűnik a család összes tagja mellett Mr. Burns, Ned Flanders és Skinner igazgató is. A rajongókat leginkább Marge Simpson új kinézete osztotta meg.
A Budapest Bike Maffia programjának keretében szeptembertől mostanáig több mint 22 ezer darab szendvicset, 950 kiló gyümölcsöt, péksüteményt és édességet kaptak a nélkülözők iskoláktól.
Egy hasonlóan kerek tojásért legutóbb 1400 dollárt fizettek ki. A kommentelők közül többen megfogadták, hogy mostantól ők is jobban oda fognak figyelni arra, hogy mit vásároltak.
Szürreális jelenetek játszodtak le a Auckland City FC és a Bucklands Beach vasárnapi mérközésén. Az egyik klub az eset miatt bejelentést akar tenni a futballszövetségnél.
A bálnákról készítettek víz alatti felvételeket Hawaiinál, amikor az egyik ragadozó hatalmas lyukakat harapott a gumicsónakjukba. A stáb pánikba esett, de szerencsére közel voltak a parthoz.
Az Audi-Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz ajánlása szerint Tata, Esztergom, Encs, Tura, Villány, Balatonfüred, Balatonszemes, Csopak, Dánszentmiklós és Balatonszőlős adnak otthont a TOP 10 Vidéki Étteremnek és az Év Szerethető Éttermének 2023-ban.
A hatrészes Dead Cityben visszatér az anyasorozat két ismert főszereplője, de egyelőre sem Negan, sem Maggie nem tud többet hozni ebből a jól ismert kliséknél.
Tíz tárgy a gyerekkorunkból vagy még régebbről, vajon felismered őket? A fotók a Bakonybéli Tájházban és a Taki Játék és Nosztalgia Múzeumban készültek.
Toby Addison elmondása szerint azzal is megvádolták, hogy rejtett kamerával felvételeket készít. A brit férfi hiába mutatta a vakvezető botját, nem hittek neki.
A Tyler Rake – A kimenekítés 2. nemcsak az első rész címét duplázta meg, hanem a technikai bravúrjait is, kár, hogy a főszereplője még mindig egy humortalan zsoldos, aki futószalagon lő és üt le mindent, ami az útjába kerül.
A majom legalább húsz embert támadott meg, köztük nyolc gyereket. Végül drónnal sikerült a nyomára bukkanni és egy nyugtató lövedék segítségével ártalmatlanítani az Indiában garázdálkodó állatot.
Ritka alkalom, hogy a Bem rakparton egy viking hajó fedélzetére léphetsz, amit egy több mint ezer éves vízijármű mintájára építettek. A Saga Farmann a jövő héten tovább indul Belgrád felé.