Az Amazon Prime Video nagyszabású sorozata, A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi visszatér a második évaddal, melyben megismerhetjük Szauron felemelkedésének történetét. Itt az új előzetes.
A James Wan producer és Ian McCulloch showrunner új horror sorozatában, a Teacupban Yvonne Strahovski, Scott Speedman és Chaske Spencer játssza a főszerepet. Befutott az előzetes.
Hans Rudolf Giger, svájci képzőművész épp 45 éve, 1979-ben alkotta meg az első Alient, mégpedig Alan Dean Foster regénye és az abban szereplő leírás alapján. A kivitelezésért aztán 1980-ban Oscart is kapott, mert a lény valóban hátborzongató lett. Az egész Alien szaporodási ciklus iszonyú, hiszen A nyolcadik utas: a Halál teremtette meg ennek átlát
Ennek a csillagjegynek fájdalmas zsákutcába jutott az élete. De miért? És van megoldás? Ebből a horoszkópból kiderül, ez a horoszkóp minden fontos részletet megmutat. Magabiztos ember vagy, olyan, aki figyel a részletekre. Törődsz a megjelenéseddel és azzal, hogy a világ hogyan lát téged, mit gondolnak rólad, mit mondanak rólad, de az otthonodban v
Valamikor a 2024-es esztendő elején megnéztem a Stephen King Néha visszatérnek című novellájából készült filmváltozatot, és ha nem is voltam elragadtatva a látottaktól, de egy átlagos szintet azért elért nálam a Tom McLoughlin rendezésében elkészült film. A napokban viszont a kezem ügyébe került az 1996-os Adam Grossman rendezésében készült Kárhozo
A Mennydörgő robaj nem a legrosszabb film, amit valaha láttam Legalábbis nem hiszem. Ennek a filmnek nem annyira rossz a látványvilága, és sok a jó párbeszéd benne. Ha túl komolyan veszi ezt a filmet, garantálom, hogy nem fogja élvezni. De ha úgy nézi meg ezt a filmet, hogy nem törődik túlságosan a jó speciális effektusokkal és a csodálatos színész
A SAG-AFTRA (Televíziós és Rádiós Művészek Amerikai Szövetsége) megállapodást kötött a Narrativ nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó céggel, amely lehetővé teszi a tagok számára, hogy hirdetésekhez licenceljék digitális hangmásolataikat.
Csütörtök van, eltelt egy újabb hét, újra itt az ideje, hogy megmutassuk nektek, mire vagytok a legtöbben kíváncsiak! Az e heti toplistán egészen jó filmek szerepelnek, a sorrend viszont lehet érdekes. Az élen a Longlegs - A rém végzett, de természetesen szerepel már a listán az Alien: Romulus is.
Az Azok a 90-es évek show augusztus 22-én tér vissza a Netflixen a harmadik felvonással, amelyben az eredeti szereplők, Kurtwood Smith és Debra Jo Rupp mellett új arcok is feltűnnek majd.
A Disney várhatóan uralni fogja a hétvégét a kasszáknál a Fede Alvarez rendezésében készült Alien: Romulusszal, amely az előrejelzések szerint 40 millió dollárt fog keresni az USÁ-ban és Kanadában, és 75 millió dollárt világszerte a nyitóhétvégén, írja a Deadline.
A napraforgó betakarítása egy speciális feladat, amelyhez különleges eszközökre van szükség. Az egyik ilyen eszköz a napraforgó adapter, amelyet a kombájnokra szerelnek fel a betakarítás során. Ezek az adapterek kifejezetten a napraforgó betakarítására vannak tervezve, lehetővé téve a gyors, hatékony és minimális veszteséggel járó munkavégzést. Az
Nyugodtan mondhatjuk, h az Alien rajongók, köztük jómagam is, évek óta vágynak egy jó Alien-filmre. Nem felejtem, milyen csúfosan ért véget 1997-ben a franchise. Voltak ugyan jó pillanatai, de összességében mélypontként tekintenek rá a rajongók. Izzadságszagú volt az egész történet, amiben Sigourney Weavernek kötelezően fel kellett bukkannia, így e
Több mint 1,3 milliárd megtekintett percet ért el A fiúk - 4. évadána fináléja, amellyel egyúttal streaming-rekordot állított fel a Prime Videón, így először vezeti a Nielsen streaming-listáját, írja a Variety.
Már a mozikban az Alien: Romulus, manapság pedig elég jogos a kérdés, hogy vajon érdemes-e végigülni a stáblistát egy extra jelenetért, ami utal a lehetséges folytatásra.
A rendezői változatot néztem meg, mert közben az is kikerült. Stílusában minden monumentális Zack Snyder-alkotást megtalálni benne, így nem okozott meglepetést sem a képi világ, sem a rendezés, sem a karakterek interakciói. Méltó folytatásnak szánták, de csak egy bénán bukdácsoló rétestésztát kapunk, ami olyan vontatottan készíti elő a nagy ütközet
Eli Roth rendező a nagy sikerű Borderlands-videójátékok filmes adaptációjával jelentkezett, melyhez olyan neveket nyert meg, mint Cate Blanchett, Jamie Lee Curtis, Kevin Hart, Édgar Ramírez vagy épp Jack Black.A Borderlands-játékok elsősorban féktelen őrültségükről, ikonikus helyszíneikről, agyament karaktereikről, valamint elképesztő fegyverarzená
19 lehettem, amikor bejött ez a két tapicskolva táncizó majom az MTV-n, rám életkoromnál, progresszív zenei ízlésemnél és nememnél fogva már csak negatívan hatottak, de el tudom képzelni, hogy a tizen-páréves lányokat biztosan rettenetesen meghülyítették, a generált hisztéria méretét tekintve ilyen dizájngúnár duókból valószínűleg csak a szintén ag
Te melyik ajtón sétálnál be? Ez az ajtó elröpít egészen az ősz végéig és megmutatja mi minden várhat rád. Az életedben hozott döntések sokat elárulnak a személyiségedről. Sőt, ez a teszt még többet megmutat. Az őszi eseményekről, változásokról is szól. Válassz egy ajtót, ami tetszik annyira, hogy akár be is lépnél rajta. Lássuk mit
Noha csúnyán elhasalt a pénztáraknál a Horizont: egy amerikai eposz, azok, aki utólag is kedvet kaptak a filmhez, hamarosan otthon is megnézhetik a Maxon.
Az a jó a sorozatokban, hogy sosem fogyunk ki belőlük. Jövő héten például nyolc újdonság is érkezik a nagyobb streaming platformokra! Új évaddal folytatódik az Azok a 90-es évek show, de több vadiúj sorozat is debütálni fog.
Ma végre megérkezik 8 film, amiket már rég vártunk, hogy a hosszú hétvégére biztosan minőségi választékból szemezgethessenek a filmfanok! Jön az Egy botrány részletei és a Furiosa: Történet a Mad Maxből is berobog a streamingre.
Halle Berry a The Tonight Show vendége volt, ahol a Macskanő (cikkünk galériájában) 20. évfordulója is szóba került, amelyet a kritikusok elég durván lehúztak 2004-es megjelenésekor.
Az Osgood Perkins rendezésében készült Longlegs - A rém című horror lett a 2024-es év legnagyobb bevételű független filmje, amely világszerte 100 millió dollárt hozott, ebből 72 millió dollárt az Egyesült Államokban és Kanadában.
A streamingszolgáltató rengeteg új filmmel és sorozattal vár minket a következő héten is. Folytatódik az Azok a 90-es évek show a legújabb, immár harmadik évadával, a dokumentumfilmek kedvelőit várja az Első kézből dokumentumszéria folytatása, az Első kézből: Az Air McNair-gyilkosság, valamint az ázsiai produkciók szerelmesei is megtalálják a nekik
A műtét két hét múlva lesz, és utána csak steril szobába térhetne haza. Ennek kialakítása azonban csaknem 700 ezer forintba kerülne, amire a családnak nincs pénze.