Vannak olyan franchise-ok, amiknek egyszerűen minden műfaj jól áll. Ilyen a Star Trek is, amely filmként, sorozatként és akár animációs sorozatként is remekül megállja a helyét. Utóbbiak táborát erősíti a Star Trek: Prodigy is, amely most kapta meg második évadját, nálunk a SkyShowtime kínálatában találod meg.
2015-ben került a mozikba a Sivatagi rock (Afgán csillag), amely valószínűleg nem sokaknak csenghet ismerősen. Pedig a vígjáték nem akármilyen szereposztással büszkélkedhet, mégis akkora bukás lett belőle, hogy az még a Holdról is látszik.
Érdekes filmmel bővült a Max kínálata. Horrorból sok van, a kőkorszakban játszódó filmből viszont annál kevesebb. E kettő keverékére pedig hirtelen talán példát se tudnánk mondani – ha nem lenne ez a film, amely újabb példája a bugyuta magyar címadásnak is.
A Netflix friss filmjének végén volt egy elég erős cliffhanger, ami a folytatásra utalt, ezt most lényegében a rendező is megerősítette. Jöhet A szervezet folytatása.
A bírósági dokumentumokból kiderültek a Jóbarátok sztárjának, Matthew Perry utolsó szavai, miután öt ember ellen emeltek vádat a halálával kapcsolatban.
88 éves korában elhunyt Alain Delon, A szamuráj ikonikus francia színésze, írja a Variety. A színész 2024-ben gondnokság alá került, miután 2019-ben agyvérzést kapott.
Sok film és sorozat készült már Sherlock Holmesról, de sokak szerint ez az egyik legjobb, de legalábbis az egyik legkülönlegesebb. A 2015-ben mozikba került Mr. Holmes ugyanis olyan formában mutatja meg a legendás detektívet, ahogy nem sok más adaptáció: öregen és feledékenyen.
Általában a vámpírokról vagy horrorfilmet, vagy akciófilmet szokás forgatni, de kétségtelen, hogy a vígjátékok is nagyon jól állnak a vérszívóknak. Elég csak az olyan klasszikusokra gondolni, mint a Drakula halott és élvezi, a Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak vagy a Hétköznapi vámpírok. Hogy a tavaly megjelent Humanista vámpír öngyilko
A Gru franchise rendezője, Chris Renaud határozottan ellenezte egy élőszereplős Minyonok-film ötletét, mondván, hogy a sorozat animációs jellege elengedhetetlen a humorához és vonzerejéhez.
Brian Cox (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában), az Utódlás sztárja az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon aggodalmának adott hangot a mozi állapotával kapcsolatban, és a hanyatlást a Marvel és a DC-franchise-ok dominanciájának tulajdonította, írja a Variety.
A kedvenc ruhád hihetetlen dolgot árul el az igazi énedről. Nagyon érdekes teszt következik. Melyik ruhád a kedvenced? Ez elárulja az igazat rólad, a személyiségedről, arról, aki valójában vagy. Nézd meg alaposan ezt a 3 ruhát és a hozzá tartozó kiegészítőket. Melyik illik hozzád, Melyik tetszik a legjobban? Melyik a te stílusod? Lelked titkait tár
A szervezet című akciódús kém-thrillerben Halle Berry oldalán Mark Wahlberg alakítja Mike McKennát, egy építőmunkást, akit váratlanul beszerveznek egy titkos kormányzati szervezetbe. A hazai nézőknek pedig úgy tűnik, bejött ez a kaland, vagy legalábbis érdemesnek találták arra, hogy próbát tegyenek vele.
Mert hát ott van ugye a Boys, az erről szólna. Csak kár, hogy az sorozat, ezért Hazafi csak a második évad közepén jut el odáig, hogy szénné lézerezze a civileket. Ja, bocs, akkor is csak elképzeli, csak úgy fejben. De vissza a DC-filmekhez, amik mennyivel is komorabbak, mint a Marvel moslék. Hát, csak annyival, hogy Batmannek sötétebb a ruhája, mi
Már a pilot epizódnál komoly ellenállásba ütköztek a Jóbarátok alkotói az NBC vezetőségének részéről, miután kiderült, hogy Monica Geller (Courteney Cox) egy első randevún lefekszik valakivel, írja a Deadline.
Az Indiana Jones és a végzet temploma című filmben Harrison Ford által viselt kalap 630 000 dollárért (214 millió forint) kelt el egy Los Angeles-i árverésen, írja a Deadline.
Yerin Ha (galériánkban) hivatalosan is csatlakozott A Bridgerton család - 4. évadához, amelynek középpontjában a Luke Thompson által megformált Benedict Bridgerton áll majd.
Bár épp a hosszú hétvége kellős közepét tapossuk, azért ez nem jelenti azt, hogy ezen a számunkra csonka héten a Netflix ne pörögne teljes hőfokon. A legnagyobb streaming szolgáltató nem kevesebb mint tíz újdonságot hoz ezen a héten, mint amilyen A riviéra angyalai vagy a Négy gólya.
Itt az ünnepi hét és a szolgáltatók és mozis megjelenések remek kínálattal érkeznek a hét folyamán, szinte minden nap! Jön Zoë Kravitz rendezői debütálása, a Vészjelzés, de a Chris Pratt hangján megszólaló legújabb Garfield is.
A Netflix új animációs sorozattal készül. Előzetest kapott a Tomb Raider: Lara Croft legendája, melyben Hayley Atwell (cikkünk galériájában) kölcsönzi Lara Croft hangját.
A Netflix új sorozatában, a KAOS-ban a mitológiai istenek állnak a középpontban, igaz, kicsit másképp, mint arra gondolnál. Itt az új magyar feliratos előzetes.
Travis Knight visszatér a stop-motion animáció műfajához a Wildwood című filmmel. Megérkezett Colin Meloy regényének adaptációjának első ízelítő előzetese.
Életmű díjjal ismerték el Meg Ryan munkásságát az idei Szarajevói Filmfesztiválon, ahol a színésznő egy beszélgetés során megjegyezte, hogy “a világ legszerencsésebb emberének" tartja magát.
Ridley Scott 1979-ben egy legendás horror franchise alapjait rakta le A nyolcadik utas: A Halál elkészítésével, és minden idők egyik legfélelmetesebb horror karakterét teremtette meg. Az 1986-ban, 1992-ben és 1997-ben érkező folytatások bár változó minőséget hoztak, de tovább öregítették az Alien kultuszát.Az eredeti tetralógiát lezáró Alien 4. –
Alien-rajongókként nagyon hosszú ideje vártuk már a Romulust. Főleg a kevéssé jól sikerült Covenant után kellett már nagyon egy színvonalas rész, mert az utolsó még 2012-ben készült Prometheus címmel. De a Romulus végre egy jól megrendezett, látványos és hihetetlenül izgalmas Alien-epizód lett. Bravo és elismerés Fede Alvareznek. Azt mondanám: enné