A halálos agytumor sejtjeit megtámadó nanorészecskéket alkottak spanyol tudósok: behatolnak a tumorba és a gyógyszereket közvetlenül a rákos sejtekbe irányítják.
Őssejt-transzplantációval amerikai kutatóknak sikerült lelassítani a szklerózis multiplex betegség súlyosbodását a kór relapszáló-remittáló típusa esetében - adta hírül az Amerikai Orvostársaság folyóirata, a JAMA.
Újabb fotókat tett közzé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule névre keresztelt kisbolygóról, és a fotók alapján készült animációt is bemutatott, amelyen a hóemberformájú égitest "cigánykereket hány".
Dobogós helyen áll az Eurotransplanthoz csatlakozó tagállamok intézményei között a szívátültetések tekintetében a Semmelweis Egyetem, de a vese- és a májtranszplantációk számát tekintve is benne van az első ötben. Az intézményben tavaly minden eddiginél több, összesen 327 transzplantációt végeztek.
Önmagában az Antarktisz - rekordgyorsan - olvadó jege is világméretű vízszintemelkedést okozott. Kiszámolták, hány centit, és kiderült az is, mire számíthatunk a közeljövőben a többi, szintén gyorsan olvadó jég miatt.
Tíz évig élt egy bolíviai múzeumban magányosan Rómeó, egy kihalófélben lévő vízibékafaj utolsónak hitt egyede, ám a kutatóknak sikerült a faj egy nőstény példányát megtalálni a köderdőben. Valentin napon lehetnek majd egymáséi, a kutatók a násztól a faj megmentését remélik.
Egy 72 éves férfin végezték el az országban először az úgynevezett radioembolizációs daganatterápiát tavaly decemberben a Semmelweis Egyetemen. A beteg jól van, másnap már hazaengedték.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Cassini űrszondájáról érkező adatok segítségével sikerült pontosan meghatározni a Szaturnusz egy napját: 10 órán 33 percen és 38 másodpercen át tart.
Egy friss kutatás szerint a boltban kapott blokkok 90 százaléka hormonromboló vegyületet tartalmaz, ezért azok vélhetően rákkeltőek. A Biszfenol A vegyület összefüggésbe hozható a meddőség, az autizmus, az elhízás és a kettes típusú diabétesz kialakulásával is - mondta az InfoRádiónak Simon Gergely, a GreenPeace vegyianyag-szakértőjét.
Roska Botond és csapata egy speciális látásérzékelőt fejlesztett ki. A Louis-Jeantet orvosi díjat 2-3 évente ítélik oda, ő az első magyar a kitüntetettek között.
1947-ben még hét perce volt az emberiségnek. Minden évben kiszámolják tudósok, hogy mi vár ránk. Két fő veszélyforrást neveztek meg, amelyen ha nem változtatnak, bekövetkezhet a ma még elképzelhetetlen.
Károsíthatja az ökoszisztémákat a világ néhány régiójában Kína új selyemútja egy nemzetközi tudóscsoport szerint, amely a területidegen fajok behurcolásának kockázatára figyelmeztet a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányában.
Idegen, inváziós fajok behurcolásával károsíthatja az ökoszisztémát a kínai selyemútvonalak mentén kialakuló intenzív áruforgalom – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, de a Kínai Tudományos Akadémia is felhívta erre a problémára a figyelmet.
Az ohiói egyetem friss kutatása szerint gyorsabban olvad Grönland jege, mint ahogyan azt eddig gondolták. 2003 és 2013 között a sziget délnyugati régiójának olvadási üteme megnégyszereződött. Évente 280 gigatonna jég olvad el az egész szigeten.
Az izraeli kormány engedélyezte az Izraelben termelt orvosi marihuána és az ebből származó termékek exportját. Az intézkedés az előzetes számítások szerint évente közel 320 milliárd forintnak megfelelő bevételt hozhat az országnak.
A 200 ezer éve Eurázsia erdőségeiben megjelent, Homo nemzetséghez tartozó gyenyiszovai ember eszközöket, sőt ékszereket is készíthetett - ez derül ki két új kutatásból.