A Bennuról visszahozott porban és kövekben az összes nukleobázis megtalálható, ammóniát és sót is találtak rajta. Ez az aszteroida kialakulásába és a Naprendszer korai időszakába is példátlan betekintést enged.
A perui Amazonas esőerdő mélyén van egy olyan folyó, amelynek vize akár 100°C-ig is felmelegedhet. Ez a természeti csoda, amelyet a helyiek „Shanay-Timpishka"-nak, azaz „a nap melegétől forró folyónak" neveznek, nem csupán lenyűgöző látvány, hanem egyúttal figyelmeztetés is a klímaváltozás hatásaira.
Az Apple Inc nemcsak a világ legértékesebb tőzsdei cége, de még robusztus mérete ellenére is hatalmasat tudott ugrani az elmúlt egy évben. Tavaly ugyanis a korábbi 160-170 dolláros árszintről felszaladt 230-240 dollárra. A nagy kérdés, hogy van-e még spiritusz a cégben, ha már nemcsak Kínában csökken a forgalom, de a vezértermék, vagyis az iPhone é
Az európai védelem az Egyesült Államok nélkül "nem fog működni"; az európai szövetségeseknek az eddig meghatározottnál, GDP-jük két százalékánál "jóval többet" szükséges fektetniük a védelembe – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőit magában foglaló Európai Tanács értekezletét meg
Marco Rubio külügyminiszter vezeti immár ügyvezető igazgatóként az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségét (USAID) – ezt maga a külügyminiszter erősítette meg. Marco Rubio Salvadorba érkezése után újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy a USAID (United States Agency for International Development) nem működőképes, hiszen az Eg
Az Egyesült Államok egy hónappal elhalasztja a büntetővámok bevezetését Mexikóval és Kanadával szemben – közölte Donald Trump amerikai elnök, miután telefonon egyeztetett mexikói hivatali partnerével, Claudia Sheinbaummal és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is. Donald Trump a közösségi oldalán kiadott nyilatkozatában közölte, hogy mexikói t
Negyven évvel felfedezése után megfejtettek egy kétezer éves szöveget Izraelben új fényképészeti technológia és a mesterséges intelligencia segítségével.
Hazánkban egyre kevésbé növekszik, néhány uniós országban pedig csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők tábora. A tanulmány szerint a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan felválthatja a vezetékes technológiát, hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a hordozható telefonok szorították ki vonalas tár
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor elkezdődik a 2. terminálhoz vezető híd, valamint az épület előtti, ki- és beszállásra használt terület megújítása – közölte a Budapest Airport kedden a közösségi oldalán. Azt írták, hogy a repülőtér indulási – felső – szintjére az utasok nem hajthatnak
A jövő Orbán Viktor és Donald Trump szövetségéé, egy kedvező gazdasági megállapodást fogunk kötni a Trump-adminisztrációval – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán. Menczer Tamás a bejegyzésében úgy fogalmazott: "Amerika valóban a lehetőségek országa! Nekünk. Brüsszelnek meg egy tükör, ami mutatja a brüsszeli kudarcokat". É
Nehéz hónapok előtt áll az Európai Unió, de mi mindig is tudtuk, hogy Trump elnök vissza fog térni, ezért felkészültünk. Folyamatosan tárgyalunk, és egy jó "dealt" fogunk kötni az Egyesült Államok új kormányzatával. A brüsszeliek pedig megehetik, amit főztek! – írta a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán. Orbán Viktor hozzátette, hogy hétfőn ta
Válaszul az amerikai kormány kínai importtermékeire kivetett egyoldalú vámokra, Kína február 10-től viszontvámokat vet ki az Egyesült Államokból származó egyes importárukra – közölte a kínai pénzügyminisztérium. "Az amerikai kormány február 1-jétől egyoldalúan 10 százalékos vámot vetett ki a Kínából érkező összes importárura súlyosan megsértve a Ke
Első alkalommal tette közzé a Moody’s Ratings az MVM hitelminősítését, így mind a három nagy ügynökségnél befektetési kategóriájú az MVM Befektetésre ajánlott, "Baa2, negatív kilátással" besorolás mellett a harmadik globális hitelminősítő is közzétette az MVM Zrt. minősítését. Mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő szerint az MVM befektetésre aján
A legrosszabb forgatókönyv egy több mint 7-es magnitúdójú földrengés kipattanása földcsuszamlással és szökőárral, de az sem zárható ki, hogy a földmozgás egyszer csak abbamarad. Ahogy a vulkánkitörés sem.
Meg kell őrizni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szoros kapcsolatot, nemcsak a történelmi kötelékek miatt, hanem azért, mert ez az okos üzlet mindkét fél számára – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az uniós nagykövetek éves konferenciáján elmondott beszédében. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok keresk
Ötvenhat Gidránnal erősödik Magyarország. Az ország elkötelezett a Gidrán harcjármű mellett, továbbra is közös török-magyar fejlesztéssel építjük haderőnket – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a török Nurol Makina gyárban tett látogatását követően. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a honvédelmi miniszter rámutatott: a török-magya
A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság és a szabadság, ezt követi a bérezés: az energetikusok körülbelül 550-600 ezer forintos, az informatikusok pedig körülbelül 800 ezer forintos kezdő fizetést kérnek – a friss tendenciákat Orbán Balázs, a március 11-12-i Műegyetemi Állásbörze főszervezője foglalta össze a
A leggyakrabban kimutatott műanyag a polietilén volt, amelyet műanyag zacskókhoz, élelmiszer- és italcsomagolásokhoz használnak. Ez az összes műanyag-részecske 75 százalékát tette ki.