Egy új kutatás megmutatta, hogy a közlekedési eredetű légszennyezés és zaj már a terhesség alatt is hatással lehet a gyermekek agyi fejlődésére. A tanulmány alapján ezek a környezeti tényezők befolyásolják, hogyan működnek együtt az agy területei serdülőkorban.
Évente több millió tonna műanyag kerül a tengerekbe, és ezek lassan szétaprózódva mikroműanyagként is veszélyeztetik az élővilágot. Egy friss kutatás most kimutatta: a cellulóz-diacetát nevű bioműanyag a tengervízben még a papírnál is gyorsabban lebomlik. Cikkünk bemutatja, mit jelent ez a gyakorlatban – és mit tehetünk a változásért.
Donald Trump kormánya betilthatja az mRNS szó használatát - erről közölt nemrég felháborodott posztot az MTA volt elnöke. De az amerikai kormány más területeken is a tudományos kutatás leépítésébe fogott. Ennek hatásairól beszélgettünk Pálinkás Józseffel.
A Semmelweis Egyetem kutatói mesterséges intelligencia segítségével az esetek többségében a kiújulás ideje és helye alapján meg tudták mondani, hogy kialakulnak-e áttétek a mellrákos betegeknél.
Ma James Mwenda a világ két utolsó nőstény fehér dinoszauruszának, Najinnek és Fatu-nak a gondozója. Ezek az állatok nem csupán egy faj túlélői – hanem élő emlékművei annak, amit elveszítettünk, és annak is, amit még megmenthetünk.
Egy trópusi fa, a Dipteryx oleifera, más néven almendro fa, úgy tűnik, villámtűrő. Az akár 50 méteresre is megnövő fa nemcsak hogy ellenáll a villámcsapásnak, de úgy tűnik, kifejezetten hasznát látja ennek a természet egyik legpusztítóbb jelenségének.
A TCL új miniLED-es tévéi között van olyan, aminek 292 centis a képernyője, de a kisebbekkel sem szerénykedett a kínai gyártó. Párizsban jártunk, ahol megmutatták nekünk a legújabb modelleket.
Az újságírók mobilszámokat, emailcímeket és még néhány jelszót is találtak, olyan adatokat, amelyek a legmagasabb rangú amerikai tisztviselőkhöz tartoznak.
Az éjszakai mesterséges fények az élővilág jelentős részére negatív hatással vannak, és az embert se kímélik. Ezzel együtt nem nagyon szabályozzák a fényszennyezést.
Egy kutató egy titkosítatlan szerveren talált rá egy 133 ezer példából álló adathalmazra, amelyet egy elégedetlenkedőt elhallgattató nagy nyelvi modellben használhatnak.
A szabadidős testmozgás inkább a jó erőnlét és az egészséges életmód egyik mutatója, nem pedig önmagában védőfaktor. Egy finn kutatás arra jutott, hogy önmagában a rendszeres, intenzív testmozgás kevésbé fontos, mint az általánosan egészséges életmód fenntartása.
A hawaii Nagy-szigeten a Kilauea vulkáni területen tavaly december 23. óta zajlik a lüktető vulkáni működés. Szerdán immár 15. alkalommal robbant felszínre a bazaltos magma, ez alkalommal 31 órán keresztül zajlott a kitörés, ennek utolsó 9 órája pedig lélegzetelállító volt.
Egy kísérletben az alanyoknak fel kellett állniuk munka közben, ha a telefonjukat akarták használni. Az eredmény: inkább a laptopon pörgették a közösségi médiát.
Digitális iker alapú orvosi és laboratóriumi robotika projektet indított el az Óbudai Egyetem, a Stanford Egyetem és a Nemzeti Szingapúri Egyetem (NSU) a HU-rizont program keretében – jelentette be Kovács Levente professzor, az Óbudai Egyetem rektora. Hozzátette, a projekt konzorcium vezetője és intézményi centruma is a hazai egyetem.
Világszerte több mint 2,5 millió négyzetkilométerrel csökkent a tengeri jégtakaró február közepére a 2010 előtti átlaghoz képest – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC).
Egy angol matematikus 1902-ben adott fel egy puzzle-rejtvényt, de csak nemrég sikerült igazolni, hogy nincs jobb megoldás, mint amit egy akkori olvasó adott.
Megfelelő védelemmel látványos élményben lehet részünk, hiszen jól kivehető lesz, ahogy a Hold lassan beúszik a Nap elé, és kicsit "megharapja" a fényes korongot.
Rákszürés vérvétellel. Ez a Shield, ami különösen a vastagbélrák és az úgynevezett adenomák – potenciálisan rákmegelőző polipok – kimutatásában hatékony.
Az Állatorvosi Egyetemen a száj- és körömfájással foglalkozó bizottság tagjai azt mondták: itthon a tömeges vakcinázás nem megoldás, és a legfontosabb a fertőzés megelőzése.
A kiberbűnözők az emberek félelmeire építve hitetik el velük, hogy valóságos számítógépes vírusok áldozatai lettek és ráveszik őket, hogy az azonnali védelem érdekében vásároljanak "vírusvédelmi szoftvert".
A klímakatasztrófa egyértelművé tette, hogy a folyamatosan növekvő gazdaságra alapozott társadalom fenntarthatatlan. Ezért a fogyasztás tudatos minimalizálására lenne szükség, az erőforrásokat pedig az úgynevezett polikrízisre történő mentális felkészülésre kellene fordítani – mondta az InfoRádiónak Stumpf-Biró András összeomlás-kutató. A Pannon Eg
Ma James Mwenda a világ két utolsó nőstény fehér dinoszauruszának, Najinnek és Fatu-nak a gondozója. Ezek az állatok nem csupán egy faj túlélői – hanem élő emlékművei annak, amit elveszítettünk, és annak is, amit még megmenthetünk.
A Föld nem egy eszköz, amit használunk – hanem egy partner, egy élő ökoszisztéma, amelyben mindannyian összekapcsolódunk. A Gaia-elmélet nem csupán tudományos spekuláció, hanem meghívás egy újfajta gondolkodásra.
A világ tele van különleges helyekkel, de néhány annyira titokzatos, hogy még a mai napig is csak találgatni tudunk, mi folyik ott valójában. Ilyen hely a Csendes-óceán egyik apró pontja: egy sziget, ahová nemcsak hogy nem javasolt bemenni – de hivatalosan is tilos. És a legfurcsább? A hatóságok sosem adtak rá egyértelmű magyarázatot, hogy miért.
A talajmintából előkerült részecske hatásosságát már állatkísérletekkel is igazolták, most azon dolgoznak a kutatók, hogy mielőbb gyógyszer készülhessen belőle.
A fotókat egy szerveren mindenféle jelszó vagy egyéb védelem nélkül meg lehetett tekinteni, a kiszolgáló hónapokig nem javította a hibát, pedig január óta tudott róla.