2025. március 30. vasárnap

márc. 30
14:45
Kilövés után röviddel lezuhant az első, Európából indított orbitális rakéta (Infostart)
Negyven másodperccel az indulás után visszazuhant a fölre az első, a kontinentális Európából indított orbitális rakéta vasárnap a norvégiai sarkvidéki Andoya űrbázison.
márc. 30
15:48
Meghibásodott és visszazuhant a földre a Spectrum tesztrakéta (Telex)
Az Isar Aerospace német startup rakétájának a célja, hogy segítsen elszakadni Európának Elon Musk SpaceX-étől.
márc. 30
20:06
Csendes gyilkosként támadja a magyarokat a magas vérnyomás, pedig már elég egyszerű lenne nyakon csípni (Telex)
A probléma évtizedek óta köztudott, mégsem teszünk ellene eleget. Sokan még ma is úgy mennek orvoshoz, hogy 150 feletti az alapvérnyomásuk, és szerintük ez nem baj. Az is gond, ha nem tudunk jól vérnyomást mérni, és egy csomó olcsó készülék van a piacon, amivel nem is lehet.
márc. 30
21:39
Palkovics Lászlónak avatárja lett, aki bevezet minket az MI rejtelmeibe (Infostart)
Új közösségi oldalán keresztül betekintést nyerhetünk a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos mindennapjaiba. Palkovics László az InfoRádióban elmondta: az MI inkább a javunkra szolgál, és csak kevésbé erősíti a félelmet, de nagyon fontos a tudatos és erkölcsös használat, amelyet egy hamarosan felálló hatóság ellenőriz majd, és ha kell

2025. március 31. hétfő

márc. 31
0:18
Tudtad? A fák kommunikálnak egymással – és a Földdel is kapcsolatban állnak (PlanetZ)
A fák kommunikálnak egymással. Összehangolt rendszert alkotnak, amelyben információt, tápanyagot és figyelmeztetéseket osztanak meg egymás közt.
márc. 31
0:22
Létezik egy szivárványszínű sivatag, de azt hiszik csak Photoshop (PlanetZ)
A Zhangye Danxia 2010-ben UNESCO világörökségi helyszín lett. Ez a természet egyik legszürreálisabb csodája, amit csak kevesen ismernek.
márc. 31
5:45
Ravasz módszert alkalmaz a YouTube (Infostart)
Tesztüzemben már zajlik a reklámmentes videónézést kínáló linkek megosztása lehetősége a YouTube Premium felhasználóknál, de korántsem biztos, hogy élesben is világszerte el fog indulni az opció.
márc. 31
10:24
Lezuhant és felrobbant egy tesztelt rakéta Európában (hirado.hu)
A cég Elon Musk SpaceX-ének és Jeff Bezos Blue Originjének lenne az európai riválisa.
márc. 31
11:48
A Concorde-nál csendesebb és messzebbre repülhet majd Kína új szuperszonikus repülője – 2049-ben (Telex)
A C949 öt óra alatt lerepülheti a Sanghaj–Los Angeles-távolságot, ami a hagyományos utasszállítókkal egy tizenkét órás utat jelent.
márc. 31
12:12
A Földről támogatja magyar honfitársa munkáját a tartalékos kutatóűrhajós (hirado.hu)
A Duna Család-barát című műsorában elmondta, a magyar űrprogram célja, hogy magyar kutatók kísérleteit magyar ember végezze el a Nemzetközi Űrállomáson.
márc. 31
13:24
Új kurzus segít a fiataloknak ellenőrizni az online híreket (Telex)
Milyen konkrét lépésekkel ellenőrizzünk egy gyanús online tartalmat, és ezeket hogyan jegyezhetjük meg könnyedén? Ezt mutatja meg a Detekto új kurzusa.
márc. 31
14:00
Vigyázat! Tudatosan hazudik a mesterséges intelligencia (Demokrata)
A nem polkorrekt témákban a mesterséges intelligencia-rendszerek tudatosan hazudnak.
márc. 31
16:18
Évente ötezren halnak meg egy olyan betegségben Magyarországon, amely szűréssel megelőzhető lenne (hirado.hu)
A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója azt mutatja be, hogyan kell a vizsgálatra felkészülni.
márc. 31
16:24
Vezető tudósok figyelmeztetnek: itt az ideje elhagyni a fosszilis tüzelőanyagokat (Telex)
Egy friss jelentésben a kutatók felvázolják, mi minden sérülhet, ha nem állunk át a fosszilis anyagokról a tiszta energiára.
márc. 31
23:18
5 rejtélyes hely a Földön amit a tudósok máig nem tudnak megmagyarázni (PlanetZ)
5 olyan rejtélyes hely a Földön, amit a tudomány jelenlegi állása szerint sem tudunk teljesen megérteni.
márc. 31
23:36
Új tanulmány – Gyermekkori agyrázkódás tanulási hátrányhoz vezethet (PlanetZ)
Egy új tanulmány szerint még egy „egyszerű" agyrázkódás is hatással lehet egy gyermek jövőjére.

2025. április 1. kedd

ápr. 1
4:27
Digis volt? Erről nem árt tudnia (Infostart)
Áprilistól D-Ügyfélkapu néven, megújult arculattal érhető el a Digi Ügyfélkapu applikációja – olvasható a One Magyarország sajtóközleményében.
ápr. 1
10:21
Különleges űrküldetést indított a SpaceX (Infostart)
Sikeresen indult a Fram2 a SpaceX rakétájával.
ápr. 1
10:42
Az űrállomáson ragadt űrhajósok szerint Musk téved, senki nem hagyta őket cserben (Telex)
Barry Wilmore és Sunita Williams megint elismételte, hogy nem a Biden-kormány túszai voltak, csak így jött ki a lépés.
ápr. 1
12:00
A rossz levegő is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevesebb gyerek születik (Telex)
A HUN-REN KRTK kutatása alapján a szálló por koncentrációjának emelkedése a születésszám visszaesésével jár.
ápr. 1
13:18
Gyapjas ördögöt találtak egy amerikai nemzeti parkban (Telex)
Kutatók egy új napraforgófajt találtak, amit bolyhos szirmai miatt becéznek így.
ápr. 1
16:30
3800 éves amulettet talált egy hároméves kislány Izraelben (Telex)
A kislány és családja egy régészeti ásatás közelében túrázott, a Biblia szerint ezen a területen csapott össze Dávid és Góliát.
ápr. 1
23:06
Tudomány a mianmari 7,7-es rengés mögött (PlanetZ)
Miért kellett a mianmari földrengésben 144 embernek meghalnia?
ápr. 1
23:18
Az emberek hőtűrő képessége sokkal alacsonyabb, mint hittük (PlanetZ)
Egy kutatás szerint az emberek hőtűrő képessége jóval alacsonyabb, mint amit a korábbi modellek feltételeztek.

2025. április 2. szerda

ápr. 2
0:18
Miért volt ennyire pusztító a mianmari földrengés? (Telex)
A gyors tudományos elemzéseknek köszönhetően most már jobban értjük, mi és hogyan történt, miért hatott olyan nagy területre és milyen romboló hatása lehetett a mianmari földrengésnek. De miért dőlhetett össze ezer kilométerrel arrébb egy toronyház?
ápr. 2
4:39
Tiltott tartalmakkal körözné le társait az egyik böngésző (Infostart)
A ProtonVPN csúcsminőségű biztonsági, teljesítmény- és feloldási képességeket kínál, miközben titkosított úton küldi és fogadja az adatokat.
ápr. 2
6:36
200 millió X-felhasználó emailcíme szivároghatott ki (Telex)
A X-nél viszonylag gyakoriak a hasonló adatszivárgások.
ápr. 2
6:54
Csökkenti a termékenységet a levegőben lévő szállópor a kutatók szerint (hirado.hu)
A kutatók ok-okozati kapcsolatot tárnak fel a szálló por koncentrációjának növekedése és a születésszám jelentős csökkenése között.
ápr. 2
6:57
Nem lassan épül le az agyunk, hanem van egy nagyon gyors szakasz – ekkor kezdődik (Infostart)
Amerikai kutatók több mint 19 ezer ember agyfelvételét nézték át, az adatok alapján pedig egyértelműnek tűnik, hogy az agy nem egy lassú folyamat során öregszik.
ápr. 2
11:48
Új biztonsági stratégiát jelentett be az EU, FBI-t csinálnának az Europolból (Telex)
Az Európai Unió is csatlakozik a rendvédelmi szervek titkosított adatokhoz való hozzáféréséről szóló diskurzushoz.
ápr. 2
12:18
Hamis reklámok terjednek Karikó Katalin Nobel-díjas kutató nevével (hirado.hu)
Karikó Katalin Nobel-díjas professzor, kutató hangsúlyozta, soha nem adta és a jövőben sem adja nevét semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához.
ápr. 2
15:48
Annyira sok itthon a nikotinmérgezés, hogy új monitorozási rendszert vezet be a kormány (Telex)
Az új típusú dohánytermékek megjelenése miatt megnőtt a légzőszervi panaszok és mérgezési esetek száma.
ápr. 2
18:12
Mikor lesz képes gyógyítani a mesterséges intelligencia? És hogy állnak ebben a magyarok? (Telex)
Vagy már ma is realitás a gyógyító MI? Egyáltalán, hogy áll a globális MI-verseny? Nézze meg itt a CEU erről szóló előadását!
ápr. 2
18:54
Budapestnél nagyobb jégtömb szakadt le az Antarktiszon – elképesztő, mit találtak alatta a tudósok (SzMo)
A kutatók olyan ökoszisztémára bukkantak, amely akár évszázadok óta rejtőzve fejlődhetett a jég alatt.
ápr. 2
19:54
Vészjósló földrengések tartják izgalomban Izlandot (Telex)
Két helyen is figyelemre méltó vulkánkitörés zajlott április 1-jén: Hawaiin még most is tart a lávaszökőkút, Izlandon pedig szokatlan módon a kitörés után is folytatódtak a rengések.

2025. április 3. csütörtök

ápr. 3
0:18
A muslicák azért szeretik az alkoholt, mert így jobban bejönnek a nőstényeknek (Telex)
Egy friss kutatás szerint a hím gyümölcslegyeknél az alkohol fokozza a feromonok kibocsátását, amellyel könnyebben találnak nőstényt a párzáshoz.
ápr. 3
0:21
Áttörés jöhet az Alzheimer-kór felismerésében (Infostart)
Az új vérvizsgálat korai felismerést tesz lehetővé.
ápr. 3
0:25
Nemzetközi beágyazottság, gyakorlat, közösség - tűzi zászlajára az új METU-rektor (Infostart)
Április 1-jén Kucsera Tamás Gergely lett a Budapesti Metropolitan Egyetem új rektora, míg a Művészeti és Kreatívipari Kar dékáni feladatait Megyeri Gábor látja el. Kucsera Tamás Gergely azt mondta, a célja szélesíteni az egyetem nemzetközi kapcsolatait, és erősíteni a gyakorlatorientált képzési formákat.
ápr. 3
0:29
Így kapcsolódnak össze a K8-országok (Infostart)
A közép-európai gazdasági kapcsolatok egyre intenzívebbek: a kárpát-medencei K8 országcsoport tagjai közötti közvetlen tőkebefektetések 2023-ban mindenkori csúcson álltak, miközben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által publikált K8 Economic Cooperation Index alapján erős régiós, emelkedő trendet mutató összekapcsolódás képe rajzolódik ki. A témá
ápr. 3
1:00
Ez a szúrós folyadék a világ legolcsóbb és leghatékonyabb növényvédőszere (PlanetZ)
Az érlelt vizelet használata olyan találékony gyakorlat, amely egyszerre válasz a tápanyaghiányra és a kártevők elleni védekezésre
ápr. 3
3:51
Ilyen robotkezet eddig még nem láthattunk (Infostart)
A kutatás egyik legnagyobb újdonsága, hogy a robotkéz nem csupán az ujjakkal végzett tapintásra támaszkodik, hanem aktívan bevonja a tenyér területét is.
ápr. 3
4:21
Igazi ritkaságra bukkantak Pompejiben (Infostart)
Fiatal nőt és férfit ábrázoló domborművel díszített sírkamrát tártak fel egy Pompejiben zajló régészeti ásatáson – számoltak be róla kedden a valenciai Európa Egyetem kutatói.
ápr. 3
7:51
Igazat ír a Biblia Armageddonról, megvan a bizonyíték (Infostart)
Izraeli régészek tárgyi bizonyítékokat találtak a bibliai "Armageddon" csatára - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
ápr. 3
10:24
Terjed a fogyasztószerek mikroadagolása – de vajon tényleg működik? (PlanetZ)
A mikroadagolás mint módszer kétségkívül új színt hoz a fogyókúrás gyógyszerek világába. Sokan remélik, hogy így elkerülhetik a kellemetlen mellékhatásokat, miközben kihasználják a fogyasztó gyógyszer előnyeit.
ápr. 3
10:54
Még annál is pusztítóbb az ember hatása a természetre, mint ahogy eddig gondolták (Telex)
Ahol megjelenik az ember, húsz százalékkal csökken a fajok száma. Az új kutatás segélykiáltás is, ha mindent átalakítunk, az nekünk is rossz lesz.
ápr. 3
12:18
Felboncolták az eddigi legjobb állapotban megmaradt mamutbébit (Telex)
A Jana néven ismert egyed százezer évvel ezelőtt élhetett. A feje és lágyszövetei is épen maradtak, a gyomra pedig tele volt táplálékmaradványokkal.
ápr. 3
12:42
Biztos Önt is régóta foglalkoztatja, miért tudnak egyes majmok az embernél is ügyesebben jódlizni? Megvan a válasz! (hirado.hu)
Az állatvilágban az ember legközelebbi rokonainak tekinthető majmok és emberszabású majmok beszélni ugyan nem tudnak, de egyes fajok gégéjében olyan speciális hártyák találhatók, amelyeknek köszönhetően a jódlizáshoz vagy a Tarzan-kiáltáshoz hasonló, feltűnően nagy frekvenciaugrásokat képesek megtenni, amikor hangokat adnak ki.
ápr. 3
13:00
A szélesorrú majmok jobban jódliznak, mint az emberek (Telex)
A vokális hártyák kutatásakor jöttek erre rá tudósok.
ápr. 3
13:18
Bemutatták azt a humanoid robotot, ami már oldalszaltózni is tud (Telex)
Egyre összetettebb mozgásokra képesek a robotok mesterséges intelligenciával felturbózott szoftverekkel.
ápr. 3
13:54
Öt perc tudomány – ismeretterjesztő sorozat indul a Kossuth Rádióban (hirado.hu)
A tudományos tartalmak iránt érdeklődőknek a Kossuth Rádió több műsorral is szolgál.

Keresés