Újra kormány mögött keménykedhet Vin Diesel, a Halálos iramban-sorozat főhőse. A széria folytatása jövőre várható, s míg a pasik közül az összes kulcsfigura visszatér, úgy tűnik, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster rajongói is szomorkodhatnak.
Idén 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százalék alatti magyar költségvetési hiányt szeretne látni Brüsszel - erősítette meg vasárnap magyar újságíróknak nyilatkozva Matthew Newman, az Európai Bizottság szóvivője a Budapesttel szemben támasztott elvárásokat.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
Kritikus állapotban van az a 16 éves fiú, akit apjával együtt villámcsapás ért a Nyíregyházi Állatparkban vasárnap. A fiatalember szíve leállt, de egy közelben tartózkodó látogatónak, majd a park pillanatokkal később érkező igazgatóhelyettesének, vezető állatorvosának sikerült szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel újraélesztenie. A fiút a Jósa András Kórház gyermek intenzív osztályán…
Százezrével jutnak EU-állampolgársághoz és útlevélhez nem uniós kelet-európai országok nemzetiségi közösségeinek tagjai, akiknek az EU-tag anyaországok adnak állampolgárságot, és ez aggályokat kelt Brüsszelben - írta riportjában az egyik vezető brit lap, a moldovai románoknak juttatott román állampolgárságot, illetve a magyarországi állampolgársági törvényt kiemelve
Rossz hír a piacnak, hogy félbeszakadtak a magyar kormány tárgyalásai a nemzetközi intézményekkel, ez a forint gyengüléséhez, és kamatemeléshez vezethet - válaszolták az MTI által megkérdezett elemzők vasárnap.
Ismét kiéleződött a vita az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) nyugdíjszerződései körül, a pénzügyminisztérium törvénymódosítást helyezett kilátásba arra az estre, ha a jegybank nem hajt végre mélyreható változtatást a rendkívül kedvező és ezért sokat bírált járadékrendszeren.
A Magyar Energia Hivatal visszavonta a 410 megawatt szélerőművi kapacitás kiépítésére vonatkozó pályázatot, a Magyar Szélenergia Társaság újabb tendert sürget
NYÍREGYHÁZA – Szülei és barátai között töltődik fel Fucsovics Márton (18). A magyar tenisz új csillaga, aki wimbledoni sikerével már kétszeres Grand Slam-bajnok a juniorok között Nyíregyházán pihen és fogadja a gratulációkat bravúros teljesítménye után.
Két halottja is van az M5-ös autópályán vasárnap délután történt balesetnek. A karambolban kiégett kocsiban találták meg az egyik áldozatot, a másik áldozat az egyik sérült, nem sikerült megmenteni az életét. Az érintett pályaszakaszon három kilométeres kocsisor alakult ki, kerülni Újhartyán felé lehet, a forgalmat már rendőrök terelik.
Idén 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százalék alatti magyar költségvetési hiányt szeretne látni Brüsszel - erősítette meg Matthew Newman, az Európai Bizottság szóvivője a Budapesttel szemben támasztott elvárásokat
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
Második napja próbálja a rendet helyreállítani a rendőrség Grenoble-ban azután, hogy banditák rendőrökre lőttek és autókat gyújtottak fel vasárnapra virradóra is Grenoble egyik elővárosában.
Banditák rendőrökre lőttek és autókat gyújtottak fel vasárnapra virradóra is Grenoble egyik elővárosában, miközben a hatóságok igyekeznek helyreállítani a rendet a délkelet-franciaországi nagyvárosban
Egy 1911-ben gyártott Opel Torpedo volt a sztárja a veterán autók felvonulásának. Dacolva a hőséggel száz matuzsálem hajtott végig méltóságteljesen a Velencei-tó körül.
Az Európai Bizottság szóvivője szerint folytatódó párbeszéd lesz a magyar hatóságokkal, eddig elsősorban a kormányzati kiadáscsökkentő lépésekről tárgyaltak
Győzelemmel tért vissza Overdose, a veretlen magyar csodaló, miután vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát.
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
Kisebb műtét vár Serena Williamsre. A világelső teniszező még a múlt héten egy étteremben egy törött üveggel megvágta a jobb lábát. A beavatkozás miatt három tornán - Isztambulban, Cincinnatiben és Montrealban - nem léphet pályára. Az augusztus végi US Openen már versenyezhet. hírTV
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán.
Vélhetően egy szabálytalan előzés okozta azt a balesetet az M5-ös autópálya 47-es kilométerénél, amely miatt pályazár van érvényben Budapest felől Kecskemét irányába.
A tárca az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból rendelkezésre álló 450-500 milliárd forint támogatást olyan módon használja fel, hogy ezzel a minőségi termelést, a helyi közösségek fejlesztését, a családi gazdaságokat, az ökológiai gazdálkodást segítsék
Londoni felzárkózó piaci elemzők az őszi önkormányzati választások után várnak új hitelmegállapodást a magyar kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között. (MTI)
Több törvénytervezet - köztük a bankadó - újragondolását is kéri a kormánytól az Európai Bizottság (EB) és a valutaalap (IMF). Matolcsy György szerint a delegációk elismerték a kormány kiigazító lépéseit. Elemzők a forint gyengülésestől tartanak, amely kamatemelést is eredményezhet. A Magyar Szociális Fórum ugyanakkor kiemelte: a nemzetközi szervezeteknek tudomásul kell venniük, hogy Magyarország…
Banditák rendőrökre lőttek és autókat gyújtottak fel vasárnapra virradóra is Grenoble egyik elővárosában, miközben a hatóságok igyekeznek helyreállítani a rendet a délkelet-franciaországi nagyvárosban - jelentették hírügynökségek vasárnap a helyszínről.
Győzelemmel tért vissza Overdose, a veretlen magyar csodaló, miután vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát.
Állami garanciával 5 milliárd forintos hitelt venne fel a BKV, a fővárosi cég kölcsönfelvétele a kormány döntésétől függ. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent kiírás szerint a társaság a vállalat finanszírozására használná a hitelt.
SZENTENDRE – Világbajnoki címért szállnak harcba, pontosabban vízre a tűzoltók, akik a Sárkányhajó Világbajnokságon mérik össze erejüket a legjobb csapatokkal.
Nemzetközi Mandela Nappá nyilvánította július 18-át az ENSZ. Dél-Afrika első fekete elnöke, Nelson Mandela ma ünnepli 92. születésnapját. A kormány nagyszabású ünnepségekkel köszönti a feketék egyenjogúságáért küzdő, és az apartheid börtöneiben közel 3 évtizedet raboskodó politikust. Az idős vezető azonban szűk családi körben ünnepel.