Olasz mezőgazdasági termelők ezrei tüntettek kedden Olaszországnak Ausztriával határos vidékein, hogy felhívják a figyelmet a rossz minőségű élelmiszerek importjának a veszélyére.
Bizonyítottság hiányában felmentette a székesfehérvári városi bíróság a Székesfehérvári Egyházmegye és két, az egyházmegyéhez tartozó magánvádló által 2007-ben - nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt - indított magánvádas per vádlottjait; a keddi ítélet nem jogerős.
Őrizetbe vették a rendőrök George Michaelt, miután a popsztár még vasárnap belehajtott kocsijával egy fotósüzletbe otthona közelében, a brit főváros kertvárosi részében, Hampsteadben - közölte kedden a rendőrség. A 47 éves énekes ellen korábban már többször volt eljárás, mert „vezetésre alkalmatlan állapotban” vezetett kocsit. 2007 júniusában két évre el is tiltották a vezetéstől.
Tíz percre befeküdni a bordó zsenilia drapéria mögé maga lett volna a felnőtté válás, de egy undok, idősebb csajtól kellett hozzá kérni a zsetont, inkább nem barnultam.
Németországban egy kedden hozott, a szakértők szerint korszakos jelentőségű bírósági döntés véglegesen engedélyezte, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriókat még a beültetés előtt vizsgálatnak vessék alá a génhibák kiszűrése érdekében.
Háborús veteránok tüntettek hétfőn a norvég parlament előtt, mert szerintük diszkriminálják őket a kárpótlásban - közölte kedden a norvég média. A veteránok szóvivője azt nyilatkozta, hogy sokan visszaadták kitüntetéseiket a kormány képviselőjének tiltakozásuk kifejezéseként.
Az Afrikai Unió (AU) felszólította a nigériai kormányt, álljon el 870 halálraítélt kivégzésétől, miután az egyik helyi emberjogvédő csoport a halálbüntetés jogtalanságára hivatkozva megfogalmazta ez irányú kérését.
Nekem gyerekkorom óta kizárólag a fejem izzadós, de mára (túl a 40-en) már elviselhetetlen. A legkisebb mozgásra és már 20 fok felett úgy dől a fejemről a víz. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Több jogszabály megváltoztatásával is segíti a kormány az árvíz miatt fedél nélkül maradt emberek elemi lakhatási feltételeinek biztosítását, valamint a katasztrófa okozta károk enyhítését.
A reumatoid artritisz krónikus gyulladásos betegség, amely jellemzően a kezet és a lábat támadja meg. Fiatalkori formája is ismert, de gyakoribbak – hozzávetőlegesen a lakosság egy százalékát érintik – a 40 és 70 éves kor között jelentkező tünetek.
Zöld szívÖkoiskolák, zöld óvodák és környezettudatos gyerekek. Hogyan valósul meg a környezeti nevelés az oktatási intézményekben? Mitől ökoiskola egy iskola? Milyen kritériumoknak kell megfeleljen az intézmény, és valóban környezettudatosabbak lesznek az ide járó gyerekek? Mennyire képezi szerves részét az iskolai nevelésnek a környezetvédelem? Mit teszünk azért, hogy a gyermekeink környe...
Egy ember súlyosan, életveszélyesen megsérült Debrecen külterületén, amikor előzés közben autója frontálisan összeütközött egy szembejövő terepjáróval.
Nem érzik a nemzeti együttműködést az emberek és a polgármesterek az árvíz sújtotta településeken, az a lehetőség nyitott előttük, hogy megrongált épületeikre kifüggeszthetik Orbán Viktor nyilatkozatát - mondta Varga László szocialista országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek.
Vízihullát találtak Budapesten, a Duna XXII. kerületi szakaszán kedden délután. A Független Hírügynökség értesülése szerint a testet a tűzoltók segítségével emelték ki a vízből a Kastélypark utca végénél.
Katonai bíróság elé állítanak Izraelben egy izraeli katonát, aki a vád szerint civileket ölt meg a 2008 decembere és 2009 januárja közötti gázai háborúban – közölte kedden az izraeli hadsereg. Ezt az első alkalom, hogy megbüntethetnek egy katonát Izraelben az akkor történtekért.
Két nappal távozása előtt adta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatója a volt kanadai nagykövetség épületét a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak (Mazsök). A szerződést június 9-én írta alá Kamarás Miklós. A XII. kerület egyik legdrágább részén fekvő ingatlan eredetileg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéé (Mazsihisz) volt, de 4 éve a szövetség elcserélte egy…
Iveta Radicová, Szlovákia következő miniszterelnöke még júliusban felkeresi Budapestet. Ezt maga a kijelölt szlovák kormányfő jelentette be a koalíciós szerződés keddi aláírása után Pozsonyban.
Olvastam, hogy aki Horvátországba utazik, érdemes magát beoltatni hepatitis-A ellen, mert nem úgy készítik el az ételt, hogy mentesítve legyen a vírus ellen. Reális ez a probléma? A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Brit kutatók szerint a teherbeesés előtt és után túl zsíros ételeket fogyasztó kismamák a születési rendellenességek nagyobb kockázatának teszik ki magzataikat. Pedig akár veleszületett szívrendellenességek is megelőzhetők lehetnek helyes étkezéssel.
Kimondottan erős, 1,5 százalékos javulást hozó nyitás után esésbe kezdtek a New York-i tőzsdeindexek, miután csalódást keltett a szolgáltatói beszerzési menedzserindex
Elsőként Hollandia jutott be a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjába, miután a keddi elődöntőben 3-2-re győzött Uruguay ellen. A hollandok a szerdai német-spanyol párharc győztesével találkoznak a johannesburgi fináléban, így biztossá vált, hogy a vb-k történetében először nyer európai együttes Európán kívül aranyérmet.
Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közlése szerint 2008-ban 50 ezer török és 64 ezer marokkói vette fel az állampolgárságot valamely EU tagállamban.
Az amerikai elnök kedden a washingtoni Fehér Házban fogadta az izraeli kormányfőt, aki arról biztosította vendéglátóját, hogy "komoly tárgyalásokra" törekszik a palesztinokkal.