DVD-re vette könyörgését egy anya, aki a mai napig nem tudja, hol van eltemetve meggyilkolt fia holtteste. A gyilkos, aki életfogytig tartó börtönbüntetést kapott 47 éve hallgat.
Még ki sem mondta a boldogító igent Vilmos herceg és menyasszonya, a londoni fogadóirodák azonban már a jövendő hercegi házaspár gyermekeire kínálnak különböző fogadási lehetőségeket.
Elsőként egy német tűzoltóság jelzett vissza a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének felhívására, miszerint az európai kollégáiktól kérnek védőfelszerelést a május 6-ára tervezett Budapest, rendvédelmi demonstrációhoz. Az elsőként visszajelző egyik német tűzoltóság azt ígérte, 27 munkatársuk személyesen jön el, teljes felszerelésben, május 6-án, Budapestre.
A Vilmos herceg és Kate Middleton pénteki esküvőjét mintegy kétmilliárd tévénéző kíséri majd figyelemmel. Az egyik televíziós tehetségkutató színpadi rendezőjét bízták meg a közvetítéssel.
Pártja alapvető politikai célkitűzés az új alaptörvény megváltoztatása, amihez el kell érni a demokratikus ellenzéki erők összefogását is - közölte az MSZP elnöke.
Németország több területén "elfogyott" felirattal szembesülhettek a töltőállomásokat felkereső autósok az ünnepi hétvége során. Az üzemanyag-ellátásban olyan állapotok uralkodtak el, amelyek - mint a...
Nem dolgozhat a brit hercegi esküvőn a királyi testőrség egyik katonája, miután a Facebookon becsmérelte Vilmos herceg jövendőbelijét. A 18 éves Cameron Reilly az eredeti tervek szerint a skót gárda tagjaként szolgálatban lett volna az április 29-i szertartás idején, ám a királyi testőrség vezetője eltiltotta ettől.
A magyar demokrácia számos válságjelenségének vethet véget a hétfőn aláírt - és 2012 januárjával életbe lépő - új alaptörvény a Nézőpont Intézet elemzése szerint.
Több mint 13 millió forintnak megfelelő euróval tartozott egykori szeretőjének az a francia férfi, akit családja meggyilkolásának gyanújával keres a rendőrség. Erről maga a volt szerető számolt be a francia hatóságoknak - írta hétfőn az AFP francia hírügynökség, egy rendőrségi forrásra hivatkozva.
A kis Freida november 7-én született Németországban. A terhesség 21. hetében világra jött, 460 grammos kisbabát 3,5 kilogrammos súllyal engedték haza. Életben maradását orvosi csodának tartják.
Újra lövet a kormány Szíriában. A hadsereg tankjai bevonultak a kormányellenes tüntetések központjába, Deraa városába, ahonnan fegyverropogás hallatszik. Ebben a városban kezdődtek az elnök rezsimje elleni tiltakozások. Egy szíriai emberi jogi szervezet szerint eddig több mint négyszázan haltak meg az összecsapásokban február óta.
A japán autógyárak termelése az előző évi azonos hónaphoz képest 50-60 százalékkal esett vissza 2011 márciusában a természeti katasztrófa által okozott károk miatt.
20-25 perces késéssel kell számolniuk a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert egy tehervonat halálra gázolt egy férfit Pestszentlőrinc és Vecsés között.
A japán Nissan autógyár visszahívja ingyenes ellenőrzésre 271 ezer városi terepjáróját az Egyesült Államokban és Kanadában, a merevítőház rozsdásodásának veszélye miatt.
Az európai részvénypiacokkal ellentétben a tengerentúlon már hétfőn elindult a kereskedés. A vezető amerikai tőzsdeindexek mérsékelt veszteséget szenvedtek el a nap első felében, a hangulaton a...
Újszülött kisgyermek holttestére találtak a gyergyószentmiklósi szeméttelepen. Az első vizsgálatok egyértelműen megállapították, a baba élt, amikor világra jött. Csecsemőgyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség.
A világ lakosságának 51 százaléka hisz feltétlenül egy vagy több isteni lény létezésében, 18 százalék nem hisz ilyenben, 30 százalék pedig bizonytalan a kérdésben – ismertette az MTI-vel húsvéthétfőn az Ipsos Zrt. a Reuters hírügynökség részére készült felmérésének eredményét. A közvélemény-kutatás szerint a vizsgált országok közül legtöbben Magyarországon hiszik úgy, hogy lélekvándorlás útj...
Az 1996 és 2004 között eladott Pathfindereket és az 1997 és 2003 között értékesített Infiniti QX4 modelleket hívja vissza a Nissan az Egyesült Állmokban.
Az egyiptomi államügyész utasítására vasárnap egy katonai kórházba szállították át Hoszni Mubarak volt államfőt. Abdel Maguid Mahmud hivatala szerint az orvosi vizsgálatok azt mutatták, hogy a februárban lemondott politikus állapota elég stabil ahhoz, hogy a Sarm el-Seikben lévő kórházból a katonai intézménybe szállítsák. A tájékoztatás szerint ez az első lépés azt megelőzően, hogy a volt elnököt…
Néhány órával az után, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta, már meg is jelent a Magyar Közlönyben az új alaptörvény. A legmagasabb szintű jogszabály jövő január elsején lép hatályba.
A japán Suzuki autógyárcsoport indiai tagja, a Maruti Suzuki India Ltd. hétfőn profitja szerény növekedését jelentette az üzleti éve utolsó negyedéről, de az egész üzleti évet így is profitcsökkenéssel zárta, annak ellenére, hogy a cég alig győzi a gyorsan növekvő hazai keresletet.
Az olajexportőr országok szervezete, az OPEC nem akarja növelni a hivatalos termelési összkvótát a legközelebbi rendes miniszteri értekezleten júniusban.
Döbbenetesen jól néz ki Tess Daly, a brit Szombat esti láz műsorvezetője. A 41 éves szépség két gyermek édesanyjaként is bátran pózolhat a Daly Spa fehérneműcégnek.
Bár a hazai piacok zárva tartanak húsvéthétfőn, a forint árfolyamát a nemzetközi piacokról mozgatták. A péntek esti szintekhez képest minimális gyengülést szenvedett el eddig a forint az euróval...
Még össze sem házasodott Kate Middleton és Vilmos herceg, az egyik legnagyobb fogadóirodánál, a William Hillnél már arra lehet fogadni, hogy az elsőszülöttjük vajon futballista vagy címlaplány lesz.