Ezúttal nem sütemény, hanem ''csak'' egy édesség lesz a desszert. Tűzhelyeket elzárni, hűtőszekrényt feltekerni, jön a joghurttorta! Csupa fehérség, ha úgy tetszik, emlékmű a télnek: joghurt, tejszín, cukor, meggy - ja, ez utóbbi piros, de kellett valami más szín is, különben nem találom meg a hűtőben a tortát. :)
Az LMP felszólítja a médiatanácsot, hogy saját hatáskörben vizsgálja ki a Magyar Televízióban múlt héten bemutatott, Daniel Cohn-Benditről szóló híranyagot - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székhelye előtt tartott sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezető-helyettese
Minden új kutatás, alternatív gyógymód, természetes alapanyagú gyógyhatású készítmény megjelenésekor felmerül bennünk a remény, hogy van természetes gyógymód az asztmára. A valóság azonban sajnos az, hogy jelenleg az asztma nem gyógyítható.
Kína folytatja a spanyol államkötvények vásárlását. Ezt egy spanyol kormányzati forrás közölte azután, hogy a spanyol és a kínai kormányfő Pekingben tárgyalt kedden.
A magyar lakosság legnépszerűbb megtakarítási formája még mindig a forintbetét, ezek hozamai után járt a Pénzcentrum.hu. A betétek állományában végbemenő kismértékű tavalyi visszaesése után idén újra nőtt a megtakarítások állománya. Annak ellenére tudott közel 200 milliárd forinttal gyarapodni, hogy a bankok nem kezdtek idén akkora betétgyűjtési akciókhoz, mint amihez talán a megelőző években már…
Újabb taggal bővült a szabálytalanul dupla költségtérítést felvett kormánypárti képviselők "tablója": ezúttal egy KDNP-s politikusról derült ki, hogy mintegy kilenc hónapon át önkormányzati tisztsége után is felvette a költségtérítést, valamint parlamenti képviselőként az Országgyűléstől is megkapta az e célra szolgáló, teljes összegű választókerületi pótlékot.
Várhatóan jövő szeptembertől már az új szabályok szerint vizsgálják meg iskolába lépés előtt a gyermekeket a pedagógusokból, pszichológusokból és orvosokból álló szakértői bizottságok.
Az emberek önértékelése alapján mások iránt bizalmat érző és segítőkész társadalom vagyunk: az előbbit kétharmadnyian, utóbbit nyolctizednyien tartják igaznak magukra. Ugyanakkor a magyarok nemzeti karaktervonásának inkább a bizalmatlanságot és segítségnyújtás hiányát tartja a lakosság - mindkét negatívumot nagyjából kétharmadnyian említették.
A Jobbik médiapolitikai kabinetfőnöke volt Papp Dániel, akit pénteken neveztek ki a közmédiumok hír- és hírháttér-főszerkesztősége élére. Ő az a riporter, aki a médiatörvényt korábban élesen bíráló Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő sajtótájékoztatóján a történteket hamis színben tüntette fel. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az Index-nek megerősítette: a 32 éves, frissen kinevezett…
A 37 éves férfi leghamarabb 32 év múlva szabadulhat a börtönből, ahova azért küldte a bíróság, mert 2009-ben ledobta négyéves lányát egy hídról. Tettét két fia is végignézte. A védelem arra hivatkozott, hogy a férfi, akinek az eset előtt egy nappal korlátozták a láthatásai jogait, nem volt beszámítható. A bíróság nem fogadta el érvelésüket.
Az UD Zrt.-nél tartott házkutatás ideje alatt hívta fel Bakondi György - jelenlegi katasztrófavédelmi főigazgató -, a cég akkori jogi képviselője Kövér Lászlót. Erről is beszélt az Országgyűlés elnöke tegnap a bíróság előtt a Szilvásy György és Tóth Károly ellen folyó büntetőperben. Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság volt tagja leszögezte, őt csak a titkosszolgálat vezetőjének…
A tavalyi vörösiszap katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság ezúttal a gyár privatizációjával foglalkozott. Az ülés ezúttal sem volt mentes a vitáktól. A bizottság a Magyar Alumínium Rt volt vezérigazgatóját, Bakonyi Árpádot hallgatta meg.
Ez a többség zsarnoksága - hangoztatta a készülő alaptörvényről szóló tegnapi rendezvényen Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke a Táncsics Alapítvány konferenciáján arról beszélt, hogy miután ez a Fidesz pártalkotmánya lesz, amelyik Orbán Viktor gazdaság- és társadalompolitikáját, hatalomfelfogását tükrözi, a szocialisták helyesen jártak el, amikor kivonultak az előkészítés folyamatából.
Hétfő este mintegy 200 emberével a Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházon is megjelent a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület: a gárdisták egyenruhájához hasonló öltözetet viselő polgárőrök Gyöngyöspata után itt is elkezdenek járőrözni "a közbiztonság javításáért".
Nemcsak Zuglóban okoz feszültséget, hogy ősztől bezárják az egyik - speciális nevelésű igényű gyermekeket felzárkóztató - iskolát, hanem a szintén fideszes irányítású Csepelen is hasonló lépés miatt tiltakoznak a szülők.
Budai Gyula egy fikarcnyit sem eshet más megítélés alá, mint azok, akiket pártutasításra besározni kénytelen - jelentette ki az MSZP szóvivője annak kapcsán, hogy az elszámoltatási kormánybiztos szerinte "satnya védekezést" adott elő saját szolgálati lakásához jutásának körülményeit illetően, miközben e témában az előző kormányok gyakorlatát firtatja.
Pest megye soron kívül 181 millió forintos visszatérítendő támogatást kap Pintér Sándor belügy- és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése alapján. A jelentős összeghez támogatási előlegként jutott a megyei önkormányzat.
A megfélemlítés ellenére is kitartanak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók; minden nap utcára vonul a szféra egy-egy csoportja, szombaton pedig közös, 24 órás tüntetésre készülnek. Pedig nincsenek könnyű helyzetben, előbb a rendőröknek tiltotta meg a belügyi tárca, hogy egyenruhában demonstráljanak, majd a tűzoltók kaptak hasonló tartalmú utasítást.
Elkezdődött az allergiaszezon, ismét hosszú a várakozás az allergológusnál: megérkeztek a nyírfa, mogyoró allergiások, ők a már kialakult allergiás tüneteik miatt jöttek gyógyszert felíratni.
TARCAL – Szexi testvérpár száll harcba a Blikk szépe címért: Mudri Ágnes (27) és Nikolett (20) pedig mindent be is vetett a fotózáson, hogy szavazásra csábítsa olvasóinkat. Évek óta fagyos köztük a viszony, most mégis együtt vetkőztek a lányok.
Huszonöt éve, 1986. április 13-án halt meg Major Tamás kétszeres Kossuth-díjas színművész, rendező, színigazgató, a magyar színházi élet meghatározó alakja. Azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni és a legjobbat létrehozni. Igazi színházcsináló volt, akinek az nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek.
Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidjanban tegnap is örömünnepet tartottak egy nappal azután, hogy a francia csapatok elfogták és átadták az ENSZ csapatainak a tizenegy éve hatalmon lévő elnököt, Laurent Gbagbót. Az ENSZ elszórt harcokról számolt be, de az országban túlnyomórészt elhallgattak a fegyverek. Az ország új elnökére, Alassane Ouattarára nehéz napok várnak.
Számos olvasói érdeklődésre megerősítjük, hogy 2010. évre vonatkozóan megszűnt a nyugdíjbiztosítás részére április 30-ig, illetve augusztus 31-ig előírt éves adatszolgáltatási kötelezettség.
Fokozódik Tőkés László EP-képviselő és az RMDSZ közti vita, azt követően, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elszámolásra szólította fel a Szövetség vezetését.
Több személyt is letartóztattak a hétfői minszki metrórobbantással kapcsolatban, amelyet a fehéroroszországi ügyészség terrorcselekménynek minősített. A belügyminisztérium ugyanakkor azt közölte, két személy került a nyomozók látókörébe, akik személyazonosságát ismerik. Andrej Svad főügyész arról nem adott tájékoztatást, mi lehetett a merénylet motívuma.
Tizenkilenc palesztin életét vesztette, mintegy hetven megsebesült azokban a csapásokban és ellencsapásokban melyeket Izrael és a gázai palesztinok a múlt hét második felében mértek egymásra. Az egyelőre tűzszünettel végződött legújabb erőszakhullámot - melynek jócskán voltak mind korábbi, mind pedig közvetlen előzményei - egy izraeli iskolabuszt ért csütörtöki rakétatámadás indította el.
Nincs alkotmányozási kényszer - ebben minden előadó egyetértett a Táncsics Mihály Alapítvány "Alkotmányozás a XXI. században" című konferenciáján. Az egyik budapesti szállodában többek között Mesterházy Attila, Avarkeszi Dezső és Vastagh Pál szólalt fel.
Az elmúlt években már általánossá vált, hogy az irodaházak tulajdonosai a magasabb töltöttség, és olykor a veszteségük minimalizálása érdekében, az alapvetőnek számító bérleti díj csökkentés mellett,...
Miniszterelnöksége óta először szerepelt nyilvános rendezvényen Bajnai Gordon. Értesüléseink szerint Bajnai az Európai Unióval, az uniós gazdaságpolitikával kapcsolatban tart majd képzést Amerikában, előadásokat és szemináriumokat egyaránt.
A Beatrice frontembere nem hazudtolja meg magát, 65 évesen is kemény életet él. Most a feleségével a kábítószerezés európai fővárosába utazott, s ha már ott van, nem mond le a kedélyjavítás egyetlen módjáról sem.
Még van mit javítani az oktatási államtitkárság most alakuló pedagógus életpálya-modelljén - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pokorni Zoltán. Az Országgyűlés Oktatási Bizottságának fideszes elnöke arról is beszélt, hogy a kormányok mindig centralizálni akarnak, de az iskolák működtetése esetében érdemes lenne fenntartani a sokszínűséget.
Többször megszúrta, majd átvágta volt felesége torkát a harmincéves Zsolnai Nándor. A férfi ellen korábban már feljelentést tett a nő, a zaklató azonban nem került börtönbe.
Keleti kényelem és nők hada várja idekint a hamarosan szabaduló Alekoszt. A valóságshow-ból valószínűleg újabb műsorba csöppenő biztonsági őr boldogulásáért Olivér is dolgozik.