Az emberi jogokért, a szabadságjogokért, a kisebbségek jogaiért áll ki a Tom Lantosról elnevezett új intézet, amelynek szakmai vezetése péntek délután tartotta meg első hivatalos ülését. Gál Kinga néppárti EP-képviselő, aki egyben Tom Lantos lányával együtt az intézet szakmai vezetésének társelnöke, a Független Hírügynökségnek szombaton elmondta: az új szervezet elsődleges célja a 2008-ban elhunyt…
A szerbiai rendőrség őrizetbe vett két embert pénteken a horgosi határátkelő állomáson. Egyikükről azt gyanítják, hogy egy török iszlamista szervezet tagja, akit az ankarai rendőrség köröz.
Anyák Napja alkalmából akadálymentesített videoklipet készített Napsugár Anna jeltáncművész. A Független Hírügynökségnek elmondta, hogy ezen a felvételen mindenféle fogyatékossággal élő ember szerepel: kerekesszékesek, értelmi fogyatékosok, siketek, látássérültek is vannak a Drága Édesanyám című klipen. Hozzátette: a jeltánc lényege, hogy a kezekkel teszik hallhatóvá a zene hangjait, szövegét,…
A veleszületett szívfejlődési rendellenességek a relatíve gyakori fejlődési rendellenességek közé tartoznak. Az élveszületések körülbelül 1 százalékában fordulnak elő. Súlyosságukat, összetettségüket tekintve igen különbözőek lehetnek.
Tállya független polgármester szóváltásba keveredett, majd összeverekedett két nővel, akik egy testületi ülésről készült jegyzőkönyvhöz akartak hozzájutni.
Elegendő tőkével rendelkezik a legnagyobb olasz bank, és anélkül is képes lesz tőkehelyzetének erősítésére, hogy kívülről vonna be friss tőkét a működésébe - mondta pénteken Federico Ghiozzoni, a...
Az önkormányzati szektor adóssága 1.462 milliárd forint volt 2010-ben, és az idén várhatóan 370 milliárddal növekszik - közölte a PricewaterhouseCoopers (PwC).
LONDON - 64 éve él boldog, súrlódásoktól is mentes házasságban II. Erzsébet királynő és Fülöp, Edinburgh hercege, a korábbi Philip Mountbatten hadnagy.
Szombat délután 4 óra körül elindult a Critical Mass kerékpáros felvonulás a budai Vérmezőről. A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy szigorúan kerüljék az autósokkal valamint a gyalogosokkal való összeszólalkozást. Nyomatékosan kérték azt is, hogy a bringások semmilyen politikai párt vagy mozgalom jelképét ne hozzák magukkal, és ne fogyasszanak alkoholt.
Az első helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Novak Djokovic bejutott az döntőbe a 417 ezer euró összdíjazású, salakpályás belgrádi férfi tenisztornán, így az idén már a 27. mérkőzését is megnyerte.
A fejekben kell elkezdeni az akadálymentesítést, illetve a fogyatékosság kérdésének tisztázását – jelentette ki Hirt Ferenc egyik interjújában. A parlament egyetlen kerekes székes országgyűlési képviselője szerint nem az esélyegyenlőséget kellene hangsúlyozni, hiszen az még az „ép” emberek között sincs meg, sokkal inkább egy esély közeli állapotot kellene létrehozni.
Devecser-Somlóvásárhely - Zokogva ölelte magához elveszettnek hitt kutyáját Erzsébet, akinek párja és sógornője is az iszapkatasztrófa áldozata lett. Az asszony a mai napig nem felejti el a szörnyű nap eseményeit.
Az MSZP hagyományaihoz híven a Városligetben ünnepel, a Jobbik egész hétvégés rendezvényt tart az LMP pedig kerekasztal-beszélgetést is szervez a munka ünnepén.
A dobogós helyekért küzdő Zalaegerszeg kétgólos vereséget szenvedett a tavasszal remeklő Vasas vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 26. fordulójának szombati játéknapján.
Háromszáz magyar zarándok érkezett vonattal és autóbusszal Rómába. II. János Pál boldoggá avatására szombat este szentmisével készülnek a városközpontban levő Santa Maria degli Angeli templomban.
Nyolc dolgozót - köztük egy ötgyermekes apát, aki rehabilitált munkakörben látja el a portaszolgálatot - küldenek el a Kapos Volántól - tudta meg a sonline.hu.
Befejezték a sérült vasúti tartály mentesítését a balatonfűzfői gyártelepen, ahol a negyvenezer literes tartálykocsiból sósav szivárgott, amelyet egy másik szerelvénybe kellett átfejteni - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután.
Érdemes lehet jól betankolni benzinből a következő napokban, hiszen jövő hét közepétől nagy valószínűség szerint tovább emelkedik a benzin ára a hazai kutakon - írja a Portfolio. Az autósok egy része viszont örülhet.
A Borussia Dortmund története során hetedszer nyerte meg a német labdarúgó-bajnokságot: Jürgen Klopp tanítványai hazai pályán kétgólos győzelmet arattak a Nürnberg felett a 32. forduló szombati játéknapján.
Az LMP-hez köthető Richard Field mellett az amerikai nagykövetség munkatársai is többször jártak Gyöngyöspatán az elmúlt héten – ismerték el a helyiek. Bár a település cigány vezetői hallgattak róla, a helyi romák elmondása szerint arról készítettek felmérést, hogy melyik család akarja elhagyni a települést vagy menedékjogot kérni más országban. Gyöngyöspatán hétfőig marad a fokozott rendőri...
Verekedésbe keveredett két nővel a tállyai polgármester, Osika József - tudta meg a Független Hírügynökség. Az ügyben a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást.