2011. július 19. kedd

júl. 19
14:27
Átszervezésre készül a Nokia (HR Portál)
Átszervezi romániai jelenlétét a Nokia, miután hivatalosan is bejelentette, bezárni kényszerül kolozsvári kutatóközpontját, ahol jelenleg százhúszan dolgoznak, főleg külföldiek -– hivatkozik az Új Magyar Szóban megjelentekre az MTI.
júl. 19
14:27
Volgai hajóbaleset: élve találtak meg hat eltűntként regisztrált személyt (ATV)
Az orosz hatóságok megtaláltak hat személyt, akit eddig nyomtalanul eltűntként tartottak nyilván a kilenc nappal ezelőtti volgai hajóbaleset után. A hajón a balesetkor olyanok is utaztak, aki nem szerepeltek a Bulgarija hajónaplójában, ezért olyan emberek után is kutatnak, akikről feltételezik, hogy a hajón lehettek.
júl. 19
14:29
Öngyilkosság, öncsonkítás: „fürdősóként” árulják az új horrordrogot (ATV)
A fürdősók hatására az azt használók teljesen elvesztik önuralmukat, öncsonkító vagy éppen erőszakos cselekedeteket követnek el.
júl. 19
14:33
Családi adókedvezmény és bérnövekedés: mit mutatnak a számok? (Adózóna)
A várakozásokat meghaladó mértékben nőttek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest, az MTI által megkérdezett elemzők szerint azonban a bérek alakulása nem okoz inflációs nyomást.
júl. 19
14:36
Távközlés: Magyarország ellen is uniós eljárás indult (Privátbankár)
Az európai uniós előírások megsértésének gyanúja miatt eljárást indított az Európai Bizottság a 27-ből 20 tagállam, köztük Magyarország ellen, mert szerinte ezek az országok nem ültették át nemzeti jo...
júl. 19
14:36
Újrapapír a vécén (Éva Magazin)
A tudatos vásárlás jegyében újrahasznos – újrahasznosított, újrafeldolgozott papírból készült − toalettpapírt kerestem.
júl. 19
14:38
Az építőipar továbbra is küzd a túlélésért (Privátbankár)
A gazdasági élénkülést csak a németeknek köszönhetjük - az építőipar lélegeztetőgépen van. A felszámolások átlépték a lélektani, 2000-es darabszámot
júl. 19
14:38
Készíts házi jégkrémet (Éva Magazin)
Előbb vagy utóbb be kell ruházni egy jégrémkészítő-formába. Inkább előbb, és akkor máris készülhet ez a finomság
júl. 19
14:39
Ez lesz a Sziget nulladik napján (Infostart)
Tizenegy hazai előadó két-két dalának nagyzenekarra hangszerelt változatát mutatja be a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara augusztus 9-én este, a Sziget fesztivál "nulladik" napján a világzenei nagyszínpadon.
júl. 19
14:39
141 ezer jelentkező várja csütörtökön a ponthatárokat (HírTV)
A tavalyihoz képest néhány százzal több jelentkező felvételizett a felsőoktatásba, július 21-én, csütörtökön 141 ezren várják a ponthatárok kihirdetését. Már ötödik éve együtt izgulhatnak a felvételizők, a Millenárison a koncertek és az előadások között este nyolc órától a ponthatárokat is megismerhetik a fiatalok. Idén egyébként az államilag támogatott keretszám alapképzésben 53 450,…
júl. 19
14:39
Elárulta kétéves terveit a kormány (2.) (Portfolio)
Az idei, egyszeri tételek miatt 1700-1800 milliárd forintra duzzadó pénzforgalmi deficit után jövőre 606, 2013-ban pedig 594 milliárd forintos lehet a költségvetés - önkormányzatok nélküli számolt -...
júl. 19
14:39
Távközlési szabálysértési eljárást indított az EU 20 tagállam ellen (ProfitLine)
Az európai uniós előírások megsértésének gyanúja miatt eljárást indított az Európai Bizottság a 27-ből 20 tagállam, köztük Magyarország ellen, mert szerinte ezek az országok nem ültették át nemzeti jogukba a távközlési ágazatra vonatkozó új szabályokat.
júl. 19
14:40
Elvarázsolt banán (Éva Magazin)
Ez a leggyorsabb megoldás arra, hogy a heveny fagyiéhséget csillapítsd.
júl. 19
14:41
Álrendőrök, álorvosok és speciális csizma Budapesten (HírTV)
Álrendőröket, álorvosokat és trükkös tolvajokat fogtak el a fővárosban - hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatóján kedden.
júl. 19
14:41
Kiábrándító negyedéves számok a Goldmantól (Portfolio)
3 százalékot esett a Goldman Sachs árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves eredményeit. Bár profitnövekedésről számolt be a cég, egy...
júl. 19
14:41
Minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generálhat a szakorvosok ösztöndíja (ProfitLine)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a kezdő szakorvosoknak szánt ösztöndíjprogram.
júl. 19
14:42
„Egy nap se jó itt bent” (Éva Magazin)
Kevésbé fáj a pénztárca hiánya, ha egy fiatalkorú lopta ki a táskámból? Hogyan szabályozható a gyerekbűnözés? Svraka-Gévai Júlia riportja Minőségi Újságírásért-díjat kapott.
júl. 19
14:42
Huszonnegyedik a magyar műúszópáros (Agroinform)
A 24. helyen végzett, így nem jutott döntőbe a Czékus Eszter, Kiss Szofi kettős a műúszópárosok szabadprogramjának keddi selejtezőjéből a sanghaji vizes vb-n.
júl. 19
14:43
Tízmilliárdok kárenyhítésre (HírTV)
Tízmilliárdokat költött az állam a vörösiszap-katasztrófa után a kárenyhítésre - írja a Napi Gazdaság az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság beszámolójára hivatkozva.
júl. 19
14:43
Változások a Forrás konszolidációs körében (Portfolio)
A Forrás konszolidációs körébe tartozó KNB-Fuente Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft. részt vett a Kackac Játszóházak Zrt. tőkeemelésében, mely következtében a korábbi 30%-os tulajdoni részesedése...
júl. 19
14:43
Vártnál jobb ingatlanpiaci adat érkezett az USA-ból (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a megkezdett ingatlanépítések száma júniusban a vártnál nagyobb mértékben 14,6 százalékkal 639.000 egységre emelkedett a kiigazított éves ráta szerint, az előző havi felülvizsgált 549.000 egységről. Ilyen magas szintet január óta nem mértek. Éves szinten 16,7 százalékos emelkedés mutatkozott a 2010. júniusában mért 539.000 egységhez képest. Az előzetes várakozások 580.000…
júl. 19
14:44
űzabpelyhes fagylalt (Éva Magazin)
Hogy kerül a fagyiba müzli? Turbózd fel a fagylaltodat.
júl. 19
14:44
Lesznek lehetőségeink a Tromsö ellen – Hrepka Ádám (Agroinform)
A hétvégén a bajnokságban hosszú idő után betaláló Hrepka Ádám úgy érzi, csapata idén is harcban lesz a dobogóért, a Tromsö elleni Európa Liga-selejtezőn pedig nüánszok fognak dönteni.
júl. 19
14:45
Nem lehetetlen kiejteni a Sturmot (HírTV)
A legrangosabb európai kupasorozatban története első győzelmére készül a Videoton labdarúgócsapata, amely szerdán 20:30 órától, kétgólos hátrányban fogadja a Szabics Imrével felálló osztrák Sturm Grazot a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
júl. 19
14:46
Hűsítő fagylaltszerűségek (Éva Magazin)
Nem minden fagylalt, ami annak néz ki, de ettől még hűsítenek, és nagyon finomak!
júl. 19
14:46
A juniorok másodszor is kikaptak, Kanada ellen jöhet a javítás (Agroinform)
Portugália ellen sem sikerült jó eredményt elérni a magyar válogatottnak a junior férfiak kézilabda-világbajnokságán.
júl. 19
14:57
Belerepült anyja házába (Blikk)
Oberhallau - Kamikaze módjára repült bele anyja házába egy svájci férfi, Konrad Schmidt még fel is hívta az asszonyt az akció előtt, hogy megbizonyosodjon, otthon van-e?
júl. 19
14:57
250 milliárdot költenének a vasútra (HírTV)
A kormány több mint 250 milliárd forintos vasútfejlesztést tervez a következő években, jórészt uniós forrásokból - tudta meg a Napi Gazdaság.
júl. 19
14:57
Elárulta kétéves terveit a kormány (3.) (Portfolio)
Az idei, egyszeri tételek miatt 1700-1800 milliárd forintra duzzadó pénzforgalmi deficit után jövőre 606, 2013-ban pedig 594 milliárd forintos lehet a költségvetés - önkormányzatok nélküli számolt -...
júl. 19
14:59
Itthon vannak a legjobb autókereskedések (Blikk)
A magyarországi márkakereskedések Szlovákiát és Bulgáriát megelőzve, az első helyen végeztek egy nemzetközi cég felmérésén
júl. 19
14:59
Az év eddigi legjobb lakáspiaci adatai jöttek az Egyesült Államokból (Portfolio)
Júniusban 14,6%-kal növekedett a megkezdett lakásépítések száma az Egyesült Államokban, így az évesített és szezonálisan kiigazított építkezések száma 629 ezerre nőtt, ami jobb a várt 600 ezer körüli...
júl. 19
15:01
Sorsdöntő nap elé nézhet Amerika (Portfolio)
Tegnap kitartottak a fontos támaszok Amerikában, mely eredőjeként egyelőre optimistán tekintenek a mai kereskedés elé az amerikai befektetők. Az irányadó indexek közül a Dow 90, az S&P 10, a Nasdaq...
júl. 19
15:03
Családi tragédia Valkón: most szállítják el az első holttestet (ATV)
Hamarosan sajtótájékoztatót tartanak az ügyben.
júl. 19
15:09
Nagy érdeklődés mellett vitték a magyar kincstárjegyeket (Privátbankár)
Közel háromszoros túljegyzés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ keddi aukciója. A 3 hónapos diszkont kincstárjegyekből a 143,5 milliárd forint értékben beérkezett ajánlattömeg ellenére az ...
júl. 19
15:09
Vizes vb - A női pólóválogatott kikapott a címvédő amerikaiaktól (Sport365)
A magyar női vízilabda-válogatott második csoportmérkőzésén kilenc góllal alulmaradt az Egyesült Államok címvédő együttesével szemben kedden, a sanghaji vizes világbajnokságon.
júl. 19
15:11
Napelemgyár épül Csornán: 1 milliárdos támogatást kaphatnak (Privátbankár)
Mintegy ötvenmillió eurós beruházással napelemgyárat épít Csornán a magyar tulajdonú svájci EcoSolifer AG hazai cége, ezt kedden sajtótájékoztatón jelentették be. A beruházás szeptemberben indul. A...
júl. 19
15:11
Videó: Passzolni szexi! (Sport365)
Nem csak a kivételes tehetségeknek köszönhetünk csodálatos gólokat. Egy-egy támadóalakulat összjátéka is felejthetetlen élményt nyújthat. Olyan gólokat, amelyeket soha sem felejtünk el. Ne maradj le a legszebb összjátékokból született gólokról!
júl. 19
15:12
2,5 milliárd forintos hitelkeretre írt ki közbeszerzést a Diákhitel Központ (ProfitLine)
A Diákhitel Központ (DK) Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 2,5 milliárd forint összegű, újrafeltöltődő jellegű (revolving) készenléti (stand-by) banki hitelkeret nyújtására, állami készfizető kezességvállalással.
júl. 19
15:15
Pózolj medence felett! (Blikk)
New York - A deszkázás után most egy új őrület söpör végig az interneten. A „leisure dive" - szabad fordításban pihenő műugrás - megszállottjai a vízbe csobbanás előtt vesznek fel, még a levegőben lebegve, egy kényelmes pózt, lehetőleg olyat, ami a legkevésbé sem emlékeztet egy, épp a vízbe érkező ember normális testhelyzetére.
júl. 19
15:15
Koronásdaru-fiókák születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Infostart)
Három fiókával gyarapodott a szürkenyakú koronásdarvak családja a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
júl. 19
15:15
Bizonyítottság hiányában mentették fel Képíró Sándort (Infostart)
Bizonyítottság hiányában mentette fel a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr századost első fokon a Fővárosi Bíróság.
júl. 19
15:15
Sanader ügyében nem vizsgálják a magyar szálat (HírTV)
Ausztria kiadta Horvátországnak Ivo Sanadert. A korrupcióval vádolt korábbi kormányfőt már át is adták a horvát hatóságoknak, egy zágrábi börtönbe vitték. Sanadert tavaly tartóztatták le Ausztriában: a vád szerint több millió euró kenőpénzt fogadott el miniszterelnökként. A horvát sajtó szerint tízmillió eurót kapott a Mol vezetésétől is, de a magyar cég ezt cáfolta.
júl. 19
15:15
Mi ellen véd a naptej? (Pénzcentrum)
A leégéstől védi bőrünket a naptej, az UV-B sugárzás más káros hatásaitól, mint például a bőrrák már kevésbé. Figyelmeztetett az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettes főorvosa az Infórádió műsorában....
júl. 19
15:17
Csonka a Föld középpontjában (Blikk)
Csonka András, az RTL Klub reggeli műsorának műsorvezetője elegáns, különleges lakásban éli mindennapjait
júl. 19
15:17
Nem kegyelmeztek a Méltóságnak az izraeli kommandósok (HírTV)
Az izraeli haditengerészet kommandósai kedden hatalmukba kerítették azt a francia jachtot, amely megpróbálta a Gázai övezet előtti vizeken áttörni az izraeli blokádot.
júl. 19
15:18
Adamo Coulibaly remekül megértette magát Kulcsár Tamással (Agroinform)
A Debrecen francia támadója szerint az eredmény ellenére belülről nem volt könnyű a Vasas elleni találkozó.
júl. 19
15:19
Már furgont is bérelhet (Blikk)
Mostantól már kisteherautók és haszongépjárművek is elérhetők az Autóváros kínálatában
júl. 19
15:20
A végsőkig küzdünk Cesc-ért - Guardiola (Agroinform)
Guardiola megerősítette hogy az Arsenal engedélyt adott a tárgyalásokra. A vezetőedző és a sportigazgató Zubizarreta szerint Fabregas mellett Alexis Sánchez szerződtetésére is megvan a pénzügyi keret.
júl. 19
15:33
Vagány, mégis megbízható a Suzuki Swift (Blikk)
Az új külsejű vagány Swift egy szélsőségektől mentes autó
júl. 19
15:33
Újra megmérik a Mount Everest magasságát (Infostart)
Azt, hogy a Mount Everest csúcsa a Föld legmagasabb pontja, mindenki tudja - de milyen magas valójában? Ennek kiderítésére a nepáli kormány újra leméri a hegyet.

Keresés