2011. július 19. kedd

júl. 19
0:15
Arsenal: Denílson egy évre, kölcsönjátékosként hazatér (She)
Amiről korábban brazil forrásokra hivatkozva beszámoltunk, hivatalossá vált: az Arsenal brazil középpályása, Denílson visszatér hazájába.
júl. 19
0:33
Románia: hivatalossá vált a temesváriak kizárása a bajnokságból (She)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta a Román Labdarúgó-szövetség korábbi döntését, amellyel kizárta a labdarúgó-bajnokság élvonalából a legutóbbi szezonban a második helyen végző FC Timisoarát.
júl. 19
1:27
Eurofutball: Torghelle nélkül, 33 ezer nézővel vágott bele a Fortuna (She)
Győzelemmel kezdte az idényt a Fortuna Düsseldorf a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában: az áldozat a tavasszal az élvonalért osztályozó Bochum volt.
júl. 19
5:57
Vizes vb: kizárták az élbolyban haladó Risztov Évát 10 kilométeren (She)
Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek keddi nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres hosszútávúszó számban.
júl. 19
6:33
Kizárták Risztovot a vb-n (Infostart)
Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek keddi nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres számban.
júl. 19
6:51
Labdarúgás: Dragóner Attila a megye egyben folytatja - médiainformáció (She)
A korábban a labdarúgó NB II-ben is szereplő, a legutóbbi szezonban a Szolnok megyei I. osztály középmezőnyében végző Jászapátiban folytatja pályafutását a profi futballtól a közelmúltban visszavonuló ferencvárosi védő, Dragóner Attila – adta hírül a szoljon.hu regionális portál.
júl. 19
6:51
Immár a víz az úr! (Behaviour)
A színpompás megnyitóval hivatalosan is megkezdődött az úszó-, műugró-, műúszó-, nyíltvízi úszó- és vízilabda-világbajnokság Sanghajban. Az eseményen ott volt Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is. A magyarok bemutatkozása felemásra sikeredett: a vízilabdás lányok kiütéses győzelmet arattak, műúszóink egyik számban sem lettek finalisták.
júl. 19
6:53
Tizenhét játékossal készül a Barcelona (Behaviour)
Tegnap elkezdte a felkészülést a szezonra a Barcelona labdarúgócsapata. A Josep Guardiola irányította BL-győztes és spanyol bajnoki címvédő első edzésére tizennyolc játékos jelentkezett, de csak tizenhét kezdte el a munkát, az AS Romába készülő Bojan Krkicnek a szakmai stáb döntése értelmében nem kellett átöltöznie a tréninghez...
júl. 19
6:55
Cichero történelmet írt (Behaviour)
Peru-Uruguay és Paraguay-Venezuela találkozókat rendeznek a labdarúgó Copa América elődöntőjében. Hogy hol vannak az argentinok és brazilok? Az Argentínában zajló viadalon a házigazdák kiesése után a legutóbbi két tornát megnyerő ötszörös világbajnok szintén büntetőpárbajban maradt alul, úgy, hogy egyetlen 11-est sem értékesített. Búcsújához fogható meglepetés, hogy a chileiek kikaptak a…
júl. 19
6:57
Az Izland elleni meccs előtt búcsúztatják Lipcseit (Behaviour)
Az augusztus 10-i Magyarország-Izland labdarúgó felkészülési mérkőzés előtt búcsúztatják a címeres meztől Lipcsei Pétert. A válogatottban 1991-ben bemutatkozó, jelenleg edzőként a Ferencváros második csapatát irányító Lipcsei 58 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt - utoljára Wales ellen, 2005-ben.
júl. 19
7:09
BL-sikert ígér a Chelsea új edzője (Infostart)
Andre Villas-Boas, a Chelsea labdarúgócsapatának új vezetőedzője kijelentette, hogy a következő idényben a londoni klubhoz kerül a Bajnokok Ligája-trófea.
júl. 19
7:09
Kecskemét: próbajátékra várták Foxit Franciaországba, csakhogy... (She)
A francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő FC Metz bejelentette, bár próbajátékra várták Foxit, a Kecskeméti TE légiósát, „adminisztrációs bonyodalmak" miatt a teszt elmarad.
júl. 19
7:09
Asafa Powell a Hungaroringen (Behaviour)
A világ leggyorsabb autóversenyzőihez a világ egyik leggyorsabb atlétája dukál. A július 31-én rendezendő 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjon összejön a nagy párosítás, ugyanis Sebastian Vettelék száguldását a sokszoros világcsúcstartó jamaikai sprinter, Asafa Powell a helyszínen tekinti meg.
júl. 19
7:11
Ezüstérmes lett a címvédő párbajtőr csapat (Behaviour)
A második helyen végzett a Somfai Péter, Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza összeállítású magyar párbajtőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon, miután a döntőben 45-40-re kikapott Franciaországtól.
júl. 19
7:27
Copa América: aláírásgyűjtés az argentin kapitány menesztéséért (She)
Aláírásgyűjtésbe kezdtek Argentínában, hogy távozásra bírják Sergio „Checho" Batistát, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.
júl. 19
7:45
WNBA: a kezdő ötös száműzése sem jött be a legrámenősebb vendég ellen (She)
A liga legjobb idegenbeli mutatójával büszkélkedő San Antonio Silver Stars tízpontos győzelmet aratott a Los Angeles Sparks vendégeként az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság (WNBA) legutóbbi játéknapján.
júl. 19
7:47
Fogadási botrány: a Fradi kapusa vallomást tett az ügyészségen (She)
A Nemzeti Sport tavaly elsőként számolt be arról, hogy a Videoton-PFLA–Ferencváros augusztusi U19-es bajnoki mérkőzés eredményét is befolyásolni próbálta a fogadási maffia. A Fradi ifjúsági csapatának akkori kapusa, a jelenleg az első kerethez tartozó Jova Levente tegnap tett vallomást a Központi Nyomozó Főügyészségen.
júl. 19
8:03
NB I: chilei bíróra bízták a vasárnapi Fradi-Diósgyőr meccset (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) elkészítették a labdarúgó NB I következő fordulójának bíróküldését: eszerint a 2. forduló nagy érdeklődéssel várt Ferencváros–Diósgyőri VTK mérkőzését a chilei Álvaro García Miquel vezeti majd vasárnap.
júl. 19
8:03
Risztov Évát kizárták 10 km-en (Metropol)
Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek keddi nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres számban.
júl. 19
8:21
Újpest: Az egész csapat felelőssége a vereség - Lázár Bence (She)
Két hete még arról szóltak a hírek, hogy Lázár Bencét, az Újpest tehetséges támadóját kínzó derékfájdalmak gyötrik, s még az is felvetődött, hogy meg kell műteni. A futballistánál kezdődő gerincsérvet diagnosztizáltak, és infúziós kezeléseknek vetették alá. Ettől csodát vártak a Megyeri úton, és nem is kellett csalódniuk, mert a támadó a Pápa elleni nyitányon kezdőként pályára tudott lépni. A…
júl. 19
8:39
Rangers: 41 évesen is kell a tapasztalt védő a skót bajnokcsapatnak (She)
A skót labdarúgó-bajnokság címvédője, a Rangers bejelentette: újabb egy évre szóló szerződést kötött 41 éves védőjével, David Weirrel.
júl. 19
8:42
Risztov Évát kizárták 10 km-en (Agroinform)
A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a féltáv megtétele után.
júl. 19
8:57
Felkészülés: Touré megsérült, Balotelli befejelte, nyert a City (She)
Shaun Wright-Phillips hajrábeli góljával a Manchester City felkészülési mérkőzésen magyar idő szerint kedd hajnalban 2–1-re legyőzte vendéglátóját, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Vancouver Whitecapset.
júl. 19
8:59
Vizes vb: brit győzelem 10 km-en a női nyíltvízi úszóknál (She)
A brit Keri-Anne Payne nyerte meg a női nyíltvízi úszók 10 km-es számát a sanghaji vizes világbajnokság keddi versenynapján.
júl. 19
9:00
Vancouverben is nyert a Man. City (Agroinform)
Az észak-amerikai túrán lévő kékmezesek ezúttal a Vancouver Whitecapset győzték le 2-1-re. Shaun Wright-Phillips ismét gólt szerzett.
júl. 19
9:15
Videó: óriási bombával nyert a hajrában a Vancouver ellen a Man. City (She)
Shaun Wright-Phillips volt a Manchester City nyerőembere a Vancouver Whitecaps elleni észak-amerikai felkészülési találkozón. A villámléptű szélső a hajrában lőtt, a labdát mintha csak zsinóron húzták volna a felső sarokba. Az angolok 2–1-re nyertek.
júl. 19
9:18
Aláírásgyűjtés az argentin futballkapitány menesztéséért (Agroinform)
A voksokat egy honlapon gyűjtik, és már az első óra alatt közel ezren szavaztak arra, hogy a szakvezetőnek mennie kell. A szervezők abban bíznak, hogy rövid időn belül százezren követelik majd Batista menesztését.
júl. 19
9:33
Chelsea: Villas-Boas BL-diadalra készül a londoni kékekkel (She)
Nincs híján az önbizalomnak André Villas-Boas: a Chelsea labdarúgócsapatának új menedzsere kijelentette, hogy a következő idényben a londoni klubhoz kerül a Bajnokok Ligája-trófea.
júl. 19
9:35
Vasas: Honma bordasérülése nem súlyos, Simic diagnózisára várni kell (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján adott tájékoztatást a Debrecen elleni múlt pénteki mérkőzésen megsérülő Honma Kazuo és Marko Simic állapotáról.
júl. 19
9:36
Rósát megműtik, nem utazik Norvégiába (Agroinform)
Eredetileg 4-6 hetes kiesés sem volt elképzelhetetlen, de sikeres műtét esetén akár már 2 hét múlva is az együttessel készülhet majd a középpályás.
júl. 19
9:51
Vizes vb: brit győzelem 10 km-en a női nyílt vízi úszóknál (She)
A brit Keri-Anne Payne nyerte meg a női nyílt vízi úszók 10 km-es számát a sanghaji vizes világbajnokság keddi versenynapján.
júl. 19
9:53
Anzsi: Janko nyolcmilliós ajánlatra mondott nemet, nem lesz Dzsudzsák társa (She)
Orosz és holland sajtóhírek szerint a Twente osztrák válogatott csatára, Marc Janko visszautasította az Anzsi Mahacskala három évre szóló, nyolcmillió eurós ajánlatát, így nem lesz Dzsudzsák Balázs csapattársa.
júl. 19
9:54
Gervinhno aláírt az Arsenalhoz - hivatalos (Agroinform)
Az ügylet már régóta "félhivatalos" volt, korábban Arsene Wenger menedzser is megerősítette.
júl. 19
10:09
Anzsi: Janko nyolcmillióra mondott nemet, nem lesz Dzsudzsák klubtársa (She)
Orosz és holland sajtóhírek szerint a Twente osztrák válogatott csatára, Marc Janko visszautasította az Anzsi Mahacskala három évre szóló, nyolcmillió eurós ajánlatát, így nem lesz Dzsudzsák Balázs csapattársa.
júl. 19
10:11
Férfi kosár: a Barcát is megjárt 212 centis magyar centert tesztel a Debrecen (She)
A férfi kosárlabda NB I előző kiírásában az alapszakasz 13. helyén végző Factum Sport Debrecen hivatalos honlapján közölte, hogy Timkó Norbert, a spanyol bajnok Barcelonánál három esztendőt eltöltő 19 esztendős center a hajdúságiakkal edz a napokban.
júl. 19
10:12
Kauzo sérülése nem súlyos (Agroinform)
A Debrecen elleni mérkőzésen szintén megsérült Marko Simic-nél kedden délután várható pontos diagnózis.
júl. 19
10:13
Vizes vb: kínai arany- és ezüstérem egyméteres női műugrásban (She)
Az arany- és az ezüstérem is a házigazdák képviselőinek birtokába került a női műugrók egy méteres számában a sanghaji vizes világbajnokság keddi versenynapján.
júl. 19
10:14
Kettős kínai műugrósiker 1 méteren (Agroinform)
A döntőben született kettős kínai siker részesei közül a győztes Si Ting-mao 318,65 pontot gyűjtött, több mint nyolc ponttal többet, mint honfitársnője, Vang Han.
júl. 19
10:27
Férfi kosár: a Barcát is megjáró 212 centis magyar centert tesztel a Debrecen (She)
A férfi kosárlabda NB I előző kiírásában az alapszakasz 13. helyén végző Factum Sport Debrecen hivatalos honlapján közölte, hogy Timkó Norbert, a spanyol bajnok Barcelonánál három esztendőt eltöltő 19 esztendős center a hajdúságiakkal edz a napokban.
júl. 19
10:30
Homma Kazuo sérülése nem súlyos (Agroinform)
A Debrecen elleni mérkőzésen szintén megsérült Marko Simic-nél kedden délután várható pontos diagnózis.
júl. 19
10:32
A Ferencváros egyet jelent a szurkolótáborával - Lisztes Krisztián (Agroinform)
Az FTC új mezének bemutatása kapcsán többek között Lisztes Krisztián a klub legendája, és az egyik új igazolás, Mark Otten beszélt arról, mit jelent a Fradihoz tartozni.
júl. 19
10:45
Augsburg: az újonc edzője 34 meccset is veszthet, nem rúgják ki (She)
A német élvonalba idén feljutó Augsburg elnöke, Walther Seinsch a Die Weltnek adott nyilatkozatában elmondta, ha a csapatot 2009 óta irányító Jos Luhukay az összes mérkőzést elveszíti a közelgő Bundesliga-idényben, akkor sem fogják kirúgni.
júl. 19
10:47
Videó: a Tottenham edzésén Pienaar trükkje után „megőrültek” a fiúk (She)
A Dél-Afrikában edzőtáborozó angol Tottenham labdás bemelegítése közben Steven Pienaar trükkjét csúnyán megette a Tom Huddlestone, a társak kitörő lelkesedéssel fogadták a mozdulatot.
júl. 19
10:48
A Twente támadója kikosarazta az Anzsit (Agroinform)
Marc Jankónak három évre 8 millió eurót kínált a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató egyesület, de a játékos nem szeretná elhagyni a Twentét.
júl. 19
10:49
Videó: magasra törne a bajnokságban a brazilokkal erősítő Ferencváros (She)
Július 15-én ismét útjára indult a labda a hazai első osztályú pontvadászatban, azaz elrajtolt az OTP Bank Liga! Az NSO Tv sorozatában minden csapat felkészülését figyelemmel követjük, ezúttal a Ferencváros lehetőségeibe, céljaiba és reményeibe avat be az elnök, Kubatov Gábor, a vezetőedző, Prukner László és Józsi György.
júl. 19
11:03
Videó: Pienaar trükkje után „megőrültek” a fiúk a Tottenham edzésén (She)
A Dél-Afrikában edzőtáborozó angol Tottenham labdás bemelegítése közben Steven Pienaar trükkjét csúnyán megette Tom Huddlestone, a társak kitörő lelkesedéssel fogadták a mozdulatot.
júl. 19
11:05
BL: Bodnár korábbi csapattársával erősödhet a Vidi ellenfele (She)
Osztrák sajtóinformációk szerint a Videoton Bajnokok Ligája-selejtezőbeli ellenfele, a Sturm Graz Milan Dudicsot szeretné megszerezni.
júl. 19
11:06
Villas-Boas BL-diadalra készül (Agroinform)
A Kékek új menedzsere kijelentette, hogy a következő idényben a londoni klubba kerül a Bajnokok Ligája trófeája.
júl. 19
11:07
Chelsea: Courtois alighogy megérkezett Londonba, máris az Atléticóhoz kerül? (She)
A Sky Sports információi szerint a Chelsea kölcsönadná a belga Genktől nemrég szerződtetett 19 esztendős kapust, Thibaut Courtois-t a spanyol Atlético Madridnak.
júl. 19
11:42
Dragóner a megye I-ben folytathatja (Agroinform)
Sajtóinformáció szerint a Ferencvárosból a nyáron visszavonult válogatott védő a Szolnok megyei I. osztályban szereplő Jászapátiban folytatja pályafutását.

Keresés