A szlovén GDP-arányos államadósság az előző év végi 38 százalékról 45,2 százalékra nőtt az első negyedévben - közölte a kormány makrogazdasági kutatóintézetének (IMAD) vezetője szerdán.
Dean Allen bármit megtenne legjobb barátjáért, a bullterrier Bronkért. Olyannyira, hogy amikor a kutya elmerült egy folyóban, utána ugrott, a partra vitte és újraélesztette.
A folyamatos válságok nemcsak nagykorúvá tették hazánkat, hanem egy komoly, felelősségteljes gondolkodású felnőtté is – mondta el az MNO-nak adott interjújában Balla Mihály, a külügyi bizottság elnöke. Az emberekhez közelebb került az európai gondolkodás az elmúlt időszakban, ami szintén a magyar elnökség egyik sikere – tette hozzá a politikus.
A rendőrség előállított egy külföldi nőt, mivel szerintük az ő tulajdona az a "gyanús csomag", amelyet a Népliget metróállomáson találtak szerda délelőtt. Újra jár a metró a Határ út és a Nagyvárad tér között, ahol a csomag miatt egy időre leállították a közlekedést.
Heves Város Önkormányzatának kötvényvásárlása és az ebből adódó 86 millió forintos vagyonvesztése okán tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen az önkormányzat egyik fideszes...
Cesc Fabregas szeretne távozni az Arsenalból, hogy minél hamarabb az FC Barcelona játékosa lehessen. Ennek kapcsán annyira megromlott kapcsolata a csapattal, hogy a válogatott középpályás a csapat utolsó edzésén már meg sem jelent.
Elemzők szerint 375 millió dolláros kárt okozott a Molnak a Népszabadság téves keddi cikke, amelyben azt állították, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatójának előzetes kiadatását. Az olajtársaság egyelőre még nem döntött a jogi lépésekről.
Ma már nem a főváros és az Alstom között folyik a vita a metrókocsikról, hanem a francia cég és a magyar közlekedési hatóság között - mondta a főpolgármester. Tarlós István (Fidesz-KDNP) szerint az A...
Az Internazionale szerződtette Ricardo Gabriel Álvarezt a Vélez Sarsfieldtől. A 23 éves támadó középpályás mintegy tizenkétmillió euróért érkezik Milánóba.
A nyári idény elmaradhatatlan velejárója a szabad vizek, szabad strandok környékének látogatása. A felüdülési lehetőség ilyen formája természetes igény, azonban számos veszély forrása.
Ellentmondásos vallomásai miatt szerdán újra tanúként hallgatta meg a romák elleni támadássorozat koronatanújának tartott Fehérné Nyalka Évát a Pest Megyei Bíróság. A nő a nyomozás idején több vonatkozásban is terhelő vallomást tett a vádlottakra - később azonban visszavonta, illetve módosította állításait.
Ma már nem a főváros és az Alstom között folyik a vita a metrókocsikról, hanem a francia cég és a magyar közlekedési hatóság között - közölte a főpolgármester szerdán, egy más témában tartott sajtótájékoztatón
A legtöbb korábbi vallomását visszavonta a romák elleni támadássorozat büntetőperének koronatanúja a szerdai tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon. A nőt többször figyelmeztette a bíró a hamis vád és a hamis tanúzás büntetőjogi következményeire, és bírság kiszabását is kilátásba helyezte.
Több mint kétmilliárd forintért szennyvízcsatorna-hálózatot építenek a Békés megyei Füzesgyarmaton, valamint felújítják és bővítik a meglévő tisztító telepet is - közölte a város polgármestere szerdán az MTI-vel.
Idén már harmadik alkalommal emelt ténylegesen is kamatot a kínai jegybank az infláció elleni küzdelem jegyében. Eddig az intézmény rendszerint a bankok számára előírt kötelező tartalékráta...
Ma már nem a főváros és az Alstom között folyik a vita a metrókocsikról, hanem a francia cég és a magyar közlekedési hatóság között - közölte a főpolgármester szerdán, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
A Microsoft 15 dolláros szabadalmi díjat szeretne kapni a Samsung minden egyes Androidos mobilja után, miután a Google nyílt forráskódú szoftvere a Microsoft számos szabadalmát is felhasználja -...
A következő hetekben kezdődnek a tárgyalások az új görög mentőcsomagról, a program kidolgáza azonban szeptemberre fog eltolódni. Az új mentőcsomag mérete várhatóan 100 milliárd euró körül lesz
Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb a korábbiaknál.
Az autógyártók többségének volt alkalma megtapasztalni, hogy a gazdasági élet történései miként befolyásolják az eladási statisztikákat, ám vannak olyan kivételek, akik ügyesen pozícionált típusaikkal éppen a megfelelő időben jelentek meg a piacon. A siker várományosai közé tartozik a Dacia Duster is, ami már 2,89 millió forint ellenében belépőt jelent a hobbiterepjárók korábban sokak számára igen…
Horvátország számára komoly előnyökkel jár majd az EU-csatlakozás, de ettől még nem tűnnek el a horvát gazdaságot terhelő jelentős kockázatok - áll a Fitch Ratings elemzésében.
A Futureal csoport 100 millió euró saját tőkével, 100 fős saját szakértő gárdájával és banki kapcsolataival kínál partnerséget olyan ingatlan fejlesztőknek, akik azért nem tudják elindítani, illetve folytatni projektjüket, mivel hiányzik hozzá a tőkéjük, vagy a tapasztalatuk - jelentette be Futó Gábor a Futureal csoport társtulajdonosa szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Fülöp Sándor szerint a parlamenti vitában történt ugyan kisebb előrelépés, azonban ez korántsem elegendő ahhoz, hogy a törvényjavaslat megfeleljen az új alkotmánynak.
Megnyitották a 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő 11 kilométeres szakaszát szerdán délelőtt, ezzel a nagykun városban lényegesen csökkenhet a belterületen áthaladó járműforgalom.
Csontja tört annak az ápolónak, akit a napokban rúgott meg egy részeg férfi az egyik miskolci kórház detoxikálójában. A támadó ellen eljárást indított a rendőrség.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb a korábbiaknál
Szeptemberre lesz kész az új görög mentőcsomag, az eurózónának ugyanis még "néhány hétre szüksége van" ahhoz, hogy a bankok szerepének feltételeit meghatározza a közös erőfeszítésben - jelentette ki szerdán a francia gazdasági miniszter.
Csütörtökön indul a Balaton Soundon fesztivál: az előrejelzések szerint Zamárdiban igazi nyári meleg, a település polgármestere szerint pedig új biztonsági intézkedések is várják a fesztiválozókat....
Valóban gazdasági csodáról van-e szó Kínában, ami segíthet megmenteni a globális gazdaságot az esetleges második visszaeséstől, vagy egy olyan gazdasági modellről, amely hosszabb távon...
Dr. Böröcz István az MTVA vezérigazgatója 2011. július 5-én 15:49 perckor tájékoztatta a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (KÖZSZAT) elnökét 550 munkavállaló csoportos létszámleépítés keretében történő elbocsátásáról, illetve arról, hogy a szakszervezetek kérése ellenére nem tudja az MTV részlegben a csütörtöki ÜT választásra tekintettel július 7-e utánra halasztani az előzetes értesítések…
A kontinens többi részén a napsütés és a száraz idő a jellemző. A mediterrán térségben a hőmérséklet csúcsértéke általában 30, 35 fok között alakul - nálunk 27-32 fokot prognosztizálnak.
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő S. Andrea ellen férje, a berettyóújfalui bírósági titkárként dolgozó Ny. László halála miatt - közölte a főügyészségi sajtószóvivő szerdán.
Élesen bírálta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán a Moody's hitelminősítő ügynökség döntését Portugália fizetőképességének jelentős mértékű leminősítéséről.
Ma már nem a főváros és az Alstom között folyik a vita a metrókocsikról, hanem a francia cég és a magyar közlekedési hatóság között - közölte a főpolgármester szerdán.
Mivel nem közeledett egymáshoz a kolozsvári polgármesteri hivatal és a román kulturális minisztérium álláspontja a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, magyarokat sértő tábla ügyében, a szaktárca a rendőrségen akar feljelentést tenni - írta szerda számában a Krónika
Évente harminc gyermek hal meg bántalmazás, illetve elhanyagolás következtében Magyarországon - mondta az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársa szerdán Budapesten.