Izrael reméli, hogy Magyarország sem szavazza meg az ENSZ Közgyűlésében a Palesztina önállóságáról és ENSZ-tagságáról szóló határozatot, mert annak elfogadása a térségben egyet jelentene a konfliktussal - mondta Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes az MTI-nek hétfőn, Budapesten adott interjúban.
A magyarokat pénteken, Szolnokon legyőző finn férfi kosárlabda-válogatott simán nyert a vendég portugálok ellen az Európa-bajnoki pótselejtező hétfői mérkőzésén.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Ideje véget vetni a konfrontációs játéknak és ideje az országot az első helyre helyezni - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök a minnesotai Cannon Fallsban, a három államot érintő,...
400 milliárd forintot spórol a kormány, ha megszünteti a megörökölt PPP-szerződéseket. Hogyan lehetséges dűlőre jutni a befektetőkkel? Kiderül-e, mennyi kár érte az államot, és kiket terhel ezért a felelősség?
Október végéig lehet pályázni a 2013-ig érvényes Leader-támogatásokra. A munkaszervezetek nagy része megújult, új keretek között, új tisztségviselőkkel dolgoznak. Céljuk, hogy a lehetőségeket minél szélesebb körben ismertessék a pályázni kívánókkal. Van olyan vállalkozásfejlesztési támogatás, melynél az elnyerhető összeg 50 millió forint.
Megszületett a megállapodás a világ- és Európa-bajnok spanyol Cesc Fabregas átigazolásáról: a középpályást eddig foglalkoztató angol Arsenal megegyezett a játékos nevelőegyesületével, a Bajnokok Ligája-győztes spanyol FC Barcelonával.
Felkérte a rögbi világbajnokság új-zélandi szervezőit egy állatvédő szervezet, hogy mondjanak le az Auckland utcáin megtartani tervezett birkafuttatásról, amelyet bikinis fiatal nők kísérnének.
Ideje véget vetni a konfrontációs játéknak és ideje az országot az első helyre helyezni - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök a minnesotai Cannon Fallsban, a három államot érintő, háromnapos autóbuszos kampánykörútjának első állomásán.
A világ egyik vezető olajvállalata a Shell elismerte, a korábbi becsléseknél jóval súlyosabb olajkatasztrófa történt az északi-tengeri olajfúrótornyán, írja a Handelsblatt. A Shell Gannet Alpha nevű...
Ócsa polgármestere és alpolgármestere arra kérik a város lakosságát, támogassák, hogy a bajba jutott devizahiteleseknek a település területén építsenek szociális családi házakat. Pedig ha a 9200 lelkes városba egyszerre sok új lakó költözik, akkor mindenképpen bővíteni kell az infrastruktúrát. Kérdés, hogy vajon erre is lesz-e kormányzati pénz?
Az izraeli külügyminiszter-helyettes szerint "Európának nem áll érdekében egy olyan határozat támogatása, amely tovább fokozná a Közel-Keleten a bizonytalanságot".
Az első fordulóban kikapott Markosz Bagdatisz a cincinnati keménypályás tenisztorna férfi versenyében: a ciprusi játékost a hazai közönség előtt szereplő James Blake győzte le három játszmában.
Barbee leforgatta tizedik Míg a szívünk dobog című videoklipjét. Az új dal két verzióban készült, mert német nyelvterületen is bemutatják a videót, amelynek címe Ganz nah Dran.
Az Egyesült Államok államkötvényeinek több mint egyötödét Kína birtokolja, így érthetően Pekingben is sokan felszisszentek, amikor Amerika az adósságplafon kitolása mellett döntött. Ki lesz a Föld szuperhatalma húsz év múlva, bírja-e a versenyt Amerika új kihívójával?
Kaliforniai kutatók felfedezték, hogy a szívinfarktus utáni szívizom károsodást csökkenti egy olyan zsíroldat, amelyet eddig természetes úton táplálkozni nem tudó betegek ereibe juttattak. A különleges oldat alkalmazása lehetővé teszi a szívinfarktus hatékonyabb kezelését.
A polgári személyek elleni katonai műveletek azonnali és feltétel nélküli befejezésére szólította fel hétfőn a szíriai hatóságokat a török külügyminiszter, arra figyelmeztetve Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy ez Ankara "utolsó szava".
Ideje véget vetni a konfrontációs játéknak és ideje az országot az első helyre helyezni - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök a minnesotai Cannon Fallsban, a három államot érintő, háromnapos autóbuszos kampánykörútjának első állomásán.
A Huawei április közepén jelentette be, hogy Magyarország lesz a második legnagyobb ellátó központja; a cég hajtja végre a Vodafone itteni hálózatának korszerűsítését.
Több mint 200 tonna olaj ömlött az Északi-tengerbe Skócia mellett a Shell egyik fúrótornyának megsérült vezetékéből, és a becslések szerint még több száz tonna ömölhet a tengerbe, mire véglegesen megfékezik a szivárgást.
Az előző szezonban a horvát Jug Dubrovnikban játszó, szlovák válogatott Lukas Seman egy éves szerződést kötött a bajnoki címvédő ZF-Eger férfi vízilabdacsapatával.
Több mint 200 tonna olaj ömlött az Északi-tengerbe Skócia mellett a Shell egyik fúrótornyának megsérült vezetékéből, és a becslések szerint még több száz tonna ömölhet a tengerbe, mire véglegesen megfékezik a szivárgást.
A Fészekrakó hitel nem minősül fizetéskönnyítő programnak, aki tehát megfelel a devizahitelesek megsegítésére hozott, az árfolyamgátról szóló törvény többi feltételének is az élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével, írja az MTI....
A Manchester City az újonc Swansea ellen csak szenvedett az első félidőben, de a fordulás után elsősorban az argentin támadónak köszönhetően 4-0-ra nyert.
Benkó Barbara a második lett a hegyikerékpáros Világkupa-sorozat csehországi versenyén olimpiai krosszban az U23-as mezőnyben, és így összetettben is feljött a második helyre.
Ideje véget vetni a konfrontációs játéknak és ideje az országot az első helyre helyezni - jelentette ki az amerikai elnök a minnesotai Cannon Fallsban, a három államot érintő, háromnapos autóbuszos kampánykörútjának első állomásán.
A Fészekrakó hitel nem minősül fizetéskönnyítő programnak, aki tehát megfelel a devizahitelesek megsegítésére hozott, az árfolyamgátról szóló törvény többi feltételének is, élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével - derül ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság állásfoglalásából.
Ideje véget vetni a konfrontációs játéknak és ideje az országot az első helyre helyezni - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök a minnesotai Cannon Fallsban, a három államot érintő, háromnapos autóbuszos kampánykörútjának első állomásán.
A hétvégén minden „gömbölyű” Volkswagen, vagyis a Bogár, a New Beetle és a Beetle rajongói sereglettek össze egész Európából Travemünde Balti-tengeri strandján, de a számos nemzet képviselői között az idén először kínai autósok is érkeztek. A Beetle Sunshinetour immár 2004 óta a Beetle-rajongók világszerte legnagyobb szabású privát szervezésű találkozója.
Vasárnap este rendezték meg a WWE nyolcadik előfizetéses adását a SummerSlamet. CM Punk lett az első vitathatatlan WWE bajnok, igaz kellett hozzá Triple H kapitális hibája is. Az övvel, azonban Alberto Del Rio távozott, akinek Kevin Nash segített. Randy Orton is világbajnok lett.
A norvégok gerelyhajító klasszisa a legjobbkor, a tegui világbajnokság előtt két héttel lendült formába - a világ idei legjobb dobásával elsőként került 2011-ben 90 méter fölé.