Az előző negyedévhez képest leginkább a közszolgálat területén csökkent a meghirdetett pozíciók száma - derül ki a Jobinfo.hu internetes álláspiaci portál második negyedéves adataiból. A pályakezdők számára viszont jó hír, hogy leginkább a gyakornoki, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatalok számára meghirdetett álláshelyek száma emelkedett.
Az AIDS-betegség vírusa elleni új és hatékony antitesteket azonosítottak amerikai kutatók, amelyek újabb lehetőségeket kínálnak a szerzett immunhiányos betegség elleni védőoltás létrehozásához.
A kritikusok csúnyán lehúzták Tom Hanks és Julia Roberts új filmjét, a Larry Crowne-t, s a mozikasszáknál sem kígyóztak a sorok, sőt sokan Hanks karrierjének mélypontjaként emlegették az alkotást.
Kína üzletének lendületes kiépítésére készük a Coca-Cola. A világ legnagyobb üdítőipari vállalata csütörtökön bejelentette, hogy 2012 és 2014 között négymilliárd dollárt fordít a célra.
Nem ismeri el az önkormányzat által emlegetett több száz lakossági panasz létezését a Zöld Pardon (ZP). Tájékoztatásuk szerint többszöri kérés ellenére egyszer sem engedték meg a szórakozóhelyet üzemeltető cégnek, hogy megismerje a panaszok tartalmát és pontos számát.
Az Egyesült Államok nyomást fog gyakorolni Bassár el-Aszad szíriai elnökre, hogy álljon el a demokratikus átalakulás útjából - szögezte le csütörtöki közleményében Barack Obama amerikai elnök.
Megvásárolta csütörtökön az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokságban újonc Queens Park Rangerst Tony Fernandes malajziai vállalkozó, a Forma-1-es Lotus csapat tulajdonosa.
A Pénzcentrum.hu az adóhatóság tájékoztatására hivatkozva csütörtökön arról számolt be, hogy a 98 százalékos különadó által érintett képviselők mintegy negyven százaléka, vagyis összesen 85 politikus nem tett eleget befizetési kötelezettségének a július 31-i határidőig.
A fejfájás mára népbetegséggé vált, s valamely formája – munkától függetlenül – szinte minden embert érint. Összeállításunkban szakembereket kérdeztünk arról, hogy milyen fajtái vannak e nyavalyának, hogyan kezelhető, illetve miképpen előzhető meg.
Lengyelországban lassult az ipari termelés bővülése júliusban az előző hónapokhoz képest, és jóval kisebb volt a növekedés a szakértők várakozásához képest.
A MOL-csoport több helyen, a hosszabb tranzitvonalakon családi fitnesz parkot telepített benzinkútjai mellé. A kezdeményezés célja, hogy a hosszú, fárasztó vezetés közben egy-egy benzinkúton megállva a sofőrök és az autó utasai kis testmozgással frissítsék fel magukat, hogy utána biztonságosan folytathassák útjukat....
José Mourinhónak, a Real Madrid edzőjének megfékezését követelik Barcelonában a katalánok Szuperkupadiadalát követően. Gerard Piqué szerint a portugál alattomos taktikája megöli a spanyol focit.
Hozzávalók: 4 db kisebb zsenge cukkini 1 db közepes lila hagyma 35 dkg csirkemellfilé 30 dkg magozott meggy 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj 25 dkg rizs só citrombors gyömbér A díszítéshez: citrom 4-5 szem meggy meggyfalevél petrezselyemzöld
Havonta több tíz millió forintot emel le egy panamai hátterű offshore cég a veszprémi Pannon Egyetem számlájáról. A cég az egyetem PPP konstrukcióban felújított kollégiumának felszámolás alatt álló kivitelezője helyére lépett be, de a pénzért semmilyen szolgáltatást nem végez. Az ügyben már per is indult, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket vizsgáló államtitkársága…
Köpködésért, szemetelésért is több ezer forintos bírság jár Gyöngyöspatán. A jobbikos polgármester azt mondja: következetesen alkalmazzák a törvényeket és jogszabályokat.
A nemzetbiztonsági elnök Norvégiával példálózott, mondván: a legnyitottabb társadalomban is hova vezethetnek az ilyen beszédek (értsd: az olyanok, amilyenek a Magyar Szigeten is elhangzottak).
Az Európa Liga rájátszásának első mérkőzeit rendezték csütörtökön, a cseh Sparta Praha kétgólos hátrányba került a visszavágó előtt, a Szpartak Moszkva idegenben ért el 2-2-es döntetlen Varsóban.
A férfi kajak egyesek 1000 m-es számában már biztosan nem lesz magyar kvóta a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, mivel Dombvári Bencének a csütörtök délutáni középfutamból nem sikerült bejutnia a pénteki döntőbe.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
Csodacipőt építettek és állítottak ki, amelyet a gyerekek hatalmas örömmel azonnal birtokba is vettek a kelet-kínai Shandong tartomány Jinan városának bevásárlóközpontjában.
Budapest ‒ Gyönyörű rúdtáncos hölgyek lepték el csütörtökön a 4-6 vonalon közlekedő Combinókat, és – jegylyukasztás után – rögtön a kapaszkodókra vetették magukat.
James Patterson a világ legjobban kereső írója: a Forbes magazin szerint az amerikai krimiszerző az elmúlt évben több mint kétszer annyit keresett, mint a lista második helyén szereplő Danielle Steel.
Késsel támadt meg egy fiatalembert egy 17 éves fiú és egy 15 éves lány a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiban. A támadóknak az áldozat adott egy százast, mire megöléssel fenyegették meg, s további értékeit követelték.
A július óta tartó lejtmenetben a kispapírok a piaci átlagot meghaladó mértékben zuhantak, ezek láttán több befektető is úgy véli egy átmeneti megnyugváskor ezek a részvények felülteljesíthetnek -...
A csütörtöki előcsatározások során a nyolc magyar hajóból hét bejutott a pénteki döntőkbe a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, egy kvótaszerzési esély - férfi K-1 1000 m-en - ugyanakkor már elúszott.
Az ország nagy részén meleg, nyárias idő lesz a hétvégén. Szombaton időnként megerősödhet a szél, de továbbra is a napsütés lesz a jellemző, az ünnepi szabadtéri programokat csak néhol zavarhatja meg kisebb záporeső.
Leginkább a közszolgálat területén csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben az előző negyedhez képest, míg a legnagyobb bővülést a gyakornoki, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatalok számára meghirdetett pozícióknál regisztrálták – derült ki a Jobinfo.hu Online Álláspiaci Riport legfrissebb adataiból.
Az MSZP valótlannak tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság azon szerdai jelentését, amely a szocialista kormányokat teszi felelőssé az elmúlt időszakban kialakult devizahitel-válságért.
Többen meghaltak, mintegy negyvenen pedig megsérültek csütörtökön, miután egy vihar lecsapott egy szabadtéri zenei fesztivál résztvevőire a Belgium északkeleti részén lévő Hasselt közelében - adta hírül a belga média.
Kétszázmillió forint összegű beruházással évi 14 millió forint energiaköltséget takaríthat meg a budapesti Normafa Idősek Otthona – közölte a Normafa Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Kft. csütörtökön.
Többen meghaltak, mintegy hetvenen pedig megsérültek csütörtökön, miután egy vihar lecsapott egy szabadtéri zenei fesztivál résztvevőire a Belgium északkeleti részén lévő Hasselt közelében.
Az amerikaiaknak csak a 11 százaléka elégedett azzal, ahogyan a dolgok állnak az országukban - közölte csütörtökön a Gallup közvélemény-kutató intézet.
Kedvező helyzetből várja a grúz Zestafoni ellen egy hét múlva esedékes visszavágót a belga FC Bruges labdarúgócsapata, amely csütörtökön 3-3-as döntetlent ért el idegenben az Európa Liga-selejtező 4. fordulójának első mérkőzésén.
Kilencpontos vereséget szenvedett Szolnokon a magyar válogatott Portugáliától, ezzel pedig eldőlt, hogy a mieink már biztosan nem tudják kivívni az Eb-részvételt.
Másodszor is megszavazta az önfeloszlatást a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk képviselő-testülete csütörtökön; akárcsak két hete, most is négyen támogatták az indítványt és hárman voksoltak ellene az ülésen, amelynek ez volt az egyetlen napirendi pontja.