Az intézmények között most szétosztott 3,8 milliárd csak lélegzetvételhez juttatja a kórházakat, melyek vezetői szerint egyetlen lehetőség maradt, a struktúraváltás.
A Fidesz ajkai elnöke szerint a város középiskoláiból a nyáron elküldött pedagógusok valamennyien nagy szaktudású, több éve, évtizede dolgozó tanárok, csak az a bűnük, hogy polgári, jobboldali elveket vallanak. A település MSZP-s polgármestere azt mondta, hogy a középiskolákból a szakmailag leggyengébb pedagógusokat küldték el az igazgatók.
A világgazdasági kilátásokkal kapcsolatos pesszimizmusnak köszönhetően csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon, Japánban az erős jen érinti érzékenyen az exportőr vállalatokat, míg a többi országban a vállalati eredmények, illetve előrejelzések határozzák meg az indexek irányát.
Demonstrációt szervez négy szakszervezet szeptember 12-ére, az őszi ülésszak első napjára a Parlament elé, hogy tiltakozzanak a kormány munkavállalókat érintő eddigi, és tervezett intézkedései ellen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,08 pontos, 1,69 százalékos emelkedéssel, 18.630,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A világpiaci hangulat vezetett a budapesti tőzsdeindex emelkedéséhez, ugyanakkor ez ezzel párhuzamosan zajló, magyar miniszterelnöki, a…
Az aranyipar államosításának tervéről beszélt szerdán az állami televízióban a lábadozó venezuelai elnök. Hugo Chávez elmondta, hogy az aranykitermelő és -feldolgozóipart is államosítaná, és a termelé...
Nevetségesen kevés gázsit juttattak a producerek annak a húszhónapos kisgyermeknek, aki a csecsemő Harry Pottert alakította a varázslótanoncról szóló filmszéria utolsó részében.
Újabb várost foglaltak el iszlamista fegyveresek Dél-Jemenben: Sakra a harmadik nagyobb város, amely a kezükre került - közölték törzsi források és helyi lakosok szerdán.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi vezetésének már évekkel ezelőtt figyelmeztetnie kellett volna az embereket a devizahitelek növekvő kockázataira - mondta Rájátszás című műsorunkban a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter.
Augusztus 20-a István király, az államalapítás és az új kenyér ünnepe. Az összefogásról, a programokról és a tűzijátékról Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral beszélgettünk.
Fontos piacnyugtató jelzést tett ma reggel a Standard and Poor's Franciaországért felelős vezetője, ugyanis egy rádióinterjúban azt jelezte: bízik benne, hogy az ország meg tudja őrizni a legjobb,...
A kórházi várólistákat aligha csökkentheti az a 3,8 milliárd forint, melyet a napokban osztott szét néhány intézmény között az egészségbiztosító, hiszen az egészségügyi intézmények adóssága elérheti a 45 milliárd forintot - írja a Világgazdaság....
Cáfolta szerdán este a gyengélkedő MediaMarkt-Saturn (MMS) elektronikai üzletlánc esetleges eladásáról szóló híreket a többségi tulajdonos Metro-csoport. A leánycég a konszern része, és nincsenek az é...
A nyitás után lassú lecsorgás volt megfigyelhető az amerikai részvénypiacokon, a főbb indexek zárásra stagnáltak. Ma reggelre viszont romlott a részvénypiaci hangulat, lefele vették az irányt az...
Tizenöt fővárosi kortárs művészeti galéria és számos művészeti projekt költözik Tihanyba az ARTplacc idejére. Augusztus 21-ig a város több pontján kiállítások várják a látogatókat.
Már a reggeli órákban szembetűnő mozgásokkal találkozhatunk a devizapiacokon. Minden bizonnyal az S&P mai bejelentése áll ennek hátterében, melynek során a hitelminősítő megerősítette Franciaország...
Becslések szerint a befektetési tranzakciók összértéke a magyar ingatlanpiacon 283 millió euró körül volt 2011 első félévében, ami csak a transzparens befektetési tranzakciókat tartalmazza. Az év...
Újabb 8 milliárd forinthoz juthat a Malév. Erről dönt a társaság jövő hétre összehívott közgyűlése. Összesen nagyjából 18,5 milliárd forint tőkejuttatás kellene még, a 8 milliárdon felüli részt más...
A pályán látott parádés gólok és remek játék mellett a már szinte szokásosnak mondható botrányos jelenetek sem maradhattak ki a szerdai Barcelona-Real Madrid Spanyol Szuperkupa-döntőn. Nézd meg videón, mi minden történt a meccsen.
A Bookline.hu Nyrt. 17,6 millió forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2011 első félévében, szemben az egy évvel korábbi 76,8 millió forintos veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján k...
Ben Affleck a massachusettsi lakótelepről tört ki, legjobb barátja, Matt Damon oldalán, és lett élvonalbeli filmes. Sorozatunk negyedik részében alkoholproblémáiról olvashatnak.
A Szent István-napi ünnepi programok részeként Duna-átúszást tartanak szombaton Pakson. A több mint tízéves múltra visszatekintő rendezvény csak egyike a Dunához kötődő ünnepi eseményeknek, a kulturális programokat is a folyón – egy hajószínpadon – tartják, és lampionos felvonulás is lesz a Dunán - mondta el Czink Dóra, a polgármesteri hivatal turisztikai referense.
Az elmúlt hetekben Stanfordban és Torontóban is diadalmaskodott Serena Williams visszalépett az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló tenisztorna női versenyének második fordulójában.
A mai napon már a 850 Ft-os osztalékszelvény nélkül forognak a Zwack részvényei. A társaság a 2010/2011-es üzleti év után bruttó 850 forint osztalékot fizet. Az osztalékfizetés 2011. augusztus...
Nem bíznak a magyarországi bankok a kormány által felállított új bizottságban - írja cikkének címében a Reuters. A Magyar Bankszövetség cikkben megszólaló vezető tanácsadója, Müller János szerint a...
Hol spórolhat a kormány ahhoz, hogy tartsa az idei hiánycélt? A Napi Gazdaság írása szerint erre eszközöket leginkább a kiadáscsökkentési oldalon találhat. A bürokráciacsökkentés tömeges elbocsátásokat jelenthet - írja a lap.
A vámpíros filmek sora most jár majd csúcsra. Eddig csak A lány és a farkas elégítette ki a műfaj rajongóinak étvágyát, most azonban itt van a Frászkarika is.
Egy héttel a németektől elszenvedett vereség után Lúcio, a brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy a vendéglátók alakulata tehetségekben fölébük nőtt.
Az amerikai tőzsdefelügyelet, az SEC komoly bajba keveredhet, ha beigazolódnak a vádak, miszerint jelentős mennyiségű dokumentumot semmisítettek meg az elmúlt években, írja a Wall Street Journal. ...
A Citroën és Sébastien Loeb úgy döntött, folytatja gyümölcsöző együttműködését, és harcba száll az újabb győzelmekért a FIA (WRC) Rali Világbajnokság 2012-es és 2013-as szezonjában is.
A 100 milliárd forintos lyuk az idei költségvetést érinti - nyilatkozta Szijjártó Péter az MTV Ma Reggel című műsorában. A miniszterelnök szövővője azonban - hasonlóan Orbán Viktorhoz - nem...
A júniusi után újabb tőkeinjekciót kaphat a Malév, most 18,5 milliárd forintra lenne szüksége a 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével működő légitársaságnak
3454 forintra perelte tavalyi sztrájkja miatt a BKV-t dr. Kovács Norbert, aki kevesellte a bérletesek három napos kártérítését két hétnyi sztrájkért. A bíróság elsőre az ügyvédjelöltnek ad igazat.
Néhány éven belül ellehetetlenülhet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) idegen nyelvű orvosképzése, pedig az angol és német nyelven folyó oktatás egyre népszerűbb, több mint 1300-an tanulnak idegen nyelvű általános orvosi, fogorvosi, gyógyszerész és biotechnológus szakon - írja az eduline.hu. A problémát az infrastruktúra és az oktatók hiánya okozza.
Alig 24 órán belül másodszor is cápatámadás történt az orosz Távol-Keleten: ezúttal egy 16 éves fiút a csípőjén harapott meg egy ragadozó, feltépve egyik ütőerét is.
Kimagasló érdeklődést mutattak a pályázók az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer "Mi otthonunk" felújítási és új otthon építési alprogram iránt, 2011. augusztus 17-ig közel 550 pályázat...
A fővárosban és környékén az eddig ígért 21 megabites sebesség helyett 42 megabitre gyorsította az internetkapcsolatát a Telenor Magyarország - írja a Népszabadság....
A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori megbízott főosztályvezetőjével ellentétben az elhárítás egykori jogásza szabadlábon védekezhet. A Magyar Nemzet úgy tudja: Simon Ibolya ellen nem kezdeményezett kényszerintézkedést az ügyészség. Gyarmati György volt NBH-s osztályvezetőt viszont szerdán nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Vezető beosztású hivatalos…
A tegnapi kereskedés során leforduló amerikai piacok, a ma reggeli mínuszos határidők és a szerdai kereskedésben felülteljesítő BUX eredőjeként a csütörtöki nap egészét tekintve 1% körüli csökkenés...
Ismét új horizontokat tár fel a négykarikás márka: az Audi urban concept a nagyvárosi agglomerációk 1+1-üléses, szuperkönnyű járműve. A 2011-es IAA alkalmával megtekinthető műszaki tanulmány minden ma használatos járműkategóriát megkerülve a versenyautó, a roadster, a fun-car és a nagyvárosi city-autó ötvözetével fogalmaz meg radikálisan új koncepciót. A Sportback karosszériaváltozat mellé az Audi…