2011. augusztus 18. csütörtök

aug. 18
11:12
Továbbra is a Samsung vezeti az európai laptévé piacot (ProfitLine)
A Samsung Electronics Co., a világ legnagyobb tévékészülék gyártója az első félévben is megőrizte vezető szerepét az európai laptévé piacon.
aug. 18
11:14
Így befolyásolja a teljesítményt a munkakörnyezet (HR Portál)
Brit kutatók szerint a nyitott irodaterek túl személytelenek, az összezsúfoltan dolgozó munkatársak pedig akaratlanul is elvonják egymás figyelmét. Egy belsőépítész szerint Nyugaton, és egyre inkább nálunk is megfigyelhető, hogy nem munka-, hanem élettér-kialakításról beszélnek –- cikkezi a Népszabadság.
aug. 18
11:16
Minta lehet az ózdi Munka és Tanulás program (HR Portál)
Országos szinten is minta lehet az Ózdon elkezdett Munka és Tanulás Program. A képzésben résztvevő hátrányos helyzetű roma férfiak a gyakorlati helyszíneken sajátíthatták el a szakmák alapjait, és közösen újítottak fel három házat - adja hírül a Magyar Rádió.
aug. 18
11:21
Kozák elfoglalja Kovács trónját? (BorsOnline)
A tegnapi megnyitóval elkezdődött a szegedi kajakkenu- világbajnokság, amely az olimpiai részvételről is dönt. A női 500 méteres egyesben Kozák Danuta indul, aki átveheti a váltóbotot Kovács Katalintól.
aug. 18
11:21
Videó: Budapesti alvilág: a lánckamra (Blikk)
aug. 18
11:21
Eltűnt egy nő a Balatonban (Infostart)
A vízi rendészet és a vízi mentők is keresik azt a 60 év körüli nőt, aki csütörtök reggel úszni indult a tóba a balatonkenesei Vak Bottyán strandon, de eddig nem tért vissza.
aug. 18
11:21
Nem kapkodná el az euróövezeti kötvények kibocsátást (HírTV)
Az euróövezeti kötvények bevezetése megfontolandó, de nem szabad biankó csekket adni kibocsátásukra – mondta Luc Frieden, Luxemburg pénzügyminisztere a Deutschlandfunk rádióadónak adott interjúban csütörtökön.
aug. 18
11:21
A pénzügyi sokkhatások tovább növelhetik a megtakarításokat (Gondola)
A pénzügyi sokkok hatására erősödhet a magyar háztartások megtakarítási hajlandósága, ahogy az Európa legtöbb országában tapasztalható volt.
aug. 18
11:21
Egyszerre született öt gyermekük két anyától (Blikk)
Egyszerre öt gyermeke született két anyától egy rosztovi házaspárnak - jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című újság, címoldalán hozva az öt egyforma csöppség és a boldog szülők fényképét.
aug. 18
11:21
Drogterjesztő-hálózat Hajdú-Biharban (Metropol)
Összehangolt rendőrségi akcióval sikerült elfogni egy kenderültetvényeket üzemeltető és drogot terjesztő banda öt tagját több hajdú-bihari településen - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
aug. 18
11:21
Féláron vonatozhatnak a tűzijáték szerelmesei (Pénzcentrum)
50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak vasúton Budapestre az augusztus 20-i ünnepi eseményekre készülődők. A tűzijáték után Budapestről is és Debrecenből is mentesítő vonatokat indít a MÁV-START Zrt., továbbá egyes vonatok a menetrendben meghirdetettnél hosszabb útvonalon közlekednek....
aug. 18
11:21
Elképesztő szárnyalás a varsói irodapiacon (Portfolio)
Az előző év azonos időszakához képest mintegy 46%-kal, 320 ezer négyzetméterre nőtt 2011 első félévében a varsói irodapiacon a nettó felszívás a Savills elemzése szerint, írja a PropertyEu. A...
aug. 18
11:23
Íme a világ legrosszabb ajándéka (Blikk)
Vádat emeltek egy kanadai kisváros polgármestere ellen, nem is akármi, hanem egy szülinapi ajándék miatt. Igaz, a meglepetés egy rózsaszín szalaggal átkötött, 20 tonnás szikla volt, melyet a volt felesége kocsibejáróján helyezett el a férfi.
aug. 18
11:23
Továbbra is rács mögött marad a kormányfő (HírTV)
Két hónappal meghosszabbították Ivo Sanader előzetes letartóztatását.
aug. 18
11:23
Nincs ártalmas vegyi anyag a levegőben (Metropol)
Határérték feletti vegyianyag-koncentrációt egyszer sem mértek. Csütörtök délelőtt már a méréseket sem folytatják Veszprémben és a környező településeken.
aug. 18
11:23
Hirtelen megütötték a piacokat (Portfolio)
Negatív hangulatban kezdõdött a mai kereskedés Európa-szerte, ahol több instrumentum esetén elesett a korábbi napok sávja. A rossz hangulatot egyrészt a Morgan Stanley-nek köszönhetjük, mely...
aug. 18
11:24
Katy Perry rekordot döntött (Metropol)
Katy Perryt feltűnésekor sokan egyszámos előadónak tartották, mára azonban bebizonyította, hogy ez egyáltalán nem így van: ő lett az első női előadó, akinek egy albumáról öt dal is felkerült a Billboard Hot 100-as lista élére.
aug. 18
11:24
Íme, a Barcelona-Real Madrid drámai képekben (Agroinform)
A Barcelona egy fantasztikus mérkőzésen 3-2-re győzött a Real Madrid ellen a Spanyol Szuperkupa-döntő visszavágóján. Íme, az éjjeli találkozó legszebb képkockái!
aug. 18
11:26
Ami történt, megtörtént, elégedett vagyok a csapatommal - Mourinho (Agroinform)
A indulatokkal teli barca-Real Szuperkupa-döntő után José Mourinho, a királyiak vezetőedzője arról beszélt, hogy a történtek ellenére elégedett a királyiakkal.
aug. 18
11:39
Cégvilág: hogy bekkeljük ki az erős svájci frankot? (Privátbankár)
A követelések és kötelezettségek egyensúlyának úgynevezett aranymérlegszabálya a devizahitelek esetében is irányadó a cégek számára, az elszabaduló árfolyamot azonban ügyes húzásokkal lehet egyensúlyozni
aug. 18
11:39
Vörös riasztás a parlagfű miatt! (Infostart)
A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt az ország délkeleti részén már vörös riasztás van érvényben - adta hírül csütörtökön a tisztiorvos facebook oldala a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer (PPRR) térképe alapján, amely különböző színekkel jelzi a parlagfű pollenjének területi eloszlását.
aug. 18
11:39
Egy lépéssel közelebb az AIDS elleni védőoltás létrehozásához? (HírTV)
Az AIDS betegség vírusa elleni új és hatékony antitesteket azonosítottak amerikai kutatók, amelyek újabb lehetőségeket kínálnak a szerzett immunhiányos betegség elleni védőoltás létrehozásához. A kutatások eredményeit a Nature című brit tudományos folyóirat szerdán megjelent számában ismertették.
aug. 18
11:39
Tripoliban vérfürdő lehet a felkelők szerint (Metropol)
A felkelők által körbevett Tripoliban valóságos vérfürdő mehet végbe Moammer Kadhafi ezredes elutasító magatartása miatt - mondta az as-Sark al-Auszat című napilap csütörtöki számában megjelent interjúban a líbiai lázadók vezetője.
aug. 18
11:39
Az eladók uralják a hazai IT-cégek piacát (Portfolio)
A negatív nemzetközi hangulatot követve esik a BUX index is, a benchmark jelenleg 1%-kal van a tegnapi zárószint alatt. A mai kereskedésben alulteljesítést mutatnak az IT-cégek, ebben közrejátszhat,...
aug. 18
11:41
Ezzel nagy pofont adna a franknak a svájci jegybank (Portfolio)
Amennyiben valóban egy árfolyamtartományt kíván megcélozni, vagy az euróhoz kívánja rögzíteni a frank árfolyamát a svájci jegybank, akkor érdemes lenne egy speciális, az azonnali devizapiaci...
aug. 18
11:42
Kormány: módosítások lesznek, de megszorítás nem (ATV)
Még nem lehet véleményt alkotni a kormány gazdaságpolitikájáról – mondta a miniszterelnök szóvivője.
aug. 18
11:42
Bemutatkozott Vlak, Vasas-FTC "kettős rangadó" a Puskás Stadionban (Agroinform)
A hétfőn kinevezett Marijan Vlak vezetőedző szerint a Vasas labdarúgócsapatának kerete jobb, mint azt bajnoki helyezése mutatja.
aug. 18
11:43
Hirtelen nagyon megütötték a piacokat (Portfolio)
Negatív hangulatban kezdõdött a mai kereskedés Európa-szerte, ahol több instrumentum esetén elesett a korábbi napok sávja. A rossz hangulatot egyrészt a Morgan Stanley-nek köszönhetjük, mely...
aug. 18
11:45
Öt dolog, ami hiányzik A munka törvénykönyvének tervezetéből (HR Portál)
Eltérő hangsúllyal bár, de számtalan oldalról komoly kritikákat kapott az elmúlt hetekben A munka törvénykönyve (Mt.) átfogó módosításának tervezete. Van néhány olyan terület azonban, melyről alig esett szó. A BDO alábbi összegzése öt olyan fontos kiegészítő javaslatot mutat be, amelyek alkalmazása mind a munkavállalók, mind a munkáltatók érdekeivel összhangban lenne.
aug. 18
11:45
Gyenge lett a júliusi brit kiskereskedemi adat (ProfitLine)
Júliusban a vártnál kisebb mértékben nőtt a kiskereskedelmi értékesítés az Egyesült Királyságban.
aug. 18
11:45
Megtalálta a kormány a devizahitelezés felelőseit (Portfolio)
Közzétette honlapján a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a devizahitelesek helyzetéről elkészült kormányzati jelentés összefoglalóját. Eszerint a jelentés a KSH adatai alapján...
aug. 18
11:47
Ismét meredek lejtőn az európai piacok (ProfitLine)
Masszív esés bontakozott ki az európai piacokon csütörtök délelőtt, miután a befektetők hangulatát továbbra is a romló világgazdasági kilátások határozzák meg. Csak fokozta a pesszimizmust, hogy a Morgan Stanley rontotta az idei év a jövő évi világgazdasági kilátásokat, míg a Deutsche Bank elemzői Kína gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzésüket vágták vissza.
aug. 18
11:47
100 milliárdos lyuk: ma délután okosabbak lehetünk (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium ma délután teszi közzé a költségvetés július havi részletes számait. Ezen kívül 3 és 4 óra között a tárca helyettes államtitkára online tájékoztatón válaszol az...
aug. 18
11:57
Nem lesz sörözés 10 milliárd dollárért sem (Privátbankár)
Az ausztrál Foster´s csoport csütörtökön ismét elutasította a Magyarországon is érdekelt - az Arany Ászokot és a Kőbányait is gyártó - SABMiller italgyártó multinacionális óriásvállalat mintegy 10 mil...
aug. 18
11:57
Orvosai ölték meg Columbót? (BorsOnline)
Csak Columbo maga tudná kideríteni a rejtélyt, ami a 83 éves korában elhunyt Peter Falk halálát övezi. Az idős színész halálát állítólag orvosai okozták.
aug. 18
11:57
Brutális baleset! Így direkt sem sikerült volna (Blikk)
Sérüléssel ugyan, de élve megúszta a balesetet a Mercedes sofőrje, akinek kocsiját a szalagkorlát nyársalta fel az M3-ason.
aug. 18
11:57
Gazdaságfejlesztési alapot javasol az MSZP (Infostart)
Az MSZP azt szorgalmazza, hogy a kormány hozzon létre gazdaságfejlesztési alapot az állami kezelésbe vont magánnyugdíjvagyonból.
aug. 18
11:57
Diódák a város felett (+videó) (HírTV)
Harmadával csökkenti a közvilágítás költségeit Hódmezővásárhely: a csaknem 750 millió forintos beruházással a város területén lévő valamennyi hagyományos lámpatestet új, energiatakarékos, LED technológiát használó fényforrásra cserélik le.
aug. 18
11:57
Rajk "köpenyege", avagy "ürügy kapcsán" Gyurcsány mártír lesz? (Gondola)
aug. 18
11:57
Szecsődi Karcsi nem meleg (Metropol)
Amikor Nkuya Sonia új melleket csináltatott magának, akkor megengedte, hogy a Szecsődi Karcsi, aki nem meleg, megfogja az ő új melleit.
aug. 18
11:57
Vállalkozók elmérgesedett vitája Siófokon (Alternatív Energia)
Siófok legforgalmasabb korzóján az önkormányzattól utcahasznosítási jogot kapott, a sétányt fenntartó vállalkozók fémkordonokkal vették körül azokat az üzleteket, amelyek nem járultak hozzá a sétány fenntartásának közös költségeihez - írta csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.
aug. 18
11:59
A tőzsdén nem süt a nap, gyengül a forint is (Privátbankár)
Rossz hangulatban folyik a tőzsdei kereskedés: délelőtt a vezető európai tőzsdéket követve nagyobb szakadásnak lehettünk szemtanúi Budapesten is. 271 fölött jár az euró
aug. 18
11:59
Fizetnének is érte, hogy vegyék át az autójukat (HírTV)
Egy év alatt a tízszeresére nőtt a hitelteherrel eladásra hirdetett autók száma. A Világgazdaság írása szerint sok autótulajdonos akár fizetne is azért, hogy valaki vegye át kocsiját és ezzel kölcsöne törlesztését.
aug. 18
12:00
Gépfegyverből lőtték a távolsági buszt a határon (ATV)
Az izraeli hadsereg szerint összehangolt támadás történt: gépfegyverrel, pokolgéppel, aknavetővel, majd páncéltörő lövedékkel támadtak izraeli járműveket. A mentőszolgálat szerint 5 civil vesztette életét a terrortámadásban, a miniszterelnök szóvivője pedig 3 terrorista haláláról számolt be, a Jerusalem Post úgy tudja, több tucat ember megsebesült.
aug. 18
12:00
Kiss Dániel nem indul Teguban (Agroinform)
Európa-bajnoki bronzérmes atlétánk nem kockáztatja az eredményes olimpiai felkészülést.
aug. 18
12:09
A Frankfurti Autószalont kihagyja a Saab (Auto Pult)
Új befektetők és állami támogatás ide vagy oda, a Saab sajnos még mindig nincs nyeregben. Az új 9-5 főleg ár/érték arányban ígéretes tulajdonságai sajnos nem hoztak komoly sikert, így a továbbra is anyagi gondokkal küszködő gyártó kihagyja a Frankfurti Autószalont.
aug. 18
12:09
Kosárlabda: Sopronból igazolt amerikai irányítót a Kecskemét (Sport365)
Egy évre a Kecskemét NB I-es férfi kosárlabdacsapatához igazolt az irányító Thomas Kelley.
aug. 18
12:11
Kiss Dániel az olimpia érdekében nem indul az atlétikai vb-n (Sport365)
Az olimpiai felkészülés érdekében lemondta a részvételt az augusztus 27-én kezdődő atlétikai világbajnokságon Kiss Dániel.
aug. 18
12:13
Kajak-kenu vb: "Három-négy arany benne van a magyar lányokban" - Pulai (Sport365)
A női csapattól három-négy aranyérmet vár a szegedi kajak-kenu világbajnokságon Pulai Imre olimpiai bajnok kenus, aki négy számban is indul majd a veterán vb-n.
aug. 18
12:15
Hogyan lehet kibekkelni az erős svájci frankot? (Privátbankár)
A követelések és kötelezettségek egyensúlyának úgynevezett aranymérlegszabálya a devizahitelek esetében is irányadó a cégek számára

Keresés