Hetényi Zoltán bemutatkozott a Jokerit Helsinki jégkorongcsapatában: a finn klub vele 7-3-ra nyert a svéd Frölunda ellen a 24 európai elitegyüttest felvonultató European Trophy (ET) elnevezésű sorozatban.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az 2011. április 29-i Közgyűlés 11/2011. sz. határozata alapján 2011. augusztus 19-én 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.897,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján.
Kedden az Oroszlánból a Szűz csillagjegy hatása alá lépünk, és ez a változás sokakra fárasztóan hat majd. A lendületes napokat a gondolkodás, az agyafúrtság és a felületesség váltja. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa mutatja be, mi vár ránk ezen a héten.
Westbourne – Az épület külsőre pontosan úgy néz ki, ahogy egy templomnak kell. Apró, festett, boltíves üvegablakok és bélezetes kapu. Ám, ha beljebb lépünk, padsorok és oltár helyett dohányáruval és élelmiszerekkel – pontosabban egy közérttel találkozunk.
Elvándorolnak a szlovákiai magyar fiatalok az országból - mondta a Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke. Csáky Pál egykori miniszterelnök-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy szerinte a magyar belpolitika a környező országokban is megosztaná az embereket, ha az ott élő magyarok pártlistákra szavazhatnának az anyaországi választások alakalmával.
Csaknem egy század elevenedik meg az egykori győri Frigyes-laktanyában, ahol az Osztrák-Magyar Monarchiától a szovjet megszállásig terjedő időszakot mutatják be. Az épület jelenlegi osztrák tulajdonosa először nyitotta meg a nyilvánosság előtt azt a kivégzőtermet, ahol a szovjetek az elítélt magyar és német katonákat lőtték agyon.
Az "alternatív" rendszámok - külföldi, E, P, Z, stb. - használatának szigorításával egyre kevésbé "éri meg" a járműveket ezekkel használni. A külföldi azonosító jelekkel kapcsolatos intézkedésekkel...
A belföldi turizmus visszaeséséről számolt be a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az első féléves statisztikai adatok alapján....
Bevonultak a kormányellenes lázadók Tripoliba éjszaka, és a főváros nagy részét elfoglalták. Egyelőre nem tudni, hogy hol bujkál Kadhafi, a líbiai vezető két fiát a felkelők elfogták. A NATO főtitkára békés átmenetet sürgetett az országban.
Gyűlnek azok a londoni elemzői vélemények, amelyek szerint a romló külpiaci gazdasági környezetre és a lassuló inflációra idővel kamatcsökkentéssel fog reagálni a Magyar Nemzeti Bank - derül ki az...
A mélyülő hitelválság és a gazdasági körülmények romlása egyre több embert szorít rá a spórolásra a lakásbiztosítások terén is, ez azonban kár esetén könnyen visszaüthet
"A megbukott egykulcsos szja visszavonására és válságkezelési csomagra van szükség" - olvasható az LMP hétfői közleményében. Az ellenzéki párt szerint ezt a "gazdaság leállása" és a foglalkoztatottak számának csökkenése is indokolja.
Áttörést jelentő napenergetikai fejlesztésről számolt be múlt héten a GE. Az új megoldás nagyüzemi méretekben is elérhetővé és megfizethetővé teheti a napelemeket - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtközlemény.
A vasárnap zárult szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság után a magyar válogatott gerince már a szeptember 1. és 4. között, Londonban sorra kerülő előolimpiára készül.
Az adóhatóságnak joga van a törvény rendelkezései szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint minősíteni. Ez a jog azonban nem azt jelenti, hogy korlátlan minősítési joga van, ugyanis az átminősítés csak kifejezetten adójogi szempontból valósulhat meg. Az átminősítés során az adóhatóság nem kerülheti meg a hatályos jogszabályokat, azaz az átminősítés nem…
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.
Gyűlnek azok a londoni elemzői vélemények, amelyek szerint a romló külpiaci gazdasági környezetre és a lassuló inflációra idővel kamatcsökkentéssel fog reagálni a Magyar Nemzeti Bank - derül ki az...
Áttörést jelentő napenergetikai fejlesztésről számolt be múlt héten a GE. Az új megoldás nagyüzemi méretekben is elérhetővé és megfizethetővé teheti a napelemeket - olvasható a GE sajtóközleményében.
A negatív nyitást követően felfelé induló BUX tovább gyűjtögette pluszait a délelőtt során, nem kis részben az OTP és a Richter jó teljesítményének köszönhetően. Az index 1,3%-kal került feljebb. A...
Magyarország legismertebb jogi kiadója, a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja új taggal bővítette 2010-ben indított Szakmai Jogtárak-sorozatát. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarával kötött együttműködési megállapodás eredményeként megszületett a Közjegyző Jogtár, így minden közjegyzőnek és közjegyző-helyettesnek ugyanazok a szakmai információk, ugyanolyan feltételekkel állnak…
A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad - jelentette be Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester hétfőn a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság annak a 18 esztendős hódmezővásárhelyi férfinak, aki több embert is bántalmazott az alföldi városban egy átmulatott éjszaka után - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
A múlt heti finn-görög megállapodás másolása más eurózóna tagországokban kedvezőtlen hatással járhat a görög hitelminősítésre és egyúttal jól jelzi azt az ellenérzést, ahogy egyes tagországok a...
Összeállításunkban az OTP Bank Liga 6. fordulójának mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel, valamint ismertetjük a következő kör programját.
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.
A Fehérvár kanadai edzője, Kevin Primeau lesz a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Az aláírásra napokon belül sor kerülhet Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke szerint.
A Fehérvár kanadai edzője, Kevin Primeau lesz a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Az aláírásra napokon belül sor kerülhet Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke szerint.
Jelentős a kockázata egy újabb amerikai recessziónak – jósolták legújabb helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint jövőre a magyar jegybank várhatóan kamatcsökkentéssel reagál a romló növekedési kilátásokra.
Az 55 esztendős Primeau tavaly októberben vette át a Sapa Fehérvár AV19 szakmai irányítását, most - hogy az eddigi kapitány, az amerikai Ted Sator szerződésének lejárta után, áprilisban elköszönt - a szövetség őt kérte fel a munkára. A szakember marad a klub vezetőedzője is.
A múlt heti finn-görög megállapodás másolása más eurózóna tagországokban kedvezőtlen hatással járhat a görög hitelminősítésre és egyúttal jól jelzi azt az ellenérzést, ahogy egyes tagországok a...