2011. augusztus 27. szombat

aug. 27
10:11
Recept: Legcitromosabb muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 dkg cukor 10 dkg vaj 2 citrom leve 1 rúd vanília kikapart belseje 1 tojás fél csomag sütőpor 20 dkg liszt
aug. 27
10:11
A munkába állás ártalmai (Gondola)
A közhiedelemmel ellentétben a munkába való visszatérés legkritikusabb napja nem az első, hanem a második.
aug. 27
10:12
Spórolásba és leépítésbe kezd az Elcoteq és a Huawei (Privátbankár)
A kínai Huawei pécsi üzeme három helyett hamarosan egy műszakban termel; a céggel kapcsolatban álló Elcoteqnél pedig csökkentik a béren kívüli juttatásokat
aug. 27
10:13
Recept: Bazsalikomos káposztafőzelék (Mindmegette)
Hozzávalók: kb. 70 dkg fejes káposzta 15 dkg sűrített paradicsom 4 db Lucullus paradicsom kb. 1 szűk teáskanál kömény bazsalikom, friss vagy morzsolt ízlés szerint 2-3 darabka citromhéj 2-3 evőkanál cukor ízlés szerint 3-4 evőkanál olaj 3-4 evőkanál liszt kb. 1 teáskanál pirospaprika 1 nagyobb vöröshagyma finomra vágva só
aug. 27
10:13
Bethlen a Duna Televízióhoz megy (Gondola)
Süveges Gergő után újabb húzónevek távoznak az MTV-től, Betlen János, a Ma Reggel és Veiszer Alinda, a Záróra műsorvezetője is elmegy a köztelevízióból.
aug. 27
10:14
A hely szelleme: az egyik bevásárlóközpont sír, a másik nevet (Privátbankár)
A magyarországi kiskereskedelmi ingatlanok piaca továbbra is a stabilitás jeleit mutatta 2011 első felében - néhány helyszín jó stratégiával szárnyal
aug. 27
10:15
Ha lenyúlják az adományokat, tenni kell valamit! (ProfitLine)
Az elmúlt hónapok botrányai után drasztikusan csökkent a jótékonysági szervezetekhez beérkező adományok értéke Kínában. A központi vezetés szeptembertől a szabályok szigorításával kívánja átláthatóbbá tenni a rendszert.
aug. 27
10:15
Vitaindító a Political Capital választási portálján (Gondola)
A Political Capital Institute (PC) Választásirendszer.hu néven választási portált indított az érdemi választójogi vitára.
aug. 27
10:27
Recept: Csokoládés citromtorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 db készen kapható kakaós piskótakorong A krémhez: 10 + 28 dkg vaj 10 dkg liszt 5,5 dl tej 28 dkg cukor 2 nagy citrom leve és héja A mázhoz: 15 dkg porcukor 3 evőkanál tej 1,5 evőkanál cukrozatlan kakaó 6-7 dkg vaj
aug. 27
10:27
A függőség növelése (HírTV)
Amikor a svájci frank árfolyama meglódul, nem csak azok a magyar polgárok kerülnek bajba, akiknek devizahitelük van. Az ország egészét rosszul érintik ezek az események, hiszen az önkormányzatok mellett a magyar állam és a hazai vállalatok is jelentős, külföldi pénznemben felvett adóssággal küszködnek. Mi magunk is növelhetjük az ország függőségét például azzal, ha importárut vásárolunk. A nagyon…
aug. 27
10:27
Meghalt egy 80 éves motoros Gyömrőn (Blikk)
aug. 27
10:27
Szélvihar és zivatarok késő délutántól a Dunántúlon (Metropol)
Heves zivatarokra és komoly szélviharra kell számítani szombat késő délutántól a Dunántúlon az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. A széllökések sebessége 100 kilométer/óra körül is lehet. Ezzel véget ér a napok óta tartó hőség.
aug. 27
10:27
Világszerte hatalmas egészségügyi fenyegetést jelent az elhízás (Portfolio)
Világszerte több mint 1,5 milliárd felnőtt túlsúlyos, további 500 millió elhízott és 170 millió gyermek vagy túlsúlyos vagy elhízott - vált ismertté a The Lancet című brit orvosi folyóirat elhízással...
aug. 27
10:29
Recept: Sárgadinnye mézes citrommártással (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 közepes, érett sárgadinnye 2 dl joghurt 1 dl tejszín 1/2 citrom leve reszelt citromhéj 2 evőkanál méz A díszítésez: mentalevél citromfűlevél fahéj tejszínhab
aug. 27
10:29
Szélvihar és zivatarok késő délutántól a Dunántúlon (Blikk)
aug. 27
10:29
Négyen sérültek meg az M1-es autópályán (Metropol)
Kamion és személyautó ütközött szombat reggel az M1-es autópálya 22-es kilométerénél, a balesetben négyen sérültek meg.
aug. 27
10:30
Vadász: csak a gazdagabbakat lehetne újabb adóval terhelni (ATV)
Van egy réteg, az adózók 20 százaléka, akik a magyar lakosság jövedelmének felét birtokolják, csak őket lehetne terhelni egy új adóval – nyilatkozta Vadász Iván, adószakértő az Egyenes Beszédben.
aug. 27
10:30
Hadfi, Farkas és Bor is továbbjutott (Agroinform)
Remekül kezdtek a magyarok a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság egyéni küzdelmeinek szombati zárónapján: a 100 kg-os Hadfi Dániel és Farkas Bálint, illetve a +100 kg-os Bor Barna is bejutott a 32 közé.
aug. 27
10:32
Atlétikai vb: Kazi Tamás elődöntős 800 méteren (ATV)
"Úgy jöttem a mai versenyre, hogy az idei legjobbjukkal előttem levők közül kettőt le kell győzni" - mondta.
aug. 27
10:34
Figyelmeztetés: szélvihar váltja a kánikulát (ATV)
Heves zivatarokra és komoly szélviharra kell számítani szombat késő délutántól a Dunántúlon az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint. A széllökések sebessége 100 kilométer/óra körül is lehet. Ezzel véget ér a napok óta tartó hőség.
aug. 27
10:45
Meggyalázták a 80 éves asszony holttestét (BorsOnline)
Megdöbbentő esetet vizsgál a szlovák rendőrség. Ismeretlen tettes hat fogat lopott el egy 80 évesen elhunyt asszony szájából Pozsonyban – írták a helyi lapok.
aug. 27
10:45
Szelídül Irén, de még így is veszélyes (Infostart)
Az Irén hurrikán 1-es kategóriájú viharrá gyengült, amint Észak-Karolina partjai felé közeledett közép-európai idő szerint szombaton kora reggel, de időjárás-előrejelzők szerint továbbra is rendkívül veszélyes.
aug. 27
10:45
Élő szerződések és a szocialisták (HírTV)
Az uniós versenyhivatalhoz fordul Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos az előző kormány termőföld-értékesítési és -bérbeadási gyakorlata miatt – írja a Magyar Nemzet.
aug. 27
10:45
Füst miatt kiürítették a Császár-Komjádi uszodát (Blikk)
aug. 27
10:45
Kétmillió embert kellene kitelepíteni a hurrikán miatt (Metropol)
Összes szombati és vasárnapi New Yorkba tartó és onnan induló járatát törölte a Lufthansa német légitársaság az Irén hurrikán miatt. Ugyanez érvényes vasárnapra Bostonra és Philadelphiára. Több mint kétmillió embernek mondták a hatóságok, hogy az Irén hurrikán közeledte miatt átmenetileg hagyja el otthonát, és menjen biztonságosabb helyre.
aug. 27
10:48
Százezrek követelték a jemeni elnök távozását (ATV)
Egy muzulmán pap a tüntetők előtt prédikálva Allah áldását kérte győzelmükhöz, "ahogyan Allah győzelemhez segítette líbiai testvéreiket" is.
aug. 27
10:48
Egy újonc a Chelsea, Bogdánék a Liverpool útjában (Agroinform)
Hat mérkőzést rendeznek a Premier League 3. fordulójának szombati játéknapján. A bajnoki címre törő Chelsea az újonc Norwich Cityt látja vendégül, Buzsáky Ákos és a QPR a Wigan, Bogdán Ádám a Boltonnal a Liverpool otthonába látogat.
aug. 27
11:03
Malek elaludt forgatás közben (BorsOnline)
Malek Miklós élvezte, hogy az X-Faktor 2011 első reklámfilmjében helikopterrel utazik mentortársaival, mégis elaludt a fellegekben.
aug. 27
11:03
Recept: Fahéjas szilvaleves (Mindmegette)
Hozzávalók kb. 1,5 literhez: 50-60 dkg szilva 2 dl tejföl kb. 3-4 evőkanál cukor csipet só 1 csapott evőkanál liszt 1 csomag vaníliás cukor 3-4 db szegfűszeg, vagy kevés őrölt kevés citromlé 1-2 darabka citromhéj kb. 1 teáskanál fahéj ízlés szerint
aug. 27
11:03
Börtönbe küldenék a szocialistákat (HírTV)
Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és tizenhárom társa 2004-ben is tudta: törvénysértő szavazatával kárt okoz az egyik Andrássy úti palota eladásával – derült ki a decemberben kezdődő büntetőper Magyar Nemzet birtokába került vádiratából. Az ügyész börtönbüntetést kér a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt volt és jelenlegi balliberális politikusokra...
aug. 27
11:03
Füst miatt kiürítették a Császár-Komjádi uszodát (Metropol)
Kiürítették szombat reggel a budapesti Császár-Komjádi uszodát, mert az álmennyezet felett egy elektromos kábel izzott, füstölt. Tűz nem keletkezett, valójában csak biztonsági okokból ürítették ki az uszodát, ahol mintegy húsz ember tartózkodott.
aug. 27
11:03
Füst miatt kiürítették a Császár-Komjádi uszodát (Alternatív Energia)
Kiürítették szombat reggel a budapesti Császár-Komjádi uszodát, mert az álmennyezet felett egy elektromos kábel izzott, füstölt - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
aug. 27
11:03
Munkaszerződés-módosítás A-tól Z-ig (Adózóna)
Gyakran nem egyértelmű, hogy mikor kötelező és mikor csak ajánlott a munkaszerződés módosítása.
aug. 27
11:05
Kiürítették a Komjádit (HírTV)
Kiürítették szombat reggel a budapesti Császár-Komjádi uszodát, mert az álmennyezet felett egy elektromos kábel izzott, füstölt – közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője.
aug. 27
11:06
Jön a hurrikán, de Wozniacki így is döntős New Havenben (Agroinform)
Két játszmában jutott be a döntőbe a dán Caroline Wozniacki, aki New Havenben a cseh Petra Cetkovska ellen játszhat majd ma este.
aug. 27
11:08
Webbert aggasztják a gumik (Agroinform)
A Red Bull veterán ausztrál versenyzője amondó, nehéz egyszerre kellőképp feltérképezni a pályát, és közben spórolni az abroncsokkal, hogy később ne szenvedjen hátrányt. Nincs egyedül a véleményével…
aug. 27
11:10
Isner "kibombázta" Roddickot (Agroinform)
A negyedikként rangsorolt amerikai John Isner főleg bombaerős szerváinak köszönhetően két játszmában legyőzte honfitársát, az első helyen kiemelt, szerválásban amúgy szintén roppant erős Andy Roddickot az egyesült államokbeli Salemben zajló, 553 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna pénteki elődöntőjében.
aug. 27
11:12
Újra a Barcelona ül Európa trónján, Hajnalék kikaptak az újonctól - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
aug. 27
11:12
Button: Spábn mi fogunk nyerni! (Agroinform)
A Hungaroringen legutóbb futamot nyerő Jenson Button meg van győződve róla, hogy Spában nem a Red Bull, hanem a McLaren számít majd a legerősebb csapatnak, és minden bizonnyal a győzelmet is be fogja söpörni a wokingi alakulat.
aug. 27
11:21
Jónak tartja a gyerekfogdát az igazgatót (BorsOnline)
Nem érti a kecskeméti nevelőotthon igazgatója, miért vádolják őt és tanártársait személyi szabadság megsértésével, hiszen csak jót akartak a gyerekeknek, amikor bezárták őket.
aug. 27
11:21
Sajtos kedvenc csirkemellből (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db csirkemellfilé 15 dkg baconszalonna 2 szál sárgarépa 2 alma 0,5 kg burgonya 25 dkg sajt 2 dl tejszín 1 pohár tejföl só bors
aug. 27
11:21
Súlyos vonatbaleset szomszédunknál (HírTV)
Összeütközött két vonat Szlovénia északnyugati részén pénteken, s a balesetben 32 ember megsérült – közölte a rendőrség.
aug. 27
11:21
Fidesz-közeli közgazdászok bírálják a kormányt (Metropol)
Ad hoc, szakmailag igazolhatatlan döntésekről, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megvalósíthatatlan elképzeléseiről nyilatkozott a napokban Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is, korábban pedig Bod Péter Ákos volt jegybankelnök és Széles Gábor vállalkozó "kongatta meg a vészharangot".
aug. 27
11:21
Nemzetközi aranymosó bajnokság (ProfitLine)
Döntő szakaszába ért a nemzetközi aranymosó bajnokság: vasárnap eldől, hogy kik érdemlik az aranyérmet.
aug. 27
11:23
Pars Krisztián éremesélyes Dél-Koreában (BorsOnline)
Nagy nevek hiányoznak majd a ma kezdődő dél-korai atlétikai világbajnokság álomszámának számító 100 méteres síkfutásról. Asafa Powell ágyéksérülésre hivatkozva lépett vissza, a jamaicai Steve Mullings és az amerikai Mike Rodgers doppingolt, az amerikai Tyson Gay pedig csípőbántalmakkal küszködik.
aug. 27
11:23
Hawaii csirkemell III (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 csirkemellfilé kevés étolaj pici só A pácléhez: 1 dl szójaszósz kevés mustár olívaolaj fokhagyma fehér bors Körethez: lila és fehér káposzta borecet olívaolaj őrölt kömény pici cukor kukorica gyöngyhagyma ananászkarika pár szem szőlő camembert sajt
aug. 27
11:23
Torlódások az M7-esen – tömegek indultak a Balatonnak (HírTV)
Rendkívül erős és néhol torlódik a Balaton felé vezető forgalom az M7-es autópályán – tájékoztatott a rendőrség szombat délelőtt.
aug. 27
11:23
Magáncég írt ki pályázatot alacsony energiaigényű házak támogatására (ProfitLine)
A ház építési költségének 25 százalékát állja az Energia Unió Zrt., amennyiben az építtető elnyeri a cég támogatását, feltétel, hogy az új ház legalább A-kategóriás legyen - közölte a társaság az MTI-vel.
aug. 27
11:24
Szanyi: kamuintézkedés lenne a szolidaritási adó bevezetése (ATV)
Tesztelik a piacot, mit szólna hozzá a társadalom, ha bevezetnék a szolidaritási adót – mondta az Egyenes Beszédben Szanyi Tibor.
aug. 27
11:24
Button: Spában mi fogunk nyerni! (Agroinform)
A Hungaroringen legutóbb futamot nyerő Jenson Button meg van győződve róla, hogy Spában nem a Red Bull, hanem a McLaren számít majd a legerősebb csapatnak, és minden bizonnyal a győzelmet is be fogja söpörni a wokingi alakulat.

Keresés