Andreas Seppi számára is véget ért a 400 ezer euró összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztorna: a hatodik helyen rangsorolt olaszt a a holland Robin Haase búcsúztatta a csütörtöki negyeddöntőben.
A Standard & Poor's tudomása szerint Budapestnek nincsenek svájci frankban denominált hitelei, és így a magyar fővárost nem érinti a moratóriumjavaslat.
A hatodik helyen kiemelt olasz Andreas Seppi kiesett a 400 ezer euró összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
Megerősítette Csehország elsőrendű befektetői adósosztályzatait csütörtökön a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő szerint korlátozott annak a kockázata, hogy az euróövezeti periféria adósságválsága átterjed a cseh gazdaságra.
Még most is nagyon bántja Cseh Lászlót, hogy 400 méteres vegyesúszásban lemaradt a döntőről a sanghaji világbajnokságon. A Kőbánya SC versenyzője 200 pillangón is lemaradt a fináléról, 200 vegyesen viszont bronzérmet szerzett.
7,5 milliárd forintot szán az idén kistérségi közmunka programokra a Belügyminisztérium. Heves, Baranya, Borsod, Nógrád, Szabolcs és Tolna megyében, összesen 8 kistérségben indulnak mezőgazdasági, vízrendészeti, közút karbantartási programok, a tervek szerint néhány héten belül 600 embernek adnak munkát. Gyöngyöspatán az erdőtelepítést megelőző talaj előkészítési munkák már elkezdődtek. A…
A gasztroentorológiai vizsgálatok az emésztőtraktus eltérő működésének hatékony diagnosztizálásához nyújt segítséget. Alkalmaznak laborvizsgálatot, teszteket, és a nyelőcsövön vagy a végbélen keresztül alkalmazott vizsgálatokat.
A kormány második félévi munkaterve szerint szeptemberben tárgyalják a felsőoktatási törvény koncepcióját - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága csütörtökön.
A kanadai All Star védő jelentős fizetésemelésnek örvendhet, miután egy független döntőbíró a szerdai meghallgatást követően 7.5 millió dollárban állapította meg új fizetését.
Benyújtotta lemondását Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter, aki elégedetlen a román kormány legutóbbi költségvetés-kiigazításával, mivel az általa vezetett tárca nem kapott annyi pénzt, amennyit remélt a miniszter.
Holtan találtak rá egy erdőben arra a törökszentmiklósi nőre, akit eltűnése miatt három hete keresett a rendőrség - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A forint euróval szembeni árfolyam jövő júliusra 267-ig erősödhet, míg hat hónapos időtávon belül 270 körül ingadozhat - derült ki a Reuters elemzői felméréséből. A megkérdezett elemzők a...
Debrecenben dolgozik az ország legidősebb autós oktatója, a 87 éves Varga Józsi bácsi. Az öregúr 1949 óta tanítja a vezetést, legfőbb erényének a végtelen türelmet tartja.
Átvállalja a MÁV 300, és a BKV 78 milliárd forintos adósságát az állam. Négy nyugdíjpénztárnak kell újra számítani egyes kifizetéseit. A várakozásoknak megfelelően nem emelte kamatát a Bank of England és az Európai Központi Bank. A nap legfontosabb hírei augusztus 4-én.
A súlyosan erőszakos terrorcselekmények kezelésében határozottságot követelt a közbiztonsági területet felügyelő legmagasabb rangú kínai kormányzati vezető a Hszincsiang-ujgur autonóm terület székhelyén, Urumcsiban csütörtökön.
Legalább húsz ember, köztük hét rendőr megsebesült csütörtök este Madridban a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt "felháborodott" tüntetők és a rendfenntartók összetűzésében.
Számos kockázat lebeg a befektetők előtt, amely akár komolyan is érintheti a portfóliókat, ide értve az amerikai költségvetési megszorításokat, és az USA esetleges leminősítését, ami akár a dollár és...
Siker vagy kudarc? Egy arannyal és négy bronz éremmel tértek haza sportolóink az úszó vb-ről. Kikkel készülünk a londoni olimpiára és hogy áll az utánpótlás? Güttler Károly, a Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagja beszél a magyarok teljesítményéről.
A török Bursaspor könnyedén lépett túl a fehérorosz Gomelen, a francia Stede Rennes összesítésben 7-2-re lépte le a grúz Rusztavit. A Gaz Metan-Mainz, és a Spartak Trnava-Levszki Szófia párharc hosszabbításban dől el.
Úgy tűnik, ez a bravúr nem fog összejönni. A Paks csak háromgólos hátrányban tudta átvenni az irányítást, de ezt követően is a Hearts volt eredményes. (4-0)
Pénzügyi szabálytalanságok gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a szombathelyi Nyitra utcai Általános Művelődési Központ (ÁMK) ügyében - közölte Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Szabadesésben az amerikai részvénypiacok, a vezető indexek közül a Dow 4,3 százalékos, az S&P 500 4,78 százalékos, míg a Nasdaq Composite 5,08 százalékos eséssel zárta a csütörtöki kereskedési napot. A meredek zuhanás mögött az amerikai gazdasággal, illetve az eszkalálódó európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak állnak. Ilyen rossz napjuk a részvénypiacoknak 2009 eleje óta nem volt.
Fellebbezéssel él a Sziget Fesztivál idejére bejelentett tüntetés főszervezője a rendőrség szerdán nyilvánosságra hozott, általa határozatnak nevezett tájékoztatása ellen, és szándékai szerint jövő hét keddtől augusztus 20-ig minden egyes nap megtartják a tüntetést a Hajógyári-sziget Nagyrétjén.
Budapest Eltökélten, de némi súlyfelesleggel jelent meg Erdélyi Mónika a TV2 vadonatúj valóságshowjának próbafelvételén. A Mónika Show egykori háziasszonya nagyon szeretne visszatérni a képernyőre, és jelenleg az ÖsszeEsküvők egyik legesélyesebb műsorvezető-jelöltjeként tartják számon.
Elhalasztott törlesztés, újratárgyalt szerződések, rögzített árfolyamú fizetés? Mi lehet a megoldás az egyre jobban eladósodó önkormányzatok számára? A stúdióban Babák Mihály és Gémesi György.
Óriási pénzek keresnek menedéket az Egyesült Államokban, olyannyira, hogy a 0 kamatot fizető letéti bankot elárasztották a betétek. Pedig ezek a betétek nem kínálnak mást, csak a pénz megőrzését (a...
Korábban sokan fideszesnek tartották, most a kormány által készített Semmelweis-terv visszavonását követeli. Vajon szakmai vagy személyes okok állnak a háttérben? A Rájátszásban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
A Mainz büntetőpárbajban alulmaradt a román Gaz Metannal szemben az Európa Liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Az olasz kupaezüstérmest a svájci Thun verte ki.
Szerdán holtan találták Baldwin Hills-i házában Charles Aaron "Bubba" Smitht. A legendás játékos nem csak a pályán, hanem a filmvásznon is kiemelkedőt alkotott. A rendőrségi jelentés szerint természetes halált halt.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A világgazdasági növekedéssel kapcsolatos kételyek és az erősödő dollár miatt a részvénypiacok mellett az árupiacokon, is jelentős esés mutatkozott. A határidős szállítású amerikai könnyőolaj árfolyama 5,8 százalékkal, február közepe óta nem látott szintre esett.
Patakokban hömpölyög a víz a győri utcákon. Az ott lakók már tíz éve szenvednek az árvizektől, amelyek olykor egy méter magasságban öntik el az utcákat. A mostani esőzések alatt két embert kellett kimenteni az elárasztott házból.