A magyarországi nettó villamosenergia-fogyasztás a 2010-es évek második felétől évi 1,3 százalék körül emelkedhet, az összes fogyasztás 2020-ra elérheti a 46,2 terawattórát a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) előrejelzése szerint.
Lényegesen kisebb volt az internetadó bevezetése elleni tiltakozásoknál a korrupció elleni szombati tüntetés, amelyen nem csak a kormányt, hanem az egész politikai osztályt bírálták a lengyel Rzeczpospolita írása szerint.
A MAVIR számításai szerint rövid távon 3000 megawatt, középtávon 5500 megawatt hosszú távon pedig 7300 megawatt új villamosenergia-termelő kapacitás létesítésére van szükség a fogyasztói igények növekedése, illetve az elöregedett erőművek pótlása miatt Magyarországon.
Budapest — Négy év után verheti meg újra a magyar fociválogatott Finnországot. Az együttes pénteken fogadja Európa-bajnoki selejtezőn a riválist (M1, 20.45), s a csapatból vannak többen is, akik tudják, milyen nyerni a finnek ellen.
Dunaújváros — Nagy a baj: súlyos betegség, mélyvénás trombózis miatt szorul orvosi kezelésre Józsi György (31). A Dunaújváros élvonalbeli focicsapatának középpályása a Diósgyőr elleni bajnoki meccs óta nem tud együttese rendelkezésére állni.
Az iskoláskor eléréséig 20 gyermekből egynél tapasztalható az egyik fület érintő halláscsökkenés. - derült ki a Washington University School of Medicine kutatói által készített felmérésből.
Az Európai Unió szabályainak és előírásainak tömege "visszafogja" nemcsak Nagy-Britannia, de az összes EU-tagállam gazdaságát - írta vasárnap megjelent cikkében a brit belügyminiszter.
Tiszadob — Ma dönt a bíró arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e Magyarország legidősebb gyilkosát, K. Jánost (80). Ha igen, a férfi, aki baltával esett neki a nejének, ugyanolyan börtönkörülmények közé kerül majd, mint bárki más. 5–15 év rács mögötti lét vár a férfira, amint ítélet születik a megdöbbentő ügyben.
Budapest — Hurghada — Három évvel életük tragédiája után is azért harcolnak a hurghadai buszbaleset túlélői, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék. A szerencsétlenségben tizenegyen haltak meg, és sokan örökre magukon viselik a tragédia nyomait.
Benesov — Lemondta a múlt hét végére tervezett csehországi fácánvadászatot Lázár János! A Blikk megtudta: a Miniszterelnökséget vezető miniszter már nem először járt volna a festői szépségű vadászterületen.
Egy friss tanulmány szerint minden ötödik évben betörhet az óceán New Yorkba a tengerszint emelkedése és a vihardagályok miatt. Európában száznál is több veszélyeztetett város van.
Öt független és egy jobbikos képviselő foglalhat helyet az új recski közgyűlésben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése alapján.
November 11-én lesz negyvenéves Leonardo DiCaprio, napjaink egyik legkedveltebb filmsztárja, a Titanic, A tégla, a Véres gyémánt, A Wall Street farkasa című filmek főszereplője. A színészt öt alkalommal jelölték az Oscar-díjra, de a közönség és a kritikusok legnagyobb meglepetésére mind az öt alkalommal üres kézzel kellett távoznia a díjátadóról.
Orván Viktor szerint senkit nem érdekelnek a tények, amikor Magyarországot bírálják. A miniszterelnök ezt a Die Welt-nek mondta. Arról is beszéltm hogy hazánknak most nem vonzó az euróövezethez való csatlakozás. Az ellenzéki pártok bírálták a kormányfő kijelentéseit.
Szédítő mutatványt hajtott végre egy német egyetemista és egy osztrák újságíró. A két fiatal a Viktória-vízesés fölött kelt át, egy kifeszített kötélen. Mindketten épségben átértek a túloldalra.
Sarkvidéki örvény okozta rendkívüli hidegfront fogja megkeseríteni a hét elejétől 200 millió amerikai életét - közölte az amerikai meteorológiai szolgálat.
A címvédő Atlético Madrid nagy meglepetésre kikapott az utolsó előtti Real Sociedad otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Elárverezi Enrico Carusónak (1873-1921) a nagyközönség számára ismeretlen iratait, közöttük a legendás olasz tenorhoz írt szerelmes leveleket a Christie,s november 19-én Londonban. A több mint 700 személyes iratért 250 ezer fontot (98,5 millió forint) várnak.
A volt világelső svájci Roger Federer egy sima és egy szoros játszmában legyőzte a kanadai Milos Raonicot a londoni tenisz ATP-világbajnokság vasárnapi nyitónapján.