2014. november 10. hétfő

nov. 10
21:36
MNB: a forintosítással a jövőben a monetáris politika szerepe erősödik (ProfitLine)
A forintosítással a jövőben erősödik a monetáris politika szerepe, a jegybank jobban tud majd hatni a reálgazdasági és monetáris folyamatokra - hangsúlyozta Palotai Dániel, a jegybank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója hétfőn háttér tájékoztatón.
nov. 10
21:36
Az ukránok úgy tudják, hogy decemberben már újra kapnak magyar gázt (444.hu)
Ezt az ukrán gázcég vezetője mondta egy otthoni interjúban. A magyar gázelzárás azonban szerinte orosz nyomásra történt.
nov. 10
21:38
Devizahitelek - az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, a bankok majd tájékoztatnak (ProfitLine)
A banki elszámolással és a forintosítással kapcsolatban az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, ha az összes vonatkozó jogszabály és MNB rendelet elkészül a bankok minden ügyfelet pontosan tájékoztatni fognak. Az átszerződésekkel 2015 harmadik negyedévének végére végezhetnek a bankok - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
nov. 10
21:48
Animációs thrillert támogat a Filmalap (Infostart)
A Milorad Krstic rendezésében készülő Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs mozifilm gyártásának előkészítését 50 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.
nov. 10
21:48
Joseph E. Stiglitz: a gazdasági jólét megteremtésének alapja a tanuláson alapuló társadalom (Infostart)
A gazdasági jólét megteremtésének alapja a tanuláson alapuló társadalom (learning society) megléte, amelyet csak a liberális demokráciák tudnak garantálni; az illiberális demokrácia rendszere ezért nem alkalmas a széleskörű és tartós jólét megteremtésére - mondta Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász budapesti előadásán.
nov. 10
21:48
Brit szendvicsgyár: "Nemcsak magyarokat toborzunk" (Infostart)
Cáfolta hétfőn az egyik legnagyobb nagy-britanniai élelmiszeripari vállalat, hogy épülő angliai szendvicsgyártó üzemébe kizárólag magyar munkaerőt toborozna.
nov. 10
21:48
Cigi miatt ütöttek (Blikk)
nov. 10
21:48
Az Est Media értékesítette média üzletágát (Portfolio)
Az Est Média értékesítette a magyarországi, bulgáriai és romániai médiacégében fennálló részesedéseit, így megszűnt a média üzletága - tájékoztatott rendkívüli közleményében a társaság a november...
nov. 10
21:48
Dárdai: biztos nem lesz szép a finnek elleni meccs (ATV)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a türelem és nyugodt játék vezethet sikerre pénteken a finnek elleni, hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
nov. 10
21:50
Agüerót és Mourinhót is érdekelte a tojáslabda (Blikk)
nov. 10
21:50
Keddtől torlódás várható a Kerepesi úton (Portfolio)
Az 1-es villamos pályájának felújítását követően 2014. november 11-én, keddtől megkezdődik a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében lévő útburkolat és a járdaszigetek rekonstrukciója, mely...
nov. 10
21:52
Tüntetők lezárták az Acapulco repülőteréhez vezető utat (Blikk)
nov. 10
21:54
Feloldották a zárást a lövedék miatt (Blikk)
nov. 10
22:06
Szelfikből készített online múzeumot egy dán művész (Infostart)
Johann Wolfgang Goethe mobiltelefonnal a kezében készít önmagáról fotót, azaz szelfit - legalábbis Olivia Muus online múzeumában, ahol a dán művész híres portrékat helyez új megvilágításba a manapság elterjedt szelfi módszerével.
nov. 10
22:06
Megerőszakolták és megfojtották Gabriela Dorgai színésznőt (Blikk)
nov. 10
22:08
Az olajcég panasza miatt távozhatott a főszerkesztő (Blikk)
nov. 10
22:09
A gazdasági jólét megteremtésének alapja a tanuláson alapuló társadalom (ProfitLine)
A gazdasági jólét megteremtésének alapja a tanuláson alapuló társadalom (learning society) megléte, amelyet csak a liberális demokráciák tudnak garantálni; az illiberális demokrácia rendszere ezért nem alkalmas a széleskörű és tartós jólét megteremtésére – mondta Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász budapesti előadásán.
nov. 10
22:09
Videó: CR7 úgy be volt sózva az Aranycipő miatt, mint egy kisgyerek! (Sport365)
Cristiano Ronaldo a Rayo Vallecano elleni meccsen a Bernabéu népe előtt is átvette az előző szezon legjobb góllövőjének járó Aranycipőt. A portugál klasszis az átadás előtt alig bírta levenni a szemét ereklyéjéről!
nov. 10
22:09
Vida Ildikó amerikai vízumkérelmet ad be (444.hu)
Hátha így megtudja, hogy tényleg korrupt-e.
nov. 10
22:10
Választói dac buktatta a kormánypártiakat (Blikk)
nov. 10
22:11
Dráma Nápolyban: hónapokra kidőlt a kulcsember! (Sport365)
Súlyos térdsérülést szenvedett és hónapokra kidőlt Lorenzo Insigne, az SSC Napoli válogatott labdarúgója.
nov. 10
22:12
Olvasóink sokallják a sztárgázsit (Blikk)
nov. 10
22:24
Jógaminiszterrel bővítette kabinetjét az indiai kormányfő (Infostart)
Jógaminiszterrel bővítette átszervezett kabinetjét Narendra Modi. Az indiai kormányfő a lépéssel az ősi keleti bölcseletet és annak gyakorlatát szeretné előtérbe helyezni.
nov. 10
22:24
Bangkoki fesztiválon vendégszerepelt a Budapest Bábszínház (Blikk)
nov. 10
22:24
6 ízületkímélő tipp (WebBeteg)
Az ízületi fájdalom megnehezíti a mindennapokat, a sportolóknak pedig át kell gondolniuk, mit és mennyit edzhetnek. A nyak, a derék, a váll, a térd vagy az ujjak ízületeinek fájdalma csökkenthető, és az okok is kezelhetők.
nov. 10
22:24
Összejött az új csúcs az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Kiválóan kezdődött a hét az amerikai részvénypiacok számára, mindhárom vezető tőzsdeindex emelkedett. A befektetők bizakodók az amerikai gazdaság kilátásait illetően.Ez bizony új csúcs 2014.11.10...
nov. 10
22:26
Arizonában képezik ki az iraki harci pilótákat (Blikk)
nov. 10
22:28
Bob Geldof az ebola elleni harcra mozgósít (Blikk)
nov. 10
22:42
Elégedetlenek, de nem váltanak munkahelyet a magyarok (Infostart)
Elégedetlenek munkahelyükkel a magyarok, mégsem szívesen váltanak, ragaszkodnak a biztos állásukhoz - derül ki a Randstad munkaerő-piaci szolgáltató cég nemzetközi felméréséből.
nov. 10
22:42
Közzéteszik az interneten receptjeiket a nagy francia séfek (Infostart)
Nagy francia séfek, köztük Paul Bocuse, Guy Savoy és Cyril Lignac is közzéteszik receptjeiket azon az új gasztronómiai portálon, amelyet Alain Ducasse indított el.
nov. 10
22:42
Molnár Piroska a legjobb színésznő (Blikk)
nov. 10
22:42
Megújul a Kerepesi út-Hungária körúti csomópont (ProfitLine)
Felújítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Kerepesi út és a Hungária körút csomópontját, a munkálatok kedden kezdődnek.
nov. 10
23:00
Esszépályázat az EU bővítéséről (Infostart)
Esszépályázatot hirdetett fiatalok részére az Európai Unió kibővítésének kérdéséről az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatósága. A legjobb munkákat brüsszeli tanulmányúttal jutalmazzák.
nov. 10
23:00
Helyreigazítás (Portfolio)
Portálunkon 2015. év november 7-én közzétett "Baljós MNB-bejelentések - Töröcskeiék adták, Töröcskeiék elveszik?" című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a felügyeleti ellenőrzés alá vont Széchenyi...
nov. 10
23:15
A Google is pénzt gyűjt az ebola elleni harchoz (444.hu)
Sok-sok-sok millió dollárt adnak az egészségügyi szervezeteknek. De Zuckerberg is sokat ad, Paul Allen meg még többet.
nov. 10
23:17
Joseph Gordon-Levitt lesz Edward Snowden (444.hu)
Oliver Stone új, az NSA-botrányról szóló filmjében. (TheVerge)
nov. 10
23:18
Nemzeti parkot létesítenek a hunok kínai fővárosának romjainál (Infostart)
A nemzeti örökség parkját hozzák létre a hunok északnyugat-kínai ősi fővárosa, Tungvancseng romjainál, hogy elősegítsék e kulturális örökség megőrzését és fellendítsék a térségbe irányuló turizmust - számoltak be a tartományi illetékesek a kínai médiának.
nov. 10
23:18
Lebukott a bulizó Balotelli (Blikk)
nov. 10
23:19
Elforgok aludni (444.hu)
Aki igazán jó éjszakát akar magának, végighallgathatja ezt az egész lemezt. Tényleg pompás alkotás, Brian Eno és John Cale is a legjobb formáját hozza az egész albumon. Nagyon kösz annak, aki itt volt, jöjjön holnap is.
nov. 10
23:20
Lengyel Ferenc ül a pápai kispadra (Blikk)
nov. 10
23:36
Megjelent a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma (Infostart)
Minden bizonnyal a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma jelent meg hétfőn. Az 50. születésnapját jövőre ünneplő brit rockegyüttes The Endless River című anyaga az ezt megelőző lemezről, a húsz évvel ezelőtt kiadott The Division Bellről lemaradt felvételek gyűjteménye.
nov. 10
23:36
Nem váltották le Robert Ficót (Gondola)
Elutasította a Robert Fico szlovák kormányfő leváltását célzó ellenzéki indítványt a pozsonyi törvényhozás hétfőn este
nov. 10
23:36
Aratott a díjátadón a One Direction (Blikk)
nov. 10
23:54
Kilenc metróvonalat köt össze New York új gigantikus csomópontja (Infostart)
Kilenc föld alatti vasútvonal találkozik New York új, hétfőn üzembe helyezett gigantikus metrócsomópontján, amely a Világkereskedelmi Központot köti össze a város többi részével.

Keresés