A celebvilág e heti legnagyobb vesztese Angelina Jolie, hiszen nem került a 2015-ös Golden Globe jelöltjei közé. Jennifer Aniston ellenben kárörvendhetett.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt négy, illetve két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a franciaországi Sables-d,Olonne büntetőbírósága annak az Atlanti-óceán partján fekvő településnek az egykori polgármesterét és volt helyettesét, ahol egy szélviharban 29-en vesztették életüket.
A következő időszak feladata egy gazdaságilag stagnáló Európában, egy geopolitikailag kiélezett helyzetben megvédeni Magyarország politikai szuverenitását és bővíteni gazdasági szuverenitását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány évzáró rendezvényén péntek este Budapesten. A kormányfő előadásáról sajtófőnöke, Havasi Bertalan számolt be az MTI-nek.
A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. A probléma különösen az arc- és kézfejek területén jelentkezik. Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász segítségével tanácsokat adunk a megelőzéshez.
Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai szombattól, ekkor lép hatályba a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet - közölte a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda kedden az MTI-vel.
Az innováció napjait éljük, több szervezet kiemelten támogatja az ötletes vállalkozókat, startupokat, a kormány pedig uniós forrásból csaknem 140 milliárd forintot bocsát a rendelkezésükre. Számtalan bemutatkozási lehetőséget, versenyt szerveznek számukra. Az egyik ilyen verseny volt az októberben megrendezésre került Get in the Ring. A verseny célja az volt, hogy a startupok elkötelezett…
A negatív ügyfélélmény, a rossz benyomás súlyos hatással van a cég árbevételére, így stabilitására is: bevétele akár ötödét kockáztatja az a vállalkozás, amely nem fordít kiemelt figyelmet az ügyfél,- és panaszkezelésre – derül ki a DEVELOR Tanácsadó Zrt. ügyfélélmény-kutatásából.
Csaknem 14 ezer munkahelyet hozott létre idén Magyarországon az az 52 vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A szaktárca pénteken rendezte meg az első stratégiai partneri fórumot.
Egy 2012-es európai tanulmány szerint a nem halálos és a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek egyik leggyakoribb kiváltó oka az elcsúszás és az elesés, de az KSH adatai szerint, a háztartásokban előforduló baleseteknél is előkelő helyen szerepel ez a két kiváltó ok. Munkahelyi körülmények között, a balesetet elszenvedők az esetek 33 százalékában húzódásos, vagy ficammal járó sérülést szereznek,…
Az emberi erőforrások fejlesztésének legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését azon szervezetek kapják meg, amelyek a jó és fenntartható üzlet érdekében a legjobb szervezeti gyakorlatokat tudják felmutatni. Az Investors in People (IIP) szakértői az Unilevert olyan szempontok alapján értékelték, mint a szervezeti kultúra, vezetési stratégia, képzés és fejlesztés, valamint a munkahelyi légkör…
52 vállalat 14 ezer munkahelyet hozott létre idén Magyarországon - ezek a vállalatok mind a kormány stratégiai partnerei - erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Több mint 31 ezer gyerek nem jár iskolába és óvodába két hét óta Acapulco mexikói üdülővárosban, mert a bűnbandák garázdálkodása miatt nagyon rossz a közbiztonság - közölte pénteken Guerrero szövetségi állam oktatási hatósága.
Jövő évtől azok a vállalkozások, amelyek külföldre nyújtanak elektronikus szolgáltatásokat, komoly többletteherrel kell számoljanak. Ugyanis komoly adminisztrációs kötelezettséggel jár az a január 1-jén hatályba lépő uniós szabályozás, amely szerint a cégeknek a szolgáltatás megrendelőjének államában kell majd az áfát megfizetni például az interneten letölthető zenék, applikációk és játékok után.…
Az alaptörvényre és nemzetközi jogi kötelezettségeinkre tekintettel kell a törvényeket elfogadni, és ez igaz a drogtesztre is, ami nyilván behatárolja, hogy ebből az ötletből mi és hogyan valósítható meg - mondta Gulyás Gergely, a parlament törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Egyre több szakszervezet és munkavállaló jelzi csatlakozási szándékát a LIGA Szakszervezetek december 15-i országos demonstrációjához, sőt az Európai és Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség is szolidaritásáról biztosította a szövetséget - mondta Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Kétharmados túlkormányzás – avagy a gólerős csatár a mély talajú pályán címmel írt könyvet Sárközy Tamás jogászprofesszor a második Orbán-kormány tevékenységéről. A szerzővel a politikai stílusról, a kormányzati fetisizmusról és az instabil alkotmányos helyzetről beszélgetett a Hetek újságírója, továbbá arról, hogy van-e köze a permanens forradalomnak az ideológiai hadviseléshez.
Egy különleges szerkezettel, testére csatolt szárnnyal és hátára szerelt motorral bukfencezett a levegőben a svájci Yves Rossy. A férfi egy magyar pilótával, Veres Zoltánnal mutatott be gyakorlatot az égen.
Míg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítésénél egyeztetett az érintett szakmai szervezetek képviselőivel, az Autóklub ennek az ellenkezőjét állítja, ráadásul hatástanulmány sem készült. A tárgyalások ma tovább folytatódnak.
Az osztrák Marcel Hirscher hatalmas, több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának Aaréban rendezett óriás-műlesikló viadalát.
Leminősítette Franciaország államadós-besorolásait pénteken a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy érdemben romlottak a francia költségvetési, adósságdinamikai és növekedési kilátások.
Sorozatban hatodik győzelmére tör a rossz rajt után már harmadik Manchester United az angol labdarúgó-bajnokságban, amelynek 16. fordulójában a mindössze kilencedik ősi riválist, a Liverpoolt fogadja.
Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek elnöki jóváhagyása esetén az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen és növelné az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amelyre kiterjesztene a halált okozó eszközökre is
Lopás és más címeken vádat emeltek a luxemburgi adókönnyítésekről szóló titkos dokumentumok feltételezett kiszivárogtatója ellen - jelentette be pénteken az illetékes ügyészség