2014. december 2. kedd

dec. 2
16:39
Elrendelték Simon bankszámlájának zárolását (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének februári, gyanúsítotti kihallgatásakor elrendelte a politikus bécsi bankszámlájának ideiglenes zár alá vonását - mondta Nagy Andrea, a KNYF szóvivője újságíróknak az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után.
dec. 2
16:41
Bírságot szabott ki a strasbourgi bíróság Ankarára egy török nő hátrányos megkülönböztetése miatt (hirado.hu)
Diszkrimináció vádjában bűnösnek találta és bírságra kötelezte kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a török hatóságokat, amiért a török biztonsági szolgálat egyik munkatársát kizárólag azért bocsátották el állásából, mert a női nem képviselője.
dec. 2
16:42
Vége! Távozik a TV2-től Vujity Tvrtko (BorsOnline)
Hétfőn a Napló-s szerződését bontották fel, a jelek szerint most a csatornától is távozik.
dec. 2
16:42
Kormányszóvivő: 86 milliárd forint a fogyatékkal élők támogatására (Infostart)
A kormány az idén 86 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élő emberek támogatására - közölte a kormányszóvivő kedden Debrecenben, a Fény Felé Alapítvány Kincsesláda kreatív stúdiójának átadásán.
dec. 2
16:42
Százával lopták a disznót az éj leple alatt (Portfolio)
Összesen háromszor törtek be a telepre. A kár közel 5 millió forint...
dec. 2
16:43
Dobozkönyv jelent meg a világháborús évfordulón (hirado.hu)
A Nagy Háború. Kézzel fogható hadtörténelem című albumot kedden a Hadtörténeti Múzeumban mutatták be.
dec. 2
16:45
Újraindult a forgalom a 82-esen (hirado.hu)
Két személyautó ütközött frontálisan a győrújbaráti leágazásnál.
dec. 2
16:47
Egyre többen töltik szállodákban az ünnepeket (hirado.hu)
A szállodaszövetség szerint évről-évre erősödik a karácsonyi forgalom.
dec. 2
16:48
Meghalt Brooke Astor mesés vagyonának 89 évesen börtönbe zárt örököse (Blikk)
dec. 2
16:48
Csütörtökig változatlan marad a helyzet a XII. kerületben (Metropol)
Továbbra is azt kérik a lakosságtól, ha lehet, maradjanak otthon, még a kertbe se menjenek ki, mert bármikor bárhol kidőlhet egy fa, leszakadhat egy faág.
dec. 2
16:48
Ajándék az egész családnak? Dell meglepetést a fa alá! (Éva Magazin)
Segítünk eligazodni, hogy kinek milyen típus fog örömet okozni. A karácsony közeledtével legtöbbünkben felmerül a kérdés, hogy milyen szemet gyönyörködtető ajándékkal lepjük meg szeretteinket. Egy számítógép mindig örömteli ajándék lehet. Az élet számos területén nyújt segítséget, társ a munkában, de szórakozásra is alkalmas, így bármelyik családtag örömét lelheti benne. De milyen típust…
dec. 2
16:49
Szijjártó: megfelelően végre kell hajtani a walesi csúcs döntéseit (hirado.hu)
A NATO-val szembeni kihívások szempontjából jó döntések születtek a szeptemberi eleji walesi NATO-csúcson, ám azokat megfelelően végre is kell hajtani - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
dec. 2
16:50
Itt az Igazából szerelem trailerje – igazából! (Éva Magazin)
Hogy miért készül 11 évvel egy film bemutatása után új előzetes? Mert valakinek végre le kell rántania a leplet a film valódi tartalmáról.  Az Honest Trailers (őszinte trailerek) videósorozat legújabb darabja az Igazából szerelem című karácsonyi rom-comról készült. A 2003-ban bemutatott film 11 év alatt máris karácsonyi örökzölddé avanzsált; hatalmas rajongótáborral és jó néhány paródiával…
dec. 2
16:51
Együtt: A legfőbb ügyész kérjen jogsegélyt! (hirado.hu)
Szigetvári Viktor szerint az ügyészség és a nyomozó iroda továbbra sem kíván mindent megtenni az igazság kiderítésére egy amerikai korrupciós ügyben.
dec. 2
16:52
Itt az Igazából szerelem trailerje – igazából! (Éva Magazin)
Hogy miért készül 11 évvel egy film bemutatása után új előzetes? Mert valakinek végre le kell rántania a leplet a film valódi tartalmáról.  Az Honest Trailers (őszinte trailerek) videósorozat legújabb darabja az Igazából szerelem című karácsonyi rom-comról készült. A 2003-ban bemutatott film 11 év alatt máris karácsonyi örökzölddé avanzsált; hatalmas rajongótáborral és jó néhány paródiával…
dec. 2
16:53
Jobbik: átláthatóvá kell tenni a politikusok vagyoni helyzetét (hirado.hu)
A Jobbik szerint mielőbb átláthatóvá kell tenni a politikusok és családtagjaik vagyoni helyzetét, emellett a képviselői munkát is újra kell szabályozni.
dec. 2
16:54
Azonnal zárolták Simon Gábor bécsi bankszámláját (Alternatív Energia)
dec. 2
16:54
Még ez is: drágább lesz az ukrán Barátság? (Privátbankár)
Ukrajna azt tervezi, hogy emeli az országon áthaladó, Oroszországból Európába tartó olajvezeték tranzitdíját, amit a jövőben euróban szedne be.
dec. 2
16:55
Gyurcsány: Léket kapott a keleti nyitás politikája (hirado.hu)
A DK-elnök szerint az, aki "az egyre gyengülő és elszigetelődő" Oroszországra építi a külpolitikát, az kudarcra ítéli saját hazáját.
dec. 2
16:56
Újra járható a 82-es főút (Alternatív Energia)
A sérültek egyikét a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból.
dec. 2
16:57
Szabad kezet kapnak a magyar menedzsmentek (Infostart)
A Magyarországon működő nagyvállalatok mintegy kétharmada veszi igénybe külsős tanácsadók segítségét, leginkább az adótanácsadás és a bérszámfejtés területén - derült ki a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég és a GfK piackutató közös felméréséből. Bacher János, a Gfk ügyfélkapcsolati igazgatója az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy vizsgálódásukból az is kitűnt: a többségében külföldi…
dec. 2
16:57
Tarolt a filmkritikusoknál a Sráckor (hirado.hu)
Richard Linklater 12 éven át forgatott mozija elvitte a legjobb filmnek járó díjat is a New York-i Filmkritikusok Körétől.
dec. 2
16:57
Sikeres vizsga után sem tudják a KRESZ-t a tanulók – körkép a KRESZ képzés hiányosságairól (Auto Pult)
A magyarországi közlekedési alapismeretek (KRESZ) képzésnek és vizsgarendszernek nyilvánvaló hiányosságai vannak, ami komoly mértékben veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, megfelelő elméleti háttérismeretek hiányában ugyanis az adott járművezető nincs feltétlenül tisztában néhány fontos alapszabállyal. A jelenlegi képzési rendszer szinte felkínálja a diákoknak a tényleges tananyag…
dec. 2
16:57
A donyecki szakadárok is tűzszünetet ígérnek (ATV)
A luhanszkiak után a donyecki szakadárok is azt ígérik, hogy a tűzszünet érdekében hátrébb vonják nehéztüzérségüket az általuk megszállt és az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti terület között húzódó "frontvonalról".
dec. 2
16:59
Lezárult az uniós felügyeleti látogatás Magyarországon (Infostart)
Az Európai Unió fizetésimérleg-támogatási programjának novemberi lezárultát követő eljárás keretében az Európai Bizottság tisztviselői november végén felügyeleti látogatást tettek Magyarországon, hogy áttekintsék a friss gazdasági és pénzügyi fejleményeket, valamint szakpolitikai kezdeményezéseket.
dec. 2
16:59
Film készül a lét nagy kérdéseiről (hirado.hu)
Százados Miklós új mozija 42 ismert ember a földi lét nagy kérdéseire adott válaszát formálja egy nagy, idegeneknek szánt intergalaktikus üzenetté.
dec. 2
17:00
Karambolozott Rod Stewart (Blikk)
Los Angeles – Felesége, Penny Lancaster árulta el, hogy párja pár nappal korábban frontálisan ütközött egy fellépésre menet Rod Stewart. Szerencsére nem sérült meg súlyosan.
dec. 2
17:00
Kegyetlen! Elvágta a kutya nyakát a kamasz (Blikk)
Elvágott torokkal találta meg hajdúnánási házuk előtt a kutyájukat egy férfi, aki azonnal értesítette a rendőröket.
dec. 2
17:00
Fokozatosan növekszik a magyarországi Generali Csoport (ProfitLine)
Növekedési pályára állt a magyarországi Generali Csoport 2014 első 9 hónapjában.
dec. 2
17:00
Adventi naptár spórolóknak 2. - A karácsonyfa (Pénzcentrum)
Nincs olyan típus, hogy normann, se olyan, hogy normand!...
dec. 2
17:01
Ukrajna emelni tervezi a Barátság olajvezeték tranzitdíját (hirado.hu)
Ukrajna azt tervezi, hogy emeli az országon áthaladó, Oroszországból Európába tartó Barátság olajvezeték tranzitdíját, amit a jövőben euróban szedne be - közölte ukrán energetikai minisztériumi forrásra hivatkozva több ukrán hírportál.
dec. 2
17:03
Kómában van a magyar bokszoló (Sport365)
Válságos állapotban van Szabó Ervin, korábbi ötszörös magyar bajnok ökölvívó. A DVSC volt bokszolója Ghánában autóbaleset szenvedett, a debreceni kórházban mesterséges kómában tartják – írja a Bors.
dec. 2
17:03
Így fogyott a magyar 2001 és 2011 között (444.hu)
Szinte az egész országban csökken a népesség,. a két kivétel a Pest megyei agglomeráció és Győr-Moson-Sopron megye. Sátoraljaújhely lassan kiürül.
dec. 2
17:03
Itt a Global Startup Battle (hirado.hu)
Magyarok, németek, amerikaiak és brazilok indítottak közösen új vállalkozásokat a hétvégén.
dec. 2
17:05
Mazars-GfK: az adótanácsadás a legnépszerűbb külsős szolgáltatás a hazai multiknál (hirado.hu)
Az Európai Unió fizetésimérleg-támogatási programjának novemberi lezárultát követő eljárás keretében az Európai Bizottság tisztviselői november végén felügyeleti látogatást tettek Magyarországon, hogy áttekintsék a friss gazdasági és pénzügyi fejleményeket, valamint szakpolitikai kezdeményezéseket.
dec. 2
17:06
Nyomravezetői díj a tolvaj lebuktatójának (Blikk)
dec. 2
17:07
Gyengült a forint délutánra (hirado.hu)
Gyengült kedd délutánra a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzésekhez viszonyítva.
dec. 2
17:08
Iskolaszünet a nagy hó miatt (Blikk)
dec. 2
17:09
Az LMP benyújtja a parlamentnek a civilek korrupcióellenes indítványait (hirado.hu)
Az Átlátszó, a Transparency International és a K-Monitor civilszervezetek korrupcióellenes javaslatait is az Országgyűlés elé terjeszti az LMP, mert a párt szerint a Fidesz tovább könnyítené a közpénzek elherdálását.
dec. 2
17:11
Simon-ügy: jelentés készül a nemzetbiztonsági vonatkozásokról (hirado.hu)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összefoglaló jelentést készít a jövő hétre arról, hogy a Simon-ügynek milyen nemzetbiztonsági vonatkozásai vannak.
dec. 2
17:12
Beindíthatja a világot az olcsó olaj – az oroszok meg lefékeznek (Privátbankár)
Jól jöhet a világgazdaságnak az olcsó olaj, közben az orosz gazdaság már a recesszióval számol – minket az állami beruházások és az autóipar húz – kampány indult a csapvíz népszerűsítésre.
dec. 2
17:13
Már több mint 200 ezer halottja van a szíriai polgárháborúnak (hirado.hu)
Meghaladta a kétszázezret a közel négy éve tartó szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma.
dec. 2
17:14
Itt jártak a brüsszeliek: mit találtak? (Privátbankár)
Az Európai Bizottság tisztviselői november végén felügyeleti látogatást tettek Magyarországon. Mit találtak?
dec. 2
17:15
Schönberget és Mahlert dirigál James Judd (hirado.hu)
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar december 8-án lép fel a Művészetek Palotájában.
dec. 2
17:18
Megbénította az országot az ónos eső (BorsOnline)
Az ország egy részét elzárta a külvilágtól az ónos eső és a fagy. Mogyoródon sok család fűtés nélkül vészelte át az éjszakát.
dec. 2
17:18
C. C. Catch 50 évesen is vadító – fotó! (Blikk)
Caroline Catharina Müller, (50) vagy ahogyan a nyolcvanas évek diszkókorszakából ismerhetjük: C. C. Catch, Moszkvában adott koncertet vasárnap est.
dec. 2
17:18
Írországból jött a selfie (Blikk)
Írország — Inez (32) Írországból küldött dögös képeket a Blikk Szexi selfie játékára, a riporter@blikk.hu címre!
dec. 2
17:18
Pokorni: a Normafa környékén lakók maradjanak otthon! (Infostart)
Változatlan az ónos eső miatt kialakult helyzet a 12. kerületben. Pokorni Zoltán polgármester kiemelte, hogy több utca és intézmény is megközelíthetetlen, lesz holnap olyan iskola és óvoda, amelybe nem mehetnek a gyerekek. A jég továbbra is vastagszik - figyelmeztetett a polgármester, aki azt kéri a környékben lakóktól, hogy amennyiben lehetséges, ne hagyják el lakásaikat. Még a kertbe se menjenek…
dec. 2
17:18
Mélypont felé vette az irányt a forint (Portfolio)
A délelőtti stabilitás után délután mérsékelt gyengülést láttunk a forintnál, így az euróval szemben háromhetes mélypont közelébe, 307,5-ig süllyedt. A dollár ereje miatt mindez azt jelentette, hogy...
dec. 2
17:20
Jó volt a hangulat a magyar piacon (Portfolio)
Szerény elmozdulásokat láthatunk a nyugati piacokon, a befektetők fantáziáját az sem mozgatta meg, hogy Vlagyimir Putyin tegnap bejelentette a Déli Áramlat leállítását. A magyar tőzsde viszont...

Keresés