Hazánk a '90-es évek végétől egészen a 2000-es évek közepéig - a magas beruházási rátának köszönhetően - jelentősen csökkentette lemaradását a nyugati országokhoz képest. A kedvező folyamatok - már...
Újabb világkupa futam esett áldozatául az enyhe időjárásnak. Ezúttal a törlés minket, magyarokat is érint, hiszen az egyik legközelebbi versenyt, Semmering-Hirschenkogelt kellett törölni. Akik mégis szeretnének kiutazni egy közeli világkupa futamra, a zágrábi és karintiai helyszínekben bizakodhatnak.
Rekordszámban költöznek Londonba válság sújtotta hazájukból a legtehetősebb oroszok, kihasználva a brit "befektetői vízum" nyújtotta lehetőségeket – írja egy brit lap. Durván, 69 százalékkal nőtt a számuk.
Megszakítás nélkül ötödik mérkőzését nyerte meg a spanyol labdarúgó-bajnokságban a Villarreal, amely a 16. forduló vasárnapi nyitótalálkozóján vendége, a Deportivo La Coruna felett diadalmaskodott 3-0-ra.
Két rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés: reggel az MSZP, déltől a Fidesz kezdeményezésére. A Fidesz így igyekszik reagálni Áder János köztársasági elnök pénteki döntésére, melynek során két...
A karácsony üzenetéről beszélt Ferenc pápa Advent negyedik vasárnapján: a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakából délben mondott beszédében azt kívánta, hogy az idei "valóban keresztény karácsony legyen, szabad minden világiasságtól".
New York - Egyesült Államok - Törött lábának köszönheti, hogy utojára láthatta még bátyját Mária(73),aki közel másfél évtizede nem találkozott szeretteivel. A balszerencsés eset hihetetlen fordulatot vett, így a baleset talán a legszerencsésebb dolog, ami az idős nő életében történhetett.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök vasárnap elrendelte, hogy alakítsanak Moszkvában kormánybizottságot a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék megsegítésére az ottani súlyos humanitárius helyzet miatt.
Az összetettben háromszoros világkupaelső Marcel Hirscher nyerte a férfi alpesi sízők 2014/15-ös vk-sorozatának vasárnapi olaszországi óriás-műlesikló viadalát.
Jean Brihault, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elnöke szerint a magyar-horvát közös rendezésű női Európa-bajnokság szervezői megfeleltek a kihívásnak, amelyet a két ország-hat helyszín-nagy távolságok hármasa jelentett.
Felavatták Für Lajos mellszobrát vasárnap szülőhelyén, Egyházasrádócon, a rendszerváltó politikus, az Antall- és a Boross-kormány honvédelmi minisztere születésének 84. évfordulóján.
Karácsony második napján számít lehűlésre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hét végére lehűlés érkezik: karácsony második napján néhol hózápor is lehet, vasárnap pedig mínusz 8 fokig is lecsökkenhet a hőmérséklet.
Az osztrák belügyminiszter a bécsi érsek segítségét kérte a menekültügyi helyzet megoldásában - derül ki a Die Presse című napilapban vasárnap megjelent miniszteri interjúból.
Egy új, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték építésének az előkészítéséről írt alá megállapodást a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető és a Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó.
Már-már simogatásba ment át Zsu szárítkozása, miután kilépett a zuhanyzó alól. Úgy tűnik igen jól kijön saját magával a villában komoly utálatot kiváltó lány.
Az osztrák belügyminiszter a bécsi érsek segítségét kérte a menekültügyi helyzet megoldásában – derül ki a Die Presse című napilapban megjelent interjúból.
Van, akinek tetszik az olcsó üzemanyag, másnak nem. Ali al-Naimi szaúd-arábiai olajügyi miniszter szerint a mostani alacsony nemzetközi olajár segíti a világgazdasági növekedést, amely élénkíti a keresletet az olaj iránt. Ezért az olajpiaci helyzet javulását várja.
Befejeződött a budapesti belvárosi Szent Anna templom homlokzatának rekonstrukciója, a megújult templomot vasárnap ünnepség keretében megáldotta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Leszakadt az autógáztöltő csonkja egy benzinkúton Budapest XXI. kerületében, a Kossuth Lajos utcában, a töltőállomást kiürítették - közölte az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatóság vasárnap a honlapján.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Ma már volt vidám villamosos hír, itt egy kevésbé örömteli. Szétszerelnek hat kiszolgált Ganz csuklóst. A képet a BME MűTerem Facebook oldalán találtuk, ahol az egész folyamatot megtekinthetik.
Budapest — Rendkívül szoros versenyben lett Klivinyi Kinga (22) a magyar női kézilabda-válogatott szépségkirálynője a Blikknél. A napokban szavazásra biztattuk lapunk olvasóit, hogy válasszák ki a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon szereplő nemzeti csapatunk legszebb tagját. A voksolást végül az Eb-játékoskeretből a győri csoportmeccsek után kikerülő érdi átlövő nyerte…
Bőséges a karácsonyi halkínálat, a kereskedők elérhető áron, jó minőségű halat kínálnak a fogyasztóknak - közölte a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-vel.
Leszakadt az autógáztöltő csonkja egy benzinkúton Budapest XXI. kerületében, a Kossuth Lajos utcában, a töltőállomást kiürítették - közölte az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatóság vasárnap a honlapján.
Az osztrák belügyminiszter a bécsi érsek segítségét kérte a menekültügyi helyzet megoldásában - derül ki a Die Presse című napilapban vasárnap megjelent miniszteri interjúból