Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az idei várható költségvetési hiányról és az államadósság várható szintjéről tájékoztatta a frakciók gazdasági képviselőit a parlamentben, kiemelve, hogy 2014-ben az éves uniós módszertan szerinti hiány a GDP 2,9 százalékánál is kedvezőbb lehet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel.
Az orosz kormány utasítást adott öt állami tulajdonban levő vállalatnak, hogy csökkentsék külföldi devizatartalékaikat, azaz adjanak el eurót és dollárt a piacon, hogy így segítsenek stabilizálni a rubel árfolyamát.
Az Országgyűlés keddi döntése alapján kisebb árbevételű üzleteket is érinthet - már 2017-től - a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
Bár a több mint hetven napon át tartó hongkongi területfoglalásokat már felszámolta a rendőrség a nagyváros központi negyedében, szakértők szerint a következő években még a mostaniaknál is nagyobb tüntetésekkel kell számolnia a kínai hatóságoknak - írta friss elemzésében a Foreign Policy amerikai külpolitikai folyóirat.
A héten újabb béketárgyalásokat tartanak a kelet-ukrajnai helyzet rendezésére. Erről állapodott meg egy telefonbeszélgetésben az ukrán és az orosz elnök európai vezetőkkel. A közvetítésbe Moszkva két szövetségese, Fehéroroszország és Kazahsztán is bekapcsolódott.
Érzelemdús, látványos formák, szívó benzinmotor, kiváló vezetési élmény. Önöknek melyik szegmens jutna eszükbe ezek alapján? Nekünk sem a középkategória, pedig a Mazda képes volt mindezt belesűríteni saját menedzserautójába, ami így bizony kellőképpen feltűnő jelenség lett a vetélytársak között. Tesztünkből pedig az is kiderül, hogy ez jelent-e bármiféle előnyt számára.
Majdnem december utolsó hetéig kellett várni a popipar idei legjobb közös szelfijére, de végre elkészült, és az a lényeg! Lady Gaga és Mariah Carrey közös fotója legyalulta az Instagramot.
Új poggyászellenőrzési eljárást vezetett be a Wizz Air a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte kedden a légitársaság az MTI-vel. Ennek értelmében a légitársaság felengedi a fedélzetre a fogantyú vagy a kerekek miatt eddig túlméretesnek tekintett kézipoggyászokat, így a poggyászellenőrző személyzetnek … Folytatás
Eredményesen zárult a kancellári pályázatok második fordulója, így abban a nyolc állami felsőoktatási intézményben is hamarosan megkezdhetik munkájukat a kancellárok, amelyekben nem volt sikeres az első pályázat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A Közel-Keleten élő keresztényeket bátorította Ferenc pápa a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából hozzájuk írt levelében. A katolikus egyházfő egyúttal ismételten felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy haladéktalanul szálljon síkra a régióban folyó erőszak beszüntetéséért - közölte kedden a Vatikán.
Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös fogyasztói hangulatindexe közel 8 éve nem volt ilyen magas.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az idei várható költségvetési hiányról és az államadósság várható szintjéről tájékoztatta a frakciók gazdasági képviselőit a parlamentben, kiemelve, hogy 2014-ben az éves uniós módszertan szerinti hiány a GDP 2,9 százalékánál is kedvezőbb lehet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel.
A CBA Kereskedelmi Kft. visszautasítja azokat a gyanúsítgatásokat, amelyek szerint bármi köze lenne az úgynevezett "hús áfa-csaláshoz", és egyúttal leszögezi, hogy jogi úton is elégtételt fog venni azoktól, akik ezt terjesztik - közölte a CBA kedden az MTI-vel.
Több területen kézi vezérlést helyezett kilátásba, és a vezető állami posztokon lévő párttagok társadalmi ellenőrzésének erősítését tartotta szükségesnek Dmitrij Medvegyev a kormányzó Egységes Oroszország párt vezetése előtt kedden mondott beszédében.
Budapest — Szinte biztosak benne a blikk.hu olvasói, hogy az amerikai külügy nem függeszti fel André Goodfriend budapesti ügyvivő diplomáciai mentességét.
Tizenhat orosz pénzintézetet jelölt leminősítésre, négyet pedig leminősített kedden a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy súlyos mértékben és gyors...
Több képviselőt is rendre utasított a keddi rendkívüli ülésnapon Kövér László, az Országgyűlés elnöke. L. Simon Lászlótól akkor kért több fegyelmet, amikor az államtitkár felszólalása közben szót akart adni az LMP-s Szél Bernadettnek.