A Kínában látott folyamatok azok, amik valójában kiváltották a feltörekvő piaci pánikot és nem az amerikai jegybank eszközvásárlásainak a lassítása - foglal állást az elmúlt hónapban látott piaci...
Székelyföldi kirándulásra indultak annak a román rendszámú autóbusznak az utasai, amelyik péntek este szenvedett balesetet az M6/M60-as autópályán - tudta meg az MTI a buszt működtető romániai cég név nélkül nyilatkozó illetékesétől.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak a Mohácsi Takarék Bank részvényesei, hogy a testület állapítsa meg: kárt okozott a kormány a szövetkezetek gazdáinak, amikor tavaly nyáron a parlament államosította a Takarékbankot, és kényszerpályára küldte a takarékszövetkezetek tulajdonosait - írta a Népszabadság.
Ma már mindenki tudja, hogy egészségünk nagyban függ a táplálkozásunktól. Sok betegség megelőzhető vagy visszafordítható, ha biztosítjuk szervezetünk számára a szükséges, esetleg hiányzó elemek bevitelét, folyamatos pótlását. A hidegen sajtolt növényi olajok a bennük lévő esszenciális zsírsavaknak és vitaminoknak köszönhetően ebben fontos szerepet játszhatnak.
Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása, ugyanakkor 88 százalékuk azon a véleményen van, hogy mire ők nyugdíjba mennek, az állami nyugdíjrendszer alig fog működni - közölte felmérése eredményét az Union Biztosító az MTI-vel.
Bár Vlagyimir Putyin elnök Oroszország erejének és nagyságának jelképéül szánta a pénteken megnyitott szocsi téli olimpiát, az hosszú évek óta az egyik legátpolitizáltabb sporteseménnyé vált, az orosz emberi jogi helyzettel kapcsolatos bírálatok miatt pedig egyesek az 1980-as moszkvai olimpiához hasonlították azt – írja elemzésében az AFP francia hírügynökség.
Kína megnyitotta negyedik antarktiszi kutatóállomását a tengerszint feletti 2600 méteres magasságban - jelentette be az állami óceánügyi hivatal szombaton.
A tavaly december 29-én balesetet szenvedett Michael Schumacher fejsérüléseivel továbbra is a grenoble-i kórházban fekszik, azonban a hivatalos hírek hiánya miatt folyamatosak a találgatások.
Megszólalt a molesztálással vádolt Woody Allen, aki szintén nyílt levélben cáfolta meg volt párja és nevelt lánya állításait. Szerinte az egész mögött Mia Farrow áll - írja az Origo.
Hiába írta meg a Bors, hogy fiktív karakter a Keleti Györgyi-könyvben szereplő, prostikkal hempergő, drogos politikus, azóta is százak keresik a „magyar madámot” – már az édesapjánál is.
Nem bír a vérével DiCaprio... Leonardo DiCaprionak úgytűnik, már nem elég, hogy egy modellel jár, most egy másikra is kivetette ahálóját. A világsztárt egy újabbgyönyörű modellel látták távozni egy klubból – aki jelenleg egyébként szinténkapcsolatban él. A Wall Street farkasa aSuper Bowl döntő után indult egy őrült buliba, ahonnan hajnal ötkor távozott aSports Illustrated…
Megkezdődött Szocsiban a XXII. téli olimpia. A monumentális nyitóceremónián háromezer tűzijátékot lőttek a magasba, azonban a megnyitó nem volt mentes a bakiktól sem.
A profitmarzsukra nehezedő nyomásnak és az alacsony kamatkörnyezetnek sikeresen ellenálltak, így mindössze 0,3%-kal csökkent a lengyel bankok adózott nyeresége 2013-ban - számolt be a Reuters. A...
Tegnap délután a Veresegyházi Medveotthon kifutójából megszökött egy szürke farkas. Bár az állat veszélytelen, a szakemberek kérése, hogy senki ne próbálja meg befogni.
Fogadásból állt színpadra Magyarországon, kíváncsiságból tarolt Ausztriában Szente-Veres Adrienn. A stand-up komikus állítja: műsorai 90 százalékát az élet írja, sokat köszönhet a fiának, de a Belügyminisztérium SMS-éért is hálás.
Immáron több hete a hajdúszoboszlói Hotel Silverben főzöm az ételeket. Ez alkalommal a desszert elkészítésében a nagy múlttal rendelkező és szakmailag is elismert cukrászdinasztia leszármazottja, Ruzicska Péter volt a segítségemre. A menü 1500 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása, ugyanakkor 88 százalékuk azon a véleményen van, hogy mire ők nyugdíjba mennek, az állami nyugdíjrendszer alig fog működni - közölte felmérése eredményét az Union Biztosító az MTI-vel.
A kiberbűnözők egyre gyakrabban vesznek célba magyar vállalatokat. Egy jelentős részük megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkezik, egyre kifinomultabb eszközöket alkalmaznak, és a végrehajtott támadások jóval tervezettebbek. Bár a visszaélések világszerte problémát jelentenek, a hazai cégeket sokkal nagyobb veszély fenyegeti.
Harmadik sikerükkel - amelyet péntek éjszaka arattak Luxemburg felett - a hollandok nyerték meg az A csoport küzdelmeit a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának Budapesten zajló tornáján.
Elmarad az Újpest szombatra tervezett felkészülési mérkőzése a román Gaz Metan ellen – jelentette a klub hivatalos honlapja, az ujpestfc.hu. Helyette Nebojsa Vignjevics vezetőedző két edzést vezényel a játékosoknak, akik legközelebb vasárnap, a Rapid Bucuresti ellen lépnek pályára.
Áder János köztársasági elnök szombaton felesége és Simicskó István sportért felelős államtitkár társaságában meglátogatta a tengerparti olimpiai faluban lakó magyar csapatot a Szocsiban zajló téli ötkarikás játékokon.
Los Angeles - Sok nehézséget okoznak Chernek (67) a gyermekei. Az énekesnő lánya nemrég férfivá operáltatta magát, fia, Elijah Blue (37) pedig egy interjúban bevallotta, hogy évekig drogfüggő volt.
Egy zokni is lehet különleges, a havat is át lehet nyaraltatni és a teljes megfigyelés már nem utópia. Nem csak a sportolók képesek elképesztő eredményekre, hanem a mérnökök is.
Radikális jobboldali szervezetek emlékeztek szombaton a budapesti Kapisztrán téren a 69 évvel ezelőtti budavári kitörésre, amelyet a Magyar Honvédség, a német Wermacht és a Waffen SS kísérelt meg Budapest szovjet ostroma során. A megemlékezés miatt antifasiszta szervezetek ellendemonstráción tiltakoztak a közelben.