Az 5-ös széria már évtizedek óta a BMW legfontosabb modellsorozata a 3-as mellett. Az 1972 óta létező prémium közép-felsőkategóriás típus 2009 végén immár hatodik generációjába lépett, mi több, az F10 kódjelű újdonság tavaly nyáron máris átesett egy frissítésen, aminek során megkapta az ’LCI’ utónevet. A ráncfelvarrott modell az aktív importőrnek hála már összes karosszériaváltozatában megjárta…
Az 5-ös széria már évtizedek óta a BMW legfontosabb modellsorozata a 3-as mellett. Az 1972 óta létező prémium közép-felsőkategóriás típus 2009 végén immár hatodik generációjába lépett, mi több, az F10 kódjelű újdonság tavaly nyáron máris átesett egy frissítésen, aminek során megkapta az ’LCI’ utónevet. A ráncfelvarrott modell az aktív importőrnek hála már összes karosszériaváltozatában megjárta…
Budapest - Városi legenda, vagy valóság? A fővárosban évről évre felröppennek a hírek csengőkön elhelyezett rejtélyes jelekről, melyeket állítólag a betörők firkálnak oda, hogy megjelöljék, hol vannak otthon a háziak, és hol üres a a lakás.
Kőszeg-Budapest - Érvényes rokkantkártyája ellenére súlyos büntetést róttak ki egy mozgáskorlátozott férfira, aki hiába küldte el az igazolvány másolatát, mégis fizetnie kell – állítja maga a sértett.
Budapest - Csodák márpedig vannak! Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint Ferenc Dávid (21) története, aki egy hete még hajléktalan volt, ma pedig már ő segít sorstársain. Az utcán élő fiatal fiú élete azután tört derékba, hogy édesanyja meghalt.
Gyál - Nem véletlenül nem fizették az albérletet Maróti István (50) albérlői tavaly ősz óta. Ők azok, akiket – mint arról beszámoltunk – a gyáli ház tulajdonosa nem tud kitenni a saját otthonából, noha a család hónapok óta tartozik a lakbérrel.
Budapest — Felveszi a kesztyűt Viki (23) ellen Dávid (28). A villába utolsóként költözött játékos úgy döntött, nem tűri tovább Viki általa gusztustalannak vélt taktikáit, és ha kell, feláldozza magát, csak hogy eltávolítsa a lányt.
Himesháza —Egy apró baranyai faluból indulva messzire jutott Michelisz Norbert (29). Népmesei történet az övé, hiszen nem egy gokartiskolából, hanem a családi gazdaság egyik traktoráról került a túraautó-vb legjobb versenyzői közé. Manapság pedig már ő a legnépszerűbb magyar sportoló, a szurkolók kedvence. A száguldás az élete, a család a mindene – így a világbajnoki címről álmodik, és a…
Budapest – Egy rossz lépés, és akár meg is bénulhat Kárász Róbert (44)! A Mokka műsorvezetője ugyanis gerincsérvtől szenved, amely ráadásul ki is fakadt és ez iszonyatos fájdalmakat okoz neki.
Budapest - A mai napig leszólítják a nők Koós Jánost (75) az utcán, aki nem titkolja: jólesnek neki a kedveskedő szavak. Az énekesről köztudott, hogy 42 éve él boldog házasságban szerelmével, Dékány Saroltával (64).
BUDAPEST - VV Teo (21) sosem tagadta, hogy a lányokat sokkal jobban szereti, mint a fiúkat! Ám arról még ő sem beszélt a nyilvánosság előtt, hogy édesanyja annak idején azért üldözte el otthonról, mert kiderült: a saját neméhez vonzódik.
Az Atlético Madrid vereséget szenvedett az Almería vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában, a szombati játéknap negyedik, késő esti mérkőzésén.
Iráni flotta indult az Egyesült Államok parti vizei felé válaszul arra, hogy amerikai hadihajók állomásoznak a Perzsa-öbölben, Irán partjai közelében - jelentette szombaton a Farsz iráni hírügynökség egy tengernagyra hivatkozva.
Gigantikus tűzvésszel birkóztak meg az amerikai tűzoltók Savannah atlanti parti kikötőben, ahol szombaton kigyulladt egy 5600 tonna nyersgumit tartalmazó raktár.
A szíriai légierő harci gépei szombaton bombázták az ország északi részén fekvő Aleppó felkelők által ellenőrzött negyedeit. Legalább 15 ember meghalt.
A zsűri döntése alapján Pál Dénes, a New Level Empire és a Fool Moon, a tévénézők szavazataival Radics Gigi, a Mystery Gang és a Honeybeast jutott a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
A Babos Tímea, Jani Réka-Luca páros 5:7, 7:5, 6:3-ra legyőzte Tara Moore-t és Jocelyn Rae-t, így a magyar válogatott 2-1-re megverte Nagy-Britanniát szombaton a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport budapesti tornáján, és 2/1-es győzelmi mérleggel második lett a B csoportban.
Egy kft. több másik kft.-nek jelentős összegű kölcsönt nyújtott. A kölcsönszerződések teljesítési határideje lejárt. A kölcsönt felvevő társaságok nem tudnak fizetni, sem tőkét, sem kamatot. Hogyan kell elszámolni a kölcsönadó társaságnál a még nem behajthatatlan követelést? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
Végezni akar zsiráfállományának egy teljesen egészséges fiatal tagjával a koppenhágai állatkert, hogy így kerülje el a beltenyészet kialakulását. A másfél éves hímnek nem sikerült új otthont találni, így könnyen lehet, hogy tigrisek és más ragadozók eledelévé válik.
Elkezdődött szombaton a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) magyar kísérőrendezvénye, a Cinema Total, a filmszakmai programsorozatot megnyitó ünnepségen megemlékeztek Jancsó Miklósról.
Európa teljes déli részén (beleértve Franciaországot), valamint Angliában és Norvégiában is kiterjedt influenzajárvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
A következő hónapokban sorban mutatják majd be a nagy mobilgyártók a legújabb csúcstelefonjaikat, amelyek a korábbiaknál is okosabbak, gyorsabbak, keskenyebbek és valószínűleg nagyobbak lesznek. Az...
Mogyoródon késő este épségben megtalálták a veresegyházi medveotthonból péntek délután megszökött fokozottan védett farkast - tájékoztatta az MTI-t vasárnap késő este a Fehérkereszt Állatvédő Liga kuratóriumi elnöke, a farkasprogram koordinátora az MTI-t.
Szén-monoxid-mérgezéssel szállítottak kórházba két embert vasárnap reggel Budapesten, a VIII. kerületi Lujza utcából - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Elindul az áprilisi választáson Nagy Bandó András. Az ismert humorista és író az LMP támogatásával méretteti meg magát Hódmezővásárhelyen, egyik ellenfele a Miniszterelnökséget vezető Lázár János lesz. Nagy Bandó az ATV egyik novemberi műsorában jelentette be, hogy indul, miután lejátszottak egy összeállítást, amelyben kormánypárti képviselők véleményét kérdezték Horthy Miklósról. A Hetek…
Gyönyörűen szétpasszolta a Newcastle United csapatának védelmét a Chelsea két sztárja, Eden Hazard és Samuel Eto'o amely kényszerítőnek a végén utóbbi lőtte ki a bal alsó sarkot.
A zsűri döntése alapján Pál Dénes, a New Level Empire és a Fool Moon, a tévénézők szavazataival Radics Gigi, a Mystery Gang és a Honeybeast jutott a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban
Iráni flotta indult az Egyesült Államok parti vizei felé válaszul arra, hogy amerikai hadihajók állomásoznak a Perzsa-öbölben, Irán partjai közelében - jelentette szombaton a Farsz iráni hírügynökség egy tengernagyra hivatkozva
Több mint száz - többségükben koreai - mártír boldoggá avatására készül a pápa - olvasható a Vatikáni Rádió honlapján és a szombati hírügynökségi jelentésekben.