Több találgatás megy azzal kapcsolatban, hogy Eric Cantona szerepet vállal-e korábbi csapata, az Olympique Marseille felkészítésében, azonban egy nyilatkozatban cáfolta ezeket a híreket a MU-legenda.
"Együtt értük el a gazdasági sikereket", amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország - jelentette ki Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.
"Együtt értük el a gazdasági sikereket", amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország - jelentette ki Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.
Jelenleg több száz olyan konkrét betegség létezik, amelynek a diagnosztikai kritériumaihoz, azaz, hogy fennáll-e a betegség vagy sem, elegendő egy egyszerű vérvizsgálat. A vérben előforduló különböző eltérések lehetnek kórjelzőek, előszűrésnek tehát kiváló a vérvétel, nem helyettesítik azonban a pontos diagnosztikát.
Az Atlético Madrid 4-1re legyőzte az AC Milan a labdarúgó BL nyolcaddöntőjének visszavágóján. A Bayern - kicsit könnyedén véve a mérkőzést - 1-1-re játszott az Arsenallal, de továbbjutott.
Hétfõn orosz fegyveresek tüzet nyitottak a Krím-félszigeten egy katonati bázis elfoglalása során, a NATO pedig felderítõ gépeket küldött a keleti határaihoz, azaz Lengyelország és...
Az orosz kormány kedden olyan törvényjavaslatot terjesztett be a parlamentnek, amely megkönnyítené az orosz állampolgárság megszerzését az orosz anyanyelvű külföldieknek. A jogszabály szakértők szerint a Krím félszigeten, illetve Kelet- és Dél-Ukrajnában élő oroszok millióit célozza meg.
Reformokat vár el a berlini vezetéstől a német iparszövetség (BDI), amely szerint Németország lemarad, ha a kormány továbbra is lényegtelen dolgokkal fecséreli az idejét.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Sipos Lilla vezérletével 4-1-re győzött a magyar női labdarúgó válogatott Lengyelország ellen a horvátországi Umagban rendezett tornán, amely sikerrel meg is nyerte a négy csapatos viadalt.
Biztonsági és technikai okokból egyelőre elhalasztotta krími látogatását kedden Ivan Simonovic, az ENSZ emberi jogi kérdésekben illetékes főtitkárhelyettese.
Az Olimpiakosz Pireusz és a PAOK Szaloniki sose volt az a két görög futballcsapat, kiknek játékosai egymás tenyeréből ettek volna. Ezúttal a focisták a gyepen nem bántak éppen kesztyűs kézzel egymással.
Az állam- és kormányfők múlt heti ígéretével összhangban az Európai Bizottság kedden javaslatot tett a szabadkereskedelmi megállapodásban Ukrajnának kilátásba helyezett vámkedvezmények előrehozatalára. A várhatóan júniusban hatályba lépő rendelkezés éves szinten 487 millió euró direkt költséget takarít meg az ukrán iparnak és mezőgazdaságnak.
A kezdeti oldalazás után esésnek indult az amerikai részvényárfolyamok nagy része a keddi kereskedésben. Estére közzétették az amerikai jelzálogpiac átalakításáról szóló terveket.Zárás magyar idő...
Három festményt adott vissza a törvényes örökösöknek a francia kulturális miniszter kedden, amelyeket nácik raboltak el. Aurelie Filippetti az elhunyt tulajdonosok unokáinak, illetve dédunokáinak nyújtotta át a műalkotásokat.
Az Opel Astra immáron 5 éve tapossa az autópiac flaszterét, ami egyben azt is jelenti, hogy a több alkalommal, műszakilag és küllemre is frissült kompakt egy év múlva búcsúzik, hogy helyét a K szériájú Astrának adja át. Noha a jelenleg futó generáció az Insigniával együtt megmentette és sokak számára ismét csábítóvá tette a márkát, az utód legalább ekkora megújulással érkezik majd.
Félbeszakadt a Dallas Stars és a Columbus Blue Jackets összecsapása az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután a hazaiak egyik játékosa összeesett a kispadon, és újra kellett éleszteni.
A BMW kétségkívül legismertebb, legendás modelljeit az M divízió alkotta, legyen szó az M3-asok sorozatásról vagy a felső kategóriában mindenkit félretaszító M5-ösökről. A tradíciók pedig ezúttal ismét feltűntek az új M3/M4 megjelenésével – a sportmodellek már Magyarországon is kaphatóak.
Azt ajánlom, legyetek résen Matrjoska babák, Csajkovszkij művek, de ti is ott mindannyian a Tretyjakov Galériában, mert fénysebességgel terjed az új orosz kulturális forradalom, a híres exporttermék, melyet úgy hívnak, hogy orosz autós videó.
Magyarországon az elmúlt évben 3,8 millió tonna szőlőt szüreteltek le, csaknem 64 ezer hektárnyi termőterületről, a hektáronkénti termésátlag pedig megközelítette a 7 tonnát, ami jócskán meghaladta az elmúlt két év átlagát - hangzott el kedden Siófokon, a XIII. Syngenta Országos Borversenyen, amelyen taroltak a vörösborok.
Kitörő örömmel fogadta a piac kedden az UniCredit által közzétett új ötéves stratégiai tervet annak ellenére, hogy ezzel egyidejűleg gigantikusnak nevezhető, 15 milliárd eurós negyedéves veszteségről...
Törökországban meghalt kedden egy tinédzser, aki a tavaly nyári tüntetési hullám alatt sebesült meg egy könnygázgránáttól, és azóta is kómában volt. A hír hallatán Ankarában tüntetés kezdődött.
A BMW kétségkívül legismertebb, legendás modelljeit az M divízió alkotta, legyen szó az M3-asok sorozatásról vagy a felső kategóriában mindenkit félretaszító M5-ösökről. A tradíciók pedig ezúttal ismét feltűntek az új M3/M4 megjelenésével – a sportmodellek már Magyarországon is kaphatóak.
Reformokat vár el a berlini vezetéstől a német iparszövetség (BDI), amely szerint Németország lemarad, ha a kormány továbbra is lényegtelen dolgokkal fecséreli az idejét.
Lezárta légterét a Krím félsziget a kereskedelmi légi járatok előtt. A mezőgazdaság nagy mértékben járulhat hozzá az ország GDP-növekedéséhez az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint.
A két énekes közös táncórákat vesz, és azt pletykálják, ismét megpróbálják együtt. Nem tudni mi igaz belőle, csak az biztos, hogy rendesen összesimulnak, amikor kell.
Jóllehet szabadnapos volt, így is tagjává vált a férfi vízilabda világliga szuperdöntőjének a magyar válogatott, miután a görögök utolsó csoportmeccsükön kedd este Patraszban legyőzték a horvátokat.
Az új Ptk. hatályba lépése után jelentős kockázatot vállalnak azok a magyar cégvezetők, akik forgalmuk nagy részét utólagos fizetéssel, hosszú fizetési határidőkkel bonyolítják - mutat rá az Atradius legújabb jelentése. A nemzetközi vállalat szerint a tavaly uniós rekordot döntő hazai szállítói hitelezési arány miatt 2014-ben felértékelődik a naprakész céginformáció, a hitelbiztosítás és a…
Nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezdeményezett vámeljárások száma és az ezek után befizetett vám, illetve adó mértéke 2013-ban - közölte Teleki József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri főigazgatója kedden sajtótájékoztatón.
Március közepétől várhatóan április végéig a fővárosi önkormányzat cégei kitakarítják Budapest közterületeit, temetőit, és felújításokat végeznek el a strandokon is - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője.
Orbán Viktor szerint az országnak leginkább olcsó energiára és szakképzett munkaerőre van szüksége - a miniszterelnök erről a Somogy TV-nek Siófokon adott interjúban beszélt, amelyet kedden este közvetített a megye televíziója.
A nő bedrogozta, majd egy ollóval levágta barátja péniszét. Miután a férfi magához tért, kalapáccsal kapott a fejére. A bíróság szerint a nő önvédelemből ölt.