2014. március 16. vasárnap

márc. 16
15:27
Indian Wells-i tenisztorna - Federer-Djokovic döntő lesz (Infostart)
A svájci Roger Federer után a hozzá hasonlóan volt világelső szerb Novak Djokovic jutott be a döntőbe az egyesült államokbeli Indian Wellsben zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében.
márc. 16
15:27
Kedden kezdődik a Biszku-per (Gondola)
Kedden kezdődik az 1956-os forradalmat követő megtorlások kapcsán háborús bűntettel vádolt 92 éves Biszku Béla büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken
márc. 16
15:27
Átadták a Szabad Sajtó-díjakat - Képgaléria (Alternatív Energia)
A díjakat a Pilvax étteremben adták át.
márc. 16
15:27
Elhunyt Takács Tibor író (ATV)
Életének 86. évében szombaton éjjel elhunyt Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró.
márc. 16
15:39
Videó: Már tudjuk: kisfia lesz Mádai Viviennek (Blikk)
márc. 16
15:42
Elhunyt Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró (444.hu)
86 éves volt, szombat este halt meg. Első művét, A mindenség balladái című verseskötet 1946-ban adták ki. Pályafutása során több mint hatvan könyve jelent meg. Takács 1927-ben született Szegeden, iskoláit is ott végezte, majd a Szegedi Hírlapnál lett újságíró. Később a … Folytatás
márc. 16
15:44
Hírünk a nagyvilágban: magyar stricik hálózatára csaptak le Belgiumban és Magyarországon (444.hu)
Budapesten, Nyíregyházán és Mohácson ugyanaznap tartottak házkutatást, mint Genth-ben. A prostituáltakat védekezés nélküli szexre kényszerítették, ebből vettek luxusautót, házat, drogot és ékszert.
márc. 16
15:45
Cameron: új szabályozás kell az EU-n belüli "népvándorlás" ellen (Infostart)
Nagy-Britannia támogatja az Európai Unió további bővítését, de csak olyan mechanizmus kidolgozásával együtt, amely elejét veszi a "hatalmas népvándorlásnak" az unión belül - írta vasárnap megjelent cikkében a brit miniszterelnök.
márc. 16
15:45
DK: a mostani választási törvény mellett csak az nem csal, aki nem akar (Spa Trend Online)
DK: a NAIH elnöke "megpróbálja megakadályozni a csalás leleplezését".
márc. 16
15:45
Putyin telefonon beszélt Merkellel (Portfolio)
A mai krími népszavazás előtt folyamatosan fokozódott a feszültség Oroszország és a nyugati hatalmak között. Az orosz és amerikai külügyminiszter pénteki londoni egyeztetése sem hozott semmilyen...
márc. 16
15:47
Közelkép - Megáll az idő (Spa Trend Online)
A szövegek –jórészt Bródy János alkotásai – ma is épp annyira aktuálisak, mint anno. Sajnos.
márc. 16
15:48
NHL: menetel a Boston és a St. Louis (Sport365)
Sorozatban nyolcadik győzelmét aratva a Boston Bruins 5-1-re nyert a vendég Carolina Hurricanes ellen az NHL legutóbbi játéknapján.
márc. 16
15:57
Falra másznak tőlünk a fogyasztóvédők (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Túl nagyra nőtt a nyúl, használat közben átszakad a vécépapír, unokát élénkítő filctoll, zongorázni nem tudó vásárló – ilyen és ehhez hasonló vicces panaszokkal is elárasztják a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársait a vásárlók. A fogyasztóvédelmi világnap alkalmából szemezgettünk azok közül a panaszok közül, amelyek tavaly mosolyt csaltak a hatóság  munkatársainak…
márc. 16
16:03
Nyugodt körülmények között folyik a szerbiai választás (Infostart)
Zökkenőmentesen zajlik az előre hozott parlamenti választás Szerbiában, Újvidéken azonban az egyik szavazóhelyet ideiglenesen bezárták, mert egy 87 éves férfi meghalt.
márc. 16
16:03
Eltűnt gép: már 25 ország vesz részt a kutatásban (Gondola)
Az eltűnt malajziai repülőgép utáni kutatásban részt vevő országok száma 25-re nőtt az eddigi 14-ről - jelentette be vasárnap a malajziai közlekedési miniszter
márc. 16
16:03
Előzetesben a Kőbányán holtan talált lány gyilkosa (Alternatív Energia)
Az elkövető beismerő vallomást tett.
márc. 16
16:03
Fontos várost veszítettek el a szír felkelők (ATV)
A szír hadsereg elfoglalta a nagy fontosságú Jabrúd városát.
márc. 16
16:05
Összefogás: a Fidesznek nincsen valódi programja (Alternatív Energia)
Az eddigi négy év alapján az is várható, hogy "Mészáros Lőrinc nemzeti földprogramot" indítanak, és a lojalitás alapján osztják ki a területeket.
márc. 16
16:05
Rakétákat lőtt ki Észak-Korea (ATV)
Észak-Korea tizennyolc rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki vasárnap a Japán-tengerbe - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.
márc. 16
16:12
Víz és áram nélkül marad Krím? (Privátbankár)
A Krím önállóan gazdaságilag nem lenne életképes kijevi elemzők véleménye szerint - összegezte az AFP hírügynökség. A dél-ukrajnai félsziget lakói vasárnap népszavazáson voksolnak arról, hogy a terület váljon-e ki Ukrajnából, és csatlakozzon-e Oroszországhoz.
márc. 16
16:14
Jó, ha jönnek a turisták, de mennyi pénzt hagynak nálunk? (Privátbankár)
Bár nem változott a Magyarországra látogató külföldiek száma a tavalyi év utolsó negyedévében, kiadásaik mégis 6,4 százalékkal emelkedtek. És mi a helyzet velünk? Mi hányszor léptük át az országhatárt?
márc. 16
16:15
60 ezer orosz katona áll az ukrán határnál (444.hu)
Zajlik a népszavazás a Krímben. Közben Putyin azt mondta Merkelnek, hogy tiszteletben fogja tartani a népszavazás eredményét. Az EP elnöke szerint viszont a krími népszavazás a nemzetközi jog megsértése és Ukrajna területi egysége elleni támadás.
márc. 16
16:17
Letartóztatták Tyler, the Creatort (444.hu)
Az Odd Future egyik felét az Austin-Bergstrom Nemzetközi Reptéren kapcsolták le a rendőrök. Azért, mert korábban tömegtüntetést szervezett az SXSW fesztiválon. Koncertet adott, és sok ember nem tudott rá bejutni. Őket elkezdte lázítani, hogy törjenek át a kordonokon. Addig hergelte őket, … Folytatás
márc. 16
16:19
Oroszok megostromolták, és elfoglalták a donyecki ügyészséget (444.hu)
Az ukrán zászlót oroszra cserélték. A miniszterelnök azt ígérte, a szeparatistákat meg fogják találni, és bíróság elé fogják állítani.
márc. 16
16:21
Végre: Scherzinger igent mondott Hamiltonnak (Blikk)
MELBOURNE – Noha az élről indulva már a második körben kiesett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, nem kizárt, hogy Lewis Hamilton (29) volt az egyik legboldogabb Forma–1-es pilóta Melbourne-ben.
márc. 16
16:21
Elhunyt Takács Tibor (Blikk)
márc. 16
16:21
PCOS esetén nem mindegy, mikor eszik (Gondola)
PCOS esetén a fogamzás akár több évig is elhúzódhat, de, ha odafigyel, mikor étkezik, jelentősen megnövelheti az esélyeit.
márc. 16
16:21
Saját európai frakciójától is távolodik a Fidesz (Kripto Akadémia)
A Fidesz lépésre eddig nem volt példa az Európai Parlament történetében.
márc. 16
16:21
A jegybank közzétette a nyugdíjpénztárak hozamait (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétette az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak hozamait, a múlt évben elért legmagasabb nettó hozamráta 16,39 százalék, míg a legmagasabb 10 éves átlagos hozamráta 10,46 százalék volt, a legalacsonyabb pedig 0,9, illetve 5,42 százalék.
márc. 16
16:21
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 11. héten (Pénzcentrum)
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsolás alkalmával 145 millió forintért izgulhatnak a hazai szerencsevadászok....
márc. 16
16:21
NBA: folytatódott a 76ers mélyrepülése, megvan az új negatív klubcsúcs (Sport365)
Sorozatban huszadik vereségét szenvedte el a Philadelphia 76ers az NBA legutóbbi játéknapján.
márc. 16
16:23
Cseh László közösen készül Ryan Lochte-val (Sport365)
A háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László két hétig együtt edzőtáborozik az egyesült államokbeli Charlotte-ban az amerikaiak világklasszis úszójával, Ryan Lochte-val.
márc. 16
16:30
Szerdáig a Fed miatt izgulhatnak a piacok (Privátbankár)
Először fog elnökölni az amerikai jegybankrendszer, a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) ülésén Janet Yellen, a Fed új elnöke.
márc. 16
16:33
Vettel leégett Ausztráliában (Blikk)
MELBOURNE – Nagy bajban van a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (26). A téli Forma–1-es tesztek alatt folyamatosan gondokkal küszködött, s az ausztrál szezonnyitón sem tudott értékelhető teljesítményt nyújtani.
márc. 16
16:39
Szirénázó rendőrautóval ütközött (Blikk)
márc. 16
16:39
Átadták a Szabad Sajtó-díjakat (Alternatív Energia)
márc. 16
16:39
Húsz foknál is melegebb lehet a jövő héten (ATV)
Magyarország térségében a jövő héten is többször megerősödik majd a szél, ám ezzel együtt napsütéses, meleg időre lehet számítani. Többfelé már 20 Celsius-fok fölé is emelkedik a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
márc. 16
16:41
Rendőrautó karambolozott az Üllői úton (Alternatív Energia)
márc. 16
16:41
Rendőrautó ütközött az Üllői úton (ATV)
Összeütközött egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó egy személygépjárművel vasárnap a főváros XVIII. kerületében az Üllői úton.
márc. 16
16:43
Vihar - Több fa kidől, leomlott egy tűzfal Veszprém megyében a viharos szél miatt (Alternatív Energia)
A nagy erejű szél egy buszpályaudvar tetejét is megbontotta.
márc. 16
16:48
A hatos lottó nyerőszámai (444.hu)
Nem számítanak, hiszen nem volt telitalálat a héten. Úgyhogy le se írom.
márc. 16
16:54
Premier League: a Liverpool is szúrt egy szöget a Man. United koporsójába (Sport365)
Az angol labdarúgó bajnokság 30. fordulójának rangadóján a Manchester United hazai pályán 3-0-ra maradt alul az örök rivális Liverpoollal szemben. A vendégek győzelmét két tizenegyesgól alapozta meg.
márc. 16
16:56
OTP Bank Liga: hajrágóllal hozta el Mezőkövesdről a három pontot az Újpest (Sport365)
Az Újpest egy hajrában szerzett góllal 1-0-ra győzött a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
márc. 16
16:57
KÜM: illegitim és jogellenes a krími népszavazás (Kripto Akadémia)
Sürgetik az orosz felet, hogy további lépésekkel ne élezze a válságot.
márc. 16
17:09
Amikor kóros a sportolás - exorexia (WebBeteg)
Az exorexia leggyakrabban hétköznapi, az egészséges életmódra való törekvéssel indul, ám valahol öngerjesztő folyamatként az edzés válik az élet értelmévé, az egyént meghatározó tevékenységgé.
márc. 16
17:15
Donyeckben a tüntetők elfoglalták az ügyészséget (Infostart)
Oroszbarát tüntetők megostromolták és hatalmukba kerítették vasárnap a donyecki ügyészség épületét, követelve a letartóztatott Pavlo Hubarjov önjelölt megyei kormányzó elengedését.
márc. 16
17:15
Michelisz: remélem, Loeb többször találkozik a nevemmel, mint szeretne (Infostart)
Nico Rosberg győzelme a vasárnapi Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon nem lepte meg Michelisz Norbertet. A túraautó-világbajnokság magyar versenyzője az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy az üldözők komoly feladat előtt állnak. A túraautó-világbajnoki mezőnyhöz csatlakozó kilencszeres rally-világbajnok Sebastian Loebről pedig úgy nyilatkozott: az elején kitüntetett bánásmódban fog…
márc. 16
17:15
Elhunyt Szőnyi Zsuzsa (Gondola)
Elhunyt Szőnyi Zsuzsa, Szőnyi István festőművész lánya, a Vatikáni Rádió egykori magyar munkatársa vasárnap délben Budapesten, 89 esztendős korában - közölte családja az MTI-vel
márc. 16
17:15
Fák dőltek ki, leomlott egy fal a viharos szél miatt (ATV)
Országszerte 200 beavatkozást hajtottak végre a viharos szél okozta károk miatt a tűzoltók vasárnap délután 5 óráig, ugyanakkor személyi sérülésről nem kapott bejelentést a katasztrófavédelem.
márc. 16
17:17
Schulz: nemzetközi jogot sért a krími népszavazás (Infostart)
A nemzetközi jog megsértésének és Ukrajna területi egysége elleni támadásnak nevezte vasárnap a krími népszavazást Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Keresés