2014. március 16. vasárnap

márc. 16
13:35
Cantona lepofozott egy lesifotóst, előállították (BorsOnline)
Békésen sörözgetett Londonban egy barna hölggyel Eric Cantona, amikor egy lesifotós képeket készített róluk. A 47 éves egykori francia focistának több se kellett, bepancsolt az illetőnek.
márc. 16
13:36
Eltűnt gép: már 25 ország vesz részt a kutatásban (hirado.hu)
Kuala Lumpur szerint a repülőgép sokkal messzebbre juthatott, mint korábban gondolták.
márc. 16
13:36
Videó: hatalmas kapáslövés lett a Zenit veszte a címvédő ellen (Sport365)
A címvédő CSZKA Moszkva hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Zenit Szentpétervárt. A fővárosiak bombagólját Georgi Milanov szerezte. A CSZKA ezzel ötödik, a Zenit második a tabellán.
márc. 16
13:39
Lavrov Kerrynek: törvényes a krími népszavazás (Infostart)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megismételte amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetésében, hogy a krími népszavazás megfelel a nemzetközi jognak - olvasható egy vasárnap kiadott moszkvai külügyi közleményben. Lavrov szerint a Krímben "terrorizálják az ellenzéki, orosz ajkú lakosságot, honfitársainkat".
márc. 16
13:39
Szíria: a hadsereg elfoglalta Jabrúd városát (Metropol)
Ez a felkelők utolsó bástyája a hegyvidéki Kalamún régióban, a libanoni határ közelében.
márc. 16
13:39
Vihar - Több járásra másodfokú riasztást adtak ki (Alternatív Energia)
Budapesten a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
márc. 16
13:39
Vihar közeleg: másodfokú riasztást adtak ki (ATV)
Több járásban és Budapesten is másodfokúra emelte a korábban a várható viharos szél miatt kiadott riasztását a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökések is lehetnek.
márc. 16
13:42
Adománygyűjtők, figyelem! Így kell elszámolni az ingyenes juttatásokkal (Adózóna)
Hogyan kell elszámolni, nyilvántartani egy egyesület részére nyújtott adományt, és mikor minősül a támogatás valójában adománynak? Milyen adókötelezettségek merülhetnek fel a rászorulóknak juttatott javak átadásakor? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia adó- és könyvviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
márc. 16
13:48
Kizsákmányolták és verték őket - magyar prostihálózatot számoltak fel Belgiumban (Privátbankár)
Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata a belgiumi Gent városában - jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten.
márc. 16
13:51
Kidman naponta szerelmes levelet kap férjétől (BorsOnline)
Nicole Kidman hét éve él boldog házasságban férjével, a country- zenész Keith Urbannel. Munkájuk miatt nagyon sok időt külön töltenek, a közös pillanatokat viszont igyekeznek minél több tartalommal megtölteni. Sőt a 46 éves színésznő még a férje turnéiból is családi programokat csinál.
márc. 16
13:54
Ismét járható az M6-os Paksnál (hirado.hu)
Korábban egy kamionbaleset miatt zártak le a Pécs felé vezető oldalt.
márc. 16
13:56
Pásztor: A választásnak a VMSZ lehet az egyik meglepetése (hirado.hu)
Jó választási eredményre számítanak a politikusok a vasárnapi szerbiai előre hozott parlamenti választásokon.
márc. 16
13:57
Magyar lányokat futtató bűnbandát kaptak el Belgiumban (Infostart)
Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata a belgiumi Gent városában - jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten.
márc. 16
13:57
Eltűnt utasszállító: már 25 ország vesz részt a keresésben (ATV)
Az eltűnt malajziai repülőgép utáni kutatásban részt vevő országok száma 25-re nőtt az eddigi 14-ről - jelentette be vasárnap a malajziai közlekedési miniszter.
márc. 16
13:58
Nyugodt körülmények között folyik a szerbiai szavazás (hirado.hu)
Újvidéken azonban az egyik szavazóhelyet ideiglenesen bezárták, mert egy 87 éves férfi meghalt.
márc. 16
14:06
Kizsákmányolták és verték őket - magyar prostihálózatot számoltak fel (Privátbankár)
Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata a belgiumi Gent városában - jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten.
márc. 16
14:08
Jobb, ha délután sem mozdul ki otthonról! (Privátbankár)
Több járásban és Budapesten is másodfokúra emelte a korábban a várható viharos szél miatt kiadott riasztását a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökések is lehetnek.
márc. 16
14:09
Rosberg: "a Mercedes egyszerűen fantasztikus!" (Sport365)
Nico Rosberg nyerte a 2014-es idény első futamát. A Mercedes versenyzője pazar rajtjával állt az élre, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.
márc. 16
14:09
KSH: növekvő turisztikai kereslet (ProfitLine)
Bár nem változott a külföldi látogatók száma a tavalyi év utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest, kiadásaik 6,4 százalékkal emelkedtek: ez elsősorban a több napra, turisztikai céllal érkezők nagyobb költekezéséből ered - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, Nemzetközi turisztikai kereslet című kiadványából.
márc. 16
14:11
Forma-1: teljes az elégedetlenség a Ferrarinál (Sport365)
Visszafogottan teljesített a Ferrari az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. Fernando Alonso 5., Kimi Räikkönen 8. lett – a hírek szerint mindkettejüket elektronikai problémák hátráltatták.
márc. 16
14:12
Cameron: Új szabályozás kell az EU-n belüli "népvándorlás" ellen (hirado.hu)
Nagy-Britannia ugyanakkor támogatja az Európai Unió további bővítését.
márc. 16
14:15
Komolyabb atrocitások nélkül zajlik a népszavazás a Krím félszigeten (Infostart)
Komolyabb atrocitások nélkül zajlik a vasárnapi népszavazás a Krím félszigeten. A helyi média ugyanakkor több szabálytalanságról is beszámolt.
márc. 16
14:15
Megtámadta egy cápa, felvette videóra - felvétel (ATV)
Tűzhalak begyűjtése közben egy cápával találta szembe magát egy búvár. A ragadozó többször is megtámadta a férfit, akinél csak egy szigony volt, de ezzel is sikerült visszavernie a támadásokat. Az eset a Kajmán-szigeteknél történt.
márc. 16
14:24
Rettegnek az oroszok, már menekítik a vagyonukat (Privátbankár)
Dollármilliárdokat vonnak ki nyugati bankokból az amerikai pénzügyi szankcióktól tartó orosz vállalatok. A részben állami tulajdonú Sberbank, a VTB bank, illetve a Lukoil is hazatelepíti tőkéjét. Az ukrán válság pénzügyi hatásait már az orosz milliárdosok is érzik.
márc. 16
14:33
Ausztrál Nagydíj - Ricciardót megfosztották második helyétől (Infostart)
Megfosztották a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon elért második helyétől Daniel Ricciardót, a Red Bull ausztrál pilótáját.
márc. 16
14:33
Izrael: a béke a legfontosabb (Gondola)
Az izraeliek többségének fontosabb a béke annál, hogy a palesztinok elismerjék az országot zsidó nemzetállamnak - derül ki friss közvélemény-kutatási adatokból, amelyeket a Háárec című izraeli lap közölt vasárnap
márc. 16
14:33
Cameronnak elege van az ingyenélő bevándorlókból (ATV)
Nagy-Britannia támogatja az Európai Unió további bővítését, de csak olyan mechanizmus kidolgozásával együtt, amely elejét veszi a "hatalmas népvándorlásnak" az unión belül - írta vasárnap megjelent cikkében a brit miniszterelnök.
márc. 16
14:35
A választókörzetek kétharmadában Fico győzött (Gondola)
Robert Fico kormányfő és Andrej Kiska vállalkozó jutott a szlovák államfőválasztás második fordulójába a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által vasárnap délelőtt nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmények szerint
márc. 16
14:36
Ha ma csak egy címet olvas el, akkor :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D: (444.hu)
Választás 2014 – Fidesz: Magyarország a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában is jobban teljesít (MTI) Na de miben nem?
márc. 16
14:38
Elvették Ricciardótól a második helyét az Ausztrál Nagydíjon (444.hu)
Mert a vizsgálatok azt mutatták, hogy a Red Bull Forma 1-es pilótájának az autójában nagyobb volt a benzináramlás a megengedettnél. Könnyen jött, könnyen ment. (MTI)
márc. 16
14:42
Félhet az eBay és az Amazon: jön Alibaba (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban megy tőzsdére Kína legnagyobb online kereskedelmi cége, az Alibaba.
márc. 16
14:42
HIVATALOS: Ricciardót kizárták!! (Sport365)
Az FIA nem kegyelmezett, és több mint öt órával a leintés után kizárták Daniel Ricciardót, aki második helyen végzett az Ausztrál Nagydíjon.
márc. 16
14:45
Dráma: a kimentett kislány és a megmentője is odaveszett (BorsOnline)
Tragédia lett két kislány szombat délutáni játszadozásából a folyóparton. Egyikőjük a kórházban életét vesztette. Egy segítségükre siető férfi eltűnt a habok között.
márc. 16
14:45
Hajtóvadászat indult Cozma gyilkosai után (Blikk)
VESZPRÉM – Marian Cozma (†26) 2009. február 7-én a szokottnál is boldogabb és izgatottabb volt.
márc. 16
14:47
Súlyos a helyzet az iskolás gyerekeknél (BorsOnline)
Jóval több mint egy mázsát nyom Nagy-Britannia legkövérebb gyereke. A fiú nincs egyedül az extrém súlyával a szigetországban: több százan vannak még, akik hasonlóképpen elhízottak. A szakemberek szerint a szülők is hibásak.
márc. 16
14:48
A Wall Street mellett döntött az Alibaba (hirado.hu)
Az Egyesült Államokban megy tőzsdére Kína legnagyobb online kereskedelmi cége.
márc. 16
14:51
Pásztor István: A szerbiai választásnak a VMSZ lehet az egyik meglepetése (Infostart)
Jó választási eredményre számítanak a politikusok a vasárnapi szerbiai előre hozott parlamenti választásokon. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szavazata leadásakor úgy fogalmazott, hogy a választásnak a VMSZ lehet az egyik meglepetése.
márc. 16
14:51
Több tucat lányt kizsákmányoltak (Gondola)
Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata a belgiumi Gent városában - jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten
márc. 16
14:51
Letartóztatták Brigitta gyilkosát (Blikk)
BUDAPEST – Zárkózott és öngyilkosságra hajlamos Gy. Attila (33), akit vasárnap tartóztattak le L. Brigitta (†17) meggyilkolása miatt – tudta meg a Blikk. Úgy tudjuk, a balassagyarmati férfi nem adott elfogadható magyarázatot a tettére, azonban a gyilkosságot elismerte.
márc. 16
14:51
Öngyilkosságba menekülnek a bankárok - De miért? (Portfolio)
Sorra követik el az öngyilkosságokat a pénzügyi szektorban, idén már több mint 10 halálesetet regisztráltak. Az érintettek között olyan neves intézmények találhatók, mint a JP Morgan, ahol csak az...
márc. 16
14:51
Előzetesben a kőbányai gyilkos (ATV)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit egy fiatalkorú prostituált megölésével gyanúsítanak - tájékoztatta Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-t vasárnap.
márc. 16
14:53
Sajtószabadság ellenszélben (Gondola)
márc. 16
14:55
Erős szél és napsütés várható (Gondola)
Éjszaka csökken a felhőzet, már csak északkeleten fordulhat elő csapadék. Hétfőn délnyugaton, nyugaton szinte zavartalan napsütés ígérkezik.
márc. 16
14:57
Krím - BBC: magas a részvételi arány (Gondola)
Magas részvételi arányról számolnak be a megfigyelők és tudósítók a Krím félsziget státusáról rendezett vasárnapi népszavazáson.
márc. 16
14:59
Nem lesz Orbán-Mesterházy-vita (Gondola)
A Fidesz úgy látja, nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért a vita feltételei sem állnak fenn.
márc. 16
15:06
Három hét múlva lesz az országgyűlési választás (Infostart)
Három hét múlva, az április 6-ai országgyűlési képviselő-választáson a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár valamivel több mint tízezer hazai szavazókörben, illetve 97 külképviseleten személyesen szavazhat. Azok a választópolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük, levélben adhatják le voksukat.
márc. 16
15:06
Észak-Korea újabb rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki (hirado.hu)
Észak-Korea tizennyolc rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki vasárnap a Japán-tengerbe - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.
márc. 16
15:08
Előzetesben a Kőbányán holtan talált lány gyilkosa (hirado.hu)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit egy fiatalkorú lány megölésével gyanúsítanak - közölte Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
márc. 16
15:09
Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Parlament előtt (Gondola)
A nemzeti lobogó felvonása reggel fél kilenckor kezdődik majd, és télen délután fél hatkor, nyáron este fél hétkor vonják majd be.
márc. 16
15:09
Előzetesben a kőbányai lány gyilkosa (Metropol)
A gyanú szerint a férfi Kőbányán megölte a lányt, majd a holttestet kitette a járműből és elhajtott.

Keresés