A Renault nem tétlenkedik, és azok után, hogy nemrég bemutatták Genfben a vadonatúj Twingót és hamarosan az új Trafic-kal is megismerkedhet a nagyközönség, az ősszel esedékes Párizsi Autószalonon már a következő generációs Espace-ról is lehullik a lepel.
1989. március 17. péntek: Csökkent a bűncselekmények száma. Magyarországon 1,6 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el tavaly, mint a megelőző évben. Az ismert bűnelkövetők pedig 11 százalékkal voltak kevesebben.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. közölte: 2014. április 17-én 10:00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Rába Nyrt. Kereskedelmi Központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere...
Jelképesen lepecsételték hétfőn Beregszászon Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő irodáját, amely az akció kezdeményezői szerint „a szeparatizmus potenciális darázsfészke”.
Mit tehet a kormány a devizahitelekkel az Alkotmánybíróság döntése után, és mit nem? Visszamenőleg is hatályos lehet-e egy ilyen döntés, illetve mekkora a bankok vesztenivalója? Mire vár még a...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja március 5-17 között szokásos, éves gazdaságpolitikai konzultációt tartott Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.
Az alma alig tartalmaz kalóriát, ugyanakkor bővelkedik vitaminban. Különösen C-vitaminban, ami erősíti az immunrendszert, jótékony hatással van a szív- és érrendszerre, továbbá a zsírégetésben is szerepet játszik. Ám ez sem minden, íme három további indok, miért hasznos gyümölcs a fogyókúrázók számára:
Az elmúlt pár nap legnépszerűbb játéka volt a számtologatós 2048, mi is többször áradoztunk az elképesztő időrablásokra képes alkalmazásról. Sorra készülnek a játék továbbgondolásai, de már el is jutottunk a csúcsra. Itt a doge2048, amiben kedvenc mémkutyánk fejeit kell a … Folytatás
Közel tíz nappal az eltűnése után egyetlen dolog biztos az MH370-es Kuala Lumpur-Peking járatról: a modern légiközlekedés történetében ennél furább dolog még nem történt. Senki sem tudja, pontosan mi történt, és annyira érthetetlen az egész, hogy máskor kinevetett összeesküvés-elméletekkel is komolyabban foglalkoznak. Irán volt, Észak-Korea volt, az ufók voltak, vagy csak fellázadtak a robotok!
És amúgy is nyolc éve Gyurcsányék még többet költöttek. Majdnem érdemben reagált a fideszes politikus a civil szervezetek kampányköltésekről készített kutatására.
A Krím-félszigeten népszavazást tartottak az Oroszországhoz történő csatlakozásról, ez egyértelművé tette, hogy a félsziget kiszakad majd Ukrajnából. A voksolást követően viszont nem indult újabb...
Az Ipsos tíz tagállamban - köztük Magyarországon - végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban, de csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai közösségből.
A pankráció világa hosszú évek óta már nem csak a férfiakról szól, hiszen számos női birkózó is tesz a rajongók szórakozásáért a gálákon. Emellett persze kinézetükkel is hódítanak legtöbben, mint például Reby Sky is.
Több mint 3 millió autó visszahívását jelentette be hétfőn a General Motors (GM) autógyártó az Egyesült Államokban. A visszahívások költsége nagyjából 300 millió dollár, ezt 2014 első negyedévi eredményéből írja le a cég.
Az Ipsos tíz tagállamban - köztük Magyarországon - végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban, de csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai közösségből.
Ezrek tüntettek több palesztin városban hétfőn támogatásukról biztosítva Mahmúd Abbász palesztin elnököt washingtoni találkozása előtt Barack Obama amerikai elnökkel.
A vasárnapi krím-félszigeti népszavazás után ma a félsziget parlamentje hivatalosan is kérte felvételét Oroszország területéhez, és erre az elõzetes jelzésekkel összhangban erõteljes...
A járművek gördülékenyebb haladása végett bevezetett előzetes bejelentést e-mailben és faxon lehet megtenni a tervezett határátlépés előtt legalább egy nappal.
A hétvégi viharok nyomán egyes biztosítókhoz ezres nagyságrendű kárbejelentések is érkeztek, több tízmillió forintos - összesített - kárösszegekkel, közölték a biztosítók hétfőn az MTI-vel.
A Telegraph tesztjén nyolc motorhang közül kell megmondani, melyiket milyen Forma-1-es vagy utcai sportautó adta ki. Nem merek elképzelni valakit, aki ezt hibátlanra hozza. (via Cink)
Székesfehérvár – Három tavaszi mérkőzésén csak két pontot szerzett a Videoton focicsapata a labdarúgó-bajnokságban, José Gomes (43) vezetőedző azonban így sem mond le a bajnoki aranyéremről.
A divattervező L’Wren Scott holttestére New York-i lakásában találtak rá. A 49 éves nő halálát a rendőrség öngyilkosságként kezeli, de a hivatalos szakértői jelentést még nem adták ki. Jagger szóvivője szerint az énekes teljes megdöbbenéssel fogadta a hírt. Jagger halálhíre is … Folytatás