2014. március 21. péntek

márc. 21
19:03
Nyilatkozott a rendőrség Welsz Tamás halálának körülményeiről (Gondola)
Welsz nem volt bilincsben, nem oda mentek és nem onnan jöttek, együttműködő volt, sőt... Közben nem evett és nem vett be semmit.
márc. 21
19:03
Nem találtak külsérelmi nyomot Welsz Tamáson (Metropol)
Nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során.
márc. 21
19:03
2950 forintos osztalék az ÉMÁSZ-nál (Portfolio)
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ)igazgatósága a társaság 2014. március 21-én megtartott közgyűlése alapján a 2013. üzleti évet érintő osztalékfizetés rendjéről az alábbiakban...
márc. 21
19:03
Mégsem a rendőrautóban halt meg Welsz Tamás (ATV)
A rendőrök nem észlelték, hogy Welsz bármilyen ismeretlen eredetű anyagot, gyógyszert vett volna magához – hangzott el Kovács Viktória rendőr alezredes, rendőrségi szóvivő péntek koraesti budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 21
19:06
Kosárlabda: idén nem pályázza meg a Szolnok a négyes döntőt (Sport365)
Nem pályázik a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa négyes döntőjének a lebonyolítására.
márc. 21
19:06
Új Suzukit gyártanak majd Magyarországon (444.hu)
Nyártól új Suzukit kezdenek el gyártani Esztergomban. Jó, nem ez lesz a magyar népautó, mert nem a Swift, hanem a Vitara utódjának szánják, nagyobb és erőteljesebb lesz, mint az SX4 S-Cross, amit tavaly szeptember óta gyártanak Esztergomban. iV-4 lesz a … Folytatás
márc. 21
19:08
Kézilabda: állampolgársági esküt tett a Veszprém beállósa (Sport365)
A mai napon letette a magyar állampolgársági esküt az MKB-MVM Veszprém csapatának szerb játékosa, Uros Vilovszki.
márc. 21
19:08
Madonna elég gyorsan követi a magyar trendeket (444.hu)
Nem csak Vadai Ágnes villantott ma kutyát.
márc. 21
19:15
Javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben (ProfitLine)
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben márciusban az előző hónaphoz képest.
márc. 21
19:17
Ennyi osztalékot fizet az Elmű és az Émász (ProfitLine)
Az Elmű igazgatósága a tartalékból 16 milliárdot, részvényenként 2650 forintos osztalékot javasolt fizetni a társaság pénteki közgyűlésén, amit a részvényesek el is fogadtak. Az Émász 2950 forintos osztalékot fizet. Az állami MVM egyik áramszolgáltatónál sem javasolt osztalékfizetést, javaslatát nem támogatták - írta a Napi.hu.
márc. 21
19:18
Férfi énjét okolja a nővé operált sorozatgyilkos (BorsOnline)
Douglas Perry-t három prosti meggyilkolásával vádolják, de az időközben nemváltó műtéten átesett, Donna néven továbbélő, férfiból lett nő ártatlannak vallja magát, mert azokat a szörnyű tetteket korábbi énje követte el. Azt mondja: Douglast csak Donna tudta megállítani.
márc. 21
19:18
Eltűnt utasszállító: továbbra sincs semmi eredménye a kutatásnak (hirado.hu)
Időközben az Indiai-óceánon látott két gyanús tárgy is lesüllyedhetett a tenger fenekére.
márc. 21
19:20
Lezuhant egy sárkányrepülő Jakabszállásnál - vezetője meghalt (hirado.hu)
A szétszóródott, izzó roncsokat a tűzoltók eloltották.
márc. 21
19:21
Eltűnt utasszállító - Továbbra sincs semmi eredménye a kutatásnak (Infostart)
Péntek estig sem hozott semmilyen eredményt a két hete nyomtalanul eltűnt malajziai repülőgép utáni kutatás, és időközben az Indiai-óceánon látott két gyanús tárgy is lesüllyedhetett a tenger fenekére - közölték az ausztrál hatóságok.
márc. 21
19:21
Neten szexel az emberek harmada (Blikk)
márc. 21
19:21
Lezuhant egy sárkányrepülő Jakabszállásnál (Kripto Akadémia)
A szétszóródott, izzó roncsokat a tűzoltók eloltották.
márc. 21
19:21
Alkotmányellenes volt a népszavazás Krímről (Portfolio)
Ukrajna alkotmányába és a népszavazásra vonatkozó nemzetközi demokratikus normákba ütközik a Krím félsziget hovatartozásáról múlt vasárnap megrendezett referendum - jelentette ki pénteken kiadott...
márc. 21
19:21
Putyin aláírta a Krím csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítást (ATV)
Az orosz parlament felsőháza is jóváhagyta pénteki rendkívüli ülésén a Krím-félsziget és Szevasztopol Oroszországhoz csatlakozásáról aláírt megállapodást és az ehhez szükséges alkotmánymódosítási törvényt. Ez utóbbit Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sokkal a parlamenti módosítást követően aláírta.
márc. 21
19:22
Ezt a veszélyes terméket számla nélkül visszacserélik az áruházban (hirado.hu)
Fulladást okozhatnak az IKEA rácsos és gyerekágyak fölé szerelhető baldachinjai, a svéd áruházlánc ezért azt kéri, hogy aki ilyet vásárolt, ne használja, hanem vigye vissza a terméket valamelyik IKEA-üzletbe.
márc. 21
19:23
Lendületbe jöhet az euróövezeti gazdaság (Kripto Akadémia)
A háztartási fogyasztás várhatóan gyenge marad.
márc. 21
19:24
Rétvári: szigorítani kell az elterjedt bűncselekménytípusok büntetési tételeit (hirado.hu)
A politikus szerint meg kell erősíteni a rendőrséget is.
márc. 21
19:26
Újabb horvát kormányrendelet érinti hátrányosan az INA-t (hirado.hu)
A következő években éves szinten ez 400 millió kunás pluszkiadást jelent majd a horvát olajipari vállalat számára. Emlékeztetnek, hogy ez sorban a harmadik olyan kormányrendelet, amely több százmillióval emeli az INA kiadásait.
márc. 21
19:28
Bogányi Gergely Chopin- és Liszt-koncertet ad Csepelen (hirado.hu)
A koncert a XXI. kerület (Csepel) önkormányzata által, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából hagyományosan megtartott ünnepi rendezvények fő eseménye lesz.
márc. 21
19:36
Welsz Tamás nem vett be semmit a rendőrség szerint (BorsOnline)
Nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során; a férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben - hangzott el az ORFK péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 21
19:36
Kihaltnak vélt szarvas a vadasparkban (Blikk)
márc. 21
19:36
A háztartások bővülő fogyasztása erősítheti a gazdasági növekedést (hirado.hu)
Az alacsony infláció és a növekedés is segíti a reálbérek emelkedését.
márc. 21
19:38
Droglabort számoltak fel Pásztón (BorsOnline)
Kábítószert állított elő és adott el egy pásztói társaság, akikre lecsaptak a rendőrök. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság négy személy ellen kezdeményezett büntetőeljárást.
márc. 21
19:39
Nem öngyilkosság volt Welsz Tamás halála (Alternatív Energia)
márc. 21
19:39
A bíróság elutasította Hernádi Zsolt fellebbezését (Portfolio)
A zágrábi megyei bíróság elutasította Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának fellebbezését, amelyet ténybeli tévedésekre és eljárásjogi hibákra hivatkozva adott be - közölte pénteken...
márc. 21
19:39
Egy hét múlva indulhat a 4-es metró, két napig ingyenes lesz (Pénzcentrum)
Várhatóan jövő héten pénteken adják át 4-es metrót, melyen két napig ingyen lehet majd utazni....
márc. 21
19:39
Saját csapatot alapított a magyar motoros világbajnok (Sport365)
Saját csapatot indított Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese.
márc. 21
19:39
A rendőrség szerint Welsz nem vett be semmit és nem bántotta senki (444.hu)
A rendőrség azt mondta, hogy külsérelmi nyomot nem találtak rajta, idegen anyagot pedig nem vett magához.
márc. 21
19:41
Christian Bale lehet Steve Jobs a vásznon (Alternatív Energia)
A Sony-stúdiófőnök az Amerikai botrány kedvező fogadtatása miatt kedveli Bale-t.
márc. 21
19:41
A horvátok megint keresztbe tesznek az INA-nak (Portfolio)
A horvát kormány egyik rendelete duplájára emelte a meglévő szénhidrogén mezők kutatására és kitermelésére vonatkozó járadékot, ami az INA számára idén 250 millió kuna (9 milliárd forint)...
márc. 21
19:41
A jövőben mindenkihez évente egyszer megy a kéményseprő (444.hu)
Hatalmas győzelem, sikeres volt a kéménysepréscsökkentés. Jövő szombattól évente egyszer keresi fel a szilárd tüzelőanyaggal vagy olajjal fűtő háztartásokat is a kéményseprő, mivel a belügyminiszter egységesítette a kémények ellenőrzésének és tisztításának gyakoriságát, írja az MTI.
márc. 21
19:43
Félmillió gyermek éhezik, mire büszke a kormány? (Alternatív Energia)
A kormányváltás után a Mesterházy-kormány nullára csökkenti a gyermekéhezést, kerül amibe kerül.
márc. 21
19:48
Több mint tízmilliárd forintos gyógyszeripari beruházás kezdődik Bicskén (ProfitLine)
A Q Pharma Kft. több mint tízmilliárd forintból létesít többfunkciós tápszergyárat, mikrobiológiai labort és csomagoló üzemet a Fejér megyei Bicskén.
márc. 21
19:54
Hihetetlen szexi a 46 éves Pamela Anderson meztelenül - fotóval (18+) (BorsOnline)
A lassan ötvenéves Pamela Aderson ismét ledobta a textilt egy fotósorozat kedvéért. A képeket elnézve, nagyon jól tette.
márc. 21
19:54
Az Uffizi kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál (Infostart)
A firenzei Uffizi Képtár gyűjteményének magyar önarcképeiből rendezett, Festők a tükörben című kiállítással nyílt meg a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál pénteken a Budapesti Történeti Múzeumban.
márc. 21
19:54
Hende: a rezsicsökkentésről szól a választás (hirado.hu)
Aki többet szeretne fizetni a gázért, a villanyért, aki azt akarja, hogy újra megsarcolhassák őket, azok mind, mind szavazzanak a baloldalra - mondta a honvédelmi miniszter.
márc. 21
19:56
Nagyobb NATO-jelenlétet akar Kelet-Európában Románia és Lengyelország (hirado.hu)
Mircea Dusa román és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter Bukarestben folytatott megbeszélést.
márc. 21
19:57
Sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái (Infostart)
Sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái, magasabb fizetést és a korkedvezményes nyugdíj lehetőségének fenntartását követelik - írta pénteken a Reuters hírügynökség.
márc. 21
19:57
Lezuhant egy sárkányrepülő (Metropol)
Lezuhant egy sárkányrepülő péntek este az 54-es főút mellett Jakabszállás térségében, vezetője a helyszínen meghalt.
márc. 21
19:57
Csak egyszer csenget a kéményseprő (Kripto Akadémia)
A jövőben mindenkihez már évente csak egyszer megy a kéményseprő.
márc. 21
19:57
BÉT: magas forgalom mellett esett a BUX (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,13 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 16 764,51 ponton zárt pénteken.
márc. 21
19:58
Ferenc pápa a maffia áldozataiért imádkozik egy római templomban (hirado.hu)
Az egyházfő a maffia áldozatainak családtagjaival imádkozik a Szent VII. Gergely pápáról elnevezett templomban.
márc. 21
19:59
Figyeljen! Új forgalmi rend Őrmezőn (Kripto Akadémia)
Új gyalogátkelőhelyek is létesültek.
márc. 21
20:00
Ujhelyi: a Horthy-kort jellemző ismertetőjegyek ma is észlelhetők (hirado.hu)
Az Országgyűlés szocialista alelnöke a Radnóti Miklós antirasszista díj átadási ünnepségén beszélt erről.
márc. 21
20:02
Csillagot kap Orlando Bloom (hirado.hu)
A 37 esztendős színész az ünnepélyes ceremónián a 2521. csillagot kapja meg a híres Kínai Színház előtt.
márc. 21
20:04
Kúria: sérti az esélyegyenlőséget a nyíregyházi önkormányzat plakátkampánya (hirado.hu)
A Kúria honlapján olvasható döntés eltiltja a további jogsértéstől Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatát.

Keresés