432 millió forintnak megfelelő összeget fizettek egy tibeti masztiffért Kínában a luxusebek vásárán. Magyarországon az egyik legdrágább kutyafajta a pomerániai törpespicc.
Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) hétfői kijevi ülésén utasítást adott a védelmi minisztériumnak az ukrán katonai egységek kivonására a Krímből.
Magyarország várja a szaúdi befektetőket, mert "Közép-Európában ma lehet pénzt csinálni", ugyanakkor "mi is el akarjuk adni termékeinket" a szaúdi piacon - mondta a kormányfő.
Új kétéves mélypontjára eshet a forint az euróval szemben, miután a Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcsökkentési sorozatát - vetítik előre a Goldman Sachs londoni közgazdászai. Ennek elsődleges...
Áttörés történt az arab-magyar kapcsolatokban, ami hamarosan jelentős, konkrét üzleti együttműködést is hoz majd - közölte a szaúdi-arábiai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Rijádban magyar újságírókkal.
A horvát történelem legnagyobb értékű perére kerülhet sor a MOL és Horvátország között, írja a Vecernji List nevű horvát lap. A MOL álláspontja szerint a társaságot akár 10 milliárd kunás, vagyis...
Két ütemben, összesen két és fél milliárd forintot fordítanak a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok fejlesztésére, a társaságot a Dunántúl legjelentősebb lovasközpontjává alakítják - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Bábolnán sajtótájékoztatón.
Január 1-jétől új kedvezményekkel csökkenthetik a munkáltatók a fizetendő szakképzési hozzájárulást: a legalább három gyermeket nevelők, valamint a kutatók, fejlesztők foglalkoztatása esetén is élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Az ArcelorMittal 180 millió euróról majdnem 250 millió euróra növelte a potenciális fizetési kötelezettségét az amerikai hatóságoknak benyújtott, üzleti évről szóló mellékletben.
Remek gesztust gyakorolt a Real Madrid csapata a Barcelona elleni El Clásico előtt. A blancók játékosai súlyosan sérült társuknak, Jesé Rodrigueznek üzentek pólójukon a kezdőrúgás előtt.
Nem tudsz úgy kutyát sétáltatni, hogy ne jöjjön szembe valami bomlott elme helyzetelemzése? Töltsd le a 14!-et, a 444 választási appját, aztán töltsd fel azt, ami téged idegesít a legjobban a mindenhova befurakodó magyar politikából! A választások után a legvérlázítóbb pályamű beküldője egy négycsillagos magyarországi szállodában tölthet el egy wellness-hétvégét, hogy kipihenhesse a kampány…
Több száz vendég gyűlt össze a minap egy különleges vacsorára a New York-i Waldorf Astoriában. A menüben olyan furcsaságok szerepeltek, mint az aligátor vagy a pók, ami érdekes módon nem mindenkinél verte ki a biztosítékot.
Azért szüntették be a munkát az izraeli külügyi dolgozók, mert szeretnék, ha tisztességes munkakörülményekkel ismernék el az Izrael állam érdekében végzett áldozatos munkájukat - mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hétfőn az MTI-nek.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Krím félszigetre látogatott hétfőn, elsősorban amiatt, hogy megtekintse a katonai létesítményeket - adták hírül orosz források.
Nem kielégítő a jogi szabályozás és a bűnösök kézrekerítésére tett erőfeszítések sem elegendők Hongkongban az emberkereskedelem letörésére - állítja egy friss jelentés.
Egyre kevesebb üdítőt és gyümölcslevet vásárolnak Magyarországon, az éves szinten 170 milliárd forint termelési értéket előállító gyártók tavaly 8 százalékkal kevesebb terméket adtak el a magyar piacon, mint az előző évben - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség hétfőn....
Stabil Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas színművész állapota, aki szombat éjjel került súlyos akut keringési betegség következtében a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe - közölte az egészségügyi intézmény hétfőn.
A teljes vízkormányzás megoldása mellett a kormány arra törekszik, hogy a gazdáknak ingyen biztosítsák az öntözővizet - jelentette be Jakab István Jászapátin.
A keresőkorú férfiak közel húsz százaléka nézte tegnap éjjel az El Clásico-t, a hétgólos csatában született Barcelona győzelem a Sport TV-nek abszolút nézőcsúcsot hozott.
Nyárig befejezik az orosz személyi igazolványok kiadását a Krímben, az átmenti időszakban nem kell adót fizetniük az orosz joghatóság alá kerülő krími cégeknek.
Van, akit pár éven belül érint és van, akinek olyan távolinak tűnik a nyugdíjazás, hogy még bele sem gondolt, miből fogja biztosítani önmaga számára a tartalmas nyugdíjas éveket. Ráadásul a nőknek komolyabb fejtörést okoz, hogy miből fedezik majd kiadásaikat, hiszen átlagosan 15%-kal kevesebb nyugdíjra számíthatnak, mint a férfiak.
A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke szerint a testületnek keddi ülésén tájékozódnia kell arról, hogy Welsz Tamásnak, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott, csütörtökön elhunyt vállalkozónak voltak-e titkosszolgálati kapcsolatai akár Magyarországon, akár más államban.
A scoliosis napjainkban még mindig elterjedt mozgásszervi rendellenesség, a genetikai okok mellett kialakulhat helytelen életviteli szokásokból és az ebből fakadó tartáshibákból adódóan. A rendszeres testmozgás, tornáztatás hiánya nagyfokú kockázatot jelent mindnyájunk számára. A gerincferdülés kialakulása többnyire az egyoldalúan leterhelt munkavégzés (pl. ülő vagy álló) következményeként…
Jövő hét vasárnap lesz az immáron egyfordulós országgyűlési választás. Az egyéni jelöltek közül az a 106 kerül be, aki a körzetében a legtöbb szavazatot gyűjti be. Az országos listán kiadható 93 mandátumot a pártlistás szavazatok és az egyéni kerületekben nem hasznosult, úgynevezett töredékszavazatok alapján osztják ki - mondta el az InfoRádiónak Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.
A kétszeres Kossuth-díjas színművész szombat éjjel került súlyos akut keringési betegség következtében a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe.