2014. március 26. szerda

márc. 26
6:47
Egy tányérból ettek (Kripto Akadémia)
márc. 26
6:47
Csöbör: nem foglalkozom férjem gazdasági tevékenységével és nem is szeretnék (ATV)
Csöbör Katalin állítja, hogy nem tagja semmilyen gazdasági társaságnak, férje pedig jóval a trafikpályázatok eredményének kihirdetése után lett kültag egy gazdasági társaságban. A Fidesz-KDNP miskolci országgyűlési képviselője azután tájékoztatta erről kedden az MTI-t, hogy az ellenzéki összefogás miskolci képviselő-jelöltje közölte, Csöbör Katalin "befolyással való visszaélés miatt méltatlan lett…
márc. 26
6:49
„Alaptalan vádaskodás”: visszaszólt Vonának a helyi fideszes jelölt (ATV)
A Fidesz politikájának középpontjában az elmúlt évek eredményei és az emberekkel folytatott folyamatos párbeszéd áll, ehhez a jövőben is tartják magunkat - fogalmazott Horváth László a kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében. A Fidesz gyöngyösi országgyűlési képviselőjelöltje a Jobbik elnökének kedd délelőtti gyöngyöspatai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.
márc. 26
6:51
Hende: sose voltak ennyire egyszerűek és világosak a választási lehetőségek (ATV)
Hende Csaba közlése szerint mivel sem az ellenzék, sem a kormányoldal nem árul zsákbamacskát, soha nem voltak még annyira egyszerűek és világosak a választási lehetőségek, mint április 6-án.
márc. 26
6:53
"Az ország egyik fele Kádárhoz, a másik Horthyhoz menne vissza" (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint az április 6-ai országgyűlési választás 24 év után ismét arról szól, hogy nyugatra vagy keletre tartunk.
márc. 26
6:54
Adózási következményei lehetnek a Bitcoin használatának (ProfitLine)
Adózási szempontból nem devizának, hanem vagyontárgynak nyilvánította a Bitcoint az amerikai adóhivatal, az Internal Revenue Service (IRS).
márc. 26
6:56
Nyugatra vagy keletre tartunk? - Gyurcsány tudja (ProfitLine)
Gyurcsány Ferenc szerint az április 6-ai országgyűlési választás 24 év után ismét arról szól, hogy nyugatra vagy keletre tartunk.
márc. 26
7:03
Visszaélésre adtak alkalmat az állami diákmunka-pályázatok (HR Portál)
Az ombudsman és egyik helyettese szerint az állami diákmunka-pályázatok feltételeinek kidolgozatlansága és a pályázattal kapcsolatos tájékoztatás hiányosságai visszaélésre is alkalmat adó körülményeket teremtettek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala március 25-én.
márc. 26
7:03
„Törvénytelen”: Mesterházy nem megy el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére (ATV)
Mesterházy Attila szerint az, hogy a "kormányváltó szövetség" 5 százalékra mérsékelné az alapvető élelmiszerek áfáját, ha április 6-án megnyeri a választást, nem csak az alacsony jövedelműeken segít, hanem a fogyasztást is bővíti, továbbá fehéríti a gazdaságot, segíti annak eredményességét.
márc. 26
7:05
Rogán: a szocialisták eladták a lelküket az ördögnek (ATV)
A frakcióvezető szerint kell még 4 év az MSZP-nek ellenzékben, hogy megújulhasson.
márc. 26
7:07
Kövér: nem szabad abbahagyni (ATV)
Az Országgyűlés elnöke szerint nem szabad abbahagyni, amit a jelenlegi kormány elkezdett, mert nem biztos, hogy lesz még egyszer erő az újrakezdéshez.
márc. 26
7:09
Obama földgázt exportálna az európaiaknak, hogy ne függjenek Putyintól (ATV)
Az Egyesült Államoknak igaz barátai vannak Közép- és Kelet-Európában, és szükségük van az amerikai segítségre - jelentette ki az amerikai földgáz exportjának engedélyeztetésével kapcsolatban kedden Washingtonban John Boehner, a képviselőház elnöke, amikor a kongresszusban fogadta Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó magyar nagykövetet.
márc. 26
7:11
Megtámadták és elfoglalták az oroszok az utolsó ukrán hadihajót is (ATV)
Támadást indítottak orosz katonák kedden a Krímben az utolsó még el nem foglalt ukrán hadihajó, a Cserkaszi aknaszedő ellen.
márc. 26
7:13
Újabb elbocsátás nem, de kiszervezés lesz a Dunaferrnél (ATV)
Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy több feladatkör ellátására külsős céggel köt szerződést a vasmű, és a kiszervezés körülbelül 250 embert érint – írja a szerdai Magyar Nemzet.
márc. 26
7:18
Rogán: a választás tétje, hogy visszafordul-e az idő kereke (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint április 6-án az emberek előtt két választási lehetőség lesz: visszaforgatják az idő kerekét 2010 előttre, vagy azt mondják, hogy amit akkor már leszavaztak, az még egyszer nem jöhet vissza. Rogán Antal erről az Egerben tartott választási fórumán beszélt kedden este.
márc. 26
7:21
Nem jár a metró a Déli pályaudvar és a Deák tér között (Blikk)
márc. 26
7:21
Elő a jégkaparót! (Alternatív Energia)
Erős fagy volt hajnalban, a fővárosban is deres lett a táj.
márc. 26
7:21
Műszaki hiba: nem járt a metró a Déli pályaudvar és a Deák tér között (ATV)
Újra teljes vonalán közlekedik a 2-es metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán szerda reggel.
márc. 26
7:23
Nem jár a 2-es metró (Alternatív Energia)
A Déli és a Deák tér között autóbuszra kell szállni.
márc. 26
7:27
Nyilvánosságra került az OTP-vezetők fizetése - itt a lista (Privátbankár)
Az OTP Bank közzétette, mennyit keres az igazgatóság és a felügyelő bizottság.
márc. 26
7:27
Nincs megegyezés a cseh állam és az egyházak között (ProfitLine)
Nem tudtak megegyezni a cseh kormány és az egyházak képviselői az egyházi kárpótlási törvény módosításáról, ezért feloszlott a tavaly decemberben létrehozott közös munkabizottság - közölték a két fél képviselői kedd este Prágában, a bizottság utolsó ülése utáni sajtótájékoztatón.
márc. 26
7:29
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye lehet a Debreceni Egyetem (ProfitLine)
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye jöhet létre, ha a Debreceni Egyetembe (DE) integrálódik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola; az egyesülést mindkét intézmény szenátusa nagy többséggel megszavazta, de a végső szót a fenntartó, az emberi erőforrások minisztere mondja ki - közölte Szilvássy Zoltán, a DE rektora az MTI-vel.
márc. 26
7:36
Cseh kárpótlás: nincs megegyezés a módosításról (Infostart)
Nem tudtak megegyezni a cseh kormány és az egyházak képviselői az egyházi kárpótlási törvény módosításáról, ezért feloszlott a tavaly decemberben létrehozott közös munkabizottság - közölték a két fél képviselői kedd este Prágában, a bizottság utolsó ülése utáni sajtótájékoztatón.
márc. 26
7:39
Nem járt reggel a 2-es metró (Kripto Akadémia)
márc. 26
7:39
Népszava: nem volt bissau-guineai útlevele Simonnak (ATV)
Nem volt hamis bissau-guineai útlevele Simon Gábornak, de még igazi sem - értesült a Népszava egy, az ügyet jól ismerő forrásból.
márc. 26
7:41
Valamelyest erősödött a forint (Kripto Akadémia)
Egy euró 311 és fél forintba került reggel 7 órakor.
márc. 26
7:45
Orbán Viktor ma átad egy nyerges vontatót (Privátbankár)
A Waberer's International 18 milliárdos beruházása zárul le.
márc. 26
7:45
Hágában italoztak Obama titkosszolgái, hazaküldték őket (444.hu)
Jó reggelt, nem csak önöknek volt nehéz éjszakája!
márc. 26
7:47
Dunaferr: nem elbocsátás, hanem kiszervezés (Privátbankár)
Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy több feladatkör ellátására külsős céggel köt szerződést a vasmű.
márc. 26
7:47
Megint jár a metró a Déli pu. és a Deák tér között (444.hu)
A Batthyány téren történt műszaki hiba miatt nem ment a vonat reggel. Nemrég helyreállt a forgalom a viszonylaton.
márc. 26
7:54
Orosz-amerikai legénység indult a nemzetközi űrállomásra (Infostart)
Két orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén elindult szerda hajnalban a kazahsztáni Bajkonurból egy Szojuz űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
márc. 26
7:56
Boehner: Közép- és Kelet-európának szüksége van az amerikai földgázra (Infostart)
Az Egyesült Államoknak igaz barátai vannak Közép- és Kelet-Európában, és szükségük van az amerikai segítségre - jelentette ki az amerikai földgáz exportjának engedélyeztetésével kapcsolatban kedden Washingtonban John Boehner, a képviselőház elnöke, amikor a kongresszusban fogadta Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó magyar nagykövetet.
márc. 26
7:57
Elhozza a Facebook a virtuális valóságot? (Portfolio)
Nemrég a WhatsApp 19 milliárd dolláros felvásárlásával sokkolta a befektetőket a Facebook, most pedig egy újabb jelentős ügyletet jelentett be: 2 milliárd dollárért veszi meg az Oculus nevű céget. A...
márc. 26
7:57
Megöltek egy rendőrt: 529 embert halálra ítéltek az ügyben (ATV)
Egy miniai rendőr meggyilkolása miatt tartott tömegperben 529 iszlamistát ítéltek halálra Egyiptomban. A katonai rezsim kritikusai bosszúállással vádolják a bírót, az ítélet még nem jogerős. Az ügy újabb csapás az iszlamista Muzulmán Testvériségre.
márc. 26
8:00
Vegyesen mozgott a forint reggelig (Infostart)
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd estéről szerda reggelre a bankközi devizapiacon.
márc. 26
8:00
Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél (ProfitLine)
Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy több feladatkör ellátására külsős céggel köt szerződést a vasmű, a kiszervezés hozzávetőleg 250 embert érint - írja a szerdai Magyar Nemzet.
márc. 26
8:02
USA piacok - Visszatért az optimizmus (ProfitLine)
Két napnyi csökkenés után kedden újra felfelé vették az irányt az amerikai részvénypiacok a meglepetésre emelkedő fogyasztói bizalom láttán.
márc. 26
8:03
Az adóhivatal is kénytelen számolni a bitcoinnal (Privátbankár)
Az amerikai adóhivatal is kénytelen foglalkozni a bitcoin-jelenséggel: elismerik, hogy alkalmas vásárlásra és fizetésre, viszont nem törvényes fizetőeszköznek tartják: adózási szempontból nem devizának, hanem vagyontárgynak nyilvánították.
márc. 26
8:12
Ikszelés nélkül jön a halvédelmi bírság - lapszemle (Infostart)
Első alkalommal figyelmeztetést, másodszorra viszont már halvédelmi bírságot kaphatnak azok a horgászok, akik nem ikszelik be horgászatuk megkezdését a fogási napló naptároldalán- írja az agrárszektor.hu. A napi.hu-ban arról vallanak a multik, hogyan keresik az új munkaerőt.
márc. 26
8:12
Obama inkább tart egy atomtámadástól, mint Oroszországtól (Infostart)
Az amerikai elnök egy kérdésre kijelentette kedd este Hágában, hogy inkább tart egy New York-i atomrobbanástól, mint Oroszország ukrajnai akcióitól.
márc. 26
8:15
Bajban a Jóban Rosszban - lelépett a producer! (Alternatív Energia)
Nem nyilatkoznak, nem veszik fel a telefont.
márc. 26
8:15
Nem lesz újabb elbocsátás a Dunaferrnél (Portfolio)
Kedden lezajlott az Érdekegyeztető Tanács ülése az ISD Dunaferrnél, amit az érdekképviseletek kezdeményeztek, mert olyan híresztelések láttak napvilágot, miszerint újabb elbocsátást tervez a társaság...
márc. 26
8:17
Rács mögött a halált okozó cserbenhagyó (Alternatív Energia)
Tilosban előzött, letarolta a kerékpárost, elrejtette kocsiját és elmenekült.
márc. 26
8:17
Ne szállj szembe Buffett-tel! - Könnyen pórul járhatsz (Portfolio)
A befektetők közül vélhetően eddig is szorosan követték Warren Buffett tőzsdei ügyleteit, ami nem meglepő, kutatások ugyanis bebizonyították, hogy az idők során tekintélyes többlethozamot tudott...
márc. 26
8:18
Hogyan mozgott éjszaka a forint? (444.hu)
Vegyesen. Az eurót kedd este 311,83 forinton jegyezték, szerda reggelre 311,50 forintra csökkent a jegyzés. A dollár árfolyama kedd este hétkor 225,43 forint volt, szerda reggel hétkor 225,61 forint. A svájci frank jegyzése kedd este 255,48 forint volt, szerda reggelre … Folytatás
márc. 26
8:19
Csokoládé a szívzavarok ellen (Alternatív Energia)
Az antioxidáns a lényeg.
márc. 26
8:20
Nagyon hideg van (444.hu)
És ma nem is nagyon lesz melegebb, csak délután egy kicsit. Ezt írja az Időkép: Szerdán változóan felhős-napos idő mellett csapadék sehol sem várható. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. Hajnalra erősen lehűl a levegő, többnyire -2 és +4°C közötti minimumokra … Folytatás
márc. 26
8:21
Felvet a pénz! (Alternatív Energia)
Elképzelhetetlen megtakarítás!
márc. 26
8:30
Leitták magukat Obama ügynökei (Infostart)
Italozás miatt hazaküldték Hágából a Barack Obama amerikai elnöki biztonságáért felelős Secret Service három ügynökét - erősítette meg kedden a titkosszolgálat szóvivője.
márc. 26
8:33
Újabb akvizíciót hajt végre a Facebook (ProfitLine)
A Facebook tegnap bejelentette, hogy közel 2 milliárd dollárért megveszi a virtuális valóság szemüvegeket gyártó Oculus VR vállalatot. A vételárat készpénzben és részvényben egyenlíti ki a vállalat.

Keresés