A 2011-ben indult központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) 2013-ban több mint 7 milliárd forintnyi eljárási díjat és illetéket kezelt, az idén ez az összeg várhatóan meghaladja a 10 milliárdot, mivel jelentősen bővül az elektronikus díj- és illetékfizetési lehetőséget biztosító államigazgatási eljárások köre - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ)…
Az Európai Unió erőteljesen elítéli, hogy az orosz fegyveres erők agressziója nyilvánvalóan megsértette Ukrajna területi egységét és szuverenitását - közölte hétfőn a Twitteren Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozását követően
Mount Isa — Ezer évben egyszer, ha sikerül egy ilyen gyilkos lakomát kamerával rögzíteni, mint amit egy helybeli asszony, Tiffany Corlis örökített meg az ausztráliai Mount Isa mocsaras vidékén. Az asszony madarakat indult fotózni, ám végül egy krokodil haláltusáját és egy gigászi piton lakmározását sikerült megörökítenie – ebben a sorrendben.
Egy parádés szabadrúgásgóllal dőlt el a Millonarios Santa Fé elleni kolumbiai bajnokija. A hazai csapat Luis Delgado kapus 81. percben szerzett szabadrúgásgóljával nyert 2-1-re és gyűjtötte be a három pontot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,76 pontos, 3,55 százalékos csökkenéssel, 17 115,16 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények estek az előző napi záráshoz képest.
Botránso jelenetek miatt szakadt félbe a 45. perc környéként a Legia Warszawa és a Jagiellonia Bialystok lengyel bajnokija. a hazai ultrák a biztonságiak bárminemű reakciója nélkül áttörhették a két szektort elválasztó kerítést és össze-vissza üthettek, akit csak értek a vendégek közül.
Megalakult hétfőn a Nemzeti Tankönyvtanács testülete, amelynek alapvető feladata a tankönyvekre vonatkozó döntések előkészítése, valamint a tankönyvek rövid- és középtávú fejlesztési irányainak meghatározása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága az MTI-vel.
Az Európai Unió erőteljesen elítéli, hogy az orosz fegyveres erők agressziója nyilvánvalóan megsértette Ukrajna területi egységét és szuverenitását - közölte hétfőn a Twitteren Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozását követően.
Veszprém — Veszélybe került a veszprémi állatkert zsiráfbébije! A nehezen világra jött borjún anyja, Tawonga (14) úgy „áll bosszút", hogy nem foglalkozik vele.
Párizs — Lady Di halott! Nem volt olyan napilap, amely 1997. szeptember 1-jén ne a brit királyi család legnépszerűbb tagjának váratlan és tragikus halálhírét közölte volna a címlapján.
Bírók, illetve bírósági alkalmazottak százai buktak le korrupció miatt tavaly Kínában, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - számolt be közleményében a kínai legfelsőbb bíróság.
Magyarország nem része az ukrán konfliktusnak, az anyaországban és a Kárpátalján élő magyarok biztonságban vannak, a kormány pedig azon dolgozik, hogy ez így is maradjon - nyilatkozta Orbán Viktor hétfőn a Fejér megyei Kőszárhegyen
Hétfõ délutánra pattanásig feszült helyzet alakult ki a hétvégi orosz-ukrán konfliktus után. Az Interfax beszámolója szerint az oroszok hétfõn gyakorlatilag ultimátumot adtak az ukrán...
Noha az Opel az Adam Rocks személyében már szolgált genfi Adam-újdonsággal, ezúttal egy korábban be nem jelentett verzió érkezéséről adhatunk hírt. Az Adam családja hamarosan kabrió és vérbeli OPC sportverzióval gazdagodik, ám addig sem kell a dinamizmust preferálóknak eltekinteniük a rüsselsheimiek törpéjétől, hiszen 150 lóerővel megérkezett az Adam S.
A táblagépek piacán is megelőzte az Android operációs rendszer az iOS-t, hasonlóan a mobilkészülékekéhez - írja a német Die Welt hírportál az amerikai Gartner piackutató vállalat adatait idézve.
Arra kérte a világ vezetőit hétfőn Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, hogy "minden lehetőséget felhasználva akadályozzák meg" a Krím-félsziget Ukrajnától való elszakítását.
Az orosz-ukrán konfliktus hatására kezdetben jelentős eladói nyomás bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon. A vezető tőzsdeindexek mindegyike 0,8-1,2 százalékos mínuszban tartózkodik, nem sokkal...
Garri Kaszparov volt szovjet-orosz sakkvilágbajnok megkapta a horvát állampolgárságot, mivel a horvát honvédő háború alatt sokat lobbizott Horvátországért és Vukovárért - áll a horvát belügyminisztérium közleményében.
A Fidesz szerint a szocialisták továbbra is a külföldi bankok oldalán állnak. Hivatalos meghívót vár a mentelmi bizottság Simon ügyet tárgyaló ülésére az MSZP elnöke. Teljes területi autonómiát követel a kárpátaljai magyar és ruszin kisebbségnek a Jobbik. Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az ukrán válság miatt az LMP.
Nem szerepel már Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója az Interpol körözési listáján, ahová hónapokkal ezelőtt került fel, a kiemelten körözött személyek közé. Az Interpol tájékoztatása szerint...
A magyar mentés gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá válik, erről a kormány egyik stratégiai partnere, a Daimler AG gondoskodik - mondta Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Zsámbékon, ahol 10 új Mercedes-Benz Sprinter mentőautót vehetett át az Országos Mentőszolgálat.
Az orosz-ukrán konfliktus hatására kezdetben jelentős eladói nyomás bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon. A vezető tőzsdeindexek mindegyike 0,8-1,2 százalékos mínuszban tartózkodik, nem sokkal...
Hajnali négy óráig kellene megadniuk magukat a Krím-félszigeten állomásozó ukrán erőknek. A Fekete-tengeri Flotta később cáfolta az ultimátumról szóló híreket. Lengyelország kérésére összeül a NATO nagyköveti tanácsa.
Az eredetileg becsült 3 milliárd 350 millió forint helyett 4 milliárd 290 millió forintért újíthatja fel a Strabag Általános Építő Kft. a Szegedet nyugatról elkerülő út egy szakaszát - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Keddtől számítva száz nap múlva kezdődik az idei labdarúgó-világbajnokság Brazíliában, ebből az alkalomból a torna mérkőzéseinek otthont adó városok egész nap a nemzeti színekben fognak pompázni.