A brit alapkezelő, a Schroders a vártnál jóval magasabb, éves alapon 24 százalékos adózás előtti profitnövekedésről számolt be 2013-ra vonatkozóan - írja a Financial Times. Az alapkezelő...
A már első ránézésre is szimpatikus férfit még a szomszédok sem tudták visszatartani, kénytelenek voltak végignézni, ahogy magáévá teszi szegény kutyát.
A kormány várakozásainak megfelelően alakult a 2014. évi első kéthavi központi költségvetési egyenleg. Az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forint - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Tízmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viva Natura World Kft.-re, mert a cég valótlan állításokkal népszerűsítette egyes termékeit.
Az EKB úgy döntött nem csinál semmit - a Krím-félsziget csatlakozott Oroszországhoz - komoly veszteséget hozott össze az Erste, mégis marad Magyarországon - Nézze meg itt >>
Két hónap alatt 483,3 milliárd forintos hiány jött össze az államháztartás központi alrendszerében - ez az éves terv fele. A minisztérium számított erre: azt mondják, év elején ez előfordul.
Budapest Közép-Európa, de talán egész Európa egyik legjobban fejlődő és élhető városa - mondta Pesti Imre budapesti kormánymegbízott csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
Az eszéki államügyészség nem emel vádat a januári várdaróci magyarellenes randalírozás ügyében, mivel szerinte nem bizonyított, hogy a fiatalok nemzetiségi alapon gyűlöletet szítottak volna a magyarok lakta horvátországi faluban - írja csütörtöki számában az Új Magyar Képes Újság című horvátországi hetilap.
Budapest - Új csapatot, új korszakot ígért Pintér Attila (47), a magyar labdarúgó-válogatott decemberben kinevezett szövetségi kapitánya, ám egyelőre úgy tűnik, minden maradt a régiben.
A Continental AG rendkívül erős számokkal örvendeztette meg befektetőit csütörtökön annak ellenére, hogy az európai autópiac zsugorodásával is meg kellett küzdenie. A német beszállító-óriás az összes...
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége javaslatcsomagot állított össze és eljuttatta azt az országgyűlési választáson országos listát állító pártok elnökeihez, vezető szakértőihez.
Az INA már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy panasszal él az EU-s intézményeknél, mivel a horvát kormány az INA-ból kiszervezte a gázüzletágat, és ezzel 250-350 millió kunás veszteséget okoz a...
A kormány várakozásainak megfelelően alakult a 2014. évi első kéthavi központi költségvetési egyenleg, az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Bukarest - Taccsot dobott Lionel Messi (26). Az argentin labdarúgó-válogatott sztárja a Románia ellen 0-0-ra végződő idegenbeli felkészülési mérkőzésen nem bedobást végzett el, hanem rosszul lett a pályán.
Az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon való részvételre bátorította a hívőket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A testület tavaszi ülésén elfogadott közlemény kiemelte annak jelentőségét, hogy tevőlegesen, felelősen vegyenek részt szűkebb közösségük és Európa sorsának alakításában.
Csütörtök éjfélig kell dönteniük az egyéni választókerületi bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a 106 testületnek az utolsó órákban még több száz döntést kell meghoznia, illetve rögzítenie az informatikai rendszerben
A stabil kezdés után csütörtökön délelõtt csak átmeneti, majd délután újabb erősödést produkált a forint a vezető devizákkal szemben. Így az euró ellenében (308,5-nél járt késő délután az...
Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben, 152 milliárd köblábbal csökkentek az USA gáztartalékai az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. Az adatra 2% feletti pluszba ugrott az...
Az idén az első két hónapban 13 818 használt autót hoztak be Magyarországra, ami 52 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban mért mennyiséget - közölte a Használtautó.hu szakportál az MTI-vel csütörtökön.
Szó szerint ott hagyta a fogait egy párharcban a Detroit Red Wings csillaga, Daniel Alfredsson a New Jersey Devils elleni NHL-meccsen, amikor eleső ellenfele botjával arcon találta.
Alaposan felborulnak a vásárlási szokások a március 8-i nőnapon – derül ki a CIB Bank adataiból. Ezen a napon például kilencszer több férfi fizet kártyával virág és ajándékboltban, mint egy átlagos márciusi napon. A statisztikákból kiderül az is, hogy a nők és a férfiak pénzügyi szokásai között egyébként is komoly különbségek vannak: a hölgyek közül például többen rendelkeznek megtakarításokkal és…
112 éves, 1902. március 6-án Madrid Football Club néven alapították a labdarúgás történetének egyik legnagyobb és legeredményesebb klubját, a Real Madridot. Az egyik fociblog ezzel a videóval köszönti a blancókat.
Hajszálon múlt, hogy életben maradt 220 utas egy kínai repülő fedélzetén. A gépet majdnem telibetalálta Kim Dzsong-Un észak-koreai kommunista diktátor egyik rakétája.
José Mourinhónak nincs jó véleménye napjaink futballkultúrájáról. A portugál mester az Esquire magazinnak kifejtette, hogy a fiatal játékosok már akkor milliós fizetésekre vágynak, mielőtt még a labdába rúgtak volna.
Egyre inkább modellé válik Magyarország, a sokat bírált unortodox gazdaságpolitika szokványos eszköztárat jelent majd Európában - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Dombóváron, a lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón. Modell lehet a magyar gazdaságpolitika, legyen szó a bankadóról, a multikat sújtó különadóról vagy a rezsicsökkentésről - tette hozzá Kövér László.
Ismeretlen fegyveresek tartóztatták fel csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Krím félszigetre tartó katonai megfigyelőit - értesült az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásból
Új-Zéland — Már az Egyenlítő és a Déli-sark között félúton, Új-Zélandon jár Harkányi Árpád (31) és felesége, Zárug Zita (27), akik irigylésre méltó nászútjuk során több mint 40 ezer kilométert megtéve kerülik meg a földet fekvő kerékpárjaikkal.
A nap első felében kivárás jellemezte a kereskedést a nemzetközi piacokon, mert délután ismertették az EKB ülésének eredményét és Mario Draghi sajtótájékoztatót tartott. Mivel nem jelentettek be...
Több lőfegyvert, töltényt és lőszereket is rejtegetett ruhájában egy szerb férfi a Röszkei határátkelőn. A rendőrök azért motozták meg, mert gyanúsan viselkedett. A férfit azonnal őrizetbe vették.