A legutóbbi felvásárlás után úgy tűnik újabb akvizíciót tervez a Valeant Pharmaceuticals, legalábbis ez derült ki az Amerikai Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott dokumentumokból. A Valeant a tervek...
Az államfő május 6-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését. A Fideszben már tárgyaltak arról, hogy milyen ajánlatot tesznek az ellenzéknek: úgy tudjuk, a Jobbik vélhetően nem „kaphat” rendészeti jellegű bizottság elnöki posztot, míg az LMP a fenntartható fejlődés bizottság elnökét jelölheti.
Szép csendben eltűnt az újságos-standokról az Új Ász című bulvárlap - a Posta péntek óta nem viszi ki a lapot az előfizetőknek és a hétvégén is hiába kerestük. Amennyiben a lap valóban megszűnt, úgy az országos terjesztésű napilapok száma hazánkban tízre csökkent.
Apró Antal, Dobi István, Kádár János – a kommunista rezsim legsúlyosabb éveiben vigyázta az ország vezetőit Oláh Ferenc. Tette ezt úgy, hogy soha nem lépett be a pártba. Végül a szerelem lett a végzete.
Számtalan módja van annak, hogy egy banknál lévő rossz hitelportfóliót értékesítsenek, a friss hírek szerint az Intesa és az UniCredit megállapodásra jutott a KKR magántőke befektetővel és egy...
Ukrajnába érkezett Joe Biden. Az amerikai alelnök a kijevi ideiglenes vezetéssel a kelet-ukrajnai fejleményeket fogja megvitatni. Közben Szergej Lavrov azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy „szemet huny a kijevi hatalom és annak támaszai, a fegyveresek garázdálkodása felett". Az orosz külügyminiszter azt is állította, hogy a kijevi hatóságok megsértették a múlt heti genfi megállapodást.
Az elmúlt napok ismét véres összecsapásai láttán a kijevi vezetés felszólította Moszkvát, hogy a múlt csütörtöki genfi megállapodásokkal összhangban nyilvánosan határolja el magát a kelet-ukrajnai...
Hétfőn már nyitva voltak az amerikai piacok és két javuló gazdasági folyamatokról árulkodó makroadat is érkezett, a meghatározó indexek végül mérsékelten erősödtek. Az ázsiai tőzsdéken nem volt...
A nem teljesítő hitelek aránya jelentősen nőtt az idei első negyedévében Kínában az ország egyik legnagyobb, bedőlt hiteleket kezelő cége szerint - derül ki a Huarong Asset Management közleményéből....
Emelkedéssel indult a kereskedés kedden, a húsvéti szünet utáni első munkanapon a fontosabb európai részvénypiacokon. Nem találja az irányt egyelőre a magyar részvénypiac, a kereskedés első perceiben a pozitív és a negatív tartomány között egyensúlyozik a BUX index
Ismét megcsillantotta cseppet sem megkopott tudását Juan Román Riquelme, a Boca Juniors élő legendája. A 35 éves argentin klasszis a Tigre elleni bajnokit döntötte el egy óriási lökettel a 90. percben.
Az Apród névváltása indulatokat és kérdések tömegét generálta. Most tisztába tesszük, miért lett az oldal OLX.hu és mire számíthatnak, akik használják. Az OLX-esek nem estek kétségbe, nektek sem kell.
José Mourinho őrjöng, miután a Chelsea 77 meccsre rúgó hazai bajnoki veretlenségi sorozata megszakadt a Sunderland ellen, egyszersmind izgulhat, mert Madridban újfent verés vár(hat) a csapatára.
Csütörtöktől gyűjthetik az ajánlásokat azok a jelöltek, akik a Nemzeti Pedagóguskar küldöttgyűlésébe pályáztak. Az alakuló ülés június 14-én lesz. A Pedagógusok Szakszervezetének vezetője nem tekinti legitim szervezetnek a hamarosan megalakuló Nemzeti Pedagóguskart.
Átalakítja tevékenységét a svájci gyógyszeripari vállalat, a Novartis, ennek keretében bizonyos eszközöket elcserél a szektortárs GlaxoSmithKline-nal (GSK), az állategészségügyi részleget pedig...
Kötelezővé tenné a "Made in" felirat, vagyis a származási ország feltüntetését az unió piacán forgalmazott termékeken az Európai Parlament. A cél, hogy könnyebben lehessen nyomon követni a termékeket - mondta InfoRádiónak Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.
Automata gépkarabélyokkal felfegyverzett, terepszínű ruhát és símaszkot viselő ismeretlenek ismét megszállták hétfőn a városi rendőrkapitányságot a Délkelet-Ukrajnában lévő Donyeck megyei Kramatorszkban
Az ENSZ-főtitkár, a világszervezet és az Arab Liga szíriai megbízottja, valamint Washington és London is bírálta a június 3-ra kitűzött szíriai elnökválasztást, mert az szerintük nehezíti az országban már több mint három éve dúló polgárháború békés megoldását
A gyenge teljesítmény valódi szankcionálása sokkal ritkább a versenyszféra világában, mint amire megérzéseink alapján számítanánk. Meglepően sokáig ellavíroznak az alkalmatlan kollégák, néha az átszervezéseket is átvészelik. Ennek pedig súlys következményei vannak a morálra nézve – írja a Sipos Sándor a HR Blog oldalán.
Jelentősebb csökkenést mutat a holland Philips elektronikai vállalat árfolyama a hétfő reggeli kereskedésben, miután az első negyedéves nyeresége a magas költségek és a kedvezőtlen árfolyamhatások miatt 14 százalékkal csökkent.
Túlnyomórészt konzervatív japán parlamenti képviselők csaknem másfél száz fős csoportja látogatott el kedden a háborús halottaknak, köztük kivégzett háborús bűnösöknek is emléket állító Jaszukuni-szentélybe annak tavaszi megemlékezésén
Egész Argentina Lucas Licht nevétől hangos, miután a Gimnasia La Plata támadója hihetetlenül nagy ollózós gólt szerzett az All Boys elleni bajnoki mérkőzésen!
Tíz hónap után távozik Alex Ferguson utódja, akinek szereplése minden várakozást alulmúlt. A Manchester United évtizedek óta nem szerepelt ilyen rosszul, újjá kell építeni a csapatot.
A színész még februárban tört-zúzott autójával a MOM Park garázsában. 2,17 ezrelék volt a véralkoholszintje, de állítja, hogy csak a baleset után ivott.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,10 pontos emelkedéssel, 17 702,87 ponton nyitott kedden. Múlt csütörtöki záró értékéhez képest lényegében nem változott.
Egy kamion és három személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemét közelében kedden délelőtt, a balesetben az egyik autó felborult - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.