2014. április 23. szerda

ápr. 23
11:18
65 tonna heroin "utazik át" a Balkánon (Alternatív Energia)
Egyre kevesebb sikerrel leplezik le a csempészeket.
ápr. 23
11:18
Rossz hír a részvényeseknek (Portfolio)
Ismét fordulhat a széljárás a tőkepiacokon, a Scotiabank szakértője szerint míg az előző évben a részvénypiacok felé áramlott a tőke a kevésbé kockázatos eszközosztályokból, addig idén újra az...
ápr. 23
11:18
Az MSZP leszámolna az adóparadicsomokkal (ATV)
Markánsan baloldali programmal készül Brüsszelbe mind az MSZP, mind az Együtt-PM, a DK pedig hosszútávon Európa föderalizációját szeretné. Összehasonlítottuk a „roncsderbi” résztvevőinek EP-programjait, de cikkünkből az is kiderül, milyen eredménnyel hány képviselőt lehet az EP-be juttatni.
ápr. 23
11:18
De mit adtak nekünk a szerbek? (444.hu)
Csak idén 56 tonna heroint. Évente ennyit csempésznek be az Európai Unióba a Balkánon keresztül, idézi az MTI a szerb Politikát. Ez több száz millió eurónyi kábítószer. Az újság szerint a szerb és a macedón rendőrség egyre kevesebb heroint koboz el … Folytatás
ápr. 23
11:20
Fel kellene minősíteni Magyarországot (Alternatív Energia)
A K&H vezető elemzője úgy véli, az elmúlt időszakban Magyarország rengeteg mutatója javult.
ápr. 23
11:20
Pénzteremtés vagy -újraelosztás? - Ellenvélemény az MNB egyik ajánlásáról (Portfolio)
Miközben az MNB bankszektorról alkotott jövőképével jórészt egyetért, elméleti alaptételt érintő tévedésnek tartja a 100%-os hitel/betét arányra vonatkozó kívánalmat Bánfi Tamás. A Budapesti Corvinus...
ápr. 23
11:20
Fantasztikus Fidesz-győzelemről számolt be a terézvárosi újság (444.hu)
Pedig a DK-s Oláh Lajos nyert egyéniben.
ápr. 23
11:22
Devizahitelek: sorsdöntő bejelentés jön egy hét múlva (Portfolio)
Egy hét múlva, szerdán hirdet ítéletet az Európai Bíróság Kásler Árpád és az OTP Bank ügyében, amely a devizahitelek árfolyamrésének alkalmazásával kapcsolatos. Az ítélethirdetés azért fontos, mert...
ápr. 23
11:22
Feljelenti az MNB a saját felügyelőbizottságának tagját (444.hu)
Róna Péter szerintük egyetértett azzal, hogy barátoknak osztja a pénzt az MNB.
ápr. 23
11:24
Lemondott a Corvinus megbízott gazdasági főigazgatója, aki a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke is (444.hu)
Összeférhetetlenség miatt lemondott Lukács János, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke a Corvinus megbízott gazdasági főigazgatói állásáról. Viszont az utódja, eddig helyettese, Pavlik Lívia szintén aktív könyvvizsgáló, vagyis az összeférhetetlenség újra fennáll. Lukács megbízását Varga Mihály és Balog Zoltán írta alá, és eredetileg 3 … Folytatás
ápr. 23
11:30
Markit: javult a szolgáltató- és a feldolgozóipar teljesítménye áprilisban az euróövezetben (Infostart)
A piaci várakozást meghaladó mértékben javult a szolgáltatások és a feldolgozóipar teljesítménye áprilisban az euróövezetben - derült ki a Markit Economics londoni piackutató cég szerdán közölt előzetes mutatóiból.
ápr. 23
11:33
Ilyet még nem láttál - Erre vették rá Katalin hercegnőt! (Blikk)
Adelaide - Ausztráliai látogatásukon Vilmos cambridge-i herceg (31) feleségével, Katalinnal (32) lemezlovas lett, amikor ellátogattak az egyik ifjúsági klubba.
ápr. 23
11:36
Beismerő vallomást tett egy drogcsempész: mennyit keresett volna? (Privátbankár)
Egy kilogramm marihuánát találtak egy szerb férfinél Röszkénél, őrizetbe vették, vallomást tett.
ápr. 23
11:36
Hogyan működjön az új Országgyűlés? (Infostart)
Megkezdődött a frakcióval rendelkező parlamenti pártok egyeztetése az Országgyűlés május hatodikai alakuló üléséről.
ápr. 23
11:36
Mount Everest - Elhagyta az alaptábort a serpák egy része (Infostart)
Egyes helyszíni jelentések szerint szerdán összepakolt és elhagyta a Mount Everest alaptáborát a nepáli serpák fele a múlt pénteki, tizenhárom halálos áldozatot követelő tragédia miatt, több expedíció pedig szintén a hazatérés mellett döntött a fejlemények fényében.
ápr. 23
11:36
Újrakezdődött a terrorellenes művelet (Gondola)
Újrakezdődött a terrorellenes művelet Kelet-Ukrajnában - erősítette meg szerdán Vitalij Jarema ukrán miniszterelnök-helyettes
ápr. 23
11:36
Új elnök a cannes-i dizájnzsűriben (Kreatív Online)
Ije Nwokorie Karl Heiselmant váltja.
ápr. 23
11:36
Jól megverte valaki a nőket bántalmazó VV Cristofelt (Alternatív Energia)
A korábbi valóságshow szereplő csak 100 ezer forint fejében hagyta volna el barátnője lakását.
ápr. 23
11:36
Újra lecsaptak az autópályák tolvajai: ez a legújabb trükk (Pénzcentrum)
Mutatjuk, mire érdemes figyelniük az autósoknak....
ápr. 23
11:36
Megérett a meggy – Nissan Qashqai dci 130 All mode teszt (Auto Pult)
A Nissan minden kétséget kizáróan nagyot robbantott az új Qashqai piacra dobásával, hiszen kevés olyan típus van, amelyből a hazai premier után nem sokkal annyi példány szaladgál az utakon, mint a japánok népszerű hobbiterepjárójából. Ezúttal a csúcsmodell segítségével vizsgáljuk meg, mi a Nissan büszkeségének a titka.
ápr. 23
11:36
Tipp: Hazai párossal veretjük az Australian Open-győzteseit (Agroinform)
A barcelonai tenisztorna szerdai játéknapján Granollers és Lopez győzelme hozhat a konyhára.
ápr. 23
11:38
Bulvár: Dögös képeket lőtt Görbicz Anitáról az EHF - fotók (Agroinform)
Az Európai Kézilabda Szövetség csapatképet készített a Győri Audi ETO-ról és speciális fotókat lőtt Görbicz Anitáról.
ápr. 23
11:45
5 különleges uzsonna kiránduláshoz (Éva Magazin)
...vagy piknikhez. Az exkluzív marhahúsos szendvicstől a kolbászos kifliig. És tovább! fotó: Pinterest Itt a kirándulóidény! Naná, hogy ha süt a nap és még ráadásul hétvége is van, egyszerűen muszáj kiszaladni az erdőbe és járni egy nagyot! De mit vigyünk magunkkal útravalónak? Az alábbiakban különleges kirándulós uzsonnarecepteket ajánlunk, már csak azért is, mert sokunknak nem mindennap adatik…
ápr. 23
11:45
Mit hozhat a forintra az újabb kamatvágás? (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
ápr. 23
11:45
Fellépnek az alulképzett külföldi orvosok ellen Angliában (HR Portál)
Szigoríthatják a külföldi orvosok munkavállalását Nagy-Britanniában, miután egyre több a nem megfelelően képzett gyógyítók miatti panasz. A szigetország így is orvoshiánnyal küzd – számol be a Napi.hu
ápr. 23
11:45
Videó: Diego Costának szerenádoztak a Chelsea drukkerei (Sport365)
A jelek szerint a Chelsea szurkolói nagyon szeretnék, ha Diego Costa hozzájuk igazolna. A londoniak szurkolói az Atlético Madrid elleni BL-elődöntő után dalban mondták el a csatárnak vágyukat.
ápr. 23
11:47
„Az új Éva frissebb, modernebb és provokatívabb" (Éva Magazin)
Pócsik Anita levele a májusi Évában. Az új, még inkább letisztult Éva teljes káosz közben született. Nem a szerkesztőségben volt persze káosz, hanem csak nálam. Amióta megszületett Móka, azaz a kisebbik kisfiam, erősen fölpörögtek az események. Hogy csak a legutolsó hetet mondjam, a lapzárta hetét, a munkahelyi és a három gyerek melletti teendőkön kívül a következő dolgok adódtak: a suliban…
ápr. 23
11:47
Idén már nem indul meg a termelés a Kashagan mezőn (ProfitLine)
A Total bejelentette, hogy a Kashagan mezőtől idén már nem várható termelés, és jövőre is csak alacsony mennyiségű kitermelésre számítanak a vállalatnál. Az világ egyik legígéretesebb olajprojektjének tartott mező átadása különböző okok miatt 2005 óta folyamatosan csúszik.
ápr. 23
11:47
Dolgozz Otthonról Nap lesz május 10-én (HR Portál)
Akár az üzleti fejlődés és siker gátja is lehet, ha a munkatársak túlhajszoltak – hívja fel a figyelmet a Slow Budapest mozgalom. A Telenor és a Microsoft kezdeményezésében a rugalmas munkavégzés előnyeit hirdető Dolgozz Otthonról Nap programhoz szakmai partnereként csatlakozó szervezet szerint a munkavállalók kiegyensúlyozottsága a cégek érdeke is – írták keddi közleményükben.
ápr. 23
11:48
Így változik a földárverezés (Infostart)
Kedd estétől csak a mezőgazdasági igazgatási szerv végezheti el a földárverést, ha annak feltételei március 14. után következtek be vagy már azt megelőzően bekövetkeztek ugyan, de az ingatlan értékesítése még nem történt meg, és a tulajdonjog is csak ilyen árverés alapján jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
ápr. 23
11:49
Szexista toplista: ezek a dalok tényleg léteznek?! (Éva Magazin)
Felháborítóan nőgyűlölő videók... nézd meg őket és olvass többet a májusi Évában! Szinte hihetetlen, de még mindig gyártanak olyan videókat, amelyek már az őskorban is felháborítóan nőgyűlölőnek számítottak volna. Íme 3 olyan klip, amelybe akár a gyerekek is belefuthatnak a tévé vagy a laptop előtt ülve. Mit énekelgetnek mit sem sejtve a gyerekek? Olvass még többet a májusi Évában! 1. PSY –…
ápr. 23
11:51
Lavrov támadással fenyegeti Ukrajnát (444.hu)
Az orosz külügyminiszter szerint ha megfélemlítik a kelet-ukrajnai oroszokat, ahogy az Dél-Oszétiában is történt, akkor Oroszországnak nem lesz más lehetősége, minthogy támadjon.
ápr. 23
11:54
Ha akarjuk, ha nem: nehéz az oroszoktól szabadulni (Privátbankár)
Európa nagyon nehezen tudná pótolni az orosz földgázt a Fitch Ratings szerint.
ápr. 23
11:54
Jobbik: Szanyi méltatlan Brüsszelhez (Gondola)
Dúró Dóra szerint a szocialista politikusnak jobb lenne azon politikusok felelősségével foglalkozni, akik az MSZP-ben közel kétmilliárd forintos adósságot halmoztak fel
ápr. 23
11:54
Elképesztő! Beperelték a börtönt az igazi jedik (Kripto Akadémia)
Az Erő legyen veletek! – idézi az Inside Time magazin az egyik rab keresetét.
ápr. 23
11:54
Lesz vagy nem lesz ma meglepetés a Facebooktól? (Portfolio)
Ma valóságos parádé várható a technológia szektorban: az amerikai tőzsdék zárása után közzéteszi első negyedéves gyorsjelentését az Apple mellett a Facebook is. A felhasználók számának lassulása...
ápr. 23
11:54
Magyar kollaboráció a holokauszt során (ATV)
1944-ben ugyan a németek megszállták Magyarországot, de a magyar állam vezetői Horthy Miklós kormányzóval az élükön nem arra törekedtek, hogy a háborúból minél kevesebb veszteséggel kerüljön ki az ország. A magyar vezetés a vereség árnyékában, még mindig régi álma valóra váltásán dolgozott: Magyarország zsidómentessé tételén, írja Pécsi Tibor történész az Új Exodus című folyóirat legfrissebb…
ápr. 23
11:56
Példát vennének a magyar rendszerről (Gondola)
A magyar ombudsmani modell átvételét sürgetik holland és norvég környezetvédő szervezetek – erről is beszélt lapunknak Szabó Marcel
ápr. 23
11:56
Lángba borult a betegszállító autó (Kripto Akadémia)
A jármű motorteréből felcsapó lángokat a tűzoltók fékezték meg.
ápr. 23
11:56
Pár nap és lehull a lepel a kormány fontos programjáról (Portfolio)
A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a...
ápr. 23
11:58
Brazil jazzdallamok (Gondola)
A brazil Antonio Adolfo azon művészek közé tartozik akiről elmondhatjuk, hogy igazán kiteljesedett életet él.
ápr. 23
11:58
Megszületett a világhírű színésznő kislánya (Kripto Akadémia)
Egészséges kislánynak adott életet a Drew Barrymore.
ápr. 23
12:09
Megerőszakolta osztálytársát a 10 éves fiú! (Blikk)
Colwyn Bay - A pornófilmek mintájára erőszakolt meg egy fiút egy másik, alig 10 éves fiú Nagy-Britanniában.
ápr. 23
12:12
A kormány a jövő héten fogadhatja el a konvergenciaprogramot (Infostart)
A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten.
ápr. 23
12:12
Esőben, zenével búcsúztatták García Márquezt hazájában, Kolumbiában (Infostart)
Szakadó esőben, zenével búcsúztatták kedden hazájában, Kolumbiában Gabriel García Márquez Nobel-díjas írót. Mexikóvárosban, ahol évtizedeken át élt, már hétfőn megtartották a gyászszertartást.
ápr. 23
12:12
Csak az utolsó pillanatokban döntenek Cristiano Ronaldóról (Infostart)
A címvédő Bayern München a madridi Bernabéuban lép ma pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A két csapat egymás elleni mérlege a bajorok szempontjából kedvező, de a 2012-es elődöntőt a a Real Madrid megnyerte, igaz, ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
ápr. 23
12:12
A palesztinok újra egységkormányról tárgyalnak (Gondola)
A palesztinok felújították a belső megbékélést célzó erőfeszítéseiket, s úgy döntöttek, hogy rövidesen egységkormányt hoznak létre tekintettel arra, hogy nincs haladás a béketárgyalásokon Izraellel, és egy hét múlva lejár a szerződéses befejezésükre szabott kilenc hónap
ápr. 23
12:12
Bajban lenne Európa az orosz gáz nélkül (Kripto Akadémia)
Alig lehetne más forrásokból pótolni... ha kiesik.
ápr. 23
12:12
Fenyegető kijelentést tettek az oroszok (Portfolio)
Miután kedden kínzások nyomán meggyilkolták az ukrán államfõ pártjának egyik tagját Kelet-Ukrajnában, Alekszander Turcsinov bejelentette, hogy újabb katonai akció indul a kelet-ukrajnai...
ápr. 23
12:14
Obama kiállt Tokió mellett a kínai-japán szigetvitában (Infostart)
Először állt ki Barack Obama amerikai elnök nyíltan Tokió mellett a kínai-japán szigetvitában szerdán, de diplomatikusan nyilatkozott Peking és Washington kapcsolatairól a Jomiuri Simbun című japán lapnak adott válaszaiban.

Keresés