Amíg a szocialisták nem működnek együtt, nincs értelme összehívni a honvédelmi és rendészeti bizottságot - közölte Kocsis Máté, a bizottság fideszes elnöke, aki a nemzetbiztonsági bizottságnak is tagja.
Egyre súlyosabbá válik a helyzet Pécsen. A Nemzeti Sport szerkesztőségébe szerdán eljutott néhány jogi irat, és mindegyik elektronikus üzenet arról árulkodik, hogy az élvonalbeli Pécsi MFC fizetni köteles korábbi edzőjének, Supka Attilának, mégpedig nem csekély összeget, több mint tizenegymillió forintot. A probléma azonban az, hogy a PMFC ez idáig nem fizetett, ezért végrehajtás indul a…
A MOL közzétette a közgyűlési dokumentumokat a 2014. április 24-én tartandó éves rendes közgyűléssel kapcsolatban, ebből többek között kiderül, hogy a tavalyi év után 60 milliárd forint...
A Chelsea ellen 3–1-re megnyert Bajnokok Ligája-negyeddöntőt követően Nasszer el-Kelaifi, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának elnöke elmondta, hogy a második félidőben megsérült Zlatan Ibrahimovic néhány hétre harcképtelenné vált.
A legnagyobb orosz bank, a Sberbank megszüntette a lakossági devizahitelezést Oroszországban. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a Magyarországon is érdekelt orosz bank honlapján a...
Nem értem, miért minősülhet “balkáninak" egy olyan eszköz az igazgatóság kezében, amellyel biztosítani tudja hogy egy esetleges felvásárlási szándék esetén MINDEN részvényes hozzájuthasson a...
Az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájának a sikereire hívta fel a figyelmet Bánki Erik fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az EP szerda éjszakába nyúlt brüsszeli plenáris ülésén, az egyperces hozzászólások sorában. Mint mondta, sokáig csak a magyar kormány volt meggyőződve arról, hogy helyes úton járnak. “Mára, 2014-re valamennyi európai hitelminősítő, maga […]
Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő személyesen adott parancsot arra február 20-án, hogy a biztonsági erők nyissanak tüzet a kijevi tüntetőkre – tájékoztatta az UNIAN hírügynökséget az ukrán főügyészség sajtószolgálata Oleh Mahnickij főügyészre hivatkozva. A hírügynökség honlapján csütörtökre virradóra megjelent jelentés szerint Janukovics saját hivatalán, a belügyminisztériumon és a…
Csütörtökön hajnali négy órától kezdve nem működik üzemszerűen a vasúti jelző- és biztosítóberendezés Balatonfüred és Alsóőrs között, a két állomás közötti nyolc sorompó sem működik - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Legfrissebb felmérése alapján a Medián közli az április 6-ai listás szavazatok becsült arányát. A HVG által ismertetett elemzés szerint a kampány hajrájában a Fidesz győzelmének csak a mértéke kérdéses. A Medián szerint erősödött a szavazói aktivitás: a válaszadók 62 százaléka biztosnak gondolja, hogy elmegy szavazni.
Az új helikopterflotta szolgálatba állásáig a közelmúltban Oroszországban nagyjavításon átesett három Mi-8-as helikoptert szerez be a Honvédelmi Minisztérium, hogy biztosítsa a nélkülözhetetlen katasztrófavédelmi feladat és kutató-mentő szolgálat ellátását - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Nemzet.
Iránytalan kereskedés jellemezte tegnap az amerikai tőzsdéket annak ellenére, hogy két makroadatot is közzétettek. Az S&P 500 a nap végi hajrájának köszönhetően azonban új történelmi csúcsra...
Az április 6-i szavazás tétje, hogy ismét kétharmadot kap-e a Fidesz, vagy csak simán megnyeri a választást, derült ki a Medián március 21. és 25. között végzett felméréséből.
Egy híd alatt, a vízvezetékbe rejtett pokolgép húsz perccel azelőtt robbant fel, hogy a volt államfőt a villájához szállító gépkocsioszlop elhaladt volna a helyszínen.
Egy hete lényegében nem beszélhetünk érdemi mozgásról a visegrádi devizák euróval szembeni árfolyamát tekintve, de a ma délutáni EKB kamatdöntés és indoklás akár heves piaci reakciókat is hozhat. ...
Az OTP április 25-én tartja közgyűlését, a közgyűlési előterjesztések alapján a bank részvényenként 145 forintos osztalékot fizet, ami közel 21 százalékkal magasabb, mint a tavaly fizetett osztalék. ...
Helyreigazítással, szükség esetén bírósági perrel kötelezi a Magyar Nemzeti Bank az egyik internetes portált a jegybank jó hírnevének csorbítására is alkalmas állítások visszavonására - közölte a...
Emlékszik, mikor olvasott, hallott vagy látott legutóbb egy jó Orbán-interjút? Ha nem, az leginkább azért lehet, mert a miniszterelnök már hosszú évek óta nem megy szinte sehova, ahol akár a lehetősége is felmerül annak, hogy kemény kérdéseket kap.
Nem csak gyűjti, használja is a budapesti kávéházak hőskorának kincseit Lózsy Péter. A fiatalember nem tagadja: szívesen visszamenne az időben, hogy bepillanthasson nagyjaink szellemi életének különleges világába.
Kökény Roland megkérte szerelme kezét Az olimpiai bajnok kajakosról és szerelméről nemrégfelröppent a hír, hogy Vivien lesz Roland edzője. A sportoló most stílszerűen,a sevillai edzőtáborban kérte meg Szalai Vivien kezét. „A sevillai katedrálisnál kértem meg Vivien kezét, s nagyon boldog vagyok,hogy azonnal igent mondott. Még ebben az évben megtartjuk az esküvőt, de a nagynap pontos…
Nagy erejű földrengés rázta meg ismét szerda éjszaka Chilét: a 7,8-es erősségű földmozgás központja viszonylag kis távolságra volt az egy nappal korábbi 8,2-es fokozatú földmozgás epicentrumától.
A magyar férfi kézilabda-válogatott játékosai Szigetszentmiklóson találkoztak újra a januári Európa-bajnokság után. Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata pénteken és szombaton Németországgal mérkőzik a szlovénok elleni vb-selejtezős párharcra való felkészülés részeként. Nagy László elmondta, nem sok időt kapott a keret, így maximálisan ki kell használni a németek elleni két találkozót.
Töröcskei István, a PannErgy igazgatótanácsának tagja 2014. április 1-én 326 ezer darab PannErgy törzsrészvényt adott el tőzsdén kívüli tranzakció keretében az ERSTE Befektetési Zrt. közvetítésével...
Felröppent a hír, hogy még az idén kiszállhat az Invitelből a többségi tulajdonos Mid Europa Partners (MEP), külföldi lapértesülések szerint már akár ebben a negyedévben megkezdené a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel - írja a HWSW online informatikai hírmagazin.
Washington Irán tudomására hozta, hogy nagyon aggasztónak tartaná egy olyan diplomata kinevezését Teherán ENSZ-nagykövetének, aki tagja volt annak a forradalmi diákcsoportnak, amely 1979-ben megszállta az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, és több mint egy éven át túszként tartott fogva amerikai diplomatákat - közölte szerdán az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Michael Schumacher ügynöke tagadta, hogy a december végi súlyos síbalesete óta kómában fekvő hétszeres világbajnok felesége már azt tervezi, hazaviszi a Grenoble-ban ápolt pilótát, mivel az orvosok már nem sok esélyt látnak a felépülésére.
A hivatalos kínai közlés szerint márciusban lassult az ország szolgáltatói szektorának aktivitása. Ezzel érdekes módon ellentétes változásról számolt be a HSBC, noha a két felmérés nem fedi teljesen...
A LinkedIn vette át a fejvadászcégek helyét a toborzásban, az újsághirdetés halott, a virtuális állásbörzék pedig nem váltották be a reményeket - derült ki a Napi.hu konferenciáján.
Eszközei alapján a világ legnagyobb bankjának számító kínai ICBC is ajánlatot tehet az Unicredit eladósorba került alapkezelőjére, a Pioneerre - számolt be a Reuters. Lapértesülések szerint akár 2...
Többnyire stagnálással kezdték a csütörtöki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék. A francia CAC-40 és a német DAX index 4.428,18, illetve 9.625,97 ponton stagnál nyitásban, míg a brit FTSE-100 index 0,1 százalékkal 6.663,44 pontra emelkedett. Budapesten a BUX index a kereskedés elején 0,12 százalékkal 18.042,92 pontra emelkedett.
Az orosz Gazprom Nyefty állami kőolajcég vezetése mintegy két hét múlva tárgyal arról, hogy szerbiai leányvállalata révén 50 százalékos részesedést szerezzen a magyarországi RAG Kiha Kft-ben -...