2014. április 4. péntek

ápr. 4
9:17
Gyengén kezdi a pénteki napot a hazai részvénypiac (ProfitLine)
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a német DAX index 0,1 százalékkal 9.640,44 pontra, a francia CAC-04 index 0,2 százalékkal 4.459,25 pontra, a brit FTSE-100 index 0,3 százalékkal 6.670,27 pontra emelkedett. Budapesten a BUX index 8,03 pontos csökkenéssel, 18.159,87 ponton nyitott.
ápr. 4
9:17
Egy 84 éves floridai nő behajtott egy gyógyszertárba (444.hu)
Szerdán épp a férjével ment volna ki a parkolóból, amikor nekitolatott egy kocsinak. A férje kiszállt, hogy megnézze a kárt, amikor a nő – nem tudni, miért – elindult előre. Egy 80 éves asszonyt épphogy nem gázolt halálra. Nyolc méter … Folytatás
ápr. 4
9:27
Ma ők is a kormány barátai lesznek (Privátbankár)
Stratégiai együttműködési megállapodást ír alá pénteken a kormány a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó vállalattal.
ápr. 4
9:27
Módosították a Nemzetközi Űrállomás keringési pályáját, nehogy űrszeméttel ütközzön (Infostart)
Néhány száz méterrel módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályáját, nehogy űrszeméttel ütközzön - közölte csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
ápr. 4
9:27
Videó: Ilyen a félkész Várbazár (Blikk)
ápr. 4
9:27
Monterrey - Babosék az elődöntőben (Infostart)
Babos Tímea a fehérorosz Olga Govorcovával az oldalán bejutott a mexikói Monterreyben zajló, 500 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna elődöntőjébe.
ápr. 4
9:27
Felemelő érzés volt letenni az állampolgársági esküt (Gondola)
Január elsejétől büntetlenül fel lehet venni más ország állampolgárságát Csehországban is
ápr. 4
9:27
Szárazon tartják a puskaport a befektetők (Portfolio)
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a csütörtöki kereskedést azt követően, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra. Ázsiában is elbizonytalanodtak a befektetők, a meghatározó...
ápr. 4
9:27
Mennydörgés a vihar után – az új BMW M4 kabrió bemutatkozik (Auto Pult)
Ahogy azt már sejtettük, zárt testvéreinek érkezését követően sokat nem kellett várni a BMW M4 nyitott verziójának bemutatkozására sem. A keménytetős kabrió megérkezett, még sokoldalúbb és talán még élvezetesebb csomagot kínálva az autózás szerelmeseinek.
ápr. 4
9:29
Ma is jön egy nagy hír - jó napunk lehet (Privátbankár)
Szakértők szerint emelkedő indexekre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
ápr. 4
9:45
Ez a nap is olyan lesz, mint a tegnapi (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,03 pontos csökkenéssel, 18 159,87 ponton nyitott. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,04 százalékkal gyengült. Szakértők ma kedvező hangulatra számítanak.
ápr. 4
9:45
Hazarendelték a NATO orosz főképviselőjét (Gondola)
Az orosz védelmi minisztérium konzultációra hazarendelte főképviselőjét a NATO brüsszeli központjából, mivel az atlanti szervezet úgy döntött, hogy az ukrajnai események miatt felfüggesztenek minden gyakorlati, polgári és katonai együttműködést Oroszországgal
ápr. 4
9:45
Pókemberből is bohócot csinált a francia ásványvíz (Kreatív Online)
Folytatódik az Evian infantilis reklámsorozata, most épp mini-szuperhőssel bohóckodnak.
ápr. 4
9:45
"Kösz, Viktor! Április 6-án megháláljuk!" (Kripto Akadémia)
Az atomerőmű bővítés ellen tiltakozott az Együtt-PM a Lánchídon.
ápr. 4
9:45
Mobil testőrt kapnak a nők Józsefvárosban és Zuglóban is (Pénzcentrum)
Két újabb budapesti kerület is csatlakozott a nők biztonságáért programhoz....
ápr. 4
9:45
Európa Liga: Szégyenben maradt a Valencia, EL-reakciók (Agroinform)
A Basel tönkreverte a Valenciát, a Juve, a Porto és a Benfica minimális előnyt szerzett az Európa Liga negyeddöntőjében.
ápr. 4
9:48
Kitart a pilótasztrájk, de péntek éjfélkor véget ér (HR Portál)
A háromnapos sztrájk 5400 pilótát érint a Lufthansánál és a Germanwingsnél. A cégnek pedig több tízmillió eurós veszteséget jelent. 22 budapesti járatból pénteken 16-ot töröltek a Budapest Airport járatinformációi szerint. Bár a munkabeszüntetés véget ér, szombati, vasárnapi és hétfői járatokat is törölt a Lufthansa.
ápr. 4
9:48
Nagy durranásra készül a Ford! (ProfitLine)
Nagy befektetési sztori körvonalazódik az amerikai autóipar patinás képviselője, a Ford körül – áll a KBC Equitas elemzésében. Miközben az eladósodottság nélküli autógyár az elmúlt ötven év legagresszívabb terjeszkedése előtt áll, a cég részvényei meglehetősen alulárazottak a szektortársakhoz képest. A vállalat Európa helyett egyre inkább a kínai piacra helyezi a hangsúlyt, ahol az elmúlt…
ápr. 4
9:48
Videó: megvadult kapusedző ütötte a bíró fejét a brazil bajnokin (Sport365)
Botrányos jelenet játszódott le a Fast Clube-Penarol alacsonyabb osztályú brazil bajnokin. A vendégek játékosai egy szerintük sportszerűtlen módon kapott gól után megtámadták a játékvezetőt.
ápr. 4
9:48
Elgurult a FedEx kocsi (444.hu)
De hogy! A kutyák is összekaptak miatta, a sofőrnek is fájt a lába. Nem tudni, hogy vesztette el az uralmat a kocsi felett, valószínűleg kiszállt a lejtőn.
ápr. 4
9:50
Videó: Ronaldinhót pénzzel dobálták meg a dél-amerikai BL-ben (Sport365)
A jelek szerint a kolumbiai Santa Fé szurkolói nem igazán kedvelik Ronaldinhót, ugyanis az Atlético Mineiro zsenijét egy szöglet elvégzésénél pénzérmékkel dobáltak meg a lelátóról. A klasszis láthatóan nem vette jó néven a támadást.
ápr. 4
9:50
Eurót nyomtatnak az inflációért (444.hu)
Az EKB elnöke csütörtök este jelentette be, hogy fellépnek a túl alacsony infláció ellen. Az amerikai minta elérte Európát.
ápr. 4
9:52
Paks ellen tüntetett az Együtt-PM (444.hu)
A Lánchídról lelógatott molinóval.
ápr. 4
9:54
Nagyon fontos webes tartalom! (444.hu)
Itt lehet követni, melyik emojit hányan használták a Twitteren.
ápr. 4
9:56
A New York Times megfogta az Orbán-rendszer lényegét (444.hu)
Az amerikai lap tudósítója elment Felcsútra, hogy ott rádöbbenjen a magyar valóságra.
ápr. 4
10:03
Európai romacsúcs - Barroso: van mire büszkének lenni, de nem tökéletes minden (Infostart)
Az Európai Uniónak van mire büszkének lennie a romaintegrációval összefüggésben, de közel sem jelenthető ki, hogy minden tökéletes volna - vonta meg az uniós és tagállami romaintegrációs stratégiák mérlegét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pénteken, a negyedik Európai romacsúcson.
ápr. 4
10:03
Tündérkert-mozgalom: cél az őshonos gyümölcsfajták megőrzése (Gondola)
A kárpát-medencei gyümölcsfajták gyűjteményének Budapesten a békásmegyer-ófalui Szent József Közösségi Ház ad otthont.
ápr. 4
10:03
Négyszázmilliót csalt el négy budapesti gyógyszertár (Blikk)
ápr. 4
10:03
Négyszázmilliós gyógyszercsalás (Alternatív Energia)
Csontrák elleni készítményre vettek fel támogatást.
ápr. 4
10:03
Most kezdheti a nagybevásárlást a Google (Portfolio)
A Google a héten levezényelte a régen várt részvényfeldarabolását. A lépéssel az egyik célja az lehetett a menedzsmentnek, hogy úgy tudjon részvényekkel finanszírozni akvizíciókat, hogy nem...
ápr. 4
10:03
Ezek a diplomák érik a legtöbbet Magyarországon (Pénzcentrum)
Akár havi 350 ezer forintot is kereshetsz ezekkel a végzettséggel....
ápr. 4
10:04
Elsüllyedt egy ércszállító hajó: észak-koreai matrózok haltak meg (ATV)
Elsüllyedt egy mongol teherhajó Dél-Korea közelében. A fedélzeten sok észak-koreai matróz volt, közülük ketten meghaltak, tizenegyen eltűntek.
ápr. 4
10:05
Választás: fontos határidők járnak ma le (Gondola)
Péntek délután 16 órakor lejár az átjelentkezési kérelmek benyújtására rendelkezésre álló határidő.
ápr. 4
10:05
Hullanak a rakéták, bombázott a légierő (Alternatív Energia)
Újabb "adok-kapok" Gázában. Úgy tűnik befellegzett a béketárgyalásoknak is.
ápr. 4
10:05
Kilőtt a gázár - Bekeményített a Gazprom a Ukrajnában (Portfolio)
A Gazprom tegnap bejelentette, hogy újabb 100 dollárral megemeli az Ukrajnának szállított orosz földgáz árát. A tarifát két napja emelték ezer köbméterenként 385,5 dollárra, most 485,5 dollár lesz....
ápr. 4
10:21
Szijjártó: jelentősen nőni fog a Kínába irányuló magyar export (Infostart)
Jelentősen növekedni fog a Kínába irányuló magyar export, miután Magyarország, egy hosszú tárgyalássorozat után megkapta az engedély, hogy fagyaszott sertés-, liba- és kacsahúst szállítson oda - jelentette be a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 4
10:21
Magyar hússal árasztjuk el Kínát (Privátbankár)
Jelentősen növekedni fog a Kínába irányuló magyar export, miután Magyarország, egy hosszú tárgyalássorozat után megkapta az engedély, hogy fagyaszott sertés-, liba- és kacsahúst szállítson oda.
ápr. 4
10:21
Európai romacsúcs - Barroso: van mire büszkének lenni (Gondola)
Az Európai Uniónak van mire büszkének lennie a romaintegrációval összefüggésben, de közel sem jelenthető ki, hogy minden tökéletes volna - vonta meg az uniós és tagállami romaintegrációs stratégiák mérlegét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pénteken, a negyedik Európai romacsúcson
ápr. 4
10:21
Sokat elárul egy társadalomról, hogy miként bánik az elesettekkel (Alternatív Energia)
Negyedik alkalommal rendezték meg az Európai romacsúcsot.
ápr. 4
10:21
Erős nyelvtudást és gyakorlatot vár a hazai autóipar (HR Portál)
Az autóipar számára gyakran probléma, hogy a frissdiplomások nem beszélnek jól nyelvet, illetve nincs meg a megfelelő szakmai gyakorlatuk, amikor állásra jelentkeznek.
ápr. 4
10:21
Közel 100 engedélyezett pénztárgép közül választhatnak a kereskedők (ProfitLine)
Közel száz online kasszát hagyott már jóvá a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, így a kereskedők már minden szegmensben hozzájuthatnak a megfelelő pénztárgéphez – tudósít az onlinekassza.hu szakportál.
ápr. 4
10:21
Újabb zöld beruházás valósult meg Miskolcon (Portfolio)
Biogázüzem épült Miskolcon, a 2,165 milliárd forintos beruházás csütörtöki műszaki átadásán Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta, hogy a borsodi megyeszékhely tovább növeli az...
ápr. 4
10:21
Eszméletlenre verték áldozatukat a rablók Vasmegyeren (ATV)
Eszméletlenre vertek egy férfit a rablók Vasmegyeren; a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított háromtagú csoportot a rendőrség elfogta - tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján pénteken.
ápr. 4
10:21
NBA: A Thunder megállította a menetelő Spurst - eredmények (Sport365)
Az Oklahoma City Thunder hazai környezetben 106-94-re nyert a San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján, ezzel megszakította a vendéggárda fantasztikus sorozatát.
ápr. 4
10:21
Budapesti gyógyszertárak csontrák elleni gyógyszerrel csaltak 400 millió forintot (444.hu)
Általában a valós megrendelésnél 5-6-szor nagyobb mennyiség után igényeltek támogatást.
ápr. 4
10:23
Hatalmas választási csalásokra derült fény (Gondola)
Hemzsegtek a korábbi évtizedek voksolásai a választási csalásoktól. Az új szisztémában ezek száma jelentősen csökkenhet.
ápr. 4
10:23
Az E.ON duplájára növelné áramtőzsdei forgalmát Törökországban (ProfitLine)
Az E.ON idén több mint duplájára akarja növelni áramtőzsdei forgalmát Törökországban azért, hogy kompenzálja a nyugat-európai áramtőzsdéken realizált veszteségeket.
ápr. 4
10:23
Halálra gázoltak egy osztrák házaspárt Vágvölgynél (444.hu)
A cserszegtomaji kempingben lakó 61 éves nő és 69 éves férje tegnap este ment el biciklizni.
ápr. 4
10:25
Óvatosan fogalmazott Barroso az Európai romacsúcson (444.hu)
Ez volt a negyedik.
ápr. 4
10:27
Magyarország egy nagy rakás CD (444.hu)
Hiába volt nagy erő, hiába a vakmerő húzások, Magyarország nem előre ment, hanem egy korszerűtlen rendszert ápolgatott az elmúlt négy évben. Nagyvonalúság és koncepció kellett volna. Ehelyett a kivételezés és az ügyéskedés ment. Ez gúzsba köti az országot. Nem jutottunk közelebb a kilábaláshoz 2010 óta, állítja a DeDi.

Keresés